HOMÉROSZ TITKOS ÉLETE

Olyan értelemben "titkos" ez az élet, hogy sem az ókori, sem a mai történészek nem ismerték ill. ismerik, jobban mondva nem értik. Homérosz életéről már az ókori görögök is számtalan legendával rendelkeztek és már az i.e. 6. században több város versengett azért, hogy náluk született a Költő, akiről az volt az általános hit, hogy valamiféle vak énekmondó volt, aki városról városra vánszorgott. De már azt a kort is, amikor élt óriási szórással adták meg i.e. 1150 és 650 közé téve. Valójában a számtalan legenda közt voltak valódi hangok is, akik valamilyen forrásból mégiscsak tudtak részleteket Homérosz életéről. Én semmi mást nem tettem csak ezen források nyomában mentem...
(És persze ugyanúgy áll erre is, amit Odüsszeusznál elmondtam, hogy szinte minden elmondott szavamra tudok felhozni az ókorból további forrásokat és utalásokat, amit leírók nem egy ujjból szopott történet, hanem Homérosz életének valódi története....)

Lüdia az i.e. 6. századbanKorunk civilizációjának gyökerei nem Babilonban, Egyiptomban vagy a keltáknál keresendő, hanem az i.e. 8. sz. ióniai városaiban, melyek Kisázsia nyugati partján helyezkedtek el. Itt feküdt a nyugati civilizáció fáklyavivője, Milétosz, ahol megszülettek a modern tudományok. Az elkövetkező két évszázadban a kisázsiai iónok ontották a filozófusokat, költőket, geográfusokat és krónikásokat. Talán a legnagyszerűbb kora volt ez a civilizációnk fényének. Ugyanakkor legalább annyira vészterhes kor is.
Az ión városoktól keletre egy ősi királyság feküdt: Lüdia. A lüdek kiváló harcosok voltak. Katonai hatalmukat a görögök legyőzhetetlennek hitték. Megtették az ötezer éve alapított Szardeiszt fővárosuknak, mely a Tmólosz hegy lankáin feküdt. A lüdek nem sokat foglalkoztak kultúrával, viszont éppen azokban a gyakorlati dolgokban voltak erősek, amiben a görögök gyengék: a céhes iparban, a gazdaság irányításában. Az iónok tőlük vették át a szövetek készítését, a kelmefestést,a súlyrendszert, fémművesség számos fogását, hogyan kell egy gazdaságot üzemeltetni, és végül a lüdek találták fel magát a pénzverést. A görög költők irigykedve zengtek Szardeisz gazdagságán és fényűzésén, mely az ókori világ Párizsa volt. Ötvenezer lakója hihetetlen gazdagságban élt, a városon átmenő patak ugyanis aranyhomokot hozott magával a Tmólosz-hegyről. A csodaszép lüd nők gyönyörű és kívánatos kelmékben jártak. Suetonius történetíró említi a Híres Kéjnőkről írott munkájában, hogy a „szépségben minden józan mértéket túllépő” lüd nők „szandüx” ruhát vettek meztelen testükre, ami teljesen áttetsző kelme volt.

Viszont ebben a korban fellépett egy lüd testőr, a rejtélyes és titokzatos Gügész, a király udvarmestere, aki a korábban évszázadokon át uralkodó fríg eredetű lüd héraklida királyi dinasztiát, mely még Héraklésztől származtatta magát, lefejezte és maga került trónra, megalapítva a mermnádok királyi dinasztiáját. Ez valamikor i.e. 687 körül történt. A korábbi királyokkal ellentétben Gügész felrúgta a szokásos jó viszonyt az ión városokkal és a partmenti területek meghódítására indult...

Gügész olyan hatalmas vagyont halmozott fel, hogy a történetírók még évszázadokkal később is hitetlenkedve beszéltek mesés gazdagságáról. A delphoi jósdának ő ajándékozott elsőként arany és ezüst edényeket, és olyan mennyiségben (csak az arany 30 talanton volt, ami mai árban 3 milliárd forint), hogy később már senki sem tudta felülmúlni azokat... Éppen ezért a jósda törvényes királynak hirdette ki Gügészt. A kiváló francia történész, Maspero írja erről az időszakról: „Gügész dinasztiája megrémítette a görögöket hatalmával, elvakította gazdagságával, megnyerte bőkezűségével.”

