Valóban léteznek zsidó és mohamedán legendák egy mágikus kővágószerűségről, amit Salamon templomának építésénél használtak, de egyesek szerint a legendákat csupán az szülte, hogy a Biblia egy helye szerint a templom építésénél nem hallatszott a kövek faragása, csiszolása, hanem az zajtalanul folyt, és hogy Jahve megtiltotta a vaseszközök használatát az építésnél.

Salamon Templomának egyik rekonstrukciója

A legendák különféleképpen beszélnek a miértről. Az egyik szerint Salamon egy dzsinnekből álló csapatott küldött el egy nyugati hegységbe, ahol megszerezték egy holló által használt, samirnak nevezett követ, ami simán szétvágott egy kristályvázát. Egy másik szerint maga Azmodeus démon fedte fel Salamon előtt, hogy egy fajdkakasra van bízva a samir, akitől a király emberei végül ellopták…

Magáról a samirról (asamur) persze más és mást tartottak: ez egy kő (Salamon testamentuma szerint egy zöld kő), egy másik szerint élőlény, mégpedig sárkányféreg! A samir képe volt zajtalanul elvágni a kristályvázát, sőt a gyémántot is. A fajdkakas élősziklába lyukakat fúrt a samir-féreggel.

Egy változat szerint Jahve adta a samirt a Tenger Angyalának, aki a fajdkakasra bízta. Egy másik szerint griffmadár hozta az édenből, egy harmadik szerint repülőszőnyegen hozták egy nyugati hegységből. A leghihetőbb vélemény az volt, hogy Mózes hozta magával Egyiptomból. Ezzel véste az neveket Áron főpapi mellvértjének drágaköveire, úgyhogy a samirt csak elé tartotta a hósennek, és a jelek maguktól rávésődtek, de ez tkp. nem "vésés" volt, hiszen forgács nem hullott, hanem mintha beleégették volna a jeleket a kövekbe.

A talmudista Ginzberg rabbi a zsidók legendáiról írt nagyszerű hétkötetes munkájának első kötetében foglalta össze a samirról szóló anyagot: „A samir… olyan nagy, mint egy árpaszem… A samirt nem volt szabad sem vas, sem más fémből készült edénybe helyezni, mert a tartályt kettérepeszti. Gyapjúszövetbe burkolták, majd árpakorpával teli ólomkosárba tették.” Ginzberg ezt a Babiloni Talmud Sotah 48b traktusából veszi. A szövegben szereplő Oferet szót helyesen ólomnak fordítja. Ez nyilván egy technikai részlet, hisz a népi képzelet biztosan nagyobb erőt tulajdonított volna egy vas vagy arany edénynek.

Mateszt M. Agreszt hajdani szovjet-belorusz matematikus, a paleoasztronautika egyik szülőatyja (1915-2005) cikket írt arról, hogy a samir egy lézerhez hasonló technika volt, s kizárt, hogy földi emberek hozták volna létre, azt idegen űrhajósoknak kellett a Földre hozniuk. Bill Alford pártolja a földön kívüli eredetet, de azt elveti, hogy az egyiptomiaktól került volna a zsidókhoz, hiszen más technológiát alkalmaztak a kemény gránitszarkofágok belsőjének kivágásánál. A katasztrófa-elméleteiről híres Immanuel Velikovsky is írt egy tanulmányt a samirról, s szerinte a samir egy radioaktív anyag volt (ezért kellett ólomtartályban tartani): esetleg rádium-só, ami egy sárgászöld fényt bocsát ki. A főpapai mellvértre a betűket tintával vitték fel, ami ólomport vagy ólomoxidot tartalmazott. A samir „felvillanása” vagy sugárzása egyiket a másik után véste a mellvértbe.

Hozzáteszem, hogy a zsidó és mohamedán legendák mind tkp. középkori eredetűek (Rashi, Maimonides és mások írásaiból)! Valami homályos legendát vagy éppen a Biblia sorait (!) próbáltak megmagyarázni, de igazságtartalom ezekben igen kevés lehet. Éppen ezért, rengeteg tulajdonságot írnak a samir számlájára:

 1. A kő képes volt súrlódás és hő nélkül elvágni a legkeményebb anyagot is. Ezért nevezték sziklahasító kőnek is.

2. Képes élő sziklába lyukat fúrni

3. Egy villanással vágja a gyémántot

4. Akár valami lézerszerűség, képes volt távolról is jeleket vésni/égetni (?) kemény kövekbe

5. A sárkányféreg samir közelében a kövek megrepedtek

Hogy mit gondolok a samirról… azt hogy szerintem Mózes az egyiptomi alkímia fellegvárából, Héliupoliszból lopta el a samirt. Ha igaz, hogy hő nélkül vágott, úgy nem lehet hasonló, amit Pieriánál használtak. Valami kémiai anyag lenne, amit az alkimisták találtak fel? Mint, amilyenről Charroux beszél az Andokban, hogy az indián papok ismertek egy fűfélét, melynek főzete képlékennyé tette a követ?

A régi görög mesterek is ismertek egy „folyékony tűz” nevű anyagot, amivel a köveket vágták. Christos Mavrothalassitis mesélt erről Charrouxnak. Az ibériai Ampurias városát is ennek segítségével építették fel a görög telepesek az i.e. 6. században (Charroux szerint valamiféle sav lehetett, mint amilyet egy paraszt is talált egy korsóban Symi szigetén, és tragikus következményekkel járt ránézve…).

Ez egy olyan hordozható gépezet lehetett, amit ősi korok alkimistái fejlesztettek ki: tudott vágni hosszan, a legkeményebb kövekbe lyukat fúrni. Kellett legyen egy tartálya, amibe az általuk kinemesített vegyületet öntötték, ami megkönnyítette a műveleteket. Hosszú évszázadokon át az egyik héliupoliszi templom titkos kazamatáiban őrizték. Egy ilyen kis gépezetet nem egyszerű kezelni, de nyilván volt vele egy leírás (ahogy a Frigyládához is járt egy "szerszámtáska" teli fura szerszámokkal). Éppenséggel igaza lehet egy szabadkőműves legendának, hogy Salamon Temploma előtti két üreges bronzoszlopban helyeztek el egy írást, ami a "csodálatos samir" történetét jegyezte fel, és ez lehetett egy "használati utasítás" is egyben.

Salamon király idejében (i.e. 10. sz.) a zsidók vezetői, prófétái, mesteremberei nem nagyon konyítottak a monumentális kőépültek emeléséhez, ezért a király külföldi mestereket hívott az országa, akik jöttek is Föníciából, KisÁzsiából vagy Egyiptomból. A templom főépítésze a föníciai Hiram volt. Salamon odaadta a samirt a templom építőinek: ez képes volt könnyedén vágni, csiszolni a tömböket, óriási tömböket kivágni a sziklából, ami elég hihető… Josephus zsidó történetíró szerint gigászi kőtömböket is használtak a templom építésénél, az egyik megadott mérete szerint volt egy 470 tonnás kőtömb is! Sokáig ezt Josephus lódításának tudták be, de 1992-ben izraeli régészek a siratófal alatt kutatóárkot ástak, és találtak a falba építve egy gigantikus követ, az egyik 13,6 m hosszú 3,4 m magas és a mélysége 5,0 méter lehet,a  súlya 600 tonna körüli lehet (lásd az alanti képeken)! Dan Bahat professzor szerint ezt eredetileg kilenc méter magasságban kellett felemelni és beépíteni. A kő oldalán négyszögletes üregek sora látható, hasonlóak, mint a baalbeki Jupiter templom pódiumát alkotó szélső tömbökön vagy az ezer tonnás Dél Kövének oldalán.

A jeruzsálemi templom óriás köve A jeruzsálemi templom óriás köve A jeruzsálemi templom óriás köve
A JERUZSÁLEMI TEMPLOM FALÁNAK ÓRIÁSI KÖVE

A Talmud szerint Salamon a samirral igazította ki a templom építőköveit… lehet használták a héliupoliszi papok egy hasonló kősimító eszközt a gízai piramisok burkolatánál, melyek hajszálpontosan illeszkedtek, és tükörsima felöletet adtak, melynek csodája látható ma is a Nagy Piramis lábazatánál megmaradt néhány burkolókőtömbnél? De egy ilyen csodavágó sem magyarázza, hogyan vitték tovább vagy építették be az óriástömböket, mert arra külön technológiája lehetett őseinknek.

