KABIROK HANGSZERE:
DERMESZTŐGÉP

 

 

 

Szerintem halásznak minket. Lehet, hogy szuperínyencek nagyra tartják
az embereket.
Mindig nevetnem kell, ha arra gondolok, hasznosítanak is.
Szerintem gyakran hoznak le hálókat,
amiket forgószélnek vagy víztölcsérnek
vélünk. Néhányan arról számoltak be, hogy szerkezeteket
láttak forgószelekben
és víztölcsérekben – ez megdöbbentő. És vannak adataim, amiket ebbe a

könyvbe nem merek bevenni – rejtélyes eltűnésekről.
(Charles Hoy Fort: The Book of the Damned, 1919)




Charles Fort fantasztikus intuícióit már több mint száz éve, hogy leírta. Bár ő a korunkba helyezte mindezt, de úgy gondolom valami hasonló zajlott le a prehisztorikus időkben. Mikor a vénuszi eredetű kabirok és telkhinek megjelentek körünkben, sötét korszak köszöntött az emberiségre. Az ember hirtelen visszacsúszott a ranglétrán prédaállattá. Az idegenek hasznosíthatónak vélték ugyanis az embert, s így vadásztak is ránk. Volt egy bizarr fegyverük, ami nem ölte meg, hanem megigézte, ledermesztette, hipnotizálta, szuggerálta az embereket, elég volt, ha csak rájuk irányították.
Ez volt a vadászat, amikor a megfelelő egyedeket kiválasztották és elszállították bázisaikra. Az embereket rémület fogta el csupán a fegyver láttára is. De mivel ezeket az időket az emberiség jótékony homállyal burkolta, alig maradt hátra érdekes leírás. Ezek isteni vagy még inkább hatalmi jelvényként öröklődtek a történeti időkbe.
Az ember a tudat alattijának mélyére űzte ezeket az időket. Nem akartak rá emlékezni, sem beszélni róla, sem a mítoszaikban szerepeltetni. Mint amikor az egyiptomiak kitöröltek az emlékműveiken egy fáraó nevét, mintha sosem élt volna. Az ember sokkhatásként élhette meg a hirtelen a prédaállattá váló szerepét. Mint amikor egy szörnyű csapás ér valakit, egy veszélyes baleset, s a felgyógyult már nem akar emlékezni a szörnyű eseményekre, az agya kikapcsolt erről. Csak éppen itt az egész emberiségről van szó, vagyis azokról, akik kapcsolatba kerültek a Földre menekült démoni lényekkel és technikájukkal.
Az ember nem akar emlékezni erre az időszakra, nem akar felébredni. Az éberek tudják miről beszélek. Az örök alvókhoz akarok beszélni, hiába dugják fejüket a homokba, a rémálmok, a gonosz mesék mind igazak voltak...


*

CAMONICA-VÖLGY

 Lásd fentebb négy képet a val camonicai sziklarajzokból. Ezek mind a camuni néphez köthetők. Az első kép az ún. camuniai "rózsát" mutatja,  ami egy gyakori jelkép a sziklaképek közt. Anati professzor szerint kapcsolatban lehet a naptisztelettel. Láthatólag van 9 csészejel, ami köré/elé ezt a négylevelű virágformát rajzolták. De inkább egy szerkezetnek tartjuk, ami egy rúd végén van, akár a második és negyedik képen lévő ember melletti ábrákat.

 

Daniel Bernet francia tudományos szakíró a francia tudományos szaklapban, a Sciences et Avenirben az itáliai, Alpok alján elterülő Camonica-völgy ősi sziklarajzairól írt egy hosszabb cikket.
A sziklarajzokról elsőként Walter Laeng bresciai geográfus adott tudósítást 1909-ben. Azóta a völgy hat helyszínén mintegy 250.000 sziklarajzot és jelet vettek nyilvántartásba. Ezek i.e. 8.000-től a rómaiakig keletkeztek. Viszont úgy becsülik a sziklarajzok legalább 80 százaléka vaskori, azaz i.e. 800 utáni. Az i.e. 2. évezredben a camuni nép települt a Camonica-völgybe., s ők laktak itt a vaskor idején is, amíg a rómaiak el nem foglalták területüket.
Alpok és környéke számos őseurópai nép (kelta, etruszk és még sok más) ősi fészke, búvóhelye volt egyben. Kétségtelen, hogy rengeteg európai mese innen veszi eredetét, azokból a prehisztorikus időkből. Fentebb az első képen az látható, hogy a "camuni rózsa" alatt egy harcos látható. Valójában a kép ettől nagyobb és egy a régészek szerint egy "mágikus táncot" mutat a jelkép körül. Én azonban azt gondolom, a harcosok éppen attól a fura szerkezettől estek révületbe, amit a rajz mutat!
Bernet a következő érdekes megfigyelést is tette a völgy sziklarajzai kapcsán: „A camuni népre jellemző volt egy paletta formájú tárgy mágikus használata. Hitük szerint e mágikus tárgynak a jelenléte elég volt ahhoz, hogy megbűvölje az állatokat, s így könnyűszerrel elfoghatták őket. Ugyancsak hittek abban, hogy az ellenséget megdermeszti, képtelenné teszi az ellenállásra. Ez a tárgy igen emlékeztet egy fakalapácsra, amelyet rendszerint Sucellus gall isten tart a kezében. Ennek az istennek a képét a gallok lakta területen, Lyon környékén és másutt is sok helyen látni.” (A Camonica-völgy ősi sziklarajzai, Univerzum, 1961/9. sz. a kiemelés tőlem!).
Lentebb adok még három camonicai képet. Ha jobban megnézitek, ezek is "beszédesek"...

 Több camonicai képen nagyon különös szerkezeteket látunk, néha valami hatalmas kör alakú valamiket cipelnek, máskor meg valami házszerű valamiket ábrázolnak, csak éppen ezek mi számunkra tűnnek "házaknak", mert ők azt így, ebben a formában nemigen ismerték. A régészek törik rajtuk a fejüket, de valahogy nem jön az isteni szikra.

A balra lévő kép a Camonica-völgyből van. Két "varázslót" mutat, egy varázskör közepén. Az egyik feje körül az a különös "tüskés" búra, mint a Fergana közelében talált lény rajzának. Alattuk odavonzott, alélt állatok. Daniel Bernet beszél erről a mágikus eszközről, ami egy rúdon lévő nagy kör alakú tárcsa vagy táblaszerű valami, néha meg a fej körül lévő tárcsák vagy kiálló rudak. Ezeknek a prehisztorikumban élő népek azt tulajdonították, hogy megbűvölik és lebénítják az állatokat. Mindenfelé állatokat látunk. Ellenben jobbról odatettem egy másik sziklarajzot, ami az új-mexikói Chaco.kultúrából maradt fenn. Itt éltek a puebló-indián törzsek (mint az anasazik). Tudja-e a választ arra valaki, hogy a vadaknak ez a mágikus módszerrel és eszközzel való befogása miként tűnhet fel, hasonlóan még a neolitikumban élő törzsnél, több ezer kilométerrel és egy óceánnal arrább? Nem olyan ez az eszköz, amit egy sötét korban épp ellenünk, az emberek ellen használtak? S az őseink éppen azt remélhették, hogy a mi "halászaink" fegyverével mi is befoghatunk tőlünk butább lényeket! Mindenesetre ideje, hogy kicsit átránduljunk Amerikába...

 


*

 

EGY BUJKÁLÓ TÖRZS A COLORADO-FENNSÍK SZIKLABARLANGJAI KÖZT

Az amerikanisták Fremont-kultúrának nevezték el azt a népet, akik szerintük az UTAH-államban (USA), a Colorado-fennsík sziklakatlanjaiban éltek Jézus korától az i.sz. 1300 körüliig, majd eltűntek. Nyomuk veszett, akár a bolíviai tiahuanacóiaknak és senki sem tudja máig sem, hová lettek. Az emlékeiket a területre behatoló navajó indiánok fedezték fel, de annyira idegen volt számukra a kultúrájuk, hogy úgy hitték, hogy az itt talált sziklaképek a vízözön előtt készültek. A fremontiak kultúrája határozottan különbözött a területtől délre élő puebló törzsekétől. Rejtőzködő életet éltek, s közben a sziklafalakra bizarr emberi alakok százait vésték, kúpos végtagokkal és a fejükből kiinduló furcsa nyúlványokkal.

 

 Miként lehet, hogy a fremontiaknak ugyanazok a rémálmaik voltak, mint a sok ezer kilométerre lévő Alpokban bujkálóknak? A Camonica-völgy sziklarajzain, miért tűnnek fel szintén azokat a furcsa agancsokat viselő humanoid lények? Miért vannak mellettük vagy néha a kezükben azok a vészjósló, spirálist vagy mást mintázó hatalmas korongok? És ugyanúgy tele vannak a képek hozzájuk láncot állatok tömegeivel. Némely sziklarajzokon feltűnik az a különös spirális tárcsa vagy forgó galaxis-jel, ami feltűnik például Kolkhiszban noraduzi temető középkori sírkövén is. Lássuk be, ezeknek a rémképeknek nincs köze a kultúrák egymásra hatásának (ha van ilyen), nincs realitása ezek "átadásának", hisz látni fogjuk szét van velük szórva az egész világ. Rettegő betegek, akik felébredtek egy szörnyű kómából, s a kezükbe krétát adtak, hogy rajzolják meg azt a világot, melybe a kollektív amnéziájuk előtt éltek... Így születtek ezek a képek, a kromoszóma-emlékezet rejtett zugaiból törtek elő, pedig el akarták feledni ezeket...

 

 *

SUCELLUS, A GALLOK KÜLÖNÖS ISTENE

Sucellus egy gall isten volt, de ismerték és tisztelték Britanniában is. Alig tudunk róla valamit, s azt is az ábrázolásairól állapítjuk meg. Jellemzően az eredeti kelta neve sem ismert, hiszen a Sucellus, a latinosított neve. Az ábrázolásain ez a tárgy csak messziről hasonlít valamiféle nagykalapácsra. Ismerjük a legkorábbi fennmaradt szobrocskáját, az i.e. 1. századi Galliából. Ezen is jól látszik, hogy bár valamiféle óriáskalapácsnak tűnik, de inkább valamiféle bonyolult szerkezet. A hosszú boton lévő nagy dobhoz még öt rúd csatlakozott, azok végén kis korsószerűségekkel. Mindegyik dob szemközti oldalára koncentrikus köröket vágtak, a közepén ponttal. Ez van a központi dobon is.

Ez a „nagykalapács” Sucellus kezében a bonyolult szerkezetből egy nagy nyeles bunkóvá „szelídült” a későbbi ábrázolásokon. De abban is biztosak lehetünk, hogy ez az i.e. 1. századi szobor már egy sokkal korábbi szobor másolata lehet. Őt tartották a kelták kovácsistenének, aki az embreket a fémművességre oktatta. De az is lehet, hogy ezt csupán a rómaiak gondolták róla, mivel mindig kalapáccsal ábrázolták...
A mitográfusok is sötétben tapogatóznak. James MacKillop amerikai tudós, keltológus is mindössze ennyit tud: „A mindig hosszú nyelű fakalapáccsal látható Sucellus (neve jelentése latinul: a jó ütő, aki jó hatásfokkal üt) már több eséllyel pályázhat. Hogy a kezében tartott eszköz szerszám-e vagy fegyver, azt nem tudjuk.” (Kelta mítoszok és legendák, 2006). Tehát a vallástörténet mit sem tud a kezében lévő eszközről, némelyek óriási fakalapácsnak nézik, míg mások kis söröshordónak… Az óriási kalapácsát nézve, azt hinnénk köze lehet a kovácsoláshoz, de erről mit sem tudni (de épp a legrégibb ábrázoláson ez nem is kalapács még). Akik meg boroshordónak ítélik a botvégén lévő henger alakú tárgyat, azok szerint kapcsolatban lenne Sucellus a mezőgazdasággal és a borral. A női párja: Nantosuelta. Együtt is ábrázolták őket, mint a jólét és a háztartás őreit. De mindezt az ábrázolások nyomán hiszik a mitográfusok! Vegyük észre, hogy néha az oldalán egy nagy kutya van. Az alvilág bejáratát őrző Kerberosz lenne? Nem, egy sokkal veszélyesebb fenéről van szó. Ez feltehetőleg a kelta mesék pokoli kutyája, a hellhound. Temetők és baljóslatú helyek őre. Fekete, izzó, vörös szemű, nagy testű, hihetetlenül erős, természetfölötti lény. A walesiek mitológiája Cŵn Annwn-ként ismeri, azaz Annwn kutyája. Valójában ez egy pokoli vadászkutya! A Celtic Age - Role-Playing the Myths, Heroes & Monsters of the Celts (2002) kötet szerzői leírják, hogy "a kelta halál istenének valódi neve ismeretlen", de néhány történész odajutott, hogy ez Sucellus lehetett! Azaz köze sem volt a jóléthez és a borozgatáshoz, mint afféle római Bacchus istennek. Ez lehet a helyes irány: a kelták fenntartották az emlékét a prehisztorikus "vadásznak", aki az embereket vadászott. És ahogy mi is kitenyésztettünk vadászkutyákat, úgy ez az idegen faj is kitenyésztett olyan kutyákat, akik az emberekre vadásztak. Sucellus mellett ilyen szerepe volt a démoni vadászkutyának, a hellhoundnak.
MacKillop Dagda óriási botját, amit súlya miatt kerekeken hurcolásznak, méretben és hatóerőben Sucellus hosszú-nyelű kalapácsával hoz párhuzamba. A gall istent többször mutatják holló- és méhkas-motívumok társaságában.
Azonban ez a bűvölő és dermesztő fegyver ismerős a mítoszokból és más beszámolókból. A prehisztorikus időkben úgy gondolom ezen eszközök segítségével folyt az idegen lények „embervadászata”, a zsákmányszerzés. Ez volt az emberhasznosítás első lépcsője. Visszaköszönnek több meséből is. Ezek a bizarr fegyverek később joggal váltak a hatalom és erőszak jelvényeivé, amelyek jelentése előtt máig értetlenül állnak a szaktudósaink (kalapács, paletta, dob, amit akarsz mit még látnak benne...).

Ha ez még nem lenne elég, az óceán túloldalán, Peruban a mocsika kultúra területéről származik egy füldísz, aminek korát az i.sz. 200 és 400 közé teszik. Nagyon hasonló szerkezet van az emberszerű istenség mögött, mint Sucellus mögött: szemből öt körnek látszó eszköz. Az istenség még egy pásztorbotszerű tárgyat is tart a kezében, ami akár Sucellus, Dagda vagy Mózes botja. Hogy egy komplokált lénnyel van dolgunk, mutatja, hogy világosan arra utalt a füldísz készítője, hogy a lénynek a kezein csak négy ujja volt. Az első kép a füldíszé, a mellette való kép szintén mocsika alkotás. A vallástörténészek szerint a mocsika vallásban ismeretlen volt a botokkal ábrázolt istenség. Itt egy kukuricaszárat és egy botszerű valamit tart. A történészek szerint az istenséget csillagok veszik körül. Ezt nyilván a csillagszerű ábrák miatt gondolják, de ugyanaz lehet a szerepük, mint a füldíszen lévő alak körül. Ezek valami kör alakú, csillogó kis szerkezetek, akár Sucellus szobrán.


*

A NAZCA-FENNSÍK IS INTEGET

Ha már Peruban vagyunk, meglátogathatjuk a Nazca-vonalakat is. Ezek korát nagyjából kétezer évesre teszik. Rendeltetésük máig ismeretlen. Jacques Bergier francia szerző sajátos véleménnyel volt a Les extra-terrestres dans l'Histoire c. könyvében a vonalakról: "Nincs okunk feltételezni, hogy a Nazca-kultúrának nevezett kultúra, amely i. e. 300 és i. sz. 400 között élt, felelős a Nazca-nyomokért. Akár azt is mondhatnánk, hogy Hódító Vilmos építette a Stonehenge-et.
    [...]
   Az i.e. 12.000, azaz valószínűleg a Marcahuasi civilizáció ideje és a i. e. 3500 közé, amikor Manco Capac valószínűleg elhelyezhető, bármit lehet tenni és bármiről lehet álmodni, különösen a Nazca-utak építéséről.
    [...]
    A magam részéről úgy vélem, hogy a Nazca minden más perui civilizációnál korábbi, és hogy a látogatók érkezése legkésőbb i.e. 15.000 körülre tehető, de ettől nem későbbre, inkább korábbra.
   A legfantasztikusabb hipotézisek nyilvánvalóan még fantasztikusabb kérdéseket vetnek fel. Miért választották az Intelligenciák Palesztinát és Perut az ellenőrzés vagy beavatkozás helyéül? Bevallom, hogy jelenleg lehetetlen megválaszolni ezt a kérdést. Talán egy napon a geofizika tanulmányozásának kifinomultabb módszerei lehetővé teszik majd a Földet körülvevő sugárzási övek történetének megállapítását, és azt, hogy ezek az övek bizonyos közelmúltbeli időszakokban lyukakat mutattak. Jelenleg lyukak vannak a sarkokon, és egy lyuk Afrika felett, amely nyilvánvalóan semmilyen célt nem szolgál. Mindez azt feltételezi, hogy a sugárzási övek megzavarhatnak egy nagyszabású műveletet a Földön, ami a mi technikánk határain belül igaz, de egyáltalán nem igaz, ha a természeti erők nálunk sokkal magasabb szintű irányítását képzeljük el." (1970).
    Robert Charroux azonban kicsit másképp gondolkozott. Szerinte a rajzok nem lehetnek öregebben 12.000évnél, mert a vízözön eltörölte volna azokat. Legvalószínűbb, hogy i.e. 3000 körül keletkeztek, mikor a perui indiánokhoz olyan tanítók érkeztek az égből, mint Viracocha vagy Orejona. Ezek a tanítók a hagyományok szerint a Vénusz bolygóról érkeztek. Úgyhogy a francia kutató feltette, hogy a Nazca vonalak nyitja talán a hajdani Vénusz bolygón lehet...

 

   Nem nehéz észrevenni, hogy az ártatlan rajzolatok közt feltűnnek azok a különös szerkezetek: botra vagy oszlopra függesztett "szirmok" vagy körök, melyek feltűnnek Val Camonicában, Sucellusnál, vagy a mocsikáknál ill. az egy oszlopon lévő spirális, amit ismerünk Mózestől, Kolkhiszból vagy Ferganából. Tehát földön kívüli kényszerítő eszközök: olyan "hálók", melyek emberek vagy állatok ledermesztésére, befogására találtak ki. A fentebbiek, mind nazcai rajzok. Az utolsó sajnos már egy utánrajzolt, hogy kivehető legyen, ugyanis a kör szára mára megsemmisült. Teljesen mindegy nekünk, hogy mikor készültek a rajzok, de biztos, hogy nagyon régen, viszont itt is felsejlenek azok az rémálmokból, a tudatalatti rettegésből, melyet a prehisztorikus időkben tárolta el agyunk, azok törtek itt fel. Megrajzolták őket, hisz tudták, halandó ember ezt úgy sem láthatja...

*

ÜDVÖZLET ÜZBEGISZTÁNBÓL

Georgij Sackij műkedvelő régész az üzbegisztáni Fergana közelében 1961-ben a neolit-korból való barlangrajzot talált, amely széttárt karú fura emberalakot ábrázol. Törzséből derékban két vízszintes vonal ágazik ki. A feje körül pedig egy nagy kör van, amelyből rövid sugarak indulnak ki. A képet i.e. 7000-re datálták.
Lukács Tibor újságíró 1965 tavaszán több napilapban beszámolt a leletről, aminek képét egy erőltetett magyarázattal látta el: „Tudjuk, hogy a neolit-korszakban a borbély mesterség még korántsem állott olyan magaslatokon, mint napjainkban, hiszen még olló sem volt. Ám a hajjal valamit akkor is kellett csinálni, ezért «felfésülték», s miután az állati bőrökből készült öltözékeknek általában nem volt zsebük, az ősember nem zsebre rakta különböző apró használati tárgyait, hanem ‒ a frizurájába.”

Mások a szaharai Tassiliban sziklarajzok közt találtak hasonló „búra-fejű” embereket. De a Val Camonicában talált sziklarajzok közt is látunk lebegő embereket „bordázott űrsisakokban”, melyek buráiból rövid tövisszerű valamik állnak ki.
Már az 1960-as években földre látogató idegen űrhajósok ábrázolásainak hitték ezeket, kezdve a ferganai képpel, csakhogy ez utóbbin a gömb alakú „űrsisak” óriási az emberhez és annak fejéhez mérten. Leginkább egy ember-alakú állványra hasonlít, az fej pedig olyan, mint a Medusza-fej egy kör alakú pajzson. De ugyanúgy elképzelhető, hogy akár Sucellust látnánk a hatalmas kör alakú szerkezetével, csak éppen egy kissé absztrakt, kissé skiccszerű ábrán.
Mintha a megfigyelő messziről látta volna ezt a rémületet és sikerült elbujdosnia a Fergana-völgy barlangjaiban. Val Camonicától sok ezer kilométernyire ugyanazok a lények járkáltak köztünk…

*

KOLKHISZ SEM MARADHAT KI

Az örményországi Carahunge nevű helyen, 1770 méterrel a tengerszint fölött bazaltból durván vágott menhirek állnak egy különös szabálynak, talán csillagászati dolgoknak megfelelően. A korát 7500 évesre teszik. De találtak kőlapokra vésve riasztó, humanoid lényeket: rendívül alacsonyak, nagy, gömbszerű fejjel és nagy szemekkel, ahogy a ma embere az ufonautákat vagy a kicsi "szürke" embereket elképzeli. Több képen a jól ismert kerékkel ellátott eszközt tartják, mint egy "fegyvert"! Az első két képen ők láthatók, míg a harmadikon Carahungétól nem messze, Sisianban egy kőrajz. Nem nehéz észrevenni, hogy mennyire hasonló alak és forma, mint amit a Val Camonicában vagy Ferganában találtak.

 A sokkal későbbi faragványokban, domborművekben is visszajárnak ezek a lények kísérteni. Az első képen a noraduzi temető egy középkori sírkőreliefje. A másik képen is hasonló lények, s ugyanazokkal a bizarr tárcsaszerű alkalmatosságokkal.

 

 

*

A MEDUSZA-FEJ EREJE

Nem csak a kelták, hanem az atlanti pelaszgok is ismertek egy hasonló fegyvert, aminek mítoszát átadták a görögöknek, s már csak ebben a formában ismerjük. Perszeusz mítoszáról van szó, akit az egyiptomi Min istennel azonosítottak.
Perszeusz elment Nyugatra, az Atlanti-óceán egy szigetére, ahonnan elhozta Gorgók egyikének, Meduszának levágott fejét. A Gorgók hárman voltak. A nevük a görög gorgos szóból ered, aminek jelentése: szörnyűséges, félelmetes. Medusza az egyikük volt közülük, de az is lehet, a Gorgók őrizték ezt a Medusza-fejként ismert fegyvert. Ezen a fejen kígyók tekergőztek (koncentrikus körök egy dobon?). Több mitográfus kapcsolatot keres a Gorgó-fő és a "gonosz szem" között. Lásd lentebb két ókori Medusza-fej ábrázolást.
A legkülönösebb, hogy a „fejet” fegyverként használta. Képes volt a fej vakító fényt kiadni. Agénor kétszáz katonáját kővé változtatta vagy csak megdermesztette. A fej további sorsa kétséges, mert többféle hagyomány van: Khemmiszbe vitték (Min városába), vagy az Argosz melletti piramis alá temették, de a legelterjedtebb vélemény, hogy Athéné pajzsára illesztették. Ez a pajzs aztán további csodákra, azaz inkább pusztításokra volt képes. Viktor Kernbach román mitográfus odajutott, hogy a Medusza-fej valójában egy fagyasztó gép, esetleg egy hipnotizáló berendezés volt! (Enigmele miturilor astrale, 1970). Könnyen elképzelhető, hogy a középen "Medusza-fejet" tartalmazó kerek pajzsot is egy erős rúdra helyezték, mint Sucellus dobját, hiszen csak így tudták fölé emelni a tömegnek ill. a saját erőnek. Így tudták Agénor kétszáz katonáját ártalmatlanítani.
Homérosz említi, hogy Agamemnón pajzsán is ábrázolva volt a Gorgó-fő, s kétség sem férhet hozzá, hogy szimbolikus jelentése az volt, hogy az ellenség erejét megsemmisítse. Akár sokkal később, mikor a Gorgó-fő képét házak vagy templomok cserepeire is rányomták azzal a célzattal, hogy a madarakat elriasszák. Hogy az egyiptomi törpe istennek, Bésznek, a Gorgó-főhöz hasonlító, groteszk fejet tulajdonítottak, ma még nem tudom mire vélni, de ezt a megfelelés/hasonlóságot tegyük el gyűjteményünkbe egy lehetséges későbbi vizsgálat idejére...


*

TÉLINÉSZ PAP HANGSZEREI
Úgy néz ki azonban, hogy bár e különleges fegyver használói mind eltűntek, de bizonyos helyeken, az őket kiszolgáló papok megőriztek néhány példányt ezekből, s ha kellett használták is.
A szicíliai Gela városát a rodoszi Lindosz város lakói alapították i.e. 688-ban. Nem sokkal ezután egy polgárháború miatt lakói elhagyták. Viszont Télinész, az alvilági istenek papja értük ment, s maga Hérodotosz is csodálkozva jegyezte meg, hogy nem vitt magával mást, mint az alvilági istenek „szent hangszereit” („e autos ektesato”). Ezzel kényszerítve az elmenekült lakosokat a visszatérésre.
Az „alvilági istenek” bizonyára a kétéltű, gonosz telkhinek, akiknek fő fészke a prehisztorikus Rodosz szigetén volt. A Gelát alapító lindosziak a szerkezetet nyilván az otthoni templom kazamatáiból vitték magukkal Szicíliába.
Ez a telkhinek által hátrahagyott bizarr eszköz lehetett. Valami hasonlót kell elképzelnünk, mint Sucellus összetett „kalapácsa” egy rúd végén.


*

MÓZES RÉZKÍGYÓJA

Más helyen már szóltunk róla, a zsidók úgy hitték, Mózes Rézkígyója a gyógyítást szolgálta, valójában egy sajátságos, tömegpszichózisra építő „fegyver” lehetett. Valamilyen sziszegő hangot adott ki, ami gyakorlatilag megbénította a köréje gyűlt embereket.
Az ősi legendákból csak süt, hogy valami technikai szerkezetről lehet szó. Az összetekeredett kígyó a koncentrikus körök párhuzama, analógónja. Hasonló van Sucellus botja végén levő dobon. A Rézkígyót tartó rúdról kevés a leírás, azaz homályban tapogatóznak, de egyesek szerint egy Tau-kereszt van a végén, s a spirálisan tekergő fémkígyó ennek közepén volt, azaz itt is rudak nyúltak ki belőle.
A zsidó hagyomány ugyanakkor fenntartotta annak emlékét, hogy a Rézkígyó és a Vénusz között valamilyen megmagyarázhatatlan kapcsolat létezik.
Mózes bár héliupoliszi iskolákat járt, nem lett volna képes egy ilyen szerkezetet alkotni. Feltehetőleg a Nagy Piramis kirablása során az egyik szobából hozta el. A működési elvét azonban ismerte. A papi városban a beavatottaknak tanították a hang mágikus használatát. Az emberi hang szerintük képes volt üvegeket összetörni, ajtókat beszakítani, embereket megölni.

Hozzáteszem a Rézkígyó ábrázolása fentebb egyik képen sem volt jó, de minden olyan modern kép, ami Mózes Rézkígyóját mutatná, ugyanígy rossz! Egyszerűen a középkori vagy modern elképzelések szerint a kígyó csak simán rá van tekeredve vagy csavarodva Mózes oszlopára. A magukat "beavatottnak" hívő okkultista sarlatánok, pedig ravaszul, úgy mutatják, hogy az oszlop egy egyiptomi Tau-kereszt. Nem volt ilyen téren kapcsolata az általunk ismert egyiptomi civilizációval. A művészek és illusztrátorok szeme előtt az antik görög és római ábrázolások jártak: a caduceus nevű hírnökbotra feltekeredő két kígyó vagy az Aszklépiosz botjára felcsavarodó kígyó még inkább. Lentebb láthatjátok Aszklépioszt, a gyógyítás istenét a kígyós botjával (mintha maga Mózes ülne ott a modern elképzelések szerint!), mellette a botokra ill. a caduceusre feltekeredő kígyókat. Ezek mind félrevitték az ábrázolásokat.

Fel kell világosítsak mindenkit: a Rézkígyó egy technikai szerkezet része volt. Amikor az oszlop tetején lévő "kígyó"-t említ Mózes könyve, bizonyára azért teszi, mert az a fémszerkezet hasonlított külsőleg egy spirálisan (!) összetekeredett kígyóra és csak erre! Más kultúrákból kapott információk mind valamiféle kör alakú, spirális szerkezetet mutatnak egy bot vagy rúd végén! A prehisztorikus sziklarajzok perdöntőek ez esetben, mint a camonicai vagy az amerikai sziklarajzok jól mutatják ezeket, előtte a megbénított állatokkal. Kérem a Mózes Rézkígyójára vonatkozó képeket kijavítani! Lásd lentebb egy spirálisan összetekeredő kígyót és mellette egy camonicai ábrázolást, ahol egy spirális tárcsa van egy rúdon, míg a harmadik egy óbirodalmi ábrázolása Mehennek a kígyóistennőnek:

 

 A Rézkígyó Lovagja írásunkban már kifejtettük, hogy Mózes ezt az eszközt akkor szerezte meg, mikor betört a gízai Nagy Piramis alatti kazamatákba, Mehen titkos termébe. Mózes egy vízözön előtti relikviát rabolt el, aminek nagy hasznát vette a héberekkel és más népekkel szemben...


*

Más részről az a rúd, amire a Rézkígyót rakta, talán azonos „Isten botjával” Mózes 2. könyvében? Refidimnél az amalekiták az izraeliek ellen vonultak. Mózes kiadta az utasítást a zsidóknak, hogy készüljenek a harcra, miközben ő az „Isten botjával” egy közeli domb tetejére ment, magával vitte a két másik héliupoliszi papot, Áront és Hurt: „... Én pedig Isten botjával a kezemben kiállok a domb tetejére.
Józsue úgy tett, ahogy Mózes parancsolta, s kivonult, hogy megütközzék az amalekitákkal. Mózes közben Áronnal és Hurral fölment a domb tetejére.
Ameddig Mózes a kezét kitárva tartotta, az izraeliták fölényben voltak, de ha leeresztette a kezét, az amalekiták jutottak fölényhez.
Mózes karja végül is elfáradt. Ezért vettek egy követ, odavitték és ráültették. Áron és Hur pedig a karját tartotta, egyik az egyik oldalon, a másik a másik oldalon. Így a karja napszálltáig kitárva maradt.
[...]
Ezután az Úr így szólt Mózeshez: «Írd le ezt emlékül egy könyvbe, és közöld Józsuéval, hogy az amalekiták emlékét kitörlöm az ég alól.»” (2Móz. 17.)
A figyelmes olvasónak észre kell vennie, hogy itt nem egy modern lőfegyverről vagy lézerágyúról lehet szó. A szövegből kitűnik, hogy az amalekiták erősebbek, erőfőlényben voltak az izraelitáknál, s csak Mózes hozta őket győztes helyzetbe. A szöveg nem azt írja, amit sokan kiértenek belőle, hogy Mózes az Isten botjával legyilkolta őket. Hanem azt, amíg az amalekitákra irányozták a nehéz botot (és szerkezetet), addig az amalekiták lebénultak, de amikor már nem bírta a célra tartani, az amalekiták újra magukhoz tértek. Azt is gondolom, hogy a botot függőlegesen és nem vízszintesen kellett tartani. Ugyanis akkor elég lett volna a karját alulról megtámasztani Mózesnek, s nem leültetni. Ha pedig függőlegesen állt, úgy nyilván nem csak egy bot, hanem egy szerkezet a végén, amely mikor kifejtette hatását erősen kellett tartani függőlegesen a rudat!
Úgy néz ki csak rövid ideig volt képes ledermeszteni az ellenséget. Mivel az amalekiták számbelileg is sokkal többen voltak. Több órát vett igénybe, míg az izraeliták karddal lemészárolták őket.

A fenti képeken: az első képen Mózes és társai a dombról figyelik az amalekiták elleni ütközetet. A második kép egy fantasztikus elképzelés a hangfegyverről, míg a harmadik képen a "kalapácsos" Sucellus isten.


*

BABILONI PECSÉTHENGER

A mezopotámiai pecséthengereken is feltűnnek bizarr oszlopok, keresztek, néha a zikkuratra helyezve. Viszont az egyik pecséthengeren találni egy nagyon hasonlót, mint amilyen feltűnik a Camonica-völgy prehisztorikus sziklarajzain és Sucellus legkorábbi szobrocskáján. Az eszköz működését mutatja, ahogy Camonica rajzain, mert mellette két állat fekszik kinyúlva, megbűvölve. Itt is van egy oszlop, gömbbel a végén, amihez rudakon kisebb gömböcskék csatlakoznak:

Bár maga a kép nagyon leegyszerűsített, tekintve, hogy csak egy pecséthenger, de azért így is megdöbbentő a hasonlóság Sucellus kalapácsával. Igaz ott öt, itt meg hét rúd nyúlik ki a központi gömbből. De ez úgy látszik talán csak hatóerőben jelentett különbséget.


*

KÍNAI „JA” DOBOK

Igor Sz. Liszevics orosz orientalista, sinológus professzor (1932-2000) az 1970-es évek közepétől elkezdte vizsgálni az ősi kínai mítoszokat abból a szemszögből, hogy Kína északi részét i.e. 3000 körül bolygón kívüli ismeretlenek tartották megszállva.
Umek Miklós vajdasági magyar újságírónak 1976 és 78 között 51 részben ment a Képes Ifjúságban sorozata Csodálatos világ – Kozmikus kapcsolatok címmel. Abban közölte Liszevics több következtetését is. Az egyikre egy ősi kínai hangszer vezette:
Igor Liszevics, akárcsak Blumrich maga is megpróbálkozott a régi kínai feljegyzések segítségével egy „ősi űrhajót” rekonstruálni. Erre a célra mindenekelőtt Vang Csung filozófus kép-magyarázatait használta fel.
Vang Csung a maga idejében olyan képet látott, amelyeken az összefüggéseket logikus észjárásával sehogyan sem tudta megmagyarázni. De így járt azoknak a kutatóknak a javarésze is, akik a feljegyzéseit tanulmányozták.
A képek olyasmire emlékeztetnek, mint amikor valamire halmozódik. Olyanok, mint az egymáshoz kötött dobozok… Hogyan lehetséges az, hogy a hangot és az étert egymáshoz kapcsolt dobokként mutatják?! – töprengett a filozófus.
Ezeket a képeket – mondja Liszevics – mi sajnos nem láttuk. De akad néhány hasonló, – időszámításunk II. és I. századából származó ábra, – amelyeken az úgynevezett „ja” dobokat láthatjuk…
Három vagy négy gömb egymáshoz van kapcsolva… Minden gömb belülről rekeszekkel fel van osztva négy részre… Ezek a „dobok” ha esetleg hasonlítanak is a régi kínai hangszerre. Ilyen célt nem szolgálhattak, hiszen a rekeszek akadályoznák a hang terjedését…
A dobokat különbözően ábrázolják – magyarázza Liszevics – néhány gömb, néhol szivar, néhol pedig henger alakúak. Minden képen azonban össze vannak kötve, kapcsolva… Belülről pedig négy részre felosztva!
Ha elvetjük azt a gondolatot, hogy ezek a képek hangszert ábrázolnak, akkor magunk előtt nem mást, mint egy olyan diszkoplánt látunk, amilyent a Vénusz-kutatásra javasolnak. (Liszevics részletesen elmagyarázza, hogy hol és melyik rekeszben milyen műszer, berendezés helyezhető el.)


Fentebb van az a kép, amit Liszevics adott a „ja” dobokról a saját értelmezésében (jobbról pedig maga Liszevics). Ezen a 3 dobos variációt adja, de maga is írja, hogy előfordul négydobos variáció is. Arról nem is beszélve, hogy nem csak gömböknek, hanem hengereknek is ábrázolták néha ezeket, ami megint Sucellus kalapácsos szerkezetét juttatja eszünkbe.
Én viszont azt gondolom, hogy Liszevicsnek csak abban volt igaza, hogy ez egy fejlett technikai szerkezet. Olyan tudomány terméke, mely nem a mi tudományos technikáink mentén fejlődött.
Liszevics elvetette, hogy egy „hangszer” legyen, de érdekes módon csak egy régi, történelmi hangszerben tudott gondolkodni ez esetben, holott más irányba ugyanakkor az űrtechnikát mutató diszkoplánt juttatta az eszébe. Az hogy a dobok/gömbök belől négy rekeszre voltak osztva, valószínűleg éppen egy fejlett „hangszer” felépítését mutatják. És láthatólag itt is megvan egy központi dob, mint Sucellus szerkezetén!


*

A HANGOK EREJE

Itt állunk most mi is megbűvölve: adva van egy tömegszuggesztióra alkalmas ősi eszköz, egyfajta halászháló az idegen világból ideesett fajzatoknak. Magát a szerkezetet egy hosszabb botra vagy rúdra helyezték, ami egyfelől arra utalhat, hogy a „kezelőjére” sem volt épp veszélytelen. Míg másfelől arra, hogy a tömeg fölé kívánták emelni.

Úgy látszik egykori kényuraink előrehaladott kutatásokat fojtattak olyan „hangszerek” irányában, melyek gyakorlatilag képesek voltak embercsoportok vagy állatok lebénítására, ledermesztésére.
Az is érdekes, hogy az egész Óvilágon találtunk nyomokat: Galliától, Egyiptomon és a Közel-Keleten át Kínáig. Atlantiszi beavatottak, druidák, Héliupoliszi Testvériség tagjai, telkhinek papjai, camuni varázslók, kaldeus mágusok, kínai bölcsek, mind-mind tudtak erről a bizarr szerkezetről.


*

Az ultrahang alkalmazása Paul Langevin francia fizikushoz köthető 1917-ből. A kutatások ez irányba a két nagy háború közt kezdődtek (Wood és Loomis amerikai fizikusok kutatásai).
Tihanyi Kálmán zseniális magyar mérnök és fizikus 1940 nyarán hazatért Angliából az akusztikai sugárvetítő ötletével. Az volt az elképzelése, hogy a magyar királyi hadsereg számára egy titkos program keretében kifejleszt egy ultrahang fegyvert, aminek a Titán fedőnevet adták. Készítettek egy két méter átmérőjű parabolatükröt, ami egy robbanássorozat felerősített hangját vetítette az ellenségre. Miután Tihanyi észrevette, hogy a nácik kémkednek utána a fejlesztést szabotálták az embereivel, hisz a találmányt csak és kizárólag a magyar érdekek szolgálatába kívánta állítani.
Bognár Botond őrnagy a szocializmus vége felé a NATO hadseregeiről szóló cikkében írta: „Pszichikai fegyvert a nyugati szakértők igen nagy jövőjű eszköznek tartják. Az ember magatartását, viselkedését kívánják befolyásolni bizonyos kémiai anyagokkal, elektromágneses sugárzással, infrahanggal és más eszközökkel. Ezt a feladatot az ember pszichikumára, tudatára való ráhatással érik el. A pszichikai fegyverekhez tartoznak a kémiai anyagok és a meghatározott frekvenciájú és modulációjú infrahang és rádióhullám-generátorok.” (Honvédségi Szemle, 1987/1. sz.).
Larry Collins 1990-ben írt egy cikket Mind Control címmel. Ez megjelent magyarul is Agybomba címmel. Ebben beszél a Reagan-kormányzat egy katonai tervezetéről, amit Sleeping Beauty (Csipkerózsika) fedőnévre kereszteltek. Olyanokat kutattak, hogy az ellenséges tömegre irányított nagy teljesítményű rádióhullámok hatása. Megbénítható-e ezzel egy gépeltérítő terrorista agya?
A szovjeteknek ekkor már olyan titkos fegyverük volt, ami rádióhullámmal akár 800 méterről képesek voltak megzavarni egy ember tájékozódó képességeit. Viszont azóta születtek hasonló fegyverek, melyek nem az elektromágnesességgel operáltak.
Ultrahang és az infrahang biológiai hatása az emberi szervezetre még ma sem teljesen tisztázott terület. Az biztos, hogy mind a kettőt lehet az emberi szervezet (különösen a szívre) és idegrendszer roncsolására használni. A náci hadsereg romboló infrahangokkal kísérletezett.
Woody Norris feltaláló 2000-ben kifejlesztette csapatával LRAD nevű akusztikus sugárzót, ami egy feldühödött tömeg lecsillapítására alkalmas, nem halálos készülék. Ennek változatait azóta számos szervezet használja az ellenséges tömegek vagy behatolók ellen. De vannak más hasonló fejlesztések is.


*

Az ókor már adott hasonlóra példát, de az eset máig a viták tárgya. A Biblia szerint az izraeliták Jozsué idején Gideon által készített kürtöket használtak Jerikó falainak ledöntéséhez. Nos, erre semmilyen kürt nem lenne képes. Ponori Thewrewk Aurél magyar Bibliai csodák c. könyvében hosszas magyarázgatás után az épületek rezonanciájáról, közli: "Elvileg tehát lehetséges ugyan a falaknak hanghullámokkal való ledöntése, a gyakorlatban a kürtök semmi veszélyt nem jelentenek számukra." (1965). Horváth László az Élet és Tudomány 1949/22. számában erről megjegyezte: „Azt nem tudjuk megállapítani, vajjon Józsua trombitáinak harsogása valóban ledöntötte-e Jerikó falait, de az kétségtelenül igaz, hogy az ultrahangok energiájával szét lehet törni például egy üvegpoharat.” Charroux szintén ultrahang-berendezésekről beszél Gideon kürtjei esetében. S ne gondoljuk, hogy az újkorban a katonai fejlesztők nem gondoltak volna valami hasonló támadó eszközre (lásd a jobb oldali képet).
Azonban az a fegyver, aminek mi nyomára jutottunk, nem halálos fegyver volt! Mózes ezért szólítja fel a zsidókat, hogy vegyenek kardot magukhoz az amalekiták ellen. Maga a szerkezet nem elég a legyőzésükre, de amíg le vannak bénulva a zsidók lemészárolják őket. Egyébként hasonló esetre csak évezredekkel később, 2005-ben került sor a zsidók részéről, mikor az izraeli fal ellen tüntető palesztinok ellen bevetették a Scream-nek nevezett új, infrahangú fegyvert, akiket szédülés és hányinger fogott el.
Az Odüsszeiában is megjelenik egy ilyen fegyver, mégpedig az éneklő szirének személyében, akik valójában nem is hús-vér nők, hanem afféle hangot kiadó „mozgó szobrok”. Odüsszeusz azonban már előre tudta a védekezés mikéntjét, ugyanis minden tengerészének a fülét bedugaszolta előtte.


*

Viszont ezek a modern hangfegyverek közt egy sem olyan, mint a prehisztorikus elődjük. Igazából a szervezet megzavarására, blokkolására építenek, mindazonáltal valóban külsőre kezdenek hasonlítani Sucellus dobjára a rúdja végén. Lásd lentebb a két képen: a bal oldalin egy modern hangfegyver egy katona mellett, míg a jobboldali képen Sucellus a maga fegyverével, s még így stilizáltan, leegyszerűsítve is azt sugallja, hogy a miénknél egy előrehaladottabb hangfegyvert kísérleteztek ki a prehisztorikus időkben.

Tehát ezek a modern hangfegyverek tömegszuggesztiót nem váltanak ki, nem lehet irányítani, engedelmességre kényszeríteni velük a tömeget. A kabiroknak „háló” kellett, amivel hipnotizáltak vagy ledermesztettek nagy embercsoportokat. Így a kísérleteik számára kiválaszthatták a kívánatos egyedeket, akiket a feltétlen engedelmességre tudták kényszeríteni.

 

 

Az ókori beavatottak számára nagy fontossággal bírt a tudományokból a zene ismerete. Alexandrosz Polühisztor az idai daktüloszoknak tulajdonította a hangszeres zenekíséret bevezetését a görögöknél. A daktüloszok pedig a kabirok rokonai voltak.
A misztérium-avatásra jelentkezőknél alapfeltétel volt a szépen csengő hang. Robert Charroux már a Histoire inconnue des hommes c. híres-hírhedt könyvében (1963) arról írt, hogy az egyiptomi papok tőlünk jóval előrehaladottabb kutatásokat folytattak a hangról és ultrahangról, valamint annak erejéről. Például a tárgyak emelésére is használták. Charroux említi a párizsi Prudhomme professzort, aki ultrahanggal képes volt parafagolyókat emelgetni.
Az egyiptomi misztériumokban is használták az ultrahang erejét. Mózes jól ismerte a hang vagy ultrahang gyógyító és pusztító erejét. Erre támaszkodott az ún. „tízcsapás” némelyikénél, mikor békák, rovarok, tetvek vagy sáskák lepték el Egyiptomot. Charroux hozzáteszi, hogy a rovartudósok is ismerik a hang és az ultrahang erejét, mikor síppal csalogatnak elő és gyűjtenek be rovarokat.
A francia szerző szerint a hang talán egy ismeretlen dimenzió, és olyan ereje van, amire a modern tudomány csak a közelmúltban figyelt fel. Beszél jövőbeli ultrahang-bombákról is. Charroux közli még, hogy az ultrahang fegyver lehet halálos is, főként a szívbetegségben szenvedők számára.
Artapanosz említ egy történetet Mózesről, akit a fáraó börtönbe záratott, de a hangjával képes volt az őreit elájultatni, akár magát a királyt is, akinek a fülébe súgta a szavakat. A beavatottak ilyen képességeiről még a kései egyiptomi hagyomány is tudott.


*

Hórusz megbetegedéséről és Ízisz által történt csodálatos meggyógyításáról szóló 8. századi kopt varázsszöveg elmeséli, hogy Hórusz felment egy dombra, ahol a „dallamait” énekelte, közben felállította hálóit, amikkel sikeresen fogott különböző madarakat. „Miért énekelt Hórusz a madárfogásnál?” – kérdezte Kákosy egyiptológus professzor a történet kapcsán. Majd arra jut, hogy itt nyilván „varázsszavakról”, éneklésről van szó, ami a hálóba vonzotta a madarakat.
Az egyiptomi beavatottak ismerték az állathipnózist. Dzsedi varázsló a szavaival egy oroszlánt szelídített meg Kheopsz király előtt. Ez egyébként egy beavatási próba volt a hierophantáknál. Ez az értelme Dániel próféta oroszlánok közé történő föld alatti barlangba való zárásának is. Dánielről tudjuk, hogy „jártas volt minden bölcsességben”. Az adeptusok igézőszavakat mormoltak az oroszlánok felé, melyek kezessé tették őket (a mai állatidomárok is ismerik bizonyos versmértékben mondott szavak jelentőségét).
De akármilyen jól bánt egy beavatott a hangjával, tudott megigézni állatot és embert, az mindig csak egy, esetleg néhány egyedre terjedt ki. Viszont az a háló, egyfajta hangokat kiadó dobszerű eszközökből álló bizarr hangszer, ami egy hipnotizáló és dermesztő gép lehetett, egész tömegekre volt hatással…