Mitikus és egyben varázslatos hely volt Szardeisz, de egykor egy ördögi hatalom titkos mentsvára volt. Tmolósz hegyére menekült Tüphón, a gonosz kígyóisten és itt is ölték meg az istenek villámokkal. Szardeisztől pár km-re feküdt egy különös mesterséges eredetű tó, a Gügaia-tó. Szent tó volt ez, partján a lüdek anyaistennőjének, Gügaia nimfának hatalmas templomával. A lüdek a tavon és partján játszották el misztériumaikat. Gügész és utódai úgy törvényesítették trónbitorló dinasztiájukat, hogy királyaik Gügésztől kezdve rituális házasságot kötöttek Gügaia nimfa egyik papnőjével. Ez a tó ma is megvan, a törökök „Marmala Gölü”-nek nevezik.

A tó partján rogyadoznak Gügész és utódai királyi sírhelyei. A temető keleti részén három gigantikus tumulusz, azaz kúp alakú halom áll. A középső lehet Gügészé, ami 200 méter átmérőjű. De a legnagyobb a keleti tumulusz, ami Alüattészé, Gügész dédunokájáé. Építéséről még Hérodotosz számolt be: hatalmas kövekből rakták alapjait és magát az építést napszámosok, mesteremberek és leginkább "kéjnők" végezték. Ugyanis a lüd nők prostítúcióval keresték meg hozományukat, amivel Gügaia nimfának is áldoztak.

Alüattész tomolusza

Alüattész sírjának egyik labirintus-folyosója. Ezek a rajzok az 1800-as évek végén kiadott Perrot és Chipiez művészettörténeti albumából származnak.Európai tudósok 1850 körül jutottak ide és meglepetten konstatálták, hogy Hérodotosz szavai meglepően hitelesek Alüattész síremlékének grandiózusságáról: még romjaiban is 72 méter magas, való igaz, hogy Kheopsz piramisa ettől magasabb, viszont annak a kerülete csak 921 méter, míg Spiegelthal 1853-ban 1115 méternek mérte Alüattész tumuluszának kerületét és az átmérőjét 373 méternek! A földtumuluszokat támfalát egykor finoman vágott helyi mészkő fedte, amit a századok során lepusztítottak róluk. Alüattész tumuluszában finomra csiszolt kőtömbökből hatalmas labirintusrendszert találtak, benne a király sírjával, amit márványtömbökből építettek és vaskapcsokkal rögzítették egymáshoz. Gügész sírját, tehát a középső piramisdombban, azonban máig nem találják, mely király az ókor egyik leggazdagabb királya volt, annyira, hogy a "Gügész vagyona" kifejezés szállóigéjévé vált a mérhetetlen gazdagságnak.

Gügész lángelméjével azonban páratlan romlottság társult. Gügaia tavánál förtelmes rítusoknak hódolt alattvalóival. Orvosaival nővé operáltatta magát, akik kasztrálták, abban a reményben, hogy örök fiatalság jut néki osztályrészül. A görögök a „türannosz” (kényúr) kifejezést először Gügészre alkalmazták.

Gügész után nem sokkal azonban született egy ión is, akinek a felmenői közt voltak magnésziai lüdek is. Ő volt Homérosz és i.e. 700 körül született a kisázsiai ión városban, Kolophónban. Szüleit nem sokra rá száműzték a városból és Szmürna városába telepedtek, ahol azonban nem ión, hanem aiol nyelvjárásban beszéltek és aiolok uralták. 688 körül kolophóniak elfoglalták a várost, mivel a korábban betelepült iónok a támadók segítségére siettek. Köztük volt Homérosz apja is. A fiatal Homérosz ekkor felszólalt a szmürnai tanácsban is. Szmürna újból ión várossá vált és az aiolok nagy részét elűzték. Homéroszék később vissza is tértek Kolophónba.

Gügész hatalomra jutása után nem sokkal elhatározta, hogy meghódítja az ión városokat és megtámadta Milétoszt, Szmürnát és Kolophónt, de csak ez utóbbi esetében járt ekkor sikerrel. Több mint hatvan évvel ezelőtt Emile Mireaux francia irodalomtudós meglepődve vette észre, hogy a homéroszi verssorok tele vannak rejtett utalásokkal Gügészre, a lüd (maión) harcosokra és a trónbitorló mermnádok dinasztiájára. Még a Gügaia-tavat is említi. Homéroszban olthatatlan, de a nyilvánosság felé eltitkolt gyűlölet élt Gügész ellen. Rejtett utalásokat helyezett el a verssorok közt, melyek valójában egy orgyilkosság titkos tervezete volt, mely Szardisz urának, az akkori világ leggazdagabb királyának megölésére irányult...

A HARCOS HOMÉROSZ

Tehát Gügész elfoglalta Kolophónt, az egyetlen olyan várost a kisázsiai parton, melyről bizonyosan állítható, hogy görög telepesek alapították, azaz nem volt idegen őslakossága.
A kolóphóniaknak azonban megtetszett a lüdek fényűző életmódja, elkezdtek nemes kelmékben, felékszerezve járni. Testükre illatszereket szórtak. Homérosz is így int: "havas Tmólosz hegy alatt, Hűdé buja földjén" -ahol Hüdé, Szardeisz citadellája... A lüd nők végül is elbájolták a puritán iónokat. Homérosz ugyanúgy járhatott mint későbbi földijei, Mimnermosz vagy Antimakhosz költők, akik bolondulásig beleszerettek olyan nevű lüd lányokba, mint Nannó vagy Lűdé...

A kolophóniak pedig híresen jó harcosok voltak, különösen a lovasságuk volt híres. Ráadásul a a Theszpiódák szentélye, a Klarión régóta családi viszonyban állt a szardeiszi korábbi hérakleida dinasztiával, melynek utolsó királyát az addig ismeretlen Gügész gyilkolta meg, és aki birtokolt egy varázsgyűrűt, amit egy földrengés után talált egy ősi, titkos föld alatti sírban. Mindez sok hagyományokhoz hű kolophónit igencsak elkeserített, és összeesküvést szerveztek Gügész ellen...
Homérosz azonban okos ember volt, nagyon okos. Tudta, ha nyíltan megölök a trónbitorlót, a lüdek kiirtják Kolophón. Óvatosan kellett szervezkedni. Az Iliászban Aigiszthosz mükénéi trónbitorló játssza Gügész szerepét, aki el kell pusztítaniuk, hogy városuk visszanyerje korábbi hatalmi pozícióját és gazdagságát. Homérosz azonban nagyszabású tervet készít és figyelme egy katonai "újítás" felé irányul.

De az Iliásznak nem csupán az az egy furcsasága, hogy rejtett utalásokat tartalmaz az i.e. 7. század első felére, Gügész trónbitorlására, hanem magának az ütközeteknek és a harcnak a leírásai is (pld. a XII. énekben). Homérosz számos mükénei szokást, viseletet leírt, olyan pontossággal, hogy csak az utóbbi idők régészete tudta igazolni hitelességüket. Nyilván nagyon pontos források álltak rendelkezésére a mükénei korból. Éppen ezért különös, hogy leírta a hoplita harcmodort, a hoplita falanx-ot.
Homérosz idejében eszelték ki az iónok ezt a harcmodort, ami évszázadokon át megtartotta nemcsak hírnevét, hanem ütőképességét is (majd a spártaiak fejlesztették tökélyre). A hopliták ugyanis nehézfegyverzetbe, azaz bronz vértekbe, lábszárvédőkbe, nagy, kerek pajzsba, kardokba és vashegyű dárdába öltöztetett katonák voltak, akik zárt alakzatban (phalanxban) támadtak az ellenségre. Homérosz még a "phalanx" szót is használta erre. A gond persze az, hogy a phalanx-féle harcmodor alkalmazására a legkorábbi bizonyíték a Chigi-váza, aminek korát i.e. 650 körülire teszik, s valószínűnek tartják, hogy az előtte eltelt évtizedekben fejlődött ki (Paul Cartledge szerint i.e. 700 körül). Stecchini megjegyzi: "Az új hoplita taktikát jól ismerte Homérosz, kihangsúlyozva, hogy csak a görögök ismerik használatát, amit előnyt ad nekik a trójaiak felett." Sok kétségem nincs a felől, hogy Homérosz maga is egy hoplita volt.

Viszont északról magát a Lüdiát is fenyegette egy veszély, mikor hirtelen az évszázados fríg királyságot a barbár kimmeroszok leromboltál 676 körül. Bármilyen erős volt Gügész királysága, a kimmerioszok igen nagy veszélyt jelentettek. Éppen ezért szövetségre lépett egy másik katonai nagyhatalommal, az asszírokkal.
De történt valami ekkor, ami minden józan észnek ellentmond: Gügész felmondta a szövetséget, pedig a kimmer-veszély jóval nagyobb volt ellene, mint az asszírok ellen.

Ezekben az időkben Egyiptom az asszírok vazallusa, adófizető-állama volt. Az országot hűbérurak kormányozták. De az egyik hűbérúr, a líbiai származású Pszammetik, Szaisz kormányzója sorban behódolásra kényszerítette a többi hűbérurat, majd az asszírok ellen fordult. Pszammetik ugyaúgy trónbitorló volt, mint Gügész. Küldöttség érkezett ekkoriban Szardeiszbe, Gügészhez. Héliupoliszi papok egy csoportja volt, akik Pszammetik mellé álltak. Ugyanazok a papok voltak ezek, akik Héliupoliszban az Atum-kultusz leple alatt az ősidők istenét, Széth herceget imádták. Azért jöttek Szardeiszbe, mert a herceget a város fölött hegyen ölték meg. Egyezség született: Gügész felbontotta az asszírokkal kötött egyezséget. Sőt, Gügész az általa elfoglalt ión Kolophónban zsoldos katonákat toborzott Pszammetik megsegítésére (pedig neki is szüksége lettt volna zsoldosokra a kimerroszok ellen).
Biztos hogy nem kincset, hisz Gügész bevehetetlen vára éppen a Tmólosz hegy és a Paktolosz folyó -tehát a két elektrumot termelő helyének stratégiai találkozásánál feküdt. Mit biztosítottak akkor a Héliupoliszi Testvériség beavatottjai Gügésznek, hogy felmondta a számára legésszerűbb szövetséget?

S, közben fura, vagy még inkább bizarr kapcsolatok sejlenek fel: a görög történetírók Hérodotosztól mind beszámoltak a Gügaiosz-tó hatalmas tumuluszairól, melyeket csak az egyiptomi piramisok múltak felül, de érthetetlen módon azt beszélték -amit ők sem értettek- hogy ezeket jobbára kéjnők (hetérák) építették, sőt Sztrabón szerint ezeket "Kéjemlékeknek" is nevezték. Ugyanakkor a gízai harmadik piramisról azt a legendát jegyezték fel, hogy egy Rhodopisz nevű hetéra építtette. Más történetírók feljegyezték egy meseszerű történetet Rhodopiszről, a naukratiszi legszebb kurtizánról, akit Aelianus szerint éppen Pszammetik fáraó vett feleségül és emlékére piramist emelt. Valami furcsa kapcsolat lehetett Gügész és Pszammetik királyok szajha feleségei és a híres athéni kéjnő Phrüné közt. A régi útleírók még úgy ábrázolták a piramisokat, hogy azokon "ablak" is található, sőt némely középkori rajz is így mutatja (pld. az építész Serlio rajza 1546-ból). De az ablakban egy nő könyökölhetett... Ki volt ez a nő? Ahyogy mondták: "Istennő az ablakban"... A Vénusz papnője?

Alüattész tumuluszának belső labirintusrendszere, legalábbis amit vagy másfélszáz éve feltártak belőle. Mert azóta nem nagyon kutatták. (Chipiez és Perrot albumából). Ezt a gigantikus építményt nevezték

A Héliupoliszi Testvériség egyaránt ösztönözte Pszammetik és Gügész hatalomra jutását és a nagy Asszír Birodalom bukását. A testvériségnek nyilván voltak még eszközei, hogy Gügészt a szövetségre ösztönözzék: talán az alkimistái örök fiatalságot ígértek Szardeisz urának?

Mindenesetre kolophóni zsoldosok indultak hajókon Egyiptomba. Hérodotosz hallott egy legendát arról, hogy Pszammetiknek volt egy "álma", hogy „bronzemberek” érkeznek segítségére a tenger felől. Később ión és kár "kalózok" portyáztak Egyiptom partjain, akik bronzfegyverzetet viseltek. Őket a fáraó zsoldjába fogadta. Szerintem saját magáról beszél Homérosz az Odüsszeiában, mikor azt mondja Zeusz "kósza kalózokkal küldött el hosszú nagy útra, szállnom Egyiptom földje felé". De nem "kalózok" voltak ők, a hagyományos értelemben, hanem nagyobbrészt kolophóni ión hoplita harcosok voltak, akik Pharosz sziget északi oldalán lévő híres "Kalózok-öblében" gyülekeztek titkon hajóikkal, várva a kedvező alkalmat, hogy szemben lévő Rhakotiszban partra szállva lemészárolják az asszír helyőrséget.

Az egyik harcos a pharoszi sziklák mögött bujkáló hajón Homérosz volt: tagja az ión hoplita phalanxnak, az abban a korban létrejött legfélelmetesebb harci erőnek és harci alakulatnak. Már csak karnyújtásnyira Egyiptom ősi földjétől, hogy másnap partra szállva lángba és vérbe fojtsák egy feltörekvő líbiai kormányzó minden ellenségét...

PSZAMMÉTIKHOSZ EGYIPTOMA

Bár haza vágytam, az istenek ott-tartottak Egyiptom földjén” (Homérosz)

Az ión hoplita „bronz” harcosok partra szálltak hát Egyiptomban. A hoplita falanx legyőzhetetlennek bizonyult. I. Pszametik vagy, ahogy a görögök nevezték, „Pszammétikhosz” számára nem csak a görög harci technika váltott ki csodálatot, hanem az iónok temperamentuma, sajátos, korábban nem ismert, minden más néptől elütő kultúrája. A görög hoplita harcmodor mintegy három évszázadon át megőrzi elsőbbségét a többi néppel szemben (egyébként Gügész testőrei is ión hoplita zsoldosok voltak).

Több éves harcok során Pszammétikhosz nem csak az asszír igát rázta le, hanem legyűrte az Egyiptomot uraló tizenvalahány kiskirályt is, majd délen az etiópok rovására a határt is kitolta. Megtette apja, Nékó székhelyét, Szaiszt a királyság fővárosának. A hosszú egyiptomi történelem egyik legnagyobb uralkodója került ekkor hatalomra, megalapítva a híres szaiszi dinasztiát.

Hérodotosz írja, hogy a görögök kereskedők és telepesek számára adott egy várost, Naukratiszt, ami később nagy és virágzó várossá fejlődött, míg zsoldosokat a Szíria felé vezető határhoz, egy Daphnainak nevezett katonai táborba költöztette. A saját fiát is görögös nevelésben részesítette. Alapított egy „fordítóiskolát”, ugyanis a zsoldjába fogadott ión katonákhoz egyiptomi gyerekeket küldött, hogy megtanulják a hellén nyelvet. A szaiszi papok közül éppen ezért még két évszázaddal később is sokan beszéltek görögül, sőt föníciai, perzsa, káriai nyelven is. A szaiszi uralkodók alatt külön társadalmi csoportot jelentettek a Delta városaiban az ún. „tolmács-papok”. Még Hérodotosz idejében is ezeknek az utódai voltak a tolmácsok.

Szaisz („Zau”) nagyon ősi város volt a Deltában, már az i.e. 5. évezredben lakták a nyugatról érkezett líbiaiak, s éppen ezért válhatott az atlanti-hagyományok letéteményesévé. Ők hozták magukkal Néth istennőt, akinek ősrégi temploma állt a városban. Itt beszéltek Szolónnak az egyiptomi papok Atlantiszról, és Markellos forrása is itt járhatott valamikor az. i.e. 5-4. században és hozta magával, az atlanti-királyság következő korszakára vonatkozó információkat.

Minden eltörpül viszont amellett, hogy Pszammétikhosz újjáépítette Egyiptomot, felújítva a templomokat, utakat, kikötőket, csatornákat. Kibővíttette Ramszesz híres Szerapeionját, ezt a hatalmas föld alatti kazamatát, ahová az Ápisz-bikák múmiáit temették. Az egész ország egy hatalmas épülő műhellyé változott, mindenfelé munkák folytak. Akik azt mondják, hogy ez a líbiai származású kormányzó az egekig tört és visszaállította Egyiptom hajdani fényét, azok nem értik meg teljesen tevékenységei értelmét.

Pszammétikhosz nem az Újbirodalom vagy a Középbirodalom nagy fáraóit –mint a Ramszeszeket vagy Amanamhatokat- tekintette példaképnek, hanem azokat a királyokat, akik vagy kétezer évvel előtte uralkodtak és a gízai piramisokat emelték. Pszammétikhosz törekvései azt célozták meg, mint Kheopszé, hogy az országot olyan helyzetbe állítsa, ahogy az Aranykorban, „Ré királysága” idején volt.

Valami „csoda” folytán néhány éves periódus alatt az egész ország visszatért abba az állapotába, ahogy nagy piramisépítők hagyták. Az egésznek rejtett vonulatát mi már csak az emlékek és szórványos beszámolók alapján csupán érzékelni tudjuk, de megérteni a mozgatórúgóit, már bajosan.
Hisz, ott a mélyben, hátul a színfalak mögött, egyezségek köttettek, mert ilyen „csoda” nem létezik! Gondoljuk csak meg, az egyiptomi emberek olyan neveket vesznek fel, amelyek már csak ősi feliratokon szerepelnek, olyan tisztségek és funkciók jönnek létre, melyeket már rég elfeledtek, de két ezer évvel korábban még ezek működtették az országot, a piramisépítő gazdaságot. A művészeti tárgyak, stilisztikai jellemzők nem csupán lemásolták az akkoriakat, hanem ugyanúgy gránitból, dioritból, bazaltból és más fene kemény kőzetből lettek kifaragva. Ezen anyagokat már sok-sok évszázada lecserélték könnyebben faragható kőzetekre…
Ehhez pedig egy olyan technológiát kellett elővenni, amit már a mesterek réges-rég elfelejtettek. Hogyan léphetett meg ekkorát ez a korábban szinte jelentéktelen kormányzó? Honnan jött mindez? Helyreállították olyan templomokat is, mint Ptah hatalmas temploma Memphiszben vagy a karnaki nagy templomot. Mindenhol ott voltak a tervrajzok, a mesterek...

A tudomány hamar rávágja a papsággal kölcsönösen segítették egymást, ami jól hangzik, de a valóság ennél sokkal bonyolultabb. Itt nem úgy általában a „papságról” van szó, mint segítőről, hisz az élte a maga liturgiáját, sőt Pszammétikhosz maga is új osztályt szervezett nekik. Ráadásul ez nem egy belterjes társaság, mint mondjuk a katolikus klérus: hisz a különböző istenek papsága vagy a nagy templomok nem igazán szívlelték egymást… Birtokokat igyekeztek felhalmozni egymás rovására. Azt uralkodókat inkább ideológiailag támogatták, sem kincsekkel. Azokat inkább ők várták el adományként (még III. Thothmesz a gazdag aranybányái révén csak a karnaki templomnak 14 tonna aranyat küldött, míg III. Ramszesz –a kimerülőben lévő bányák miatt- már csak 232 kg-ot tudott adni). Ki volt hát a fő támogató...?

Nem kell hozzá különösebb logika, hogy tudjuk, a héliupoliszi papi-rendnek kellett a háttérben állnia, ugyanazoknak, akik egykor a gízai piramisok építéséért is felelősek voltak, akik a IV. dinasztia idején ugyanezt az előkelő pozíciót foglalták el. Sőt, tovább megyek, még csak nem is az összes héliupoliszi papról van szó, hisz ez egy gigantikus papi város volt, körbevéve tíz emelet magas téglafallal, melyen belül számos templom volt található. Sokkal inkább az ősrégi Héliupoliszi Testvériség nevű titkos szervezetről lehet szó, kinek tagjai egykor főpapjuk, Uszerkaf parancsára megölték Sepszeszkaf királyt, Kheopsz dédunokáját, „Ré ellenségét”...
A társaságot az évezredek során mindig egy hét főből álló tanács vezette és a vezetőjüket jelképesen „hercegnek” nevezték, bár soha nem volt az, s nem is ilyen értelemben volt herceg. A királyt leváltó trónörökös ő, aki nyíltan sosem lép elő: mert a király megölője, egy ókori orgyilkos jezsuita. Bármikor elvehette egy király életét.

A héliupoliszi irattárakban voltak meg az utak, csatornák és templomok tervrajzai, adatok az ország első felméréséről, ahol minden oszlopnak, falunak, tónak és más építménynek szerepe volt a „szakrális királyság” létrejöttében…. Itt le voltak írva azok a technológiák is, hogyan lehet ezekbe a nagyon kemény kövekbe éles metszésekkel hieroglifákat felvinni.
Ez szerintem máshogy nemigen mehetett: Pszammétikhosz egy ilyen belső, nagyon erős szövetségesre volt szüksége. Ugyanakkor a testvériség tagjai rendelkeztek mundán-jóslatokkal a nagy Piramis építésének idejéből, melyek erre az időre tették az ión kultúra felvirágzását és az asszír birodalom hanyatlását. Tehát az idő eljött a számukra.

De még ez sem magyarázná magát a gazdasági csodát: Pszammétikhosz egy félig lerombolt, kifosztott országot kapott királyságul. Számos öntözőcsatorna, mivel nem gondozták, kiszáradt, eliszaposodott, termőföldek mentek veszendőbe. Falvak néptelenedtek el. Majd szinte varázsütésre, több éves háborúzás után, nyer Pszammétikhosz, s az egész országban építkezések kezdődődnek, de szó szerint! Nemcsak templomok, csatornák, paloták épülnek, hanem mindenfelé katonai erődök is, sokszor tömve idegen zsoldosokkal. Pár hónapja jelentették be, hogy Daphnaiban megtalálták egy gigantikus katonai erőd alapjait: az épületkomplexum 380 x 625 méter alapterületű volt, és 13 méter magas fal vette körül. Pszammétikhosz építtette és még külön 22 raktárépület tartozott hozzá. Bizonyára hatalmas helyőrség volt Elephantinéban az etiópok és Mareában a líbiaiak ellen.

Az egész Kelet-Mediterránumból áramlanak a kereskedők, mind itt akarják eladni portékáikat, s jönnek a föníciaiak, zsidók, lüdek, frígek, károk, milétosziak, rodosziak és mások. De jönnek a zsoldosok, no meg a kőművesek, ácsok, kőfaragók is mindenfelől. Ekkor még nincs felesleg élelmiszere Egyiptomnak ilyen siserahadra, de kincsei sem. A leggazdagabb papi várost, Thébait nem sokkal korábban az asszírok félig lerombolták és a templomi kincseit Asszíriába vitték.

Miből fizette ki Pszammétikhosz mindezt? Abban az időben a legjobb fizetőeszköz - akár ma is - az arany volt, de az aranybányái már rég nem adtak annyi aranyat, mint az Újbirodalom elején. Honnan jön tehát akkor az arany? Héliupolisz nem csak a papi tudományok fellegvára volt, hanem az egyiptomi alkímia szülőháza is. Még a középkori alkimista iratok sem felejtették el néha megemlíteni nevét, pedig akkor már rég nem létezett.

Tudjuk, hogy egyes egyiptomi templomok alagsorában egyfajta „laboratóriumok” húzódtak, Héliupolisz esetében pedig van néhány írásos hagyatékunk is erről, főleg azokból a kései időkből, mikor már a „tanítványok” néhány titkot kifecsegtek a nyilvánosság felé. Gondoljunk csak bele, ezek az emberek hittek a fémek átváltozásában és évszázadokon át végezetek különféle kísérleteket. Mózes, aki héliupoliszi pap volt kétségtelenül ismerte a folyékony, iható aranyat (aurum potabile), ami egy alkímiai procedúra következménye, mert amúgy nagyon nehéz az előállítása… Elképzelhető-e, hogy volt egy leírások egy megépíthető alkímiai kemencéről (athanorról), majd voltak különböző eljárásaik, melyek során „alkímiai aranyat” állítottak elő? Ezt sem töménytelen mennyiségben, hisz a túlzott aranykibocsátás, az arany leértékelődését hozta volna. Nem csak a vásárlásokat, hanem a munkálatokat is folyamatosan ellenőrizni kellett.
Mondhatja valaki, hogy ez nem létezhet, pedig az óriási beruházásokat finanszírozni, a dolgozó mestereket és az ország biztonságán őrködő zsoldosokat fizetni kellett! Akkor honnan volt a „pénz” erre?

Hoplita phalanx

Pszammétikhosz környezetében is sok ión zsoldos lehetett, az egyik egy hoplita parancsnok, Homérosz lehetett, aki egy személyben a király testőre is volt. Különösen kiemelkedett a többi görög körül, velük ellentétben ugyanúgy vágyott az egyiptomi kultúra, a nyelv és az írás ismeretére, mint Pszammétikhosz tanítványai. Khairémón egyiptomi pap töredékesen fennmaradt hieroglifákról szóló könyvéből tudjuk, hogy Homérosz Egyiptomban megtanulta az egyiptomi írást. De tovább megyek, az egyiptomi ún. démotikus írás éppen Pszammétikhosz parancsára váltotta fel a korábbi hieratikust, s vált egyből az állami hivatalok hivatalos írásává. A démotikus írás szinte egy időben jelent meg (az i.e. 8. sz. közepe) a görög írással. Sőt, azt is mondom, hogy hazatérve Homérosz éppen a kor legtökéletesebb írása, a démotikus írás alapján fejlesztette tovább a görög írást, melyet addig csak díszítő elemként vagy feliratokként alkalmaztak (sőt egyes vélemények szerint a görögök azért alkották meg írásukat, hogy lejegyezzék Homérosz eposzait). Bár nem ő volt az „első” költő, de az igen, aki leírta verseit, bármit mondjanak irodalomtudósaink a költeményekben található „orális hagyomány típusjeleiről”.

Psammetik-senebÉpp ezért csak egy példa erejéig Homérosz egyiptomi tartózkodására az „Odüsszeiá”-ból: Homérosz az egyiptomi Delta egyik vidékéről megjegyzi, hogy „aki ott él, mind bölcs orvos a földilakók közt, mert az egész nép Paiéóntól származik ottan” (Paiéón az istenek orvosa volt). Szinte biztos vagyok benne, hogy a híres szaiszi orvosi kasztról beszél. Fennmaradt egy csodálatos szobor éppen a szaiszi-korból és Psammetik-senebet, az orvos-papok vezetőjét ábrázolja (a szobor eredetileg Szaiszban állhatott).

I.e. 660 körül, amikor még Pszammétikhosz többfelé háborúzott, az egyik első ténykedésének vágott neki. Gíza ekkora már az uralma alá került. Katonával és a héliupoliszi papok egy csoportjával elment a piramisokhoz. Első útja az óriási Szfinxhez vezetett, mely szobrot már maguk az egyiptomiak is többféle istenség képmásának tekintették, elfelejtve azok szándékát, akik egykor kifaragták. Az újbirodalmi időkben Thotmesz, majd II. Ramszesz alatt felújították a szobrot, nyitott kápolnát emelve szügye elé. De azóta eltelt mintegy hatszáz év és a szobor siralmas állapotba került. Pszammétikhosz elrendelte a Szfinx kiszabadítását a homok alól, de nemcsak azt: tatarozták az óriásszobor déli oldalának felső részét, a fejkendő hátsó részét és a fekvő oroszlán farát. Ez nem csupán egyszerű helyreállítás volt, hiszen ugyanolyan követ és módszereket használtak, mint a szobor eredeti építői, sőt leburkolták azokat a részeket is, melyeket pedig már Thotmesz helyreállíttatott.

Mükerinosz piramisát is renoválták, akárcsak Izisz templomát a Nagy Piramis közelében, sőt hozzá is építettek. Majd a legrejtélyesebb dolog is megtörtént: kinyittatta a Nagy Piramist, no nem úgy, mint századokkal később Al Mámún kalifa, aki még a bejáratát sem lelte és nem is rablási szándékból.

Héliupoliszi papok ekkor még mindig birtokában voltak egy tervrajznak, ami mutatta a piramis belső folyosóit. Eltávolítva a környék egyszerű lakosságát, feltörték az alsó folyosó kapuit és lejutottak a hatalmas föld alatti kamrába, ahol Szokarisz alvilágába vezető négyszögletes akna tátongott...

Hogy mi volt igazi céljuk, persze nem tudni, hisz már maga az esemény is a történelem egy rejtett vonulatához tartozott, s olyan események részesévé váltunk ezzel, ami a Héliupoliszi Testvériség legrejtettebb titkai közé tartozott.
Akár a Szfinx-et ábrázoló istenség. Ekkoriban behelyeztek egy kőtáblát az Izisz templom falába, amit Mariette megtalált 1853 körül. Ezen beszélnek egy villámcsapásról, ami egy hét könyök hosszú „sebet” ütött a Szfinx hátán, s hogy ezt annak idején Kheopsz betapasztatta.
Nos, ez a négy méter hosszú „seb” ma is ott van, valakik nagyon régen valóban kövekből és malterral eltűntették. De egyáltalán nem biztos, hogy a sebet villám ejtette, hanem valami más, imitálva egy villámcsapást. Talán Pszamméthikosz is abban volt, hogy a szobor Horakti, Atumot vagy Horánt, azaz az eltérő nevek ellenére is a napistent ábrázolta?
Pedig nem azt, hanem az ősidők istenét, Ozirisz gyilkosát, a láda igazi készítőjét, Széth istent, aki még a történelem előtti időkben „minden ünnep hőse” volt. Őt ölték meg villámokkal, s ezért lehetett talán „szimbolikus” a hátán a seb, amit azonban nem Kheopsz, hanem a Héliupoliszi Testvériség beavatottjai „gyógyítottak be” ekkor. Szimbolikusan visszahelyezve jogaiba az ősidők harcos istenét, akit ők titkon Atum-Ré kultusza mögött mindig is tiszteltek, ami megfelelt Ré parancsának, aki minden mítosz ellenére, nem Hóruszt, Ozirisz fiát támogatta a harcban, hanem a vörös hajú Széth herceget, aki 72 társával fellázadt Ozirisz királysága ellen.

Továbbá azt is gondolom, hogy Homérosz - mint a király bizalmi embere - nem csupán elkísérte a fáraót Gízába, hanem ő maga is leszállt a Nagy Piramisba, őrizve urát, miközben az a testvériség néhány tagjával karöltve nemcsak Egyiptom, hanem az egész világ legősibb és legtitkosabb rítusait végezte...

Kapcsolódó cikkek: