Martín del Barco Centenera spanyol egyházi író és költő egy bizarr világítótestről számolt be egy költményében…

Centenera 1572-ben hajózott Spanyolországból Buenos Airesbe, majd elkísérte Juan Ortiz de Zárate expedícióját Rio de La Platához. Utána éveken keresztül járta az itteni területeket.

Centenera 24 évig kalandozott expedíciókkal Peru és Argentina közt. Egyszer embereivel egy „karbunkulus” nevű titokzatos állatra vadászott Paraguay dzsungeleiben, mely a legendák szerint világító követ vagy tükröt viselt a fején… Talán így jutott a Paytití és a Tó urához, Gran Moxohoz, kinek palotájának bronzajtajait aranyláncon odaállított pumák őrizték.

Kalandjait 1602-ben megjelent könyvében írta le hosszabb költemény formájában. Eljutott a „Xarajes-tóhoz”, ami valahol a Paraguay-folyó forrásainál terült el (a korai térképek még jelölték ezt a tavat). Ezen volt egy sziget, rajta „El Gran Moxo” nevű király fehér kőből épített palotája. Két magas torony között lépcsősor vezetett fel a bejáratban és fönn, annak közepén egy 7,5 m magas oszlop állt, a tetején egy holdhoz hasonló valami világította be a környező tavat. Volt a szigeten egy víztározó, ahonnan fémből készült vízvezetékek vezettek a környező ligetek öntözésére. Látott itt egy oltárt is és örökké égő lámpásokat, amik értékes fémekből készültek.

Az El Gran Moxo háza vagy szigete egyike az őserdő elveszett városainak. Moxo-t a tó urának mondta. Ez a terület a Mato Grosso fennsíkjára esik, mely még ma is feltáratlan. A korai spanyol kartográfusok még bejelöltek egy ilyen nevű tót, de a térképek teljesen pontatlanok. Ráadásul erre van a Sette Sgunas (Hét tó) is. Robert Charroux francia kincskereső szerint Diamantino városából (d.sz. 14°35’ és ny.h. 57°30’) kell elindulni a szigethez. Az is lehet, hogy földrengések rég betemették, vagy vizek öntötték el. Ez egy erodálódott, buja növényzettel benőtt fennsík, ma sem ajánlatos a kutatása. Fawcett ezredes is erre tűnt el, aki szintén hallott indiánoktól iolyan legendákat, melyek szerint vannak az őserdőben olyan titkos városok, melyeknek lakói valamiféle ismeretlen fényforrással rendelkeznek a házak belső megvilágítására.

J. A. Zahm még az I. háború előtt járt ezen a vidéken. Ő még régibb beszámolókra hivatkozott, akik óriási tavakról számoltak be, de se hírük, se hamvuk nem volt már akkorra ezeknek.

Harold T. Wilkins angol kincsvadász - aki kutatott a brazíliai őserdőkben a két világháború között - meg Xarajes-vidék mocsaraitól északra, egész pontosan Gran Chaco vidékére helyezi El Gran Moxo házát, ahol valamikor egy ősi tenger hullámzott, s abban az időben, mikor az atlantisziak uralkodtak ezen a területen.

Wilkins fordította le elsőként Centenera szövegét angolra. Wilkins azt is mondja, hogy egy 16. századi szerzetes készített egy térképet, ami mutatta „Gran Moxo” városát, de ez is elveszett.

Harold Wilkins térképe a világítótest feltételezett helyéről

Sőt, Wilkins ismert egy másik beszámolót is egy hasonló világító gömbről vagy korongról, ami egy 7,5 m magas ezüstoszlop tetején volt, de az Kolumbiában, Guatavitánál volt, állítólag. De azt is mondja, hogy Centenera előtt vagy ötven évvel Hernando de Ribera a katonáival egy expedíciót vezetett, amit Paititi, az inkák titkos őserdei királyságának megkeresésére irányult. Wilkins szerint Paititi szintén Xarajes mocsaraitól északra lehetett...