Teotihuacan… már a neve is hipotetikus, akár az építményeié, hiszen az aztékoktól kapta, akiknek közük nem volt az építőkhöz. Máig nem tudjuk, hogy nevezték az eredeti lakói a várost. Mi volt az igazi neve a Nap-, Hold- vagy a Quetzalcoatl-piramisoknak… Ezek valamikor vörösre voltak festve, akár a gízai piramisok alsó harmada, a Szfinx és a gízai völgytemplomok.

A város minden fő szakrális építményének tájolása 15,5 fokkal tér el az északi iránytól keletnek (akár Tulában vagy Chichen Itzában). A teotihuacani 2,3 km hosszú és 40 m széles Holtak Útja mentén 38 kisebb-nagyobb piramis sorakozik.

Mikor az aztékok 1324-ben bevonultak, a város üres volt, és nagyon megdöbbentette őket, mert a hatalmas és nyomasztóan pompás építményrendszert nem tudták másként értékelni, mint ötméteres „óriások” vagy „istenek” műveit. Az aztékok ezután szenthelyként és zarándokhelyként tisztelték. Császáruk, a hírhedtté vált Montezuma idejárt imádkozni. A történészek sem sokkal többet tudnak egykori lakóiról, mint az egykori aztékok.

A teotihuacani kultúráról csak annyi tudható biztosan, hogy hirtelen feltűnt, majd ugyanolyan hirtelen el is tűnt. A város alapítását a régészet i.e. 200 körülire teszi, majd szerintük lakói i.sz. 650 körül elhagyták… vagyis eltűntek, de előtte felgyújtották az egész várost. Később toltékok telepedtek be, akik mikor elmentek 30 cm vastag cementréteggel, majd egy méter vastag földréteggel temették be az egész várost. Irtózatos munka lehetett, de miért?

Egy 19. századi rajz Teotihuacanról, mikor még le volt födve a földréteggel.

A hódító, félbarbár aztékokat megdöbbentették a város építményei, pedig ők már csak földel letakart piramisokat láttak, melyek sokszor inkább domboknak tűntek, mint mesterséges építményeknek. Mindazonáltal a helyet a Nap, a Hold és az istenek születési helyének hitték. A Teotihuacan név is annyit tesz „az istenek születési helye”. Thelma D. Sullivan amerikai nyelvész szerint a név jelentése inkább ez: „azoknak az otthona, akik az istenek útját birtokolják”.

Van egy mondájuk arról, mikor még sötétség uralta a világot, a városban két isten „tűzkályhába” vetette magát, hogy a Nap és Hold világítsák be az eget. Sahagun a 16. századi spanyol krónikás feljegyezte az aztékokról: „Teotihuacannak nevezték ezt a helyet, mert ez volt az istenek temetési helye.”

Némely piramist a toltékok annyira jól letakartak földdel, hogy földdel, hogy az aztékok is természetes dombnak hitték és épületet emeltek fölé. Cortez és a spanyoljai 1520 nyarán jártak itt és csak dombokat láttak mindenfelé.

* * *

Ma sem tudjuk, honnan jöttek ide a város eredeti építői. Teotihuacannak a fénykorában (i.sz. 450 körül) legalább kétszázezer lakosa volt. Ez egy városi kultúra volt, de hol vannak a korábbi városaik?

A legkülönösebb, hogy az építők kész tervrajzokkal érkeztek valahonnan, mert a város rácsos-alaprajza miatt még egy folyót is eltereltek. Volt írásuk, de könyveik elvesztek. Találtak negroidokat ábrázoló domborműveket, pedig négerek nem is éltek Amerikában.

Többen vitatták a város korát is: a fő érvük, hogy a régészek teljesen téves úton járnak, mert az általuk teotihuacaninak nevezett néphez kötik az egész város felépítését, holott csak egy olyan népet vizsgálnak buzgalommal, akik – akár a későbbi toltékok, majd aztékok – ott találták az elhagyott várost, valamit építettek is benne, majd elhagyták, nagy kérdőjeleket hagyva maguk után.

Robert Charroux a hatvanas években arra jutott, hogy Mexikóban a civilizáció 9000 éves. Tula városáról azt feltételezte, több mint ötezer évvel ezelőtt Vénuszról érkezett fehér bőrű telepesek alapították. Charroux idézi Joseph Michelst, a Pennsylvaniai Egyetem professzorát, aki teotiuacáni obszidiánból készült leleteket vizsgált, s azokat i.e. 5000 körülire helyezte. Dr. Maximus Neumayer brazil régész mexikói kollégáival tanulmányozta a teotihuacáni piramisokat és úgy becsülte azok 4500 évesek.

Nagyon érdekesek Hugh Harleston az 1970-es évek elején végzett vizsgálatai, aki előbb megtalálta ősi hosszmértéküket, a hunabot (105,94 cm). Feltérképezte a várost, bizonyítva, hogy a fő épületek a naprendszer bolygóit mutatják, sok ezer évvel ezelőtt (közte a szétrobbant Phaethónnal). Utána Stansbury Hagar is hasonló véleményt hangoztatott. Szerinte az egész város az ég térképe és a Holtak Útja a Tejutat szimbolizálja.

A város hatalmas csatornarendszerrel rendelkezett, de Alfred E. Schlemmer mérnök szerint a város főútja valójában nem is volt „út”, hanem egy „fényvisszaverő medence”, melyet vízzel töltöttek fel, három méteres mélységben. Schlemmer szerint a piramisokkal és falakkal körbe tudták annak idején zárni ezt a széles utat. Ennek bizonyságaként, megvannak még a vízáteresztő zsilipek romjai is. Egyébként René Millon régész Teotihuacanban hatalmas csatornarendszer nyomaira bukkant.

Stanley McClathie skót történész szerint a teotihuacáni Nap piramis szintén az északi félteke monumentális vetülete, mint azt Stecchini professzor feltételezte a gízai Nagy Piramisról. Az ötlépcsős piramisnak első lépcsője – akár a Kheopsznál – a 30. szélességi körnek, míg a harmadik lépcső az északi sarkkörnek felel meg. Pedig ez a piramis a régészek szerint most kereken kétezer éves.

 

A NAP-PIRAMIS

A Nap-piramis nevét is az aztékoktól kapta, hogy az eredeti építők hogy nevezték, nem tudjuk.

Két nagyobb szakaszban épült. Először felépítették a piramist, ami nagyjából úgy nézett ki, ahogy ma. Ez i.sz. 100 körül lett kész. Majd a 3. században tovább növelték a méretét: mindegyik oldala 225 méter és a magassága 75 méter lett (ez ma csak 63 m). Lejtőszöge 32,5 fok. Egy nagy oltár építmény került a tetejére ekkor, aminek mára semmi nyoma. A piramis súlya és térfogata nagyjából fele a gízai Nagy Piramisénak.

A feltételezések szerint azonban a Nap-piramis valami nagyon ősi építményre épült rá, de a régészek ezt a legújabb időkig nem kutatták. Pár éve egy régész csoport újra megvizsgálta a Nap-piramis középpontját. Erre azt a 116 m hosszú alagutat használták, amit Eduardo Noguera archeológus vágott az 1930-as években, ami nagyjából a piramis padlószintjén halad. Ezt ásták tovább. Az újbóli ásatást három építészeti struktúrát tárt fel a piramis központja alatt, amelyeket a Nap-piramis előtt emeltek. 

Peter TOmpkins: Mysteries of the Mexican PyramidsPeter Tompkins amerikai szerző írt egy csodálatos könyvet a „Mexikói piramisok rejtélyei” (Mysteries of the Mexican Pyramids, 1976) címmel. Tompkinst rendkívül érdekelte a teotihuacáni Nap-piramis tetején egykor álló hatalmas bálványszobor. Erről megpróbált minél több forrást beszerezni.

Juan de Zumárraga Mexikó első keresztény püspöke (meghalt: 1548) elment Teotihuacanba, a Nap-piramis dombja tetején talált a nép által bálványozott hatalmas istenszobrot, amit arannyal és ezüsttel borítottak. Ezt ledöntette és beolvasztatta.

Tompkins közli Francisco de Castaneda helyi magisztrátus 1580-ban II. Fülöp spanyol királynak küldött jelentését, melyben beszámolt róla, hogy a teotihuacani piramisok körül számos bálványszobor található, s a legnagyobb az a hat, amit „Hold-testvéreknek” neveznek. Gemelli Carreri nápolyi tudós 1699-ben járt Teotihuacanban (előtte elment a gízai Nagy Piramist tanulmányozni), ahol egy helyi tudós, Sigüenza y Gongara biztosította arról, hogy volt itt egy hatalmas Hold-bálvány, nagyon kemény kőből kifaragva.

Castaneda beszélt a Nap-piramis tetejének nyugati oldalán álló egykori szoborról is, melyet Zumarraga ledöntetett: 18 láb magas (5,5 m!), 6 láb széles és 6 láb vastag volt. A helyiek „Arany Nap”-nak nevezték.

Tlaloc szobor

Teotihuacanban bizonyosan álltak nagyméretű bálványszobrok, hiszen a Mexico Cityben lévő híres Antropológiai Múzeumban is őriznek ilyeneket, mint a 22 tonnás Nagy Istennőt ábrázoló szobor, ami egyike azoknak, melyek a Hold-piramis körül álltak. Vagy a múzeum bejáratánál lévő hatalmas, 167 tonnás Tlaloc szobor (lásd fentebb).

Teotihuacan Nap-piramis 1903Teotihuacan  Nap-piramis ma
A Nap-piramis 1903-ban és ma.

José de Oteyza fiatal mexikói tudós mesélt Humboldtnak – aki 1803-ban járt Mexikóban – a Nap-piramison végzet méréseiről és kutatásairól, hogy a piramis lábazatánál egy nyolc méter vastag kőtörmelék van felhalmozódva, ami akadályozza az alap hosszának lemérését. Ezt a halmot a 19. sz. vége felé a régészek eltávolították, de nyilván valami egészen nagyméretű valamit kellett lerombolni a piramisról, hogy ez összegyűljön. Ez lehetett az a piramis tetején emelt oltártemplom, amiről már szóltam.

Hozzáteszem, a 16. századi keresztény papok és püspökök tisztára úgy viselkedtek a kezükre jutott pogány Mexikóban, mint annak idején a héber próféták. Diogo de Landa püspök 5000 bálvány töretett össze, és 27 bőrre írt ősi könyvet vetett a tűzbe vagy a már említett Zumarraga püspök módszeresen haladva 500 templomot és 20.000 bálványszobrot romboltatott le.

Leopoldo Batres mexikói mérnök és régész már 1884-86 között is ásatott Teotihuacanban, majd 1905-ben visszatért, hogy lehordassa a „Nap Házának” is nevezett Nap-piramisról a toltékok által ráhordott földet, mert a piramis még jobbára egy mesterséges földhalomnak nézett ki, s csak bizonyos helyein kaparták le a kősorokig róla a földet. Batres egyébként Teotihuacan közelében talált egy kőládát benne két kézirattal, melyből az egyiket átadta a new yorki múzeum képviselőjének, Savillének. Mindkettő egy térkép volt és nem sokkal a spanyol hódítás után készült, így a benne foglalt információk, még a spanyolok előtti lerombolatlan tájat mutatják, azaz rendkívül értékesek (Tompkins bemutatja ezeket könyvében). Csakúgy, mint az ún. Ayres kézirat, melyet a 17. század elején pecsételtek le és leírja a korai Teotihuacant. Számos nagyon érdekes információt is közölve, például a Holtak Útját, a „Világító Kígyó Helye”-ként említi.

A piramis rétegeiTeotihuacan Nap piramis - modell
 

Batresék a feltárási munkát hajszolták, hogy kész legyenek a mexikói függetlenségi háború kerek évfordulójára, és 1910-ben átadják a „rekonstrukción” átesett Nap-piramist. Ennek hevében Batres óriási csonkításokat, hamisításokat követett el! Tompkins Batres műszaki rajzain mutatja be (lásd a fentebbi rajzot), hogy piramist eredetileg egy hat-hét méter vastag köves stukkóréteg borította, amit az 1906-1910-es feltárás során tévedésből eltávolítottak három oldaláról (a nyugatit kivéve), törmeléknek gondolva (így járt sok szoborfej is). Azaz a piramis hajdanán jóval nagyobb volt. Lásd fentebb a piramis rekonstrukcióját, mikor még a tetején ott állt az oltártemplom.

Az egész ásatást más furcsaságok is kísérték: így a piramis két felső szintje közé beékelődve vastag és kiterjedt csillámréteget talált Bartres, amit egyszerűen eltávolított és eladott. Azóta is találtak Teotihuacanban egy templom padlója alatt csillámot, melyről azt gondolják, Brazíliából kellett ideszállítani. A padló alatt semmilyen díszítő funkciója nem lehetett, viszont mi a csillámot kiváló hő és elektromos szigetelő tulajdonsága miatt használjuk, a régi alkimisták arcát is ez védte a magas hőfok ellen.

Peter tompkins rajza - Teotihuacan Nap piramis alatti barlangPeter tompkins rajza - Teotihuacan Nap piramis alatti folyoso
A Nap-piramis alatti folyosó és barlang (Tompkins könyvéből).

1971 vége felé a Nap piramis nyugati lábánál egy heves esőzés kimosott egy bemélyedést. Ernesto Taboada régész nyomban feltárásba kezdett és egy ősi lépcső került napvilágra, mely hét méteres mélységbe vezetett le. Innen egy 103 méter hosszú és több mint két méter magas folyosó indult keleti irányban, azaz a piramis belseje felé. A folyosót 29 fal zárta el, a régészek mindegyiket áttörték. közben a folyosó két oldalán találtak egy-egy oldalkamrát is. Az út végén, közelítve a piramis középpont felé, egy nagy barlangra leltek, amelyről azt közölték, adományokkal volt tele. Ebből a barlangból négy kisebb – egyenként 18 méter kerületű – kamra nyílt, amelyek az egész komplexumnak lóhereformát adtak. A barlangot egy lávabuborék formálta ki, amit az építők alaposan megnagyobbítottak.

Egyes amerikanisták szerint a barlang talán a nahuatl legendákból ismert Chicomoztoc nevű hely lehet: egy központi teremből ott hét kamra nyílik. Ennek csak az a szépséghibája, itt csak négy kamra van.

Doris Heyden amerikai régész szerint a négy lávabarlang a Kozmosz négy szegmentumát jelenti, ugyanis a teotihuacaniak a Kozmoszt négy részre osztották. Heydennek nyilván igaza is van, csak ez a barlang sokkal rejtelmesebb megfelelések felé visz minket, hisz a régiek négy elemmel számoltak, az Ég négy sarkával és a Grál-templom szentek szentjének mennyezetét is négy oszlop tartja. Ha nem is teljesen hasonló formában, de az elvet nézve nagyon is hasonlóan azt a berendezkedést látjuk itt, amit a gízai Nagy Piramis föld alatti, máig feltáratlan, titkos részében lehet (lásd erről A piramis alatt c. cikket).

De a furcsaságok tovább is mennek: A Nap-piramis alatti barlang el volt látva vízzel, ami már önmagában különös. Az idevezető alagútban egy összetett cső alakú, gyűrűkből álló csatornarendszert találtak. Ez vizet szállított a piramis körüli tóból a barlangba. A Nagy Piramis föld alatti kamrája körül is a Nílusból vezetett vízcsatorna folyt a hagyomány szerint. Valójában a víz itt egyfajta „vezeték” szerepét tölthette be. Valamit csináltak ezekben a kamrákban a vízzel, ami ugyanúgy visszavezetődött azokba a vizekbe, ahonnan idefolyt. Ez is egyike lehetett az ősi kabir alkimisták nagy titkainak.

Azt is gondolom, hogy a Nagy Piramis föld alatti kamrájában, mely a Kabir termékenységi rítusok titkos központja volt, gyűltek a Hathórnak nevezett istennő köré kabirjai. Ez volt Szokarisz barlangja. Ezen rítusokat akkor tartották, mikor a piramis ereje a legerősebb volt, s ez volt az a kamra, ahol az istennő megszülte a „herceget”, azaz megfelelt a misztériumok „szülőszobájának”, a „Teremtés kamrájának”.

Honnan jött ez az elrendezés, a föld alatti helyek ilyen módon kialakításának tervezete, hogy az felbukkan időben és távolságban két ennyire eltérő helyen, Mexikóban és Egyiptomban?

De nem ugyanezt az elrendezést látta Énók a beavatott, aki találkozott a föld igazi uraival? A csodával határos módon fennmaradt írásos feljegyzései szerint a próféta a „föld közepére” utazott, ahol a szent hegy állt, melynek oldalából víz folyt ki. Énóknak az angyalok nyugat felé egy sziklahegyet mutattak: „A hegy belsejében négy üres, mély, széles, barlangszerű tér volt, négy közül három sötét, egy pedig világos és ennek közepén forrás fakadt.” Ez ugyanaz az elrendezés, mint Gízában vagy Teotihuacanban, és megvan a vízforrás is.

Igazából nem tudjuk a teotihuacani lávabarlang kialakítása milyen korú, talán attól a templomtól is régebbi, mely a Nap-piramis helyén állt. Hiszen nagyon is elképzelhető, hogy a piramis építőinek tudomása volt a barlangról és azt szenthelynek tartották, mert a piramist úgy emelték, hogy a lávabarlang nagyjából éppen a piramis középpontja alá kerüljön.

Azt is tudjuk, hogy a Teotihuacan környékén élő törzsek nagy tiszteletben tartották a barlangokat, az anyaméh szimbólumait látták bennük, ezek a barlangok és az onnan kifolyó források ura a rejtélyes vízisten, Tlalochoz kapcsolódott, akinek tiszteletét a mitikus Quetzalcoatl alapította. Különös tiszteletben álltak a lávabarlangok, mert a monda szerint egy ilyenből jöttek elő az első emberek. Azt hiszem, Tlaloc neve mögött a kabirok fő istene, bálványa és alkimista gépezete bújik meg, aki hajdan egy paradicsomi földről, a gyönyörű kertek és paloták honából, Tlalocanból került Mexikóba.

A teotihuacani Tollas Kígyó piramis alatt felfedezett új folyosó-komplexum

Történt később egy másik felfedezés is. 2003-ban egy felhőszakadás következtében megsüllyedt a talaj a Tollas Kígyó temploma előtti területen. Itt a régészek egy nagy aknát vájtak a talajba. 12 méteres mélységben az akna elérte egy négy méter széles alagút tetejét. Az alagutat csak több évi munkával sikerült feltárni. A járat a templom alá vezet, és az alatt található 18 méter mélyen. A hossza 103 méter, azaz éppen annyi, mint a Nap-piramis alá vezető alagúté. A végpontja körül három oldalkamrát alakítottak ki. A régészek úgy gondolják, hogy az alagút és kamrái a teotihuacani Alvilágot jelképezték. Valószínűleg a túlvilági folyót  hivatott szimbolizálni, hogy az alagutat folyékony higannyal töltötték fel.  Ezt valószínűleg a városba szállított cinnabaritból (higany-szulfid) állíthatták elő.

A feltárás során több ezer kis emléktárgy, jade- és kőszobor, edény, dísz és egyéb töredék, valamint jaguár maradványok kerültek elő. Egyik legérdekesebb lelet, azok a több száz 3,8-12,7 centiméter átmérőjű agyaggolyók voltak, melyek felületét pirittel burkolták, hogy fémgolyók benyomását keltse. Viszont rejtély, hogy mik lehettek ezek.

A 103 méter hosszan 17 helyen volt fallal lezárva az alagút, ezek mindegyikét át kellett törni. Ezen felül még földdel és kőtörmelékkel is telehordták az alagutat. Egy keskeny akna volt az eredeti lejárat a föld alatti folyosóba, ami nem messze a régészek által vájt aknától található. Ezt az i.sz. 200 és 250 közt végleg lezárták. A régészek szerint egy királyi temetés után történt a lezárás, de ennek semmilyen bizonyítéka nem került elő eddig, pedig feltárták a folyosó végpontját is a templom alatt.

Rituális maszk a Tollas Kígyó piramis alatti járatokból

Ennél a járatnál is bebizonyosodott, hogy már azelőtt használták, mielőtt belekezdtek volna a Tollas Kígyó templomának építésébe. Az is bizonyosnak látszik, hogy sem ez a járat, sem ami a Nap-piramis alatt van, eredendően nem temetkezésre szolgált. A Tollas Kígyó temploma alatti széles járat és a hozzátartozó termek valamiféle ismeretlen rítus számára épültek, amit a város papjai végeztek. Ennek egyik bizonysága lenne, hogy találtak néhány eldobált 2000 éves maszkot fából és kerámiából (lásd fentebb egy ilyet). Ilyeneket viseltek a teotihuacani papok a szertartásaik végzése során.

Ezek a föld alatt végzett rítusok már akkor titkosak lehettek, majd hirtelen elmaradtak. Mintha örökre el akarták volna ezeket titkolni, gondosan lezárták a folyosót, falakat emeltek, hogy a jövőben senki ne ismerhesse meg ezeket. A régészek szerint azért zárták le az alagutat, hogy megőrizzenek ott lenn valamit. Szerintem épp ellenkezőleg történt! Minden elkövettek, hogy kitakarítsák a helyet, hogy ne legyen semmi nyoma az ott végzett rítusoknak. Ez egyébként látszik az előkerült leletekből. Ezek jobbára szétszórt jelentéktelen dolgok, díszek, kisebb tárgyak, amiknek nem fáradtak eltüntetésével. Ezek is nagy összevisszaságban, beletaposva a talajba, kerültek elő. Ugyanakkor semmilyen nagyobb tárgyak, oltárok, berendezések, eszközök nem kerültek itt elő. Ezeket mind kihordták és megsemmisítették, éppen azért, hogy ne legyen nyoma azon rítusoknak, melyeket lenn a mélyben gyakoroltak.

De milyen rítusok voltak ezek…?

 

A cikk következő része: Teotihuacan: Az "istenek" városa - II. rész