KABIROK HANGSZERE:
DERMESZTŐGÉP

 

 

 

Szerintem halásznak minket. Lehet, hogy szuperínyencek nagyra tartják
az embereket.
Mindig nevetnem kell, ha arra gondolok, hasznosítanak is.
Szerintem gyakran hoznak le hálókat,
amiket forgószélnek vagy víztölcsérnek
vélünk. Néhányan arról számoltak be, hogy szerkezeteket
láttak forgószelekben
és víztölcsérekben – ez megdöbbentő. És vannak adataim, amiket ebbe a

könyvbe nem merek bevenni – rejtélyes eltűnésekről.
(Charles Hoy Fort: The Book of the Damned, 1919)




Charles Fort fantasztikus intuícióit már több mint száz éve, hogy leírta. Bár ő a korunkba helyezte mindezt, de úgy gondolom valami hasonló zajlott le a prehisztorikus időkben. Mikor a vénuszi eredetű kabirok és telkhinek megjelentek körünkben, sötét korszak köszöntött az emberiségre. Az ember hirtelen visszacsúszott a ranglétrán prédaállattá. Az idegenek hasznosíthatónak vélték ugyanis az embert, s így vadásztak is ránk. Volt egy bizarr fegyverük, ami nem ölte meg, hanem megigézte, ledermesztette, hipnotizálta, szuggerálta az embereket, elég volt, ha csak rájuk irányították.
Ez volt a vadászat, amikor a megfelelő egyedeket kiválasztották és elszállították bázisaikra. Az embereket rémület fogta el csupán a fegyver láttára is. De mivel ezeket az időket az emberiség jótékony homállyal burkolta, alig maradt hátra érdekes leírás. Ezek isteni vagy még inkább hatalmi jelvényként öröklődtek a történeti időkbe.


*

CAMONICA-VÖLGY

 Lásd fentebb négy képet a val camonicai sziklarajzokból. Ezek mind a camuni néphez köthetők. Az első kép az ún. camuniai rózsát mutatja, ami egy gyakori jelkép a sziklaképek közt. Anati professzor szerint kapcsolatban lehet a naptisztelettel. Láthatólag van 9 csészejel, ami köré/elé ezt a négylevelű virágformát rajzolták. De inkább egy szerkezetnek tartjuk, ami egy rúd végén van, akár a második és negyedik képen lévő ember melletti ábrákat.

 

Daniel Bernet francia tudományos szakíró a francia tudományos szaklapban, a Sciences et Avenirben az itáliai, Alpok alján elterülő Camonica-völgy ősi sziklarajzairól írt egy hosszabb cikket.
A sziklarajzokról elsőként Walter Laeng bresciai geográfus adott tudósítást 1909-ben. Azóta a völgy hat helyszínén mintegy 250.000 sziklarajzot és jelet vettek nyilvántartásba. Ezek i.e. 8.000-től a rómaiakig keletkeztek. Viszont úgy becsülik a sziklarajzok legalább 80 százaléka vaskori, azaz i.e. 800 utáni. Az i.e. 2. évezredben a camuni nép települt a Camonica-völgybe., s ők laktak itt a vaskor idején is, amíg a rómaiak el nem foglalták területüket.
Alpok és környéke számos őseurópai nép (kelta, etruszk és még sok más) ősi fészke, búvóhelye volt egyben. Kétségtelen, hogy rengeteg európai mese innen veszi eredetét, azokból a prehisztorikus időkből.
Bernet a következő érdekes megfigyelést is tette a völgy sziklarajzai kapcsán: „A camuni népre jellemző volt egy paletta formájú tárgy mágikus használata. Hitük szerint e mágikus tárgynak a jelenléte elég volt ahhoz, hogy megbűvölje az állatokat, s így könnyűszerrel elfoghatták őket. Ugyancsak hittek abban, hogy az ellenséget megdermeszti, képtelenné teszi az ellenállásra. Ez a tárgy igen emlékeztet egy fakalapácsra, amelyet rendszerint Sucellus gall isten tart a kezében. Ennek az istennek a képét a gallok lakta területen, Lyon környékén és másutt is sok helyen látni.” (A Camonica-völgy ősi sziklarajzai, Univerzum, 1961/9. sz. a kiemelés tőlem!)


*

SUCELLUS, A GALLOK KÜLÖNÖS ISTENE
Sucellus egy gall isten volt, de ismerték és tisztelték Britanniában is. Alig tudunk róla valamit, s azt is az ábrázolásairól állapítjuk meg. Jellemzően az eredeti kelta neve sem ismert, hiszen a Sucellus, a latinosított neve. Az ábrázolásain ez a tárgy csak messziről hasonlít valamiféle nagykalapácsra. Ismerjük a legkorábbi fennmaradt szobrocskáját, az i.e. 1. századi Galliából. Ezen is jól látszik, hogy bár valamiféle óriáskalapácsnak tűnik, de inkább valamiféle bonyolult szerkezet. A hosszú boton lévő nagy dobhoz még öt rúd csatlakozott, azok végén kis korsószerűségekkel. Mindegyik dob szemközti oldalára koncentrikus köröket vágtak, a közepén ponttal. Ez van a központi dobon is.

Ez a „nagykalapács” Sucellus kezében a bonyolult szerkezetből egy nagy nyeles bunkóvá „szelídült” a későbbi ábrázolásokon. De abban is biztosak lehetünk, hogy ez az i.e. 1. századi szobor már egy sokkal korábbi szobor másolata lehet.
A mitográfusok is sötétben tapogatóznak. James MacKillop amerikai tudós, keltológus is mindössze ennyit tud: „A mindig hosszú nyelű fakalapáccsal látható Sucellus (neve jelentése latinul: a jó ütő, aki jó hatásfokkal üt) már több eséllyel pályázhat. Hogy a kezében tartott eszköz szerszám-e vagy fegyver, azt nem tudjuk.” (Kelta mítoszok és legendák, 2006). Tehát a vallástörténet mit sem tud a kezében lévő eszközről, némelyek óriási fakalapácsnak nézik, míg mások kis söröshordónak… Az óriási kalapácsát nézve, azt hinnénk köze lehet a kovácsoláshoz, de erről mit sem tudni (de épp a legrégibb ábrázoláson ez nem is kalapács még). Akik meg boroshordónak ítélik a botvégén lévő henger alakú tárgyat, azok szerint kapcsolatban lenne Sucellus a mezőgazdasággal és a borral. A női párja: Nantosuelta. Együtt is ábrázolták őket, mint a jólét és a háztartás őreit. De mindezt az ábrázolások nyomán hiszik a mitográfusok! Vegyük észre, hogy néha az oldalán egy nagy kutya van. Az alvilág bejáratát őrző Kerberosz lenne? Nem, egy sokkal veszélyesebb fenéről van szó. Ez feltehetőleg a kelta mesék pokoli kutyája, a hellhound. Temetők és baljóslatú helyek őre. Fekete, izzó, vörös szemű, nagy testű, hihetetlenül erős, természetfölötti lény. A walesiek mitológiája Cŵn Annwn-ként ismeri, azaz Annwn kutyája. Valójában ez egy pokoli vadászkutya! A Celtic Age - Role-Playing the Myths, Heroes & Monsters of the Celts (2002) kötet szerzői leírják, hogy "a kelta halál istenének valódi neve ismeretlen", de néhány történész odajutott, hogy ez Sucellus lehetett! Azaz köze sem volt a jóléthez és a borozgatáshoz, mint afféle római Bacchus istennek. Ez lehet a helyes irány: a kelták fenntartották az emlékét a prehisztorikus "vadásznak", aki az embereket vadászott. És ahogy mi is kitenyésztettünk vadászkutyákat, úgy ez az idegen faj is kitenyésztett olyan kutyákat, akik az emberekre vadásztak. Sucellus mellett ilyen szerepe volt a démoni vadászkutyának, a hellhoundnak.
MacKillop Dagda óriási botját, amit súlya miatt kerekeken hurcolásznak, méretben és hatóerőben Sucellus hosszú-nyelű kalapácsával hoz párhuzamba. A gall istent többször mutatják holló- és méhkas-motívumok társaságában.
Azonban ez a bűvölő és dermesztő fegyver ismerős a mítoszokból és más beszámolókból. A prehisztorikus időkben úgy gondolom ezen eszközök segítségével folyt az idegen lények „embervadászata”, a zsákmányszerzés. Ez volt az emberhasznosítás első lépcsője. Visszaköszönnek több meséből is. Ezek a bizarr fegyverek később joggal váltak a hatalom és erőszak jelvényeivé, amelyek jelentése előtt máig értetlenül állnak a szaktudósaink (kalapács, paletta, dob, amit akarsz mit még látnak benne...).


*

A MEDUSZA-FEJ EREJE
Nem csak a kelták, hanem az atlanti pelaszgok is ismertek egy hasonló fegyvert, aminek mítoszát átadták a görögöknek, s már csak ebben a formában ismerjük. Perszeusz mítoszáról van szó, akit az egyiptomi Min istennel azonosítottak.
Perszeusz elment Nyugatra, az Atlanti-óceán egy szigetére, ahonnan elhozta Gorgók egyikének, Meduszának levágott fejét. A Gorgók hárman voltak. A nevük a görög gorgos szóból ered, aminek jelentése: szörnyűséges, félelmetes. Medusza az egyikük volt közülük, de az is lehet, a Gorgók őrizték ezt a Medusza-fejként ismert fegyvert. Ezen a fejen kígyók tekergőztek (koncentrikus körök egy dobon?). Lásd lentebb két ókori Medusza-fej ábrázolást.
A legkülönösebb, hogy a „fejet” fegyverként használta. Képes volt a fej vakító fényt kiadni. Agénor kétszáz katonáját kővé változtatta vagy csak megdermesztette. A fej további sorsa kétséges, mert többféle hagyomány van: Khemmiszbe vitték (Min városába), vagy az Argosz melletti piramis alá temették, de a legelterjedtebb vélemény, hogy Athéné pajzsára illesztették. Ez a pajzs aztán további csodákra, azaz inkább pusztításokra volt képes. Viktor Kernbach román mitográfus odajutott, hogy a Medusza-fej valójában egy fagyasztó gép, esetleg egy hipnotizáló berendezés volt! (Enigmele miturilor astrale, 1970). Könnyen elképzelhető, hogy a középen "Medusza-fejet" tartalmazó kerek pajzsot is egy erős rúdra helyezték, mint Sucellus dobját, hiszen csak így tudták fölé emelni a tömegnek ill. a saját erőnek. Így tudták Agénor kétszáz katonáját ártalmatlanítani.


*

TÉLINÉSZ PAP HANGSZEREI
Úgy néz ki azonban, hogy bár e különleges fegyver használói mind eltűntek, de bizonyos helyeken, az őket kiszolgáló papok megőriztek néhány példányt ezekből, s ha kellett használták is.
A szicíliai Gela városát a rodoszi Lindosz város lakói alapították i.e. 688-ban. Nem sokkal ezután egy polgárháború miatt lakói elhagyták. Viszont Télinész, az alvilági istenek papja értük ment, s maga Hérodotosz is csodálkozva jegyezte meg, hogy nem vitt magával mást, mint az alvilági istenek „szent hangszereit” („e autos ektesato”). Ezzel kényszerítve az elmenekült lakosokat a visszatérésre.
Az „alvilági istenek” bizonyára a kétéltű, gonosz telkhinek, akiknek fő fészke a prehisztorikus Rodosz szigetén volt. A Gelát alapító lindosziak a szerkezetet nyilván az otthoni templom kazamatáiból vitték magukkal Szicíliába.
Ez a telkhinek által hátrahagyott bizarr eszköz lehetett. Valami hasonlót kell elképzelnünk, mint Sucellus összetett „kalapácsa” egy rúd végén.


*

MÓZES RÉZKÍGYÓJA
Más helyen már szóltunk róla, a zsidók úgy hitték, Mózes Rézkígyója a gyógyítást szolgálta, valójában egy sajátságos, tömegpszichózisra építő „fegyver” lehetett. Valamilyen sziszegő hangot adott ki, ami gyakorlatilag megbénította a köréje gyűlt embereket.
Az ősi legendákból csak süt, hogy valami technikai szerkezetről lehet szó. Az összetekeredett kígyó a koncentrikus körök párhuzama, analógónja. Hasonló van Sucellus botja végén levő dobon. A Rézkígyót tartó rúdról kevés a leírás, azaz homályban tapogatóznak, de egyesek szerint egy Tau-kereszt van a végén, s a spirálisan tekergő fémkígyó ennek közepén volt, azaz itt is rudak nyúltak ki belőle.
A zsidó hagyomány ugyanakkor fenntartotta annak emlékét, hogy a Rézkígyó és a Vénusz között valamilyen megmagyarázhatatlan kapcsolat létezik.
Mózes bár héliupoliszi iskolákat járt, nem lett volna képes egy ilyen szerkezetet alkotni. Feltehetőleg a Nagy Piramis kirablása során az egyik szobából hozta el. A működési elvét azonban ismerte. A papi városban a beavatottaknak tanították a hang mágikus használatát. Az emberi hang szerintük képes volt üvegeket összetörni, ajtókat beszakítani, embereket megölni.


*

Ez a rúd, amire a Rézkígyót rakta, talán azonos „Isten botjával” Mózes 2. könyvében? Refidimnél az amalekiták az izraeliek ellen vonultak. Mózes kiadta az utasítást a zsidóknak, hogy készüljenek a harcra, miközben ő az „Isten botjával” egy közeli domb tetejére ment, magával vitte a két másik héliupoliszi papot, Áront és Hurt: „... Én pedig Isten botjával a kezemben kiállok a domb tetejére.
Józsue úgy tett, ahogy Mózes parancsolta, s kivonult, hogy megütközzék az amalekitákkal. Mózes közben Áronnal és Hurral fölment a domb tetejére.
Ameddig Mózes a kezét kitárva tartotta, az izraeliták fölényben voltak, de ha leeresztette a kezét, az amalekiták jutottak fölényhez.
Mózes karja végül is elfáradt. Ezért vettek egy követ, odavitték és ráültették. Áron és Hur pedig a karját tartotta, egyik az egyik oldalon, a másik a másik oldalon. Így a karja napszálltáig kitárva maradt.
[...]
Ezután az Úr így szólt Mózeshez: «Írd le ezt emlékül egy könyvbe, és közöld Józsuéval, hogy az amalekiták emlékét kitörlöm az ég alól.»” (2Móz. 17.)
A figyelmes olvasónak észre kell vennie, hogy itt nem egy modern lőfegyverről vagy lézerágyúról lehet szó. A szövegből kitűnik, hogy az amalekiták erősebbek, erőfőlényben voltak az izraelitáknál, s csak Mózes hozta őket győztes helyzetbe. A szöveg nem azt írja, amit sokan kiértenek belőle, hogy Mózes az Isten botjával legyilkolta őket. Hanem azt, amíg az amalekitákra irányozták a nehéz botot (és szerkezetet), addig az amalekiták lebénultak, de amikor már nem bírta a célra tartani, az amalekiták újra magukhoz tértek. Azt is gondolom, hogy a botot függőlegesen és nem vízszintesen kellett tartani. Ugyanis akkor elég lett volna a karját alulról megtámasztani Mózesnek, s nem leültetni. Ha pedig függőlegesen állt, úgy nyilván nem csak egy bot, hanem egy szerkezet a végén, amely mikor kifejtette hatását erősen kellett tartani függőlegesen a rudat!
Úgy néz ki csak rövid ideig volt képes ledermeszteni az ellenséget. Mivel az amalekiták számbelileg is sokkal többen voltak. Több órát vett igénybe, míg az izraeliták karddal lemészárolták őket.

A fenti képeken: az első képen Mózes és társai a dombról figyelik az amalekiták elleni ütközetet. A második kép egy fantasztikus elképzelés a hangfegyverről, míg a harmadik képen a "kalapácsos" Sucellus isten.


*

BABILONI PECSÉTHENGER
A mezopotámiai pecséthengereken is feltűnnek bizarr oszlopok, keresztek, néha a zikkuratra helyezve. Viszont az egyik pecséthengeren találni egy nagyon hasonlót, mint amilyen feltűnik a Camonica-völgy prehisztorikus sziklarajzain és Sucellus legkorábbi szobrocskáján. Az eszköz működését mutatja, ahogy Camonica rajzain, mert mellette két állat fekszik kinyúlva, megbűvölve. Itt is van egy oszlop, gömbbel a végén, amihez rudakon kisebb gömböcskék csatlakoznak:

Bár maga a kép nagyon leegyszerűsített, tekintve, hogy csak egy pecséthenger, de azért így is megdöbbentő a hasonlóság Sucellus kalapácsával. Igaz ott öt, itt meg hét rúd nyúlik ki a központi gömbből. De ez úgy látszik talán csak hatóerőben jelentett különbséget.


*

KÍNAI „JA” DOBOK
Igor Sz. Liszevics orosz orientalista, sinológus professzor (1932-2000) az 1970-es évek közepétől elkezdte vizsgálni az ősi kínai mítoszokat abból a szemszögből, hogy Kína északi részét i.e. 3000 körül bolygón kívüli ismeretlenek tartották megszállva.
Umek Miklós vajdasági magyar újságírónak 1976 és 78 között 51 részben ment a Képes Ifjúságban sorozata Csodálatos világ – Kozmikus kapcsolatok címmel. Abban közölte Liszevics több következtetését is. Az egyikre egy ősi kínai hangszer vezette:
Igor Liszevics, akárcsak Blumrich maga is megpróbálkozott a régi kínai feljegyzések segítségével egy „ősi űrhajót” rekonstruálni. Erre a célra mindenekelőtt Vang Csung filozófus kép-magyarázatait használta fel.
Vang Csung a maga idejében olyan képet látott, amelyeken az összefüggéseket logikus észjárásával sehogyan sem tudta megmagyarázni. De így járt azoknak a kutatóknak a javarésze is, akik a feljegyzéseit tanulmányozták.
A képek olyasmire emlékeztetnek, mint amikor valamire halmozódik. Olyanok, mint az egymáshoz kötött dobozok… Hogyan lehetséges az, hogy a hangot és az étert egymáshoz kapcsolt dobokként mutatják?! – töprengett a filozófus.
Ezeket a képeket – mondja Liszevics – mi sajnos nem láttuk. De akad néhány hasonló, – időszámításunk II. és I. századából származó ábra, – amelyeken az úgynevezett „ja” dobokat láthatjuk…
Három vagy négy gömb egymáshoz van kapcsolva… Minden gömb belülről rekeszekkel fel van osztva négy részre… Ezek a „dobok” ha esetleg hasonlítanak is a régi kínai hangszerre. Ilyen célt nem szolgálhattak, hiszen a rekeszek akadályoznák a hang terjedését…
A dobokat különbözően ábrázolják – magyarázza Liszevics – néhány gömb, néhol szivar, néhol pedig henger alakúak. Minden képen azonban össze vannak kötve, kapcsolva… Belülről pedig négy részre felosztva!
Ha elvetjük azt a gondolatot, hogy ezek a képek hangszert ábrázolnak, akkor magunk előtt nem mást, mint egy olyan diszkoplánt látunk, amilyent a Vénusz-kutatásra javasolnak. (Liszevics részletesen elmagyarázza, hogy hol és melyik rekeszben milyen műszer, berendezés helyezhető el.)


Fentebb van az a kép, amit Liszevics adott a „ja” dobokról a saját értelmezésében (jobbról pedig maga Liszevics). Ezen a 3 dobos variációt adja, de maga is írja, hogy előfordul négydobos variáció is. Arról nem is beszélve, hogy nem csak gömböknek, hanem hengereknek is ábrázolták néha ezeket, ami megint Sucellus kalapácsos szerkezetét juttatja eszünkbe.
Én viszont azt gondolom, hogy Liszevicsnek csak abban volt igaza, hogy ez egy fejlett technikai szerkezet. Olyan tudomány terméke, mely nem a mi tudományos technikáink mentén fejlődött.
Liszevics elvetette, hogy egy „hangszer” legyen, de érdekes módon csak egy régi, történelmi hangszerben tudott gondolkodni ez esetben, holott más irányba ugyanakkor az űrtechnikát mutató diszkoplánt juttatta az eszébe. Az hogy a dobok/gömbök belől négy rekeszre voltak osztva, valószínűleg éppen egy fejlett „hangszer” felépítését mutatják. És láthatólag itt is megvan egy központi dob, mint Sucellus szerkezetén!


*

A HANGOK EREJE
Itt állunk most mi is megbűvölve: adva van egy tömegszuggesztióra alkalmas ősi eszköz, egyfajta halászháló az idegen világból ideesett fajzatoknak. Magát a szerkezetet egy hosszabb botra vagy rúdra helyezték, ami egyfelől arra utalhat, hogy a „kezelőjére” sem volt épp veszélytelen. Míg másfelől arra, hogy a tömeg fölé kívánták emelni.

Úgy látszik egykori kényuraink előrehaladott kutatásokat fojtattak olyan „hangszerek” irányában, melyek gyakorlatilag képesek voltak embercsoportok vagy állatok lebénítására, ledermesztésére.
Az is érdekes, hogy az egész Óvilágon találtunk nyomokat: Galliától, Egyiptomon és a Közel-Keleten át Kínáig. Atlantiszi beavatottak, druidák, Héliupoliszi Testvériség tagjai, telkhinek papjai, camuni varázslók, kaldeus mágusok, kínai bölcsek, mind-mind tudtak erről a bizarr szerkezetről.


*

Az ultrahang alkalmazása Paul Langevin francia fizikushoz köthető 1917-ből. A kutatások ez irányba a két nagy háború közt kezdődtek (Wood és Loomis amerikai fizikusok kutatásai).
Tihanyi Kálmán zseniális magyar mérnök és fizikus 1940 nyarán hazatért Angliából az akusztikai sugárvetítő ötletével. Az volt az elképzelése, hogy a magyar királyi hadsereg számára egy titkos program keretében kifejleszt egy ultrahang fegyvert, aminek a Titán fedőnevet adták. Készítettek egy két méter átmérőjű parabolatükröt, ami egy robbanássorozat felerősített hangját vetítette az ellenségre. Miután Tihanyi észrevette, hogy a nácik kémkednek utána a fejlesztést szabotálták az embereivel, hisz a találmányt csak és kizárólag a magyar érdekek szolgálatába kívánta állítani.
Bognár Botond őrnagy a szocializmus vége felé a NATO hadseregeiről szóló cikkében írta: „Pszichikai fegyvert a nyugati szakértők igen nagy jövőjű eszköznek tartják. Az ember magatartását, viselkedését kívánják befolyásolni bizonyos kémiai anyagokkal, elektromágneses sugárzással, infrahanggal és más eszközökkel. Ezt a feladatot az ember pszichikumára, tudatára való ráhatással érik el. A pszichikai fegyverekhez tartoznak a kémiai anyagok és a meghatározott frekvenciájú és modulációjú infrahang és rádióhullám-generátorok.” (Honvédségi Szemle, 1987/1. sz.).
Larry Collins 1990-ben írt egy cikket Mind Control címmel. Ez megjelent magyarul is Agybomba címmel. Ebben beszél a Reagan-kormányzat egy katonai tervezetéről, amit Sleeping Beauty (Csipkerózsika) fedőnévre kereszteltek. Olyanokat kutattak, hogy az ellenséges tömegre irányított nagy teljesítményű rádióhullámok hatása. Megbénítható-e ezzel egy gépeltérítő terrorista agya?
A szovjeteknek ekkor már olyan titkos fegyverük volt, ami rádióhullámmal akár 800 méterről képesek voltak megzavarni egy ember tájékozódó képességeit. Viszont azóta születtek hasonló fegyverek, melyek nem az elektromágnesességgel operáltak.
Ultrahang és az infrahang biológiai hatása az emberi szervezetre még ma sem teljesen tisztázott terület. Az biztos, hogy mind a kettőt lehet az emberi szervezet (különösen a szívre) és idegrendszer roncsolására használni. A náci hadsereg romboló infrahangokkal kísérletezett.
Woody Norris feltaláló 2000-ben kifejlesztette csapatával LRAD nevű akusztikus sugárzót, ami egy feldühödött tömeg lecsillapítására alkalmas, nem halálos készülék. Ennek változatait azóta számos szervezet használja az ellenséges tömegek vagy behatolók ellen. De vannak más hasonló fejlesztések is.


*

Az ókor már adott hasonlóra példát, de az eset máig a viták tárgya. A Biblia szerint az izraeliták Jozsué idején Gideon által készített kürtöket használtak Jerikó falainak ledöntéséhez. Nos, erre semmilyen kürt nem lenne képes. Ponori Thewrewk Aurél magyar Bibliai csodák c. könyvében hosszas magyarázgatás után az épületek rezonanciájáról, közli: "Elvileg tehát lehetséges ugyan a falaknak hanghullámokkal való ledöntése, a gyakorlatban a kürtök semmi veszélyt nem jelentenek számukra." (1965). Horváth László az Élet és Tudomány 1949/22. számában erről megjegyezte: „Azt nem tudjuk megállapítani, vajjon Józsua trombitáinak harsogása valóban ledöntötte-e Jerikó falait, de az kétségtelenül igaz, hogy az ultrahangok energiájával szét lehet törni például egy üvegpoharat.” Charroux szintén ultrahang-berendezésekről beszél Gideon kürtjei esetében. S ne gondoljuk, hogy az újkorban a katonai fejlesztők nem gondoltak volna valami hasonló támadó eszközre (lásd a jobb oldali képet).
Azonban az a fegyver, aminek mi nyomára jutottunk, nem halálos fegyver volt! Mózes ezért szólítja fel a zsidókat, hogy vegyenek kardot magukhoz az amalekiták ellen. Maga a szerkezet nem elég a legyőzésükre, de amíg le vannak bénulva a zsidók lemészárolják őket. Egyébként hasonló esetre csak évezredekkel később, 2005-ben került sor a zsidók részéről, mikor az izraeli fal ellen tüntető palesztinok ellen bevetették a Scream-nek nevezett új, infrahangú fegyvert, akiket szédülés és hányinger fogott el.
Az Odüsszeiában is megjelenik egy ilyen fegyver, mégpedig az éneklő szirének személyében, akik valójában nem is hús-vér nők, hanem afféle hangot kiadó „mozgó szobrok”. Odüsszeusz azonban már előre tudta a védekezés mikéntjét, ugyanis minden tengerészének a fülét bedugaszolta előtte.


*

Viszont ezek a modern hangfegyverek közt egy sem olyan, mint a prehisztorikus elődjük. Igazából a szervezet megzavarására, blokkolására építenek, mindazonáltal valóban külsőre kezdenek hasonlítani Sucellus dobjára a rúdja végén. Lásd lentebb a két képen: a bal oldalin egy modern hangfegyver egy katona mellett, míg a jobboldali képen Sucellus a maga fegyverével, s még így stilizáltan, leegyszerűsítve is azt sugallja, hogy a miénknél egy előrehaladottabb hangfegyvert kísérleteztek ki a prehisztorikus időkben.

Tehát ezek a modern hangfegyverek tömegszuggesztiót nem váltanak ki, nem lehet irányítani, engedelmességre kényszeríteni velük a tömeget. A kabiroknak „háló” kellett, amivel hipnotizáltak vagy ledermesztettek nagy embercsoportokat. Így a kísérleteik számára kiválaszthatták a kívánatos egyedeket, akiket a feltétlen engedelmességre tudták kényszeríteni.

 

 

Az ókori beavatottak számára nagy fontossággal bírt a tudományokból a zene ismerete. Alexandrosz Polühisztor az idai daktüloszoknak tulajdonította a hangszeres zenekíséret bevezetését a görögöknél. A daktüloszok pedig a kabirok rokonai voltak.
A misztérium-avatásra jelentkezőknél alapfeltétel volt a szépen csengő hang. Robert Charroux már a Histoire inconnue des hommes c. híres-hírhedt könyvében (1963) arról írt, hogy az egyiptomi papok tőlünk jóval előrehaladottabb kutatásokat folytattak a hangról és ultrahangról, valamint annak erejéről. Például a tárgyak emelésére is használták. Charroux említi a párizsi Prudhomme professzort, aki ultrahanggal képes volt parafagolyókat emelgetni.
Az egyiptomi misztériumokban is használták az ultrahang erejét. Mózes jól ismerte a hang vagy ultrahang gyógyító és pusztító erejét. Erre támaszkodott az ún. „tízcsapás” némelyikénél, mikor békák, rovarok, tetvek vagy sáskák lepték el Egyiptomot. Charroux hozzáteszi, hogy a rovartudósok is ismerik a hang és az ultrahang erejét, mikor síppal csalogatnak elő és gyűjtenek be rovarokat.
A francia szerző szerint a hang talán egy ismeretlen dimenzió, és olyan ereje van, amire a modern tudomány csak a közelmúltban figyelt fel. Beszél jövőbeli ultrahang-bombákról is. Charroux közli még, hogy az ultrahang fegyver lehet halálos is, főként a szívbetegségben szenvedők számára.
Artapanosz említ egy történetet Mózesről, akit a fáraó börtönbe záratott, de a hangjával képes volt az őreit elájultatni, akár magát a királyt is, akinek a fülébe súgta a szavakat. A beavatottak ilyen képességeiről még a kései egyiptomi hagyomány is tudott.


*

Hórusz megbetegedéséről és Ízisz által történt csodálatos meggyógyításáról szóló 8. századi kopt varázsszöveg elmeséli, hogy Hórusz felment egy dombra, ahol a „dallamait” énekelte, közben felállította hálóit, amikkel sikeresen fogott különböző madarakat. „Miért énekelt Hórusz a madárfogásnál?” – kérdezte Kákosy egyiptológus professzor a történet kapcsán. Majd arra jut, hogy itt nyilván „varázsszavakról”, éneklésről van szó, ami a hálóba vonzotta a madarakat.
Az egyiptomi beavatottak ismerték az állathipnózist. Dzsedi varázsló a szavaival egy oroszlánt szelídített meg Kheopsz király előtt. Ez egyébként egy beavatási próba volt a hierophantáknál. Ez az értelme Dániel próféta oroszlánok közé történő föld alatti barlangba való zárásának is. Dánielről tudjuk, hogy „jártas volt minden bölcsességben”. Az adeptusok igézőszavakat mormoltak az oroszlánok felé, melyek kezessé tették őket (a mai állatidomárok is ismerik bizonyos versmértékben mondott szavak jelentőségét).
De akármilyen jól bánt egy beavatott a hangjával, tudott megigézni állatot és embert, az mindig csak egy, esetleg néhány egyedre terjedt ki. Viszont az a háló, egyfajta hangokat kiadó dobszerű eszközökből álló bizarr hangszer, ami egy hipnotizáló és dermesztő gép lehetett, egész tömegekre volt hatással…