Hiram azonban hívott egy egyiptomi mestert, egy igazi beavatottat, aki elhozta a kővágó-szerkezet leírását is, azaz tudta kezelni: a szabadkőműves legendák Benoni-nak nevezik a templomépítésnél Hiram legfőbb segítőjét. Már a neve is különös, azt jelenti "On fia"! De a zsidók az egyiptomi Héliupoliszt nevezték On városának a Bibliában, melynek Atum temploma pincéjéből egykor Mózes elrabolta….

Hogy mi lett a samir sorsa, arról nem szól a fáma, talán még pár évszázadig Jeruzsálemben őrizték, majd eltűnt, akár a frigyláda, mindenesetre már használni nem tudták…

A Kheopsz piramis megmaradt burkolókövei A Kheopsz piramis megmaradt burkolókövei
RAJZ A KHEOPSZ PIRAMIS MEGMARADT BURKOLÓKÖVEIRŐL KIÁSÁS UTÁN

A gízai Nagy Piramis burkolóköveiről sokáig azt hitték, hogy a középkorban mind elpusztult azáltal, hogy az arabok lefejtették Kairó építéséhez. A piramis lábazatát a 19. században még 12-15 méter vastag törmelék borította. Howard-Vyse ezredes leásatott 1837-ben az északi oldalon a piramis lábazatáig. Ott nagy csodálkozására két hajdani turai fehér mészkőből vágott, két hajdani hatalmas és teljesen ép burkolókőre bukkant (ezek darabja 15-20 tonnás volt). Lásd a korabeli rajzot róla fenn.

Egykor ez borította az egész piramist. Mindkét tömböt tökéletesen simára csiszolták. Vyse ezredes azt írta akkor, hogy a burkolókövek alkotói, pontosságban és szabályosságban olyan voltak, mint „a modern optikai eszközök készítői. A tömbök köze alig észlelhető, és nem szélesebb, mint az ezüstpapír vastagsága”. Egyébként a két csodálatos burkolókövet az elvakult mozlimok később kalapáccsal megrongálták. Szerencsére azonban 1909. májusában 19 további burkolókövet tártak fel az északi oldal alsó sorában a törmelék alól…

A Kheopsz piramis megmaradt burkolókövei A Kheopsz piramis megmaradt burkolókövei
A KHEOPSZ PIRAMIS MEGMARADT BURKOLÓKÖVEI MAI ÁLLAPOTUKBAN

De gondoljuk vissza a történetet: Salamon samir kövét Mózes hozhatta magával Héliupoliszból, a héliupoliszi papok voltak a gízai építkezések irányítói, mérnökei, úgy használhatták ezt a szerkezetet a burkolókövek vágásánál és a felületek lesimításánál. Éppenséggel nem egy bonyolult dologról lehet szó, de mindenképpen egy technikai szerkezetről, ráadásul olyanról, melynek meglehettek az kisebb változatai a vázákhoz és más kisebb tárgyakhoz, és a nagyobbra méretezett változatuk, a gigantikus építőkövekhez.

Petrie megvizsgálta a Gízában talált diorit tálak metszeteit: a tálakban látható jeleket nem karcolták vagy köszörülték, hanem belevésték a dioritba, durva körvonalú vonalakkal. Mivel a vonalak csak 1/150 hüvelyk (0,17 mm) szélesek! Petrienek ötlete sem volt, hogyan csinálták. De ez a különös módszer, nem csak a diorit tálak és korsók belső kivájásánál, vonalak bemetszésénél érhető tetten, hanem például III. Szenuszert (i.e. 1878-1839) gránitszarkofágjai is szinte hihetetlen pontossággal készültek: az élek tökéletesre vannak munkálva, és a felületek tükörsimák…

Kapcsolódó cikkek: