A thébai Homérosz

Miután Pszamméthikosz uralma délen is megerősödött, elrendelte, hogy Thébában a karnaki templom asszírok által lerombolt részeit építsék újjá. Homéroszt is elküldte Thébába a munkálatok egyik felügyelőjeként. Mindkét eposzában külön említi az egyiptomi Théba kincseit, melyek a „házak ölében” vannak és a város száz kapuját. Azt gondolom, hogy több évig is a városban élt Homérosz.

Alexandriai Kelemen, Gellius, Tatianosz vagy a Szuda mind elmondták, hogy sokan voltak abban a hitben, hogy Homérosz egyiptomi volt. A thébai születésű bizánci történetíró, Olümpiodórosz a Költő családjáról azt írta, hogy az a thébai nomoszban élt. Egy ókori névtelen irat — mely adataiban Alkidamaszra megy vissza — meg azt jegyzi meg, hogy Homérosz apját az egyiptomiak Menemakhosznak mondják, egy papi írnoknak. Héliodórosz szerelmi regényében, az Aithiopikában pedig az egyik egyiptomi pap azt meséli, Homérosz Théba szülötte, sőt azt állítva, hogy az apja valójában nem egy helyi pap, hanem Hermész isten volt.

Számomra ezek az adalékok, ha nem is azt jelzik, hogy Homérosz egyiptomi lett volna, hanem inkább azt, hogy Egyiptomban, jórészt Thébában élt huzamosabb ideig. Éppen emiatt alakult ki a későbbi századokban róla ez a legenda, melynek magva azért mégiscsak takar valamiféle igazságot. Talán családot alapított Thébában, mindenesetre itt választhatták ki a papi beavatásra.

Érzékenyebben szólt erről, abdérai Hekataiosz, Khairémon, Plutarkhosz majd Tzetzész és Eusztathiosz, akik szerint Homérosz járt Egyiptomban, ott tanulmányokat folytatott és kiválóan megtanulta a hieroglifák olvasását.

Mai ésszel már kicsit különös megértenünk, hogy az ókori Egyiptomban milyen dolgok számítottak jelentőséggel, hogy egy embert kiválasszanak arra, hogy eljuthat a legmagasabb beavatásokig. Egyik lényeges dolog volt az előkelő származás, ha nemesi vagy papi származású volt, a másik, még ettől is jelentősebb dolog volt: az isteni származás kimutatása, amihez mindig hozzátartozott egy olyan testi jegy, ami ezt igazolja.
Azt hiszem, éppen erről közölt jelentős utalásokat a föníciai származású Héliodórosz, és ne tévesszen meg senkit, hogy egy valódi regényt írt, a sorsüldözött szerelmesekről. Hisz ő maga is beavatott volt, régi emesai papi családból származott és nagy tisztelője volt a Homérosz költészetének. Egy egyiptomi pap meséli regényében, hogy Homérosz anyját egy isten termékenyítette meg álmában, annak jelét, Homérosz a combján viselte.

Jóformán – szinte csoda gyanánt - csupán ez az obeliszk maradt Héliupoliszból. Hol van már a szentély-rengetege, gigantikus téglafala, szimbolikus Ősdombja, és hol vannak már a Nílus istenének, Hápinak nagyméretű vasszobrai, melyek egykor a városban álltak és dacoltak a korrózióvalÉppen ezért választhatta ki őt a Héliupoliszi Testvériség is, s összefonódása a szervezet tagjaival itt lehetett, Thébában. A testvériség mérnökei irányították a nagy templom újjáépítését. Théba évszádokon át volt a birodalom székhelye és az egyiptomi történelem nagy krónikáit is az itteni templomok őrizték. Homérosz hozzáfért ezekhez a krónikákhoz, sőt mint a testvériség tagja, olyan dokumentumokhoz is, melyeket a templomok legbensőbb szentélyeiben őriztek.

Homérosz beavatásáról sok mondanivalóm nincs, úgy folyhatott, mint másnál: tanulás, tudományos tézisek megismerése, majd próbák és próbák. A „Héliupoliszi rend” révén azonban még mást is kapott, megismerhette az alkimisták ős-athanorjának, a Grálnak hiteles történetét. Megismerte az egyiptomi hagyományt Egyiptom ősidejéről, mikor még félistenek kormányozták és tették lakhatóvá az országot. Hogy volt egy ősenergia, amit az egyiptomi papok „Heká”-nak neveztek. Már a jelentése is milyen különös: annyit tesz Varázslat, Mágikus erő, Varázshatalom. Napisten ajándékozta az emberiségnek, hogy védje őket a természeti csapásokkal és az ellenséggel szemben...
Eusztathiosz bizánci tudós még jól ismerte azon ókori munkákat, melyek Homérosszal foglalkoztak, éppen ezért szó szerint idézem, mert oly tömören fogalmaz Homéroszról: „Némelyek azt is mondják, hogy ő egy egyiptomi költő volt vagy hogy tanulmányokat folytatott Egyiptomban, az ő tanítványuk volt.”

Csakis egyiptomi beavatottsága magyarázhatja, amit Naukratész és Hephaisztion közölt, hogy a memphiszi Ptah-szentély könyvtárnoka, Phanitész két könyvet adott át Homérosznak, az egyik az Iliasz, a másik az Odüsszeia alapja lett. A két könyv eredetijét héliupoliszi papok jegyezhették még le, mikor Egyiptom történelme még csak a hajnalát érte, de igen közel még mindig azokhoz az eseményekhez, melyekről a könyvek szóltak. Majd valamikor az újbirodalmi időkben egy papnő dolgozta át egyfajta papi tanmesévé, regénnyé.

Az Iliász egy ostromot írt le, egy ősi óceán partján lévő nagyváros ellen. Ezt mutatta valójában Akhilleusz pajzsának ábrája is. Az eredeti egyiptomi munka egy herceg napnyugati utazását írta le, akinek Homérosz az ithakai Odüsszeusz király nevét adta. Az egyiptomiak Min (Amsu) néven ismerték a herceget, akit törpe daimón-szerű lények kísértek. Többek közt az utazók istene is volt. A predinasztikus Skorpiókirály még két nagy istent tisztelt csak: Mint és Széth-et. Min tiszteletének székhelye délen, Koptoszban és Khemmiszben (Akhmim) volt, ahol már a történelem előtti időkben óriásszobrokat állítottak neki és sportversenyeket rendeztek tiszteletére. Ez a város volt az egyiptomi alkímia másik bölcsője. Hatalmas templomában évszázadokon át beavató-iskola működött, mely templomról azt mondták egy természetfölötti lény, a Kígyó lakja. Ez a csodálatos templom egészen a 13. századig állt, mikor az arabok az alapjáig lerombolták.
Sőt, tovább megyek, valójában a görögök is ismerték a pelaszgok révén ennek az utazásnak a mítoszát, de ott a hőst Perszeusznak nevezték, akit meg éppen az egyiptomi Minnel azonosítottak. De még azt is gondolom, hogy néhány részlet kiegészíthető, ami Homérosznál nem maradt fenn, de Min vagy Perszeusz mítoszából a részlet kiegészíthető. A pelaszgok az óceán mellől érkeztek a Tritónisz-tóhoz, majd Afrikán átvándorolva jutotta Görögországba (a görögök ősei pedig északkelet felől).

Perszeus a levágott Medusza fejjel - Cellini szobraOdüsszeuszt Kirké Hádész szigetére küldte, hogy ott beszéljen a halottak szellemeivel, ami indoknak kevés ily veszélyes útra, s hogy más feladata is volt, arról éppen Perszeusz-monda győz meg. Tudjuk, hogy Hádész szigete egykor a három nagyobb sziget egyike volt, ami az Azóroktól keletre feküdt. Ugyanakkor Palaiphatosz mitográfus szintén említette a Gibraltári-szoroson túl lévő három nagyobb szigetet, melyek mindegyikén egy-egy Gorgó lakott. Perszeusz idejött és levágta az egyik Gorgó, Medúsza fejét. Medúsza a Sötétség Istennője volt, és bizonyos értelemben megfelelt az egyiptomi Hathór istennőnek, aki a világ végén egy ligetben lakik. Gorgók őrizték Hadész palotájának bejáratát. Ebben a ligetben járt Odüsszeusz! És attól rettegett, hogy Perszephoné ráküldi a „rettenetes Gorgó–fejet is” (XI, 633). Ugyanakkor Perszeusz levágta a fejet és magával vitte előbb az Atlasz-hegységbe, majd innen a Tritónisz-tóhoz. A Gorgó-főt úgy írják le a mítoszok, mint valamiféle fegyvert, egy kör alakú pajzsra volt erősítve és több száz katonát tudott „kővé dermeszteni”, sőt valamiféle nedvet is „gyártott”, ami képes volt még a halottakat is feltámasztani. Elképzelhető lenne, hogy Hadész szigetén nem csak a szellemekkel beszélgetett Odüsszeusz, hanem elrabolta Hadész palotájából a Gorgó-főt. Perszeusz a hajó orrába helyezte a Gorgó-főt, ami ugyanúgy irányította hajót, mint Orpheusz titokzatos „feje” az Argó hajót (s mely fejet Héliupoliszból vitt magával a Balkánra). Tehát az óceáni útja során hol olyan szigetre téved Odüsszeusz, hol valamiféle próbatételeket kellett teljesítenie, volt olyan, ahol beavatást kapott, volt ahová csak odatévedt és volt olyan, amely szigeten őriztek valamiféle technikai rekvizitumát egy korábbi kornak és amit el kellett rabolnia.

Valójában az Odüsszeia számos esetben tartalmaz Egyiptomra való utalásokat, még ott is, hol nem volt szándéka erre Homérosznak. Mert, hogy magyaráznánk, hogy Odüsszeusz ithakai házában papiruszból van fonva a kötél, hisz az csak Egyiptomban termett. Odüsszeusz tutajának leírása, fedi az ősidők óta a Níluson használt dereglyék felépítését, amiből Homérosz is sokat láthatott.

A Héliupoliszi Testvériség tagjai rendelkeztek egyfajta „próféciákkal”, amelyek legalább annyira utasítások voltak a rend jövőbeli tagjai számára, mint jóslatok. Odacsempészte pld. az Iliászba, hogy a trójaiak (Priamosz fiai) nem buktak el teljesen. Hiszen a mítosz szerint Aineász elmenekült Trójából Itáliába és a rómaiak magukat Aineász leszármazottainak tudták. Olvassuk, mit mond Homérosz: „Mert Priamosz fiait már meggyűlölte Kroníón: s Aineiász erejét teszi végül a trószok urává s gyermeke gyermekeit, kik még ezután születendők.” Honnan tudott erről Homérosz, mikor az ő idejében Róma még csak egy jelentéktelen település volt Itáliában? Honnan tudta, hogy Róma világhatalom lesz?

Mintegy tíz évet tölthetett Egyiptomban Homérosz, aki mint ión hoplita érkezett és ezen idő alatt tudós egyiptomivá, a Héliupoliszi Testvériség harcosává vált. Erről az ősrégi titkos társaságról itt is elmondtam néhány dolgot, ami szükségeltetett, hisz Homérosz történetét írom, ha most a rendről többet írnék, az már nem is Homérosz története lenne.
Homérosz valószínűleg már Egyiptomban elkezdte saját stílusában görögre ültetni a két eposz szövegét. Talán éppen e miatt hagyta el Egyiptomot, mindenesetre a zsebében magával vitte Kisázsiába Pszammétikhósz fáraó ajánlólevelét...

Homérosz hazatérése

Homérosz tehát zsoldos katonaként jutott Egyiptomba. Ott – az évek során - Pszammetikosz király egyik bizalmi embere, majd egyiptomi beavatott lett. Majd visszatért Kolophónba, Gügész uralmi övezetébe, de az egyiptomi király ajánlólevele védettséget biztosított neki.

Mireaux úgy találta, hogy Homérosz az eposzában burkoltan kifejezte kívánalmait a Heraklida-királyok visszatérésére a Lüdia királyi trónján. Ennek azonban maga Gügész király volt útjában. A történészek szerint Gügész i.e. 652-ben (+/- 10 év) halt meg egy kimmerioszok elleni ütközetben. Szerintem meg orgyilkosok ölték meg, ugyanúgy, ahogy Gügész tette a korábbi királlyal, Kandaulésszel. Nem a kimmerioszok voltak...
Mireaux szerint az összeesküvők Kolophónból érkeztek, míg Stecchini szerint Küméből. Mert a Heraklida-ház restaurációját csak onnan lehetett várni, ahol van még élő héraklida. Kümébe menekült a Gügész által leölt király testvére. Lehetséges, hogy Homérosz kapcsolatot tartott a küméi lázadókkal vagy maga is járt Kümében.
Mikor Homérosz elmeséli a hitszegő Aigiszthosz megölését, akin Oresztész vett bosszút, valójában nem tett más, mint Gügész halálát mesélte el. A részletekbe menő utalások pedig arra engednek következtetni, hogy nem csupán az orgyilkosság megtervezésénél volt jelen, hanem a végrehajtásnál is.
És teljesen mindegy, hogy az összeesküvők Küméből vagy Kolophónból érkeztek. Viszont a céljuk olyan téren kudarcot vallott, hogy nem egy heraklida király került a trónra Gügész halála után, hanem Gügész fia, Ardüsz.

Homérosz élete utolsó negyedét Khiosz szigetén töltötte, közel a kisázsiai partokhoz. Híveinek egy kisebb csoportja vette itt körül és nemzetséget alapított. A két nagy eposza is itt nyerte el végleges formáját.

Ebben az időben nagyon új volt még a görög írás, és Homérosz tudta, hogy volt a görögöknek már korábban is írása, amit elfelejtettek. Ezért a következőt eszelte ki: A költeményeit mindenképpen eredeti formájukban akarta, hogy megőrizzék, mert maga is Iliász és az Odüsszeia több volt egy hosszúra nyúlt költői eposznál. A Költő, jeleket és utasításokat hagyott benne, melyek a sok nemzedékkel későbbi emberekhez szóltak. Az egyiptomi papoktól tanult módszerrel mnemotechnikai ismétlődéseket, azaz emlékezeterősítő szakaszokat vitt a költemények közé, hogy az általa Khioszon alapított kaszt „énekmondói” nemzedékeken át hibátlanul adják át szájról-szájra a verseket. Ma is vannak olyan emberek görög földön, akik szóról szóra felmondják a két hősköltemény teljes szövegét.
Viszont le is írta a költeményeket, hisz a hetedik század közepén ezt már megtehette. Azt is gondolom, hogy Homérosz maga is hozzájárult a görög írásrendszer fejlődéséhez, aminek semmi más oka nem lehetett, mint hogy a két költeményt, minél pontosabban le tudja jegyezni.

Egy ókori kommentár mondja, hogy a régi időkben Homérosz leszármazottait „Homeridák”-nak nevezték, és ők énekelték a költeményeket a helyes sorrendben. Őket a „rhapszódoszok” követték, akik egészen az i.e. 5. századig léteztek és a görög városokat járva adták elő Homérosz költeményeit.
Az első logográfusoktól pedig tudjuk, hogy a „Homeridák” egy nemzetség volt Khioszon. Talán az ő feladatuk lehetett a költemények másolása.

Hérodotosz annak idején mosolygott elődje, milétoszi Hekataiosz egyiptomi látogatásának (i.e. 513 körül) egyik epizódján, mikor az a thébai papok előtt „a családfájáról szólva kijelentette, hogy tizenhatodik őse isten volt, igaz, én egy szót sem ejtettem a családfámról”. Homérosz másfél évszázaddal korábban járt Hekataiosznál Egyiptomban, nyilván ő is beszélt családfájáról.

Mikor kiválasztották a beavatásra és elmesélték neki a prehisztorikus atlanti kultúra pusztulását és a Grál-elrablását, volt még egy dolog, ami felérdemesítette erre. Ez pedig az „isteni származás” bizonyítása. Hekataioszt annak idején kinevették az egyiptomi papok, mikor egy istent nevezett meg őseként, de Homérosz esete talán más volt.

A korai logográfusok feljegyezték ugyanis, hogy Homérosz Orpheusz vagy Muszaiosz leszármazottja volt. Ez utóbbit Orpheusz fiának vagy tanítványának tudták. Mindenestre a görögök semmi biztosat nem tudtak Orpheusz származásáról, csak azt, hogy idegen földről jött, még a trójai háború előtt és Apollónt a napistent tisztelte. Muszaioszról pedig volt egy kései legenda, hogy azonos a bibliai Mózessel.

De éppen az egyiptomi papok voltak tisztában azzal, hogy Orpheusz eredetileg memphiszi magas rangú pap volt, és akárcsak tanítványa Mózes, és mind a ketten fontos küldetést hajtottak végre a Héliupoliszi Testvériség számára. Damasztész Homéroszt Muszaiosz 10. generációs leszármazottjának mondta. A király barátsága és az, hogy a Testvériség két prominense is az ősei közt tudhatta, szinte azonnali „belépőkártyát” biztosított neki a szervezet közé. De ez még nem minden!
Akuszilaosz és Hellanikosz logográfásuk olyan utalásokat is tettek, hogy Homérosz távoli őse ezeken túl, maga Atlasz isten volt! Lewis Spence skót atlantológus éppen ezért gondolta, hogy Homérosz ereiben atlantiszi ősök vére csörgedezett. Egy ilyen „isteni származás” kimutatása ma már nevetségesen hat, de akkoriban szinte minden nemes görög rendelkezett ilyen nemzetségtáblával. Erre büszke is volt (és hittek benne). Az egyiptomi papokat pedig meggyőzhette a Homérosz combján látható „isteni jegy” — amiről Héliodórosz beszélt —, amilyet csak isteni ivadékok viselhettek.

Szolónnak azt mesélték a szaiszi papok, hogy Atlasz valójában Atlantisz első királya volt, s így lett belőle isten. É-Afrika hegységét nevezték el róla, mely az atlanták kolóniája volt. Innen szigetek láncolata vezetett a hajdani királyi szigetre. Atlasz hét lánya testesítette meg a hét kis szigetet az óceán közepén. Odüsszeusz korára már leszakadva atyjuk királyságától, mely a hajdani birodalom három maradványszigetén még mindig élt.

Homérosznál azt hiszem, nem is tudtak volna eszményibb személyt találni: egyaránt volt harcos, tudós, „isteni” származású és végül beavatott. Nagyon is tudatosan adták át neki tanulmányozásra azt a két könyvet, ami az atlanti királyság utolsó szakaszáról szólt, neki, aki azt állította magáról, hogy ő maga Atlasz leszármazottja!

Homérosz azonban kiváló költő is volt, máig a legnagyobbak egyike, amilyenből csak ezer évente születik egy. De ez már élete utolsó állomásán, Khioszon bizonyosodott be. Khioszon később, mint hőst tisztelték. Sírját is itt mutogatták. Azt hitték az Éposz-hegy lábánál lévő romos Kübelé szentélyről, hogy ott volt „Homérosz iskolája”, ahol tanítványai köréje gyűltek. A legenda szerint Lükurgosz, a híres spártai törvényhozó meglátogatta Homéroszt Khioszon, sőt megkapta tőle költeményeinek egy másolatát. Hüpermenész történetíró pedig már a „végről” közölt egy legendát, miszerint Homérosz szolgáját Szkindapszosznak nevezték, akit Khiosz népe ezer drachmára bírságolt, mert nem égette el a mester testét.

Alig találni olyan ábrázolását Homérosznak, ahol erőtől duzzadó férfiként lenne ábrázolva. Portréi rendszerint valamiféle együgyű vénemberként állítják be. Ez a szobor egyike a kivételeknek.

Homéroszt nem a régiek és újkori követőik hagymázas lázálmainak megfelelően akartam ábrázolni: valamiféle beesett mellű írnokként, aki egy fa lombkoronája alatt papírra veti költeményeit vagy mint vak vénemberként botjára és egy kisfiúra támaszkodva járja a városokat. Az én Homéroszom ezzel szemben egy „ókori templomos” volt, harcos és beavatott, aki „Parszifal” kalandjait mesélte egy vadregényes erdőben, melynek rejtekében a Halászkirály kastélya bújt meg...

Ki az a költő, aki vetekedhet vele, mikor utazunk mi is Odüsszeusszal Kirkéhez, a boszorkánypapnőhöz? Egy olyan világban, mely már rég kitörlődött az emberiség emlékezetéből. Szétnézhetünk Kirké szentélyében, hol Odüsszeuszt beavatták. Ilyenkor persze mi is vele álmodunk:

...akkor már Kirké gyönyörű ágyába feküdtem.
És ezalatt a teremben a szolgálói sürögtek;
négyen voltak, ezek tartották rendben a házát;
forrásoktól származtak, gyönyörű ligetektől,
és tengerbefutó, rohanóvizű szent folyamoktól.

Homérosz szövegei, kódjai további titkokat fednek fel és olyan irányokba visznek, amit most még nehéz lenne közölni...

Kapcsolódó cikkek: