Michael Baigent egy új-zélandi születésű (1948-2013) brit újságíró és fotós volt. Egy angol szabadkőműves. Több könyve magyarul is megjelent. 1976-ban Angliába költözött, ahol találkozott Richard Leigh-vel, későbbi fő szerzőtársával. Hozzájuk csatlakozott Henry Lincoln brit író, aki már 1969 óta érdeklődött Rennes-le-Château kincsei után. Akkoriban olvasta erről a francia Gérard de Sède könyvét. Hárman együtt folytatták nyomozásukat a Szent Grál után, ami a könyvük szerint a Jézus család vérvonala volt. Ennek védelmére alakult a Sion Rendnek nevezett titkos társaság. Ezt írták le a The Holy Blood and the Holy Grail c. könyvükben (1982), ami meglehetős sikert hozott. Magyarul: Az abbé titka (1994), majd új fordításban: Szent Vér, Szent Grál (2006). Baigenthez köthető további magyarul megjelent könyvek: Mi az igazság a Holt-tengeri tekercsek körül?, 1994 (The Dead Sea Scrolls Deception, 1991); Jézus-rejtélyek, 2006 (The Jesus Papers, 2006); Az inkvizíció, 2007 (The Inquisition. 1999); A Valkűr-hadművelet, 2008 (Secret Germany, 1994).

Peter Kolosimo olasz író és újságíró (1922-1986) a pszeudo-archeológia és őskori rejtélyek tárgykörében írt könyveivel korábban jelentkezett, mint M. M. Agreszt, Raymond Drake, Robert Charroux, Däniken, Sitchin és még sokan mások. Csak Charles Fort, Harold T Wilkins, Desmond Leslie, Kazancev vagy George Hunt Williamson „előzték” be, ha lehet ezt így mondani.
Már 1957-ben jelentkezett az Il pianeta sconosciuto c. könyvével („Az ismeretlen égitest”). Könyvei szórakoztatóak, sokszínűek, nézőpontja rokonszenves. Nem lelkes dilletáns vagy szenzációhajhász, arra törekszik, meglepje olvasóját, hogy az vele együtt fedezze fel az ismeretlen világokat. Nem törekszik az idegesítően merev tudálékosságra, hanem bámulatos könnyedséggel idézi forrásait, melyek sokszor nem is tudományos munkák, hanem fantasztikus regények vagy novellák. 1969-ben megkapta a Nem földi (Non è terrestre) c. könyvéért a Bancarella-díjat (az előző évben Isaac Bashevis Singer, míg az utána következő évben Oriana Fallaci kapta meg a díjat). Kolosimo szerkesztette a nem hosszú életű, de annál híresebb Pi Kappa c. magazinját, amit leginkább az őstörténet rejtélyeinek szánt.

Louis Charpentier hitt Platónnak, azaz hitt Atlantisz létezésében. Írt egy könyvet a baszkokról, akik eredetükben az atlanták, azaz cromagnoniak leszármazottainak tudott: A baszk rejtély (Le Mystère basque, 1975). De nem csak a baszkokról szól a könyv, hanem a cromagnoniakról, guancsokról, pelaszgokról, berberekről és ős-Európa már törzseiről. Ezekre a népekre a 0-ás vércsoport magas aránya volt a jellemző (könyvében erről több térképet is ad). Pelaszgok tekintetében nagyon hasonlóan gondolkozom, mint Charpentier. Úgy gondolom a pelaszgok vagy pelaszgoknak mondott népek az Atlanti-óceán mellékéről érkeztek Észak-Afrikán át Kis-Ázsiába és a görögök előtti Hellaszba. Magukkal hozták az Ókeanosz mellett született isteneiket, ami később beolvadt a görög Pantheonba. Charpentier a Mediterránumban a pelaszgoknak tudja be a dolmenek emelését. Még azelőt érték el a Közel-Keletet, hogy ott a dolmenek emelése elkezdődött volna, azaz mélyen a neolitikumban. A görögök már a nevük alapján is egy "tengerről jött népnek" tartották őket. Valójában ők lakták először az ős-Athént, vagy 8-10 ezer évvel ezelőttől! Azt a várost, amelyet Platón beszámolója szerint az atlantisziak meg akartak támadni. A Platóni Atlantisz-történeten értetlenkedők számára még ideírom, hogy maga az Athén szó sem görög (sőt még csak nem is indoeurópai) eredetű!

Louis Charpentier francia íróra, utazóra és kiadóra (1905-1979) néha már hivatkoztam az oldalon. Őt egy kivételes írónak tartom, aki a történelem olyan aspektusaira világított rá (és persze rendkívül elragadó eszközeivel), amire a katedratudósok valahogy nem figyeltek. Főleg az emberiség hagyományait, mítoszait vagy éppen a keresztény legendákat láttatta a maga sajátos szemüvegén keresztül. Egy modernkori adeptus, a nyugati hagyomány tanítója. Kevesen tudtak a gótikáról, a templomos lovagokról, a szakrális geometriáról, zarándokutakról olyan elragadóan írni, mint Charpentier. Egyik könyve szerencsés véletlen folytán megjelent 1992-ben magyarul: A ​templomos lovagok titkai címmel (Les Mystères Templiers, 1967). Kiváló, szórakoztató és tudást tápláló könyv. Viszont a megismerések és feltárások műveit a Les mystères de la cathédrale de Chartres c. kötettel kezdte 1966-ban, amit több világnyelvre is lefordítottak. Ez bizonyos hírnevet hozott az írónak. De sokan észrevették, hogy egy igazi Mester jött be, aki sorba törte fel a pecséteket... Túl a hatvanadik életévén hat könyvet jelentetett meg tőle 1966 és 81 közt Robert Laffont kiadója. Ezek mindegyike kivételes munka!

David Hatcher Childress 1957-ben született Franciaországban, majd Colorado és Montana hegyei közt nevelkedett. A Monatanai Egyetemen keleti kultúrát és filozófiát tanult, azután angolt tanított Tajwanon. 1976-ban – 19 évesen – elhagyta az Egyesült Államokat, hogy hatéves kalandos utazásba kezdjen. Eljutott Afrikába, Közel-Keletre, Kínába és a Pacifikum szigeteire. Hat könyvet írt a Lost Cities („Elveszett városok”) sorozatban. Az utazó amatőr és rajongó régészek mintaképe lett, de  sajnálatosan ez a rajongása néha elhomályosította érzékeit, hogy forrásait kritikusan kezelje. Könyvei mindazon által érdekes, s néhol megkapó olvasmányok. Atlantisz utáni keresésében magányos szigetek megalitikus romjait kutatta. Az 1995-ben megjelent Atlantisz, az ősi Európa és a Földközi-tenger térségének elveszett városai (Lost Cities of Atlantis, Ancient Europe & the Mediterranean) nagylelkű ajánlója így szól: "Atlantisz! A legendás elveszett kontinens David Hatcher Childress régész alapos vizsgálata alá kerül. Írországtól Törökországig, Marokkótól Kelet-Európáig vagy a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán távoli szigetein Childress az emberiség múltjának elképesztő kutatására vezeti az olvasót. Az ősi technológia, a kataklizmák, a megalitikus építkezések, az elveszett civilizációk és a múlt pusztító háborúi mind-mind feltárulnak ebben a lenyűgöző könyvben. Childress szembeszáll a szkeptikusokkal, és bebizonyítja, hogy a múltban nemcsak nagy civilizációk léteztek, hanem a modern világ és annak problémái is az ősi Atlantisz világának tükörképei."

 

 

Előre bocsátom, nem hiszem, hogy létezne Molyember! Talán, mert nem találkoztam ilyesmivel, de még hasonlóval sem… Ennek ellenére valahogy tiszteletet ébresztettek bennem azok az „őrültek”, akik álomszerű nyomozást kezdtek ilyen teremtmények után!
     De mit tegyen az a vérbeli kereső, aki szeretne kutatásokat folytatni a mi világunk határvidékén a szárnyas emberekről, repülő őshüllőkról, vérfarkasokról, ufó-látogatásokról, erdők humanoidjairól, hálószobák bizarr betolakodóiról, tenger fura lényeiről és hasonlókról? Egyrészt a téma vonzza a teljesen kritikátlan, dilettáns, teljesen „beteg” egyéneket, akik számára tök mindegy csak rejtély, illetve szörny legyen. Ezek a paratudományok bohócai. Mindenféle tudományos/történeti/régészeti ismeretek nélkül, megnyilatkoztatás-szerűen akarnak felfedni ősi rejtélyeket. Ezek több kárt okoznak az ufológiának, paleoasztronautikának, kriptozoológiának, parapszichológiának és más határtudományoknak, mint az összes szkeptikus. De megérdemel-e a téma komolyabb vizsgálatokat? Ebben a helyzetben volt John A. Keel amerikai újságíró és forteanus kutató (1930-2009).

Jacques Bergier francia kémikus, polihisztor, teóriaszerző (1912-1978) és Georges H. Gallet francia újságíró (1902-1995) összeálltak, hogy egy könyv erejéig összegyűjtsék a különböző szerzők, kutatók, történészek véleményét arról, hogy mit is kéne gondolnunk a Földön járt idegen bolygók lakóiról. A hírnökökről, partra-vetettekről, látogatókról? Milyen hatással voltak ezek az emberiségre. A közös könyvük Az ősi űrhajósok könyve (Le livre des Anciens Astronautes) címmel jelent meg 1977-ben. A könyvben szó van különböző régészeti rejtélyekről, mint ciklopi építményekről, és állítólagos űrhajós ábrázolásokról Tasszilitól, Japánon át Mexikóig. De a különböző szent szövegek és mitológiák égi beavatkozóiról is. A könyv tkp. egy cikkgyűjtemény különböző szerzőktől, kiket felkértek a részvételre, mint Erich von Däniken, Vlagyimir Avinszkij, Gerhard R. Steinhauser, Liszevics, Peter Krassa, Raymond Drake, Hans Schindler Bellamy, Josef Blumrich és mások...