A klasszikus kor görögjei már nem voltak tisztában, milyen irányban tért haza az Argó hajó Kolkhiszból.

A legrégibb változat - Hésziódosz, Hekataiosz, Pindarosz vagy Antimakhosz - szerint egyszerűen tovább hajóztak a kolhiszi Phaszisz folyón, ami belefolyt a földet körülvevő Ókeanoszba, és megkerülve az egész földet Afrikán át tértek vissza (mégpedig vagy a Níluson, vagy a Tritónisz-tavon).

A másik vélemény az volt, hogy ugyanazon az útvonalon mentek vissza, ahol jöttek. Ezzel csak annyi gond volt, hogy a monda szerint a kolkhiszi flotta lezárta a Fekete-tenger kijáratát.
A harmadik variáció pedig az volt, hogy az Argó felhajózott a Dunán, majd egy másik folyón (Pó vagy Rhone) kijutott a Földközi-tengerre.
A negyedik pedig, hogy a Tanaiszon (Don) hajóztak fel, és egy másik folyón átvergődve kijutottak az északi óceánra, majd Európát megkerülve, a Gibraltári-szoros át jöttek vissza.
A legfőbb problémájuk az volt a klasszikus kor görögjeinek, hogy képtelenek voltak megmagyarázni, hogyan kerültek az argonauták Keletről Nyugatra, hiszen elvileg vissza kellett volna térniük Iolkoszba.

Az első igazi történetírójuk, Hekataiosz i.e. 510 körül még azt gondolta, hogy a Kaszpi-tenger a földet körülfolyó Ókeanosz egy öble, de világossá vált, hogy innen nincs kapcsolat az Indiai-óceánnal. Később azt találták ki, hogy a Dunán jöttek vissza, és a Türrhén-tengeren vagy az Adrián jutottak ki, így az összes későbbi helyszínt, mint Kirké szigete, Szkheria, áthelyezték a Földközi-tengerre (Plinius már leírta, hogy a Dunának nincs kapcsolata a két tengerrel). Pedig Homérosz megemlítette Odüsszeiá jában, mikor Odüsszeuszék az Azori-szigetek közt hajóztak, hogy korábban járt már erre az Argó…
Akkor hát merre mentek argonautáink…?

A „megfejtés” kulcsa vélhetőleg valóban a Kaszpi-tengerben van, és a legrégibb vélekedésben, hogy az Aranygyapjú megszerzése után tovább hajóztak a Phasziszon. Hekataiosz tévedett a Kaszpival kapcsolatban, és már Hérodotosz megírta, hogy az egy hatalmas zárt tó, még a méreteit is közölte.

Volt egy Homéroszt is megelőző ún. „ős Argonautika-eposz”, amiből a korai költők és logográfusok szemezgettek, de már az ő korukban is hihetetlennek tűnt a visszaút leírása. Pláne azután, hogy a milétosziak görög gyarmatokat alapítottak a Fekete-tenger keleti felében, sőt a Phaszisz folyónál is egyet. Pedig éppen a legrégebbi anyag beszélte el az igazat...

A Phaszisz-folyóról ugyan kiderült, hogy a hegyekből ered, azaz nem ömlik a Kaszpi-tengerbe, de éppen úgy elképzelhető, hogy abban az ősi korban egy csatorna révén összekapcsolták a kolkhisziak a két tengert. Sztrabón kétezer évvel ezelőtt Iászonnak szentelt emlékművekről beszél a Kaukázusban, sőt azt, mondja, hogy a híres Kaszpi Kapuk nál lévő hegyet, Derbentnél Iászónról van elnevezve. Derbent ősi városa pedig már akkor állt, mikor az első király, Ménész elkezdett volna uralkodni Egyiptom felett.

AZ ŐSI KASZPI-TENGER

Nagy Sándor csapataival i.e. 330 nyarán Hürkaniába érkezett, a Kaszpi-tenger partjaira, s abban a hitben voltak, hogy a tengerből vezet egy kijárat a világóceánra…

Visszafejlődött volna a földrajztudomány? Mi történt…?

Hiszen nem csak Hérodotosz, hanem éppen Sándor tanítója, Arisztotelész is megírta, hogy a Kaszpi egy tó. Azt hiszem, tudom a választ: 332-ben Nagy Sándort fáraóvá koronázták Héliupoliszban, s Alexandroszt a csapatok mellett tudósok is kísérték. Szükségük volt olyan keleti területekről szóló ismeretekre, melyeket alig ismertek. A héliupoliszi templomi irattárakban pedig voltak térképek és peripluszok, melyeket átadtak az új királynak. Csak egy valamit hagytak ki a számításból, hogy azok a leírások és térképek nagyon régiek, több ezer évesek voltak.

Az ókori görög történetírók ugyanis rendre beszámoltak arról, hogy egy ősi egyiptomi király csapatival Kolkhiszig nyomult, mely egy ideig a gyarmatuk is volt, és katonáiból sokat ott letelepített. Dikaiarkhosz Szeszonkhószisznak nevezi a királyt, aki még a mitikus időkben, Hórusz után uralkodott, az ő számolásában valamikor i.e. 3700 körül lépett trónra. Apollóniosz Rhodiosz meg azt közli, hogy Kolkhiszban megőrizték „az ősapáik írásait oszlopokra vésve, ahol fel van jelölve minden útvonal, a tengerek és földek határai”, azaz Szeszónkhószisz idejében készült térképeket, mert az ő idejében az egyiptomi katonák bejárták egész Európát és Ázsiát.

Dikaiarkhosz rekonstruált térképe

Más magyarázat nem lehet, hiszen az i.e. 3. század elején hirtelen felbukkant egy északi útvonal leírása, amerre az argonauták hazaindultak. Timaiosz, Szkümnosz vagy az Argonautica Orphica szerzője a Don folyón hajóztatja fel az Argót, majd egy másik folyamra kelnek át, ami kiviszi őket az északi világtengerre (Jeges-tengerre). Ugyanakkor a geográfusok, mint Dikaiarkhosz, Eratoszthenész, és később Pomponius Mela, Sztrabón és Plinius, mint arról kezdenek beszélni, hogy a Kaszpi-tengerből északon egy széles folyam vezet tovább és belevisz a Szkíthiai-óceánba. Persze, ennek semmi köze sem volt a valósághoz az i.e. 3. században, viszont nem lehetett-e földrajzi valóság három évezreddel korábban, mikor az argonauták utazása valóban zajlott…???

Az oligocén korban Nyugat-Szibériában egy sekély, sós vizű tenger hullámzott, melynek déli része a mai Kaszpi-tenger volt. Az utolsó jégkor vége felé tízegynéhány ezer éve a Kaszpi még kétszerese volt a mainak. Észak és északkelet felé hatalmas területeket beborított még. Azt is gondolom, hogy a Kara-tengertől egy északról délre húzódó keskeny terültet a jégkor végi olvadásnak köszönhetően évezredekre megtelt vízzel. Ezt nevezték a régiek az „Ókeanosz szarvának” és elérte délen a Kaszpi-tengert, s amikor az ősi történetekben a „Kaszpi-tenger bejáratát” emlegetik, az nem más, mint a mai Turgai-kapu. A geológusok szerint ez a terület az i.e. 4. évezred végén elkezdett a vidék kiszáradni (az Aral-tón lemérték, hogy akkor mintegy 30 méterrel csökkent a szintje). A római katonák pedig azt jelentették, mikor megkóstolták a Kaszpi vizét, hogy az sós, mint a tengervíz.

Charles Hapgood amerikai tudománytörténész, az ősi térképek specialistája felfigyelt rá, hogy Dikaiarkhosz és Eratoszthenész rekonstruált térképén a Kaszpi-tenger az északi Jeges-tengerig húzódott, ma viszont 2000 km-re van tőle, sőt még Sztrabón földrajza is így ismeri közel háromszáz évvel később. Hapgood szerint ezt erősíti az a furcsa tény, hogy északi-sarki fókák élnek ma is a Kaszpi-tengerben.

AZ ÉSZAKI ÚT

Yves Nourissat az Uraltól keletre egy teljes nagy tengert képzel az argonauták idején, ami nem igazolható, és úgy hiszi a Don-folyó felhajózva jutottak erre a tengerre. Viszont legalább annyira hihető a legrégibb beszámolók közlése, hogy a Phasziszon hajóztak tovább, feltéve, hogy volt akkoriban egy csatorna, amin tovább jutottak egy olyan folyóba, ami a Kaszpiba ömlött.

Mert a Rhioni, amit általában az ókori Phaszisz-folyóval azonosítnak, nincs ilyen kapcsolata. A történészek a Rhionin lévő Kutaisi városánál tudják be Aiát, a hajdani kolkhiszi székhelyet, mert találtak itt néhány romot az i.e. 2. évezredből. De a Rhioni nem egy folyam, hanem csak egy folyócska. Holott Philosztephanoszra görög geográfus (i.e. 3. sz.) arról számolt be, hogy Phaszisz folyón kis szigetek vannak, s ezek egyikén feküdt Aia… Nem lehet, hogy azokban az évezredekben volt egy széles vízi út a Kaukázus déli lejtői alatt, ami összekötötte a két közeli tengert…? És az ősi geográfia nem azt a földet keletről körülölelő hatalmas folyamot, mely a Fekete-tengerből indul, s fenn északon elérte a Kara-tengert…nevezték Ókeanosz keleti folyamának, ahogy valamikor a Nyugat-Afrikát átszelő, az akkor még nyugatról keletnek folyó Nílust…?

Az ókor vége felé egy ismeretlen szerző írt egy görög nyelvű munkát: „Orpheusz Argonautikája” címmel, amit a tudósok a maguk homályos stílusában Argonautica Orphica latin címen hivatkoznak rá. A munka sok átvételt tartalmaz, de láthatólag ismert olyan forrásokat, melyek mi előttünk már rég zárva vannak. A szerző nyilvánvaló célja, hogy megmentsen valamit a pogányság utolsó pillanatában egy ősi Argonatiká ból, mely leírta a hősök utazását, és hogy az expedíció központi figurája Orpheusz volt, akinek a szerző a szájába adja a történetet, azaz Orpheusz meséli el… Ő, aki Héliupoliszból magával hozott térképekről jól ismerte az utat ahhoz, hogy az Argót északnak vezesse…

Pirossal jelölve az Argó útvonala, ahogy a Fekete-tengerből átjutottak a Kaszpi-ba, majd innen a Jeges-tengerbe. Világoskékkel jelölve, ahogy abban az időben, az i.e. 4. évezredben milyen volt az a még meglévő vízi út, amin haladtak.Végül a mítosz legrégibb változataiból merítve, úgy gondolom, hogy az Argó hajó a Phaszisz folyamon átjutott a Kaszpi-tengerbe, majd északnak hajózott, és elérte a mai Turgai-szorost, ezen áthajózva bejutott arra a széles évezredekkel ezelőtti vízi útra, ami a régiek Rhipai-hegyláncától (Uraltól) keletre húzódott.

Orfeusz Argonautiká ja sorban leírja, hogy elhajóztak északnak tartva a hatalmas szkíthiai folyamon olyan népek mellett, mint a makrobiuszok, kimmerek vagy hüperboreuszok. A folyam északon az Ob-folyó alsófolyásnak nyomvonalán haladt, ami magyarázná az Ob hatalmas tölcsértorkolatát, és azt, hogy egyesek szerint Héraklész két oszlopot állított az Ob-folyó torkolatához –akár Gibraltárnál- mint olyan helyre, ami kivezet az Ókeanoszra…
Végül kijutottak - Orpheusz szavaival - a „hüperboruszi oceánra”, azaz a mai Kara-tengerre. Itt hajót nyugatnak fordították és megkezdték útjukat, hogy megkerüljék Európa északi határait…

A Phaszisz nak nevezett széles folyam (a Kaukázus déli lejtői alatt), ami több mint két évezreden át összekötötte a Fekete-tengert a Kaszpival, akkor keletkezett, mikor a Boszporusz i.e. 5500 körül átszakad és a Földközi-tenger vize gigantikus erővel bezúdult a Fekete-tengerbe, és a túloldalon végig rohant a Kaukázus alján, utat törve magának a Kaszpi-tengerig. Ez az ősi csatorna az i.e. 3. évezredre -a szárazabb klíma hatására- kiszáradt. Eghyébként ennek a természetes medrébe hozták létre az oroszok az egyik legnagyobb víztározójukat Mingachevirnél, s ahol több mind ötezer éves településnyomokra is bukkantak a harmincas években, mielőtt a hatalmas víztározó vizét ráengedték a területre. Éppen ezen a vonalon fut az Iori-nak nevezett folyó, amit a helyi törzsek az ősidők óta elég különös módon Kabirli nek ill. Qabirri nek neveznek…

Argonautica Orphica szerzője arról beszél, hogy a Kaszpi-tengerből a kijutás nehéz volt. Áthaladtak egy szűk szoroson (Turgai-kapu). Majd kilenc teljes napig hajóztak északnak. A partok mentén vad sarki törzsek éltek. Egy teli csésze vért áldoztak a „hüperboreaszoknak, a nomádoknak és a kaszpinépeknek”, amiből látható, hogy valójában a Kaszpi-tengeren át mentek. A tizedik nap megközelítették a Rhipai völgyeit, majd leereszkedtek a hüperboreuszi óceánba (amit az itteniek a „Halál tengerének” neveznek).
A Szibérián átívelő széles vízi úton hajózva elhaladtak a hosszúfejű makrobiusz nevű gazdag nép vidéke mellett, akik ezer évig éltek. Majd a kimmerek mellett hajóztak el, akik „örökre meg vannak fosztva a nap melegétől”.
Majd az Orphica írója mondja, hogy „rohantunk az Atlanti-óceánba”. Elhaladtak az Ír-sziget ( Ierne) mellett. Majd „távolabb” felfedeztünk egy tűlevelű erdők borította szigetet, ahol Démétér királynő hatalmas templomai álltak. Innen rabolta el Hádész Perszephonét. A szigeten „káprázatos házakat” láttak, viszont a sziget partját körös-körül gyűrűként körbefogva, magas sziklafal alkotta, és sehol nem láttak kikötőt. Ebből azt szűrték le, hogy a sziget nem a halandók otthona.

Orpheusz ezután rögtön azt tanácsolta, hogy sietve távolodjanak el a szigettől. A harmadik napon elérték a nap lányának, Kirkének szigetét. Az argonauták nem győztek csodálkozni a lány szépségén, lángként lobogó haján. Innen kedvező széllel a tartésszoszi-öbölig hajóztak, majd elérték a közelben lévő Héraklész Oszlopait (Gibraltári-szoros). A hegyfok királyát Dionüsziosznak nevezték és nála töltötték az éjszakát.

Azután behajóztak a Földközi-tengerre, elérve a Szárd-tengert, majd az etruszk partokat… de innentől már nem követjük az Argonautica Orphica szerzőjét, aki sajnálatosan ekkor félre tette a legrégibb forrást, amiből addig merített, és ettől nagyjából azt az útvonalat követte, amit Apolóniosz Rhodiosz is megénekelt. Ugyanis a kései orphikus szerző már nem volt képes a számos argonauta-beszámoló közt különbséget tenni és a legrégibből csupán az északi utazás menetét vette át. Éppen ezért az állomások többi helyét, akár Apollóniosz és társai már mind a Földközi-tengerre tették.

Yves Nourissat úgy gondolja a Don folyóból elérve a Volgát, majd az Szkítha óceánt, előbb a szkíthák, majd a hüperboreuszok mellett elhajózva jutottak ki a Jeges tengerre. A kimmerek pedig –szerinte- a Kola-félsziget északi részén éltek. A Skandináv partok mentén délnek fordultak és Írország nyugati oldala mellett hajóztak el, majd keletnek mentek.
Démétér szigetét a walesi partoktól 13 km-re fekvő lakatlan kis sziklaszigettel, Grassholmmal azonosítja. Erről a szigetről gondolják, hogy azonos Mabinogio n által említett Gwales szigettel, ahol egy csodálatos kastélyban az óriáskirály, Bran fejét őrzik.
Innen délnek hajózva elérték az Ibér-félsziget Ény-i csücskét, aminek közelében a Sisargas szikla-szigetecskék vannak (a parttól csak 750 m-re!), s ezek egyikén élt –szerinte- Kirké, majd a part mentén elérték a Gibraltári-szorost.

Az 1375-ös ún. Katalán-atlaszon Írország déli csücskétől balra látható Hy-Brazil kör alakú szigete, amit egy szigetgyűrű vesz körül.Nos, elvetem, hogy Grassholm azonos lenne azzal a szigettel, ahol az argonauták Démétér templomait látták. Grassholm egy apró sziklasziget, közel a brit parthoz, s csupán madarak fészkelő helye.
A welszi hagyomány ugyanúgy járt el, mint a mitikus Avalon esetében, amit áttettek a kis Man-szigetére, pedig ott éltek rajta. Ugyanúgy azt a kastélyt is –ahol Bran fejét őrzik- közelebb hozták a kicsiny Grassholmra.
Azt gondolom inkább, hogy az 1862-ben felfedezett víz alatti Purcupine-zátony lehetett Démétér-szigete. Ez a zátony a jégkor idején még akkora sziget volt, mint Madeira, és az i.e. 4. évezredben is kiállt még a tengerből egy darabja. Ezt nevezték Hy-Brazil nak a mítoszok. Kétségtelenül valamiféle őr-sziget volt, talán egy még korábbi tengeri királyságé.

Odüsszeusz utazása kapcsán felvetettem, mint egyik lehetséges helyét Aiolosznak, a Szelek Őre szigetének ( Aiolié), ahol Odüsszeusz megfordult. A szigetet Homérosznál „ércfal” vette körül, az Orphica írója szerint gyűrűként vette körben egy magas sziklafal, ugyanakkor Hy-Brazilt a régi térképek szintén valamiféle gyűrűvel ábrázolták körülötte. Odüsszeusz egy félig halott várost látott itt, hatalmas kőbunkerokat, de ugyanezt a hajdani dicsőségre engednek következtetni a többi beszámolók is. Hy Brazilon arany tetővel fedett épületekről beszéltek, egy magasan fejlett civilizáció halódó támaszpontjáról. Sőt, mind Aiolosz Hippotadész szigetén ugyanúgy kiváló szarvasmarhákat tartottak, akár Hy-Brazilon. Aiolosz pedig ugyanúgy "kedves volt az égilakóknak" (Homérosz), mint az Orphica írója mondja "Démétér királynő" csodálatos szigetéről, hogy az égilakók egyik otthona...
Az ókori szerzők még régebbi forrásokra hivatkozva beszéltek Démétérnek és lányának, Perszephonénak szentelt szigetekről az Atlanti-óceánon. A geográfusok említenek pld. egy ilyen szigetet a galliai Bretagnénál. Marcellus pedig hét kis szigetről beszél az óceán közepén, amit Perszephonénak szenteltek. Az argonauták által látott atlanti szigetről rabolta el Hádész Démétér lányát, Perszephonét és vitte a phaiákoktól délre lévő – és akkoriban még a víz felett lévő - hosszúkás szigetére, melyen a mitikus Erebosz vulkán is állt.

Ami logikusabb magyarázat is, mint hogy a görögországi Küllené hegyéről rabolta volna el Perszephonét és vitte az óceán egy szigetére.
A lényegtelen Sisargas-sziget azonosítása Kirké szigetével– szintén az európai partokhoz közel – már eleve elhibázott dolog, mert ha az áramlatok hasonlóak voltak egy emberöltővel Odüsszeuszék előtt is –ami elég valószínű- úgy a Kirké szigetét is hasonlóan érték el, azaz Terceirára jutottak…

Hozzáteszem, hogy a kolkhiszi hajóhad üldözte folyamatosan a hajót, a Kaszpi-tengeren át ők is kijutottak a Jeges-tengerre, majd az Atlanti-óceánra. Az argonauták elhagyták Kirké-szigetét.
De sem az ókor, sem korunk tudósai nem gondolkoztak el azon, ugyan miféle okból kellett az Aranygyapjúért indult argonautáknak ugyanazokat a helyeket bejárnia, mint egy emberöltővel későbbi Odüsszeusznak, aki meg eleve nyugatra indult…?
A klasszikus kor görögjei már értetlenül álltak az ilyen beszámolók előtt, s nem hittek régi költőiknek és mitográfusaiknak, hogy ezek az események az Atlanti-óceánon játszódtak le, és a szigeteket inkább a Földközi-tengeren keresték, és lelték is meg…

Biztos vagyok abban, hogy ezen szigetek és földségek érintése összefüggött azokkal a technikai eszközökkel, amiért magát az expedíciókat is szervezték. Ahogy Odüsszeusz egy aranyozott ládát hozott el a phaiákoktól, benne egy korábbi civilizáció alkimista athanorjával, úgy az argonauták is egy másik hasonló technikai eszközt hoztak el, amit az út során egyszerűen „használatba is vettek”. Ugyanis volt a hajón egy héliupoliszi beavatott, Orpheusz, aki ismerte működésének módját.

Az klasszikus kor görögjei már valóban összevissza magyarázták a hajó útvonalát a Földközi-tengeren, illetve Iászón tevékenységét. Így egyszerűen a legrégibb forrásokat figyelembe véve a következő, teljesen logikus útvonalra jutottam, amiben segítségemre volt Odüsszeusz szigeteinek korábbi magyarázata…

Írország nyugati partjaitól délnyugatnak hajózva elérték „Démétér királynő” akkor még víz felett lévő szigetét, amit a kelták Hy-Brazil nak és Plutarkhosz Ogygiá nak nevezett. De csak körülhajózták, partra nem szálltak…
Innen Terceirára mentek Kirkéhez, aki őket ugyanúgy igazította útba, mint később Odüsszeuszékat. Tehát elhaladtak - tudjuk meg például Apollodórosz Mithológiá jából - a Szirének Szigete mellett (Sao Miguel), ahol Orpheusz varázshatalma erősebbnek bizonyult a szirénekénél, majd Szkülla és Kharübdisznél (Formigas-szigetek) jutottak át. Utána Héliosz szigete, Trinakia következett. Mivel ők Héliosz kegyében álltak, akinek Médeia az unokája volt, nem is pusztította el a haragvó isten hajójukat (mint később Odüsszeuszét). Hozzáteszem ők járhattak a Kaukázus keleti oldalán, a Kaszpi-tenger partján, ahol Héliosz másik palotája volt egykor, benne az isten aranyágyával.

Trinakiáról tehát mindenféle kitérő nélkül Szkheriára utaztak, az akkor még az Azóroktól keletre lévő hosszukás szigetre, ami a felszínen volt, mely bizonyára fontos állomásuk lehetett, ahol használták az Aranygyapjúnak nevezett eszközt, egy nagyon bizarr eljárás során.
Egy kolkhiszi hajó itt érte be őket, de mivel a phaiák király nem adta át nekik az Aranygyapjút és Médeiát, úgy inkább ők is letelepedtek a phaiákok közt.

Odüsszeuszt egy emberöltővel később egy phaiák hajó vitte haza, viszont az argonautáknak ott volt az Argó. Az Orphica szerzője, akár korábban Timaiosz, a Gibraltári-szoroson vezeti vissza őket a mi tengerünkre, de akkoriban nagyon veszélyes volt még a zátonyok miatt az átkelés a szorosban. Ellenben a régi költők, mint Pindarosz, Mimnermosz vagy Hekataiosz arra tettek utalásokat, hogy „Afrikán át” tértek vissza, mégpedig egy széles folyamon, ami átvezetett a legendás Tritónisz-tavon. Ezen az útvonalon jutott ki annak idején Odüsszeusz is az Atlanti-óceánba, ha pedig ki lehet jutni, úgy vissza is...

Nagy kár, hogy az Orphica szerzője csupán az északi útvonal ismertetésénél vett igénybe azt a nagyon ősi forrást, ami rendelkezésére állt, mert a Földközi-tengerre érve már Apollónioszt követi. Hogy milyen ősi volt az a forrás, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az Argonatica Orphica megírása előtt 7-800 évvel már ismernie kellett Timaiosznak, aki ugyanerről az északi óceáni hajózásról beszélt.
Viszont tudjuk, hogy Apollóniosznak volt egy korábban írt változata az Argonautiká ra, mely rossz kritikát kapott az alexandriaiaktól, s ezért újra írta az egészet. Csupán legendák maradtak fenn ezen korábbi Argonautika tartalmáról. Livio Stecchini tudománytörténész azt írja, hogy talán az Argonautika eredeti verziója tartalmazta a kalandok leírását a Thule-Atlantisz meridián mentén.

Stecchini úgy gondolta, hogy az Aranygyapjú a nap sugarait szimbolizálta és tkp. nem különbözik Athéné Aigiszától (pajzsától), amit kecskebőrrel vontak be. És amikor az argonauták a föld nyugati határához érkeztek, elérték azt a helyet, ahol ez az Aigisz eredetileg volt.

Az Argo atlanti útjaAz Argó atlanti-óceáni útja (-pirossal), s itt is látható, akár a Kaszpi-tengerből való kitörésnél, hogy a mai föld-tengerek állapotából kiindulva -ahogy a tudósok és mániákus hajós-felfedezők teszik- már félrevezető és megmagyarázhatatlan egy prehisztorikus utazás menete, mert jelentősen változtak az adott vidékek geomorfológiai tényezői, s ezt valahogy nem akarják figyelembe venni...

Valószínűsíthető tehát, hogy az argonauták az akkor széles Draa-folyamon jutottak el a Tritónisz-tóba, majd onnan ki a Földközi-tengerre. Anaphé lakatlan szigetére éjszaka érkeztek, egy világító égi jelenség mutatta nekik a szigetre az utat. Itt újból megjelent Apollón isten, ahogy az odafelé útjukon, Thüniasz szigetén. Innen nyomban Krétára utaztak, ahol ártalmatlanná tettek a szigetet védő és azt naponta háromszor körberohangászó hatalmas bronz-automatát, Talószt. Itt behatoltak a híres knósszoszi Labürinthoszba, amiről már szóltam, s szintén azon okból, hogy használják az "Aranygyapjút". Majd még néhány jelentéktelen szigetet érintve visszatértek Orkhomenoszba...

Kapcsolódó cikkek: