Az Argó hajó elérte Kolkhisz legendás földjét, ami tulajdonképp a mai Grúziával azonos. Behajóztak a Phasis folyó széles torkolatába. Hogy melyik folyó lehetett ez, nincs egyöntetű vélekedés, de a tudósok szerint leginkább a mai Rioniról lehet szó. Az i.e. 7. sz. vége felé a milétoszi görögök nagy gyarmatalapítási lázukban a Phaszisz folyó torkolatához közel megalapították kolóniájukat, egy Phasisnak nevezetett várost és tengeri kikötőt.

Kolkhiszt a legrégebbi történetek Aiának ("föld"-nek) nevezték, akárcsak legendás székhelyét.
A régészetnek máig nem sikerült sem a kolkhiszi székhelynek, Aiának, se még a görög Phasisnak sem a megtalálása. Ennek legfőbb oka a térség, geomorfológiai változása az utóbbi évezredekben. Phasisról újabban azt sejtik, hogy a mellette lévő tóba csúszott. A phasisi görög telepesek viszont abban a hiszemben voltak, hogy valahol a közelükben találhatók Aia romjai. A Rioni folyó pedig az idők során többször változtatta medrét.

Yves Nourissat térképe az argonauták idején Nyugat-ÁzsiárólA Fekete-tenger és Kisázsia körül éppen ez nehezíti a hajdani ősi kikötővárosok azonosítását, mert csak az utóbbi háromezer évben több helyen a tenger kilométerekkel bentebb van, mint egykor, máshol meg a szárazföld nyomult a tenger felé, így a tengermelléki Trója 15 km-el beljebb került a szárazföldön. Ha még messzebb megyünk, úgy 7-8 ezer évet, meg azt találjuk, hogy a Kisázsia és Európa közötti szoros még össze van záródva, és a Fekete-tenger északi részének jó része még szárazföld. Ilyen szempontokat is figyelembe véve kell az Argó utazására gondolnunk.
Ez már amiatt is érdekes, mert a legkorábbi görög költők és mitográfusok valamiért abban a tudatban voltak, hogy a Fekete-tenger jóformán a földet körül folyó Ókeanosz egy öble vagy legalábbis a Phasis folyó által össze van kapcsolódva ezzel az Ókeanosszal. A francia Yves Nourissat részletesen megrajzolta az argonauták útvonalait és arra a következtetésre jutott, hogy az Argonauták idejében geográfiai valóság volt, amit Mimnermosztól Apollónioszig a költők mondtak, hogy Aia az Ókeanosz keleti szélén feküdt. Nourissat szerint ugyanis akkoriban a Kaukázus nagy szigetként emelkedett ki a Kaszpi- és a Fekete-tenger között. A Kaszpi-tenger akkoriban pedig a déli vége volt a Nyugat-Szibériát beborító ún. Szkíthiai-óceán nak, mely északon a Jeges-tengerhez és ezáltal a világóceánhoz csatlakozik. (Ez egyébként kisegítene az Argonauták hazatéréséről, a Timaiosz történetíró által felvázolt északi útvonalban, amit eddig lehetetlennek tartottak.)

Az Argonauták találtak egy holtágat a Phasison, ahol elrejtették hajójukat. Iászón a tanácskozáson arra jut, hogy néhány társával elmegy a közeli Aia városába, Aiétész kolkhiszi király székhelyére, és megkéri a királyt, adja vissza az Aranygyapjút. Másnap Iászón hét tagú küldöttségével Aiétész király elé járult, magával vitte Hermész isten mérnöki botját is. Mikor Mózes a testvérével a fáraó elé járult, Áronnál Thot pálcája volt. Aiétész ugyanúgy viselkedett, mint az egyiptomi fáraó: mágikus feladatok elvégzésével bízta meg őket, egyfajta próbákkal… Persze, még Aia…

Nem sok fogalmunk lehet a legendás királyi székhelyről. A monda szerint Iaszónék egy fölöttébb bizarr temetőn átkelve jutottak a város közelébe, amiről a logográfus Phereküdész azt írta, hogy a Phasis folyó egy szigetén feküdt (s nem hegyek gyűrűjében, mint mások írták). A sziget dombján át a város, magas fallal körülvéve (Stecchini szerint Aia földrajzi helyzete: észak 42°12', kelet 41°38').

Egy ősi királyság fővárosa volt ez; láthatólag sokkal ősibb időkre mutat, mint azt a görögök hitték, akik a mükénéi időkbe tették az eseményeket. Aia királya Aiétész, a Nap főpapja, sőt fia. Maga a város Héliosz szent városa, akár Héliupolisz vagy Baalbek. Abban az ősi világban meg is volt még a kapcsolat ezen városok közt. Azt is mondták, egykor Kolkhisz az egyiptomiak gyarmata volt, s feljegyezték a görögök, hogy a világhódító Szeszósztrisz fáraó csapatai egészen Kolkhiszig törtek és katonáinak egy része itt telepedett le. Értékes föld…

Kolkhisz és a Kaukázus: Prométheuszt egy itteni sziklához kötözték. Idevetette Zeusz Tüphónt, a Káosz Kígyóját. A hegyek közt az óriások egy törzse élt. A nagy Vízözön idején itt volt az öt menedékhely egyike. Ozirisz innen vitte a búzát Egyiptomba. A fémek bányászata és művelése itt a történelemelőtti korokba nyúlunk, s minél mélyebbre jutunk, annál meglepőbb kohászati nyomokba ütközünk. Charroux szerint ez a vidék a vénusziak ősi támaszpontja volt, amivel teljesen egyet érthetünk.

Aia tiltott-titkos városának romjait ma sem tudjuk hol van, pedig Iaszónék mikor közeledtek felé, hasonló pompát láthatott, sőt ugyanazt a mintát, amit Odüsszeusz ezer kilométerrel nyugatabbra, a phaiákok fővárosát. A víz által körülvett domb tetején lévő város királyi palotáját maga az istenek kovácsa, a Kabirok atyja, Héphaisztosz építette.
A királyi kettős palota a nap fiainak hatalmas kertjének közepén terült el. A palota előtt négy szökőkút állt. Ezek is Héphaisztosz készítményei voltak, csakúgy mint azok a csodaművek, melyek Aiétész termeiben álltak. A két egyforma palotából állt, az egyik a királyé, a másik a királyfié volt. Volt még két kisebb palota is (az egyik Médeiáé).

Egy megmaradt vészjósló visap-sztéléNem véletlen, hogy a vénuszi fajra az egyik legtöbb nyomot a Kaukázus hegyei közt találjuk, hiszen Kolkhisz valamikor az ő gyarmatuk volt. A rémisztő, és nyugtalanító lények, kiket már megismertünk, itt sokkal hevesebben törtek fel, az itteni népek tele vannak számos regével embertelen hatalmukról. Kolkhiszból mentek a kabirok fajtestvérei, a korybantok nyugatra, megjelenve Frígiában, majd válnak a szamothrakéi titkos szertartások "hét daimonjává"…
A föld egyik legfélelmetesebb vidéke ez. Nem véletlenül kellett az Argonautákkal tartania egy héliupoliszi pap-varázslónak, Orpheusznak. A mocskos félszerzet, törpe faj ősi támaszpontja. A kaukázusi legendák sorra beszámolnak arról, hogy valaha a hegyek közt egy csúf, törpe nép élt, akik kőházakban laktak és gonosz varázslók voltak. Egy részük földalatti vagy tavak alatti városokban élt. Az argonauták is rájuk bukkantak a Kaspi-hegy tájékán. Ezer évig is élhettek. Fiatal lányokat kellett nekik áldozni. Az égből rendszerint tavakba ereszkedtek le, közben sűrű villámokat keltve.

Az Ararát lábainál élő halpikkelyes undorító visapokat a hős Vahagn pusztította ki. A visapok ( és más kaukázusi nyelvben: acanok, kadzsok, vesapok, stb) tudtak repülni, lakni a víz alatt vagy a felhőkben. Halformájú szobraikat az öntöző csatornák és források mellé helyezték az örmények ősei. Ezen sztélékből csak pár maradt fenn, hisz a kereszténység hosszú századai alatt nagy részüket szétverték, de még így is vannak köztük 4-5 ezer évesek is. A visapok vára volt valaha a híres Ararát-hegy is: a hegy kígyókirálya, Maszisz és felesége, Anus gyermekei voltak. Torzszülöttek, föld alatti titkos palotákban éltek. A mítoszok beszámolnak arról, hogy végül az isteneknek sikerült módszeresen kipusztítaniuk őket.
De amikor Orpheusz és Iaszón gyalogoltak Aia csodavárosa felé, már tudniuk kellett, hogy ez a város, hol az ősi világ egyik nagy titkát, az Aranygyapjút őrzik, az istenverte förtelmes Korybant-Kabirok erődvárosa, hatalmuk földi bizonyságának utolsó nagy bástyája…

Az argonauták útja Kisázsia partjai Aiáig: világosbarna pontok jelzik

 

Ez a terület bővelkedik a régészeti rejtélyekben. Peter Kolosimo a Terra senza tempo c. könyvében ("Időtlen Föld", 1964) említi, hogy a szovjet tudósok figyelmét magára vonta az ún. "feneketlen kút" Azerbajdzsánban. A kútaknát vizsgálók megdöbbenésükre egy egész alagúthálózatot találtak alatta, amely más grúziai, sőt az egész Kaukázusra kiterjedő helyekkel állt kapcsolatban. Az is kiderült, hogy a barlangok legtöbbje a hegy oldalába vájt alagutakba vezet, de a felfedezők útját nagy mennyiségű kőtörmelék zárta el. Annyit azért sikerült megállapítani, hogy egy széles folyosókból álló rendszert találtak, kör alakú csarnokokkal, üres fülkékkel, kútaknákkal és olyan szűk csatornákkal, melyekben csak egy gyermek képes egyenesen végighaladni. Egy nagy alagút egy tágas földalatti csarnokba vezet, melynek magassága húsz méter.

„Érthető, hogy itt intelligens lények dolgoztak – írja Kolosimo –, de milyen szándékkal? Még nem találtak a nyomára. A rejtély magyarázata későbbre marad, az alagutak még részben el vannak zárva. Az alagutak főbejáratai szabályos alakúak, szépen megmunkált egyenes falakkal és keskeny boltívekkel. A legkülönösebb tény, hogy azok majdnem azonosak a közép-amerikai alagutakkal. A barlangok, melyek sok esetben a kaukázusi alagutak közelében találhatók, grafittiket tartalmaznak, melyek szintén univerzális motívumokat mutatnak: mint a szvasztika, a végtelenség szimbóluma és a spirál...” Egyes szovjet tudósok szerint a földalatti hálózat olyan hatalmas, hogy kiterjed Irán felé, és talán kapcsolódik az Amu-Darja folyó közelében (Türkmenisztánban az afgán határhoz közel) felfedezett alagutakhoz és Mongóliában, Tibetben, Közép- és Nyugat-Kínában felfedezett földalatti labirintusokhoz.
Reginald A. Fessenden amerikai szerző, az AM -alapú rádió feltalálója (1866-1932) írt egy nagyon különös könyvet, a The Deluged Civilization of the Caucasus Isthmus címmel (Boston, 1923). Fessenden szerint a Kaukázusban található Alizon völgye, ahol egy nagy titkos társaság, a Kabirok (Aburi) és a Daktüloszok (Achali) élt. A társaság több ezer éves múltra tekintett vissza (korábban a Kaukázus északi lejtőin éltek, de a szkíthák elől ide települtek). Befolyásuk messzire terjedt, de i.e. 600 körül egyszerűen eltűntek.

Fessenden írja: „A Kabirok magas fokú ismeretekkel rendelkeztek a számokról, a geometriáról és a csillagászatról, de a nagy erejük a technikai titkok ismeretéből származott, készítettek üveget, acélt, zománcokat, érceket redukáltak, satöbbi. A legjelentősebb titkos jelük (amennyire az én gondolom) el van rejtve Homérosznál, ami alapján a az egyik tag segítséget nyújthatott egy másiknak, és mi meg fogjuk látni később, hogy Homérosz ismerte más beavatási titkaikat is.”
Vélhetőleg ez a titkos társaság avatta be a khalüböket a fémolvasztás, és a fémek titkaiba. Érdekes még Fessenden egy másik következtetése, hogy a kabirok feljegyzéseinek egy példánya (az Acherontici könyv) talán Numához került.

Egy lehetséges telephelyük a kaukázusi kabiroknak, melyről annak idején Fessenden még nem tudhatott: 1965-ben örmény régészek feltártak Medzamorban, a vishap ok szenthegyétől, az Araráttól mindössze 20 km-re egy fémfeldolgozó telepet egy vulkanikus dombon, ami 4-5000 évvel ezelőtt működött. Jean Vidal francia újságíró számolt be fényképekkel akkoriban a leletekről (Medzamor; la plus vieux complex industrial du monde, Science et Vie, 1969. júl.). A város körül lakói ciklopi falat emeltek.

Medzamori szobrocskaA kohók réz, bronz, ólom, antimon, cink, arany, vas, mangán, ón és arzén termékeket állítottak elő. A bronzot már 18-féle ötvözetben gyártották, ismerték a nemes acélt is. Különböző fémfestékeket, kerámiákat és üveget is gyártottak. Találtak egy roppant különös, többszájú üvegedényt, ami Jean Vidal szerint egy modern kémiai felszerelés analógja. Úgy látszik nem tekinthetjük Zoszimosz egyiptomi alkimistát az üveglombik feltalálójának. A medzamori munkások légszűrőt és kesztyűt viseltek (akár a héliupoliszi alkimisták).
És ez még nem minden, hiszen ezek a létesítmények még korábbiak romjaira épültek, melyek nyomai az újkőkorszakba (i.e. 7000-5000) vezetnek. Találtak fémből készült szobrocskákat, némelyikük annyira riasztó világot mutat be, melyet ma már nehéz elképzelnünk. Pedig a tudható, hogy az egykori művészek a valóságot igyekeztek ábrázolni.

A medzamoriak csillagvizsgálót is építettek, sajátos távcsöveik, lencsékkel ellátott lehettek és különös tisztelete volt náluk -akár az egyiptomiaknál- a Sziriusz csillagnak. Az egyik hármas teraszt úgy építették meg, hogy megfeleljen a Szíriusz i.e. 2800-ban látható felkelésének. Elma Parsamian professzor szerint itt volt a világ legrégebbi csillagvizsgálója, ami i.e. 2800 és 2500 között épült. Ismerték szerinte a Jupiter holdjait is, az évet 12 hónapra és plusz 5 napra osztották, akár az egyiptomiak (és tisztelték a Sziriusz csillagot is). Parsamian szerint a Zodiákus jegyeit nem Mezopotámiában találták ki, hanem Kelet-Anatóliában és Örményországban. Medzamor iparvárosa a semmiből bukkant fel.

Valójában a medzamori leletek meg sem közelítenék azokat, amit a rejtélyes kolhisziak történelem előtti székhelyén, Aiában találnánk. Medzamor csak egy kihelyezett fémnyerő helyük lehetett. Medzamor közelében i.e. 5000 körülire becsült neolitikus kőkörök is találhatók, melyeknek többek szerint vannak csillagászati vonatkozásai. Az ásatások szerint Medzamor az. i.e. 4000 és 3000 között élénk kulturális központ volt, amit számos művészeti tárgy bizonyít, ami az ásatások során került elő.

Egy másik örmény helyszínen, 200 km-re délkeletre Jerevántól, Karahunjban (Zorats Karer, Carahunge), 1770 méterre a tengerszint felett szintén található egy különleges neolitikus kőkör, aminek korát i.e. 5500 saccolják. A helyet Stephanos Orbelian örmény krónikás Carunge-nek nevezi, aminek jelentése Kincses kövek vagy Alapkövek. Csak 1984-ben kezdte a helyet komolyabban vizsgálni Onik Khnkikyan örmény régész. Egy száz méter átmérőjű kör alkotja a főkört, amin belül még három kisebb, koncentrikus kör található. 223 menhir alkotja ma a műemléket és ezekből 84-et átfúrtak a felső végükön (a legnagyobbak 3 méteresek és tíz tonnásak). Khnkikyan úgy vélte a kőkör egykor csillagászati megfigyelő hely volt. Ezt erősítette meg Paris Heruni orosz-örmény professzor 1994-ben kezdődött kutatása, majd a kutatásai nyomán 1999-ben Gerald Hawkins angol-amerikai csillagász is (Hawkins maga is ellátogatott ide). A menhirekbe vágott lyukak az égbolt bizonyos részei felé mutatnak. Heruni asztronómiai számításai szerint a kőkört i.e. 5500 körül a Hattyú (Cygnus) csillagkép legfényesebb csillaga, a Deneb felé orientálták. Ez egy csillagvizsgáló volt. Kopernikusz, Galilei és Newton előtt hatezer évvel tudtak a naprendszerről és annak öt bolygójáról. Egyébként Andrew Collins a The Cygnus Mystery (2006) c. könyvében arra jut, hogy a 12 ezer éves dél-törökországi megalitikus helyszín, Gobekli Teple építői is a Deneb felé irányozták a városukat. A Hattyú csillagkép jó időjelző volt az ősi korokban, mivel közel esik az északi égi pólushoz. Másrészt az ősi hit sokfelé azzal a túlvilági hellyel társította, ahová a lelkek szállnak halál után. Rendszerint valamilyen madárnak képzelték a csillagképet. Graham Hancock 2014-ben járt Örményországban, bejárva olyan ősi helyszíneket, mint Medzamor, Karahunj, Agarak, Ukhtasar, és a Tatev kolostor. Karahunjról úgy hiszi, 12 ezer éves és most azt gondolja, a civilizációk kulcsa itt, az örmény hegyekben van elrejtve (habár a fene tudja, hisz Hancock bármerre megy a világba, mindenhol "felfedez" egy 12 ezer éve civilizációt). Heruni szerint konstruáltak itt egy templomot is, amit az örmények főistenének, a napistennek, Arinak szenteltek. A templom mellett volt a csillagvizsgáló és az az iskola, ahol oktatás folyt. Ugyanis a központi kőkörhöz egy szertartási út vezetett, menhirekkel. A kőkör két oldalából is menhir sor vezetett el, egyfajta szárnyakat alkotva. Az egyik szárny végén volt, a 40 menhir alkotta naptemplom, míg a másik végén egy ovális terület, ami az "egyetem" vagy "kollégium" lehetett. Egyébként az összes örmény kutató, akik ezekkel a helyekkel foglalkoztak, mind azt vallják, hogy a 6-8 ezer éves emlékek is az örmény őseiknek tulajdonítható, de ennek bizonyítása lehetetlen (Heruni a könyvében 40 ezer évvel [!] ezelőttől kezdi Örményország történetét).

Egyúttal valami ősi nekropolisznak is gondolják Karanhunjt, másképp nehezen is magyarázható, hogy miért használták a helyet az i.sz. kezdetéig. Több menhirhez bronzkori sírüreg is kapcsolódik. Vardan Levoni Tadevoszjan örmény történész újabban felfedezett olyan nyomokat, amelyek azt mutatják, hogy az örmény hegyekben az újkőkor idején egy igen fejlett civilizáció létezett. Karahunjtól északra fekvő Szeván-tó környékén a sziklákon olyan véseteket találtak, amelyek arra mutatnak, hogy az ősidőkben itt élők tudtak arról, hogy a Föld gömbölyű, pontosan ki tudták számítani a földrajzi szélességet, rendelkeztek csillagászati és mérnöki ismeretekkel. A környéken találtak kosokat ábrázoló szobrokat, a közeli Sziszian város mellett ősi sziklarajzokat, különböző korokból (i.e. 12 és 3 ezer közé becsült). De Karanhunjnál még érdekesebb vésetek vannak különböző sírkőszerű köveken és a megalitokon is: nagy fejű, nagy szemű emberi lényeket látunk, kis csenevész testtel. Az egyik kővéseten két nagyfejű lény egy különös gömböt tart, míg más rajzokon a nagyfejű kis lények mellett különös technikai szerkezetek láthatók: lombikszerű valamik, oszlopok, tetejükön gömbökkel és hasonlók.

Több szakember arra a feltevésre jutott, hogy Medzamor város alapítói egy ősi, számunkra ismeretlen civilizáció iskoláiban tanultak, majd megtelepedtek a Kaukázusban. Igen, de honnan tévedtek volna ide? Hol lett volna ezen civilizáció szülőhelye? Atlantisziak jöttek volna a Kaukázusba? Közelebb nem találtak volna helyet a letelepedésre? De mi van, ha azok a lények, amelyek képét megtartották kromoszómaemlékezetükben, kik egyszer megjelentek itt a semmiből, a hegyek lejtőin. Hisz a helyszín eszményi az idegen kabirok felbukkanására: vannak hegyek, barlangok, megalitkörök és a Szevan-tó (ilyen lények szinte mindig valami tó körül bukkantak fel).

***

Amikor az Argonauták megérkeztek Aia közelébe, észlelték, hogy a föld rendkívül termékeny, évente akár háromszor is arathattak. Ilyetén leírása a föld termékenységének, szinte mindig előkerül a Gral vagy az alkimisták athanorja kapcsán. Ott van Egyiptomban, vagy Platón leírásában Atlantiszról. Nyilván kapcsolatban áll valóban a Grállal, a számára épített építménnyel, az alóla kivezető, földalatti vízcsatornákkal (a német Otto Rahn is abban volt, hogy az Aranygyapjú maga a Grál volt).
Iászón kérését -az Aranygyapjú visszaadásáról- dühösen fogadta Aiétész király. De közben megjelent a király lánya, Médeia -aki nyomban Iászónba szeretett- és a király megenyhült. Azt a feladatot szabta Iászonra, hogy foja be a két tűzokádó, bronzpatájú bikát és szántsa fel Árész Mezejét. A két bika automatát bronzból kovácsolta Héphaisztosz egykor és Aiétésznek ajándékozta. A feladat lehetetlennek látszott, de Médeia csodakenőcsöt adott Iaszónnal, amivel az bekente magát és nem fogott rajta bikák fújta láng.

Médeia sárkányos szekerénegy görög vázaképenMédeia nem csupán a király lánya, hanem egy kabirikus boszorkány, Hekaté papnője volt. Hekatének hatalmas temploma állt Aiában. Médeia ugyanúgy alkimista is volt, mint Orpheusz vagy Iászón. Volt egy varázskertje Aiában, amit 16 m magas kőfal védett, rajta vaskapukkal és ott különös növényeket termelt varázsszereihez. De volt neki varázsüstje, repülőjárműve amit szárnyaskígyók vontattak (lásd a képen), és ismerte a titkát a kabirok által készített mozgó és harcoló fém automatáknak. Ismerte az örök fiatalság elixírjét. Aizónt, Makriszt és nővéreit úgy fiatalította meg, hogy testükből kifolyatta az elhasznált vért és az elixírrel pótolta. A szamothrakéi kabir-kultuszban a történeti időkre már elhalványult Hekaté-tiszteletnek. Pedig egykor itt a kabirok egyik fő istennője volt, akit förtelmes kígyó alakjában tiszteltek, de megmaradt még egy bizarr szokás Szamothrakén, hogy az istennő zerünthoszi barlangjában kutyákat mészároltak le a tiszteletére...
Bár Iászon teljesítette a lehetetlen feladatot, Aiétész király visszavonta igéretét és az Argonauták lemészárlását tervezte. Ekkor elhatározták a müneaiak, hogy ellopják az Aranygyapjút...

AZ ARANYGYAPJÚ MEGSZERZÉSE

Hogy mi volt az Aranygyapjú…?

Hát, az ősi világ egyik nagy titka. Már a klasszikus kor görögjei körében misztériummá vált eredeti értelme. De ezeket a misztériumokat a kereszténység eltörölte, s így csupán a költők, grammatikusok, földrajz- és történetírók elszórt utalásaiból kellene következtetnünk erre a jelentésre, ami igen reménytelennek tűnő feladat…
Ha azonban néhány részletre is figyelünk, igen fura párhuzamokra bukkanunk. Már tudjuk, hogy Odüsszeusz egy különös ládáért (és tartalmáért) ment Szkheria atlanti-óceáni szigetére, majd vitte Pharoszra. Előtte azonban egy évet töltött az egyik Azori szigeten, Kirké boszorkánypapnő házában, ahol instrukciókat kapott a ládáról, a benne lévő bizarr szerkezetről, annak elrablásáról és használatáról.
Már a családi kapcsolatok is furcsák: Kirké és a krétai Pasziphaé egyaránt a pelaszg titán, Héliosz lányai. A titánnak volt egy palotája az Atlanti-óceán egy szigetén, míg egy másik Kolkhiszban. Médeia pedig Héliosz unokája volt.
Kirké egyébiránt Aiétész király húga volt, aki a távoli nyugatra ment, letáborozott egy atlanti apró szigeten, a láda közelében, itt várta a herceget. Médeia meg Kirké unokahúga, s ugyanúgy boszorkánypapnő hírében állt, mint nénje. Médeia árulja el Iászónéknak az Aranygyapjú megszerzésének módját. A görög vázaképekről az is kiderül, hogy Iászón titkos segítője ugyanaz az Athéné volt, aki álruhában találkozott Odüsszeusszal, mikor az atlanti phaiákok fővárosa felé igyekezett.
Iászónra a király három próba teljesítését mérte, hogy annak árán visszaadja az Aranygyapjút: Odüsszeusz szintén próbákat állt ki, s a phaiák király ott is vonakodott átadni a ládát, s csak Homérosz egy odavetett megjegyzéséből tudjuk, hogy Athénének kellett erre kényszerítenie a vonakodó királyt. Egy régebbi történetben Aiétész is lakomára hívta az első két próba után Iászónt és néhány társát, akár Odüsszeuszt a phaiák király…
Viszont a lakoma csak álca volt, hogy közben emberei fel tudják gyújtani az Argó hajót. A király jósa és beavatottja, Idmón figyelmeztette az argonautákat, akik időben elmenekültek… nyilván egy „összeesküvés” zajlik, egy előre megírt forgatókönyv eseményeit játsszák el. Idmón persze a titkok tudója, ismeri az utasításokat („próféciákat”), ugyanúgy, mint Ekhenéosz, a phaiák király beavatottja, ki nyomban felismerte a herceget és küldetését. Idmón szintén egyengeti a Héliupoliszi Testvériség titkos terveit. Olyan tervet hajtanak végre a szereplők, melynek eseményeit sok évszázaddal korábban már megírták. Az argonauták és Orpheusz csupán e terv végrehajtói…

Mivel Médeia beleszeretett Iászónba, az volt a terv, hogy elmennek az Aiától hat mérföldre lévő Árész ligetébe, ahol az Aranygyapjút őrzik, aminek a legfőbb őre egy hatalmas kígyó volt. Iászon felszólítására egyik argonauta sem ajánlkozott, hogy velük megy. Ekkor lépett ki közülük a héliupoliszi pap…
Ezen a kolkhiszi királylány nagyon meglepődött. Az eddig általa figyelemre sem méltatott Orpheuszról ekkor vette észre, hogy még nála is nagyobb varázsló. Sőt, ekkor tudhatta meg, hogy a vállalkozás titkos vezetője valójában nem a szerelme, Iászón, hanem egy igazi Varázsló.

Ahol ilyen tiltott-titkos tudást jelképező, vízözön előtti ereklyét őriznek – ott a mítoszok rendszerint szent ligetet vagy kertet mondanak, aminek közepén óriási fa, a Tudás vagy az Élet fája áll. Így van ez a vénuszi Éden Kertjé ben, az atlanti Heszperidák kertjé ben, a szkheriai Poszeidónisz ligetében és itt van Iászónék előtt a kolkhiszi Árész ligetében. Mindenhol kígyó őrzi azt. De nyilván titkok lappanganak az ősi jelképek mellett vagy mögött.

A "Grál" megszerzését az ezoterikus legendák egy labirintus közepére helyezik (mint ezen a fantáziarajzon is látjuk). Ez rendszerint valamilyen vízpartján áll. Mellette hegy magaslik. A lovagoknak be kell jutnia a labirintus közepébe. Tudom, hogy ez volt az atlantiszi főváros szent dombján vagy alatt, ilyen volt Krétán, és ilyen Kolhiszon… és mindenhol ott van Héliosz lánya-unokája: Kirké Odüsszeusznak ad instrukciókat a poszeidónioszi labirintba való behatolásról, Pasziphaé Thészeusz segíti mágikus fonállal, Médeia pedig Iászónt és Orpheuszt…

Jól mutatja az elképzelést egy rajz, a francia Vida-Naquet Atlantisz „mítoszáról” szóló könyvének borítóján, ahol a „klasszikus” Grál-hegyet látjuk, ami Platónnál az atlanti székhely szent hegye, és egy labirintus középpontjában áll (holott Platon soha nem beszélt labirintusról Atlantiszon)…
Némely görög hagyományból tudjuk, hogy a kolkhiszi Árész ligete –amit Prométheusz jósdájá nak is neveztek – valójában egy labirintus, bejáratát két bika-állarcos őr vigyázta. A hagyományok rendszeres megemlékeznek az ilyen misztériumok palotájának bejáratáról, amit egy vagy két maszkos őr vigyáz, kezdve az istenek vénuszi palotáján át a baalbeki szent liget labirintusáig, melynek őrét egykor Gilgames ölte meg. Az őrt vagy kicselezni vagy megölni kell…

Médeia csellel viszi be, álruhában: Iászonnak össze kell görnyednie benne, és sántítania kell járás közben… hisz kabir helyen járunk! Lucifer ugyanúgy sánta, mint Hórusz vagy a kabirok apja, Héphaisztosz, és roppantul alacsony termetű. Egyszerűen azt hitte két őr, hogy egy kabir felsőbbrendű megy el mellettük a boszorkánnyal.

Előzőleg már beszéltem Reginald A. Fessenden kutatásairól, aki a kabirok és daktüloszok egy titkos központját vélte felfedezni Észak-Kaukázus hegyeiben. Az ő története teljesen független az Atanygyapjúról és az argonautáktól. Mégis annak a városnak jutott nyomára, ahol most éppen a mi minüai hőseink tanyáznak. Ez a kaukázusi kabirok székhelye, amit a két-istennek ( Ur-Al) szenteltek. Egyszerűen nem lehet más: egy széles folyó szigetén fekszik, ugyanígy beszél a nagyon régi, és ezáltal igen megbízható görög histográfus, Phereküdész is Aiáról.
Fessenden szerint a várost még az ókorban leromboltak a szkíthák, majd a visszatérő kabirok eltávolították a felszíni romokat. Egykor pedig egy óriási labirintus építménye terült itt el. Ez volt a prototípusa az egyiptomi Moerisz-tó mellett álló labirintusnak, melynek a föld alatt 1500 kamrája volt. Fessenden úgy hiszi, a kaukázusi kabirok labirintusának is mérhetetlen kamrái voltak a föld alatt, sőt a kamrák egy része, mint börtön üzemelt. A föld alatti labirintkamra, mint „börtön” valóban előjön a legtitkosabb történetekben: Rhodosz keleti felén ilyen föld alatti cellákban őrzik a démonokat láncra verve, a nagy Piramis alatti hálózatban Széth-et és híveit, egy atlanti-óceáni szigeten a korábbi istent, Kronoszt és a Kaukázusban Prométheuszt… és az őrök, mindenfelé maguk a kabirok.
Fessenden azt is mondja, hogy a kaukázusi labirintus 9000 éves, s nem reménytelen föld alatti részének megtalálása. Arra biztat, hogy egy régészcsapat elektromos magfúróberendezésekkel próbafúrásokat végezhetne, s így megtalálhatnák a titokzatos építmény föld alatti maradványait. A fúrások mélységének elegendő lenne 45 méter. Ezek a fúrók átmennének azon a cementrétegen, melyet az építők használhattak a befolyó víz ellen.

Vélhetőleg a két hely: Fessenden kabir-központjának ősi labirintusa és az Aia melletti Árész ligete ugyanazon hely. Médeia olyan kísérője Iaszónnak az útvesztőben, mint Thészeusznak Ariadné. Ez kell legyen a helyes nyom! De megtalálása reménytelenek tűnik, hisz már az ókori „Phaszisz-folyó” azonosítására is legalább három különböző folyót megneveznek a történészek, arról nem is beszélve, hogy a kaukázusi folyók az idők során többször megváltoztatták medrük vonalát.
A gyapjú egyes legendákban a liget labirintusa mögött kőszentélyben, vagy a mellette álló tölgyfán van felakasztva vagy a hatalmas óriáskígyó szájában van. Egy kései legendában az gyapjú már a Világhegy tetején a Fény Fája fölött lebeg, s miután a formája kehely, így a grál mániákus Otto Rahn azonosította is a Grállal, pedig a legenda csupán összemosta vele.

Mindenesetre a labirintus belső szentélyében élő szörnyet, az óriáskígyót Médeia ráolvasással vagy varázsszerrel és Orpheusz lantjátékával elkábították, majd Iaszón magához vette az Aranygyapjút. Apollóniosz azt írja, mikor felemelte Iaszón a nagy gyapjút a kezeivel, az arca a gyapjútól vörös fényben ragyogott (akár Mózes arca, mikor a Törvénytáblákat hozta le a hegyről). A gyapjú nagysága akár egy fiatal szarvasé. Igen súlyosnak is mondja: "És nehéz egyszersmind. Az előrehaladónak igyekvő lába előtt a talaj mindegyre ragyog tőle..." (Szabó István fordítása). De ezen azt érti, hogy amikor vitte az Aranygyapjút, a lába alatt a földből "ragyogás tört fel".

A kolkhiszi papok azonban észrevették a rablást, és fellármázták a kolkhisziakat, akik több argonautát megöltek. Iaszón állítólag ekkor megölte Aiétész királyt is, mindenesetre sikerült a gyapjút az indulásra készen várakozó Argó hajóra vinniük és gyorsan felszedték a horgonyt...

AZ IGAZI ARANYGYAPJÚ

Charroux szerint az Aranygyapjút egy „repülő koson” szállították Kolkhiszban, de az akkori népek természetes módos társították a Beavatók légi szerkezeteit repülő kosokkal (mint pld. Egyiptomban), repülő bikákkal (mint Asszíriában) vagy akár repülő sárkányokkal (mint Kínában). Egy mítoszban maga Zeusz is az Aranygyapjúban emelkedett az égbe. Nem csak Charroux, de már az ókori görögök is érthetetlennek tartották, hogy az orkhomenosziak elindították volna az expedíciót csupán egy birkabőrért, még ha az aranyból is lett volna. Először is egy ötven fős válogatott csapatot szerveztek: tudósok, papok, héroszok, harcosok, királyfiak voltak benne, és megépítettek egy kiváló hajót is. Az egész nem ért volna annyit…
Se szeri, se száma a sok elképzelésnek, ami az Aranygyapjúra vonatkozott, sőt ezek közt több egészen az ókorba nyúlik. Mint az is, hogy az nem volt más, mint az aranymosásnál errefelé alkalmazott birkabőr, amit időnként fára akasztottak száradni (Sztrabón, Arrianosz). Palaiphatosz meg Héliosz lányának aranyszobrát tudta az Aranygyapjún. Varro szerint értékes bőrökért és prémekért mentek az argonauták, aminek akkoriban Kolkhisz bővében volt. Pergamoni Kharax meg egy kolkhiszi írási technikának tudja be, mikor pergamenre aranybetűkkel írtak. Megint mások a királyi hatalom jelképét látták benne. Várkonyi Nándor számára jelkép, a „mágikus tudományt” jelenti, ezért őrzi sárkány (1994). Eliphas Lévi szerint az Aranygyapjú a „nap lenyúzott bőre, a mágikus munkák nagy titka, a beavatás vége” (1860).

A legérdekesebb magyarázatot kétségkívül a bizánci Szuda-lexikon szolgáltatja, amit 970 körül írtak, mikor megemlíti a „Deras” sz („bőr”) kapcsán, hogy a költészet ugyan erről nem beszél, de ezekre a „bőrökre”, amit az Aranygyapjú bőrének mondtak, könyvet írtak rá arról, hogyan válik az alkímiában arannyá valami. Később az emberek azért mondták a bőrt „aranynak” mert annak előállításáról szólt. Ennek megfelelően az alkimista hagyományok Iászónt, Médeiát és Orpheuszt alkimistáknak mondták. Fulcanelli szintén úgy volt vele, hogy az Aranygyapjú története tkp. a Bölcsek Köve előállításáról szól. Viszont ókori hagyomány sehol nem utal arra, hogy a Bölcsek Kövének leírása lett volna a birkabőrön, s annak sincs sok értelme, hogy ezt miért tartották volna felakasztva egy fán…

Az igazság az, hogy ezek a magyarázatok, nemcsak nem kielégítőek, hanem tévesek is. Csupán racionális magyarázatot próbáltak keresni a mítoszra, de annak mélyére sohasem láttak.
Biztos vagyok abban, hogy az „Aranygyapjú” kódszava mögött rejlő tárgynak egy roppant fontos, kézzelfogható valaminek kellett lennie, nem egy aranyozott birkabőrnek vagy az birkabőrre írt „alkimista-receptnek” kellett lennie. Sőt az is lehet, hogy nem is „kódszó”, csupán értetlenségük kifejezése valami olyasmire, amit képtelenek voltak érthető fogalomba önteni, s elnevezték a repülő kosról, ami egykor idehozta.

Lehet, hogy a kései „Grál” szó egy olyan kódszó csupán, ami nem is egy tárgyra, hanem olyan tárgyakra volt alkalmazható, melyek nagyon fontos technikai eszközök voltak, és a Vénuszról kerültek ide? Sőt, elképzelhető az is, hogy pld. az Aranygyapjú amellett, hogy igen jelentős valami volt, a földi emberek számára nem is igazán bírt hasznossággal?
Tegyük fel, hogy amit Odüsszeusz elhozott a ládában egy régi civilizáció technikai vívmánya volt, és nagyon hasonlatos ahhoz, amit az alkímiai legendák az athanorról meséltek. Homérosz azt is tudta, hogy miután beüzemelték Pharoszon ezt az athanort a telkhinek barlangjában, úgy –később- hajók jöttek a szigetre rendszeresen, hogy a „fekete vizet” tartalmazó nagy edényeket felszedjék…

Ugyan már aranyozott bírkabőr, meg aranycsinálás-recept...!Amit a görögök „Aranygyapjú” néven ismertek, azonban jóval bizarrabb technikai találmány volt. De az is elképzelhető, hogy valami módon „összekapcsolható” volt a Szkherián őrzött láda szerkezetével.
Az igazi „Aranygyapjú” leírása nehéz, de azért megkísérlem. Olyan részleteket azonban ne várjatok, hogy elmagyarázom a működési elvét, formáját vagy, hogy mi hajtotta, hisz a miénktől teljesen idegen technikai civilizáció szülötte. Mintha Julius Ceasarnak elvinnénk időgépünkön egy géppisztolyt, egy zsebrádiót és mondjuk fénymásolót. Bemutatnánk neki, majd kétségek közt otthagynánk. Ő vajon, hogy magyarázná el ezek „működési elvét”…?
Az argonauták mítosza nagyon homályos, a görögök számára érthetetlen volt, s végül össze-vissza magyarázták, mégis benne van valamiféle magyarázat, amire soha senki nem figyelt…

Már az se biztos, hogy a színe arany volt, mert rodoszi Apollóniosz egy ókori kommentára megjegyzi, hogy sokan az Aranygyapjút aranyozott bőrnek tartják és őket követi Apollóniosz. Viszont Szimonidész költő – a több mint két évszázaddal megelőzte Apollónioszt- fehérnek mondja, néha meg bíbor színűnek.
Mikor Iaszón vitte, a lába alatt fénylett a talaj, ha sötét terembe vitték, vörös fénnyel világította be a helységet. Iaszón teljesítette azt a próbát, hogy a két bronzlábú bikát igába fogva, felszántotta velük Árész menetét. A fémbikák tüzes lángot fújtak. Pindarosz meséli, hogy Iászón levette bíbor öltözékét és bekente magát egy Médeiától kapott titkos szerrel. Ez megvédte a tűztől és nem fogta a kard. Tehát hasonlóan viselkedett, mint egy egyiptomi beavatott, aki a tüzes Hórusz Szem elé járult. Csak e próbatétel után mehettek a gyapjúért.
Az egyiptomi beavatottak is ismertek egy szert, ami védett a tűztől. Náluk egy bronzszfinx játszotta a tűzokádó bika szerepét és része volt a beavatásnak. Szent Epiphanosz beszámolt róla, hogy az egyiptomi papok bekenték arcukat valamilyen szerrel, majd az üstök forrásban levő vizébe merítették anélkül, hogy a legcsekélyebb hatással lett volna rájuk. Ugyanilyen szer védte Orpheuszt, Médeiát és Iaszónt az Aranygyapjú által kibocsátott forróság ellen.

Orpheusznál bizonyára nála volt az a Héliupoliszban gyártott „automata fej”, ami az út során már segítségére volt. Talán itt is használnia kellett…Mert ők hárman hatoltak be az akkor még álló ősrégi labirintusba, mely nyilvánvalóan egy ősi technológia bázisa, varázslóhelye, kígyószentélye volt, s nem volt más feladatuk, mint onnan elrabolják ezt a titokzatos eszközt.

Gyanítható, hogy az Aiából elhajózó argonauták - most már az Aranygyapjú birtokában- további utazása és tevékenysége szorosan össze kell függjön az Aranygyapjú alkalmazási funkciójával, csak erre senki nem figyelt eddig…
Bizonyos vagyok abban is, hogy a három helyszín: a kolkhiszi Aia, a szkheriai Poszeidón-templom és a krétai Labirintus szorosan összefügg. Mindegyik olyan hely volt, ahol történelem előtti különös labirintus, alkimista bázis állt és mindegyik hely hatékony működéséhez tartozott az az gépezet, amit mi Aranygyapjúként ismerünk.
Még egy halvány nyomunk is van erre az összetartozásra. Nem is olyan rég, Gia Kvashilava grúz tudós arra a feltevésre jutott, hogy a híres „Phaiszoszi korong” képírásos jelei megfelelnek a kolkhiszi aranyírásnak. A korongot 1908-ban találták Krétán, mindkét oldalán képírásos jelek sorakoznak, és bizonyosan nem görög, hanem kréta ősibb lakóitól származik. A régészek egy ház kiásása során találták, mely romot háromezer- hatszáz vagy kilencszáz évesnek gondolják, s ezáltal a korongot is. Pedig nem mond az ellen semmi, hogy ettől jóval régebbi is lehet (a görög kormány nem engedi a korongot kormeghatározási vizsgálatoknak alávetni). A jele pedig máig megfejtetlenek.

Kvashilava Kharax történetíróra hivatkozik, aki feljegyezte, hogy a kolkhisziaknak volt egy technikája, amivel arannyal írtak pergamenekre. Ugyanakkor ókori görög szerzők egy krétai ősfajnak, a Korübantoszoknak tulajdonították a feliratok szent betűit (Kürbeisz), amit ők titkolta a sziget többi lakói elől. C. Ritter azt magyarázza, hogy a Kürbeisznek azokat a táblákat nevezték, melyeket Kolkhiszban használtak (Chkonia, 1896).

Sztrabón ókori geográfus arról tudósít, hogy a rejtélyes korübantok Kolkhiszból érkeztek Frígiába, Euboiára, Szamothrakéra, Krétára és más szigetekre. A korübantokat általában, mint a kabirok vagy kurészek rokonaiként írták le, sőt sokszor azonosították is ezeket egymással. Barlangok mélyén üléseztek, a Nagy Istennőt kísérték talpig fegyverben, és förtelmes rítusaik voltak. Nekik tulajdonították a zene, a tánc, a bortermelés, a bányászat és a kovácsmesterség feltalálását. A megjelenésüket egyaránt visszataszítónak írták le. A történeti időkre ők is eltűntek, de pld. Frígiában még sokáig a Nagy istennő misztériumainak orgiasztikus táncosait is korübantoknak nevezték, akik fegyverben táncoltak és kakastaréjos sisakot viseltek, ami valószínűleg valamiféle hagyomány megőrzés lehetett az ősi korokban valóban itt élt korübantokra. Azt mondják, hogy egykor Szamothrakén a korübantok, az a hét vagy kilenc "daimón" felügyelte a misztériumok korübantikus táncát.
Kvashilava elgondolásában van logika, hogy az ősi kolkhiszi írás és a krétai megegyezett, mert ugyanaz a faj alkotása volt. Felfigyelt arra is, hogy a phaisztoszi korong képírásjelei közt többször szerepel egy fej, ami éppen olyan, amilyennek a korübantokat leírták: kakastaréjt viseltek, ami világosan kivehető. Kvashilava nem említi, de a medzamori „ősi ipartelep” bronzfigurái többször ábrázolták ezt a bizarr démoni fajt, mint egy képük a 2. fejezetben látható.

Ha Kvashavilinek végül igaza lesz, úgy egyértelművé válik, hogy a görögök érkezése előtti időkben kapcsolat volt Kolkhisz és Kréta közt: Aia labirintusa, a medzamori fémkohászat és a krétai labirintus De lássuk hát, hogy mit nem értettek meg görögjeink a mítoszból, és hogyan kapcsolódtak a helyszínek egy szörnyűséges és embertelen technológiához, aminek valahogy az Aranygyapjúnak nevezett eszköz lehetett a kulcsa…

A phaisztoszi korong egyik oldalakét rajz, melyek a korong jeleit mutatják és a kakastaréjos korübantokra emlékeztet...

 

Az argonauták kalandjairól szóló mítoszokat elemezve találtam olyan részleteket, melyek alapján, ha nem is tudom részleteiben elmondani, hogy mi volt az Aranygyapjú, de körbe tudom írni. Körülbelül annyira, ahogy egy ókori ember körülírna egy 20. századi találmányunkat…
Az argonauták hazatérésének útvonala most nem érdekel különösebben minket, hisz a görögök sok évszázaddal a valódi események után már zavarosan tudtak csak beszélni róla. De abban megegyeznek a mítoszváltozatok, hogy jártak Szkherián majd Krétán. Mind a két hely kulcsfontossággal bír!

A másik megdöbbentő dolog, hogy miután az argonautákhoz került az Aranygyapjú szereplőink közt igencsak véres események zajlottak le. Kezdve azzal, hogy az Argót üldöző kolkhiszi hajóhad parancsnokát, Apszürtosz királyfit egy kis szigeten Médeia és Iászón tőrbe csalják, élve feldarabolják, közben Iászón nyalogatta a szerencsétlen vérét. Olyan eseményeket kerestem a mítoszban, melyek szerintem arra utaltak, hogy használták azt a szerkezetet, ami az „Aranygyapjú” elnevezés mögött bújt meg.

…Majd az Argó az északi-tenger mentén kijutott az Atlanti-óceánra, s Odüsszeusz hajójához hasonlóan eljutottak Kirké szigetére, aki feloldozta őket az orgyilkosság bűnétől. Innen ugyanúgy keletnek vették az irányt, mint Odüsszeusz, hogy az atlanti királyság utolsó nagy szigetére, az akkor még víz fölött lévő Szkheriára menjenek.
A sziget partjainál lehorgonyoznak, ismerve a phaiákok idegenellenességé és mert a főváros előtt a tengerben van egy parányi sziget, Drepané, azon van egy barlang, ami Makriszé a méznimfáé.

Úgy tűnik, ez az elrendezés, mint „ősminta” fennmaradt évezredeken át. Úgy hiszem a barlangban volt egy lejárat, ami alól egy tenger alatti alagút vezetett az atlantiszi királyi város szent hegye alá. Ezt az összekapcsolódást magyarázná Hérodotosz az egyiptomi Labirintus esetében, hogy onnan titkos föld alatti alagút vezet a tóban álló piramishoz.

Makrisz „barlangja” talán azonos Poszeidón és Kleitó nemzőszobájával vagy az alatta lévő szent hegy titkos kamrájával. Itt született és nevelkedett Dionűszosz is. A mítosz itt elárul valamit: itt tartotta meg nászát Iászón és Médeia és a gyapjút a nászágyra helyezték és azon tette magáévá Iászón Médeiát. Ez nem egy „termékenységi rítus” képe, hanem egy bizonyos technika alkalmazása a fogantatásnál. Olyan szerkezet létét vetíti fel, amilyen azokban a titkos „nász-szobákban” lehetett, amilyenről az ókori történetírók beszámoltak a babilóni zikkurat tetején, az egyiptomi Karnakban és máshol. Ott is volt egy szoba, egy arany asztal és egy ágy, ahol egy papnő várta az égi lovagot esténként. Ezek szerepe a kései időkben már csak szimbolikus lehetett. Az egész kapcsolódik ahhoz, amit a kabirok szaporodásáról, az általuk használt nemzőszobák szerepéről írtam: A kabírok titkos eredete

Ez lehetett a szerkezet egyik funkciója.

Médeia megöli egyik 'gyermekét'. Ókori vázakép.' A másik funkcióról is volt szó már, szintén a kabirok és a krétai labirintus kapcsán, mikor gyermeket használtak „alapanyagként”, hogy életüket mentsék, testüket erősítsék és életüket meghosszabbítsák.
Emlékezzünk vissza: már az orkhomenoszi boszorkányhegynél is ugyanilyen gyermekáldozatra készültek, amikor egy égihajó leszállt és elrabolta az Aranygyapjút, és Kolkhiszba vitte.
A visszaút során az argonauták betörtek Krétára. Médeia hatástalanította a szigetet őrző hatalmas bronzembert, Talószt. Azt hiszem, betörtek a krétai Labürinthoszba, hogy tudják használni az Aranygyapjút.

A krétai labirintus funkciójáról:
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=105019417&t=9000303

A görögök már az egész Argonauta-mítoszt többféleképp mondták el, és magyarázták, de van egy minket érdeklő rész: Médeia hét fiú és hát lánygyermeket szült Iászónnak, akiket állítólag a felbőszült korinthosziak öltek meg, de van olyan mítosz, ahol Médeia maga ölt meg kettőt. Az egész persze hülyeség így elmondva, de ha visszaemlékszünk, mit mondtam a krétai Labürinthoszba küldött erőszakos felajánlásról: hét fiú és hát lánygyermeket kellett küldeni Minotaurosznak, az építmény belső kamrájában lakó szörnynek. A mítosz pedig semmit nem tud, miért kellett nekik hatástalanítani a krétai robotot, pedig csak másnap utaztak tovább, de hogy azalatt mit csináltak Krétán, senki nem tudta...
Médeia csupán az előírásnak megfelelően leölte a gyermekeket a Labürinthoszban (akik bizonyára nem a gyermekei voltak). Egyszerűen, használta azt a gépezetet, ami előállította azt a szert, ami megfiatalította a sejteket.
Médeia a Kolkhiszből való visszatérés után mindenfelé azzal kérkedett képes megfiatalítani embereket: ezt teszi Makrisszal és nővéreivel, majd Aizónnal, és ahogy a mítosz mondta: testükből kifolyatta az elhasznált vért és az elixírrel pótolta.

Hasonló részleteket és utalásokat, ahol Médeia használ egy „csodaszert”, halottat támaszt fel, sebesüléseket gyógyít meg… még sorolhatnák, de már felesleges. Mert azt gondolom, hogy az elbeszélés ilyen részletei éppen azzal vannak kapcsolatban, hogy Médeia, Iászón és Orpheusz egyszerűen „üzemeltették” az Aranygyapjú szerkezetét. Ez a szerkezet láthatólag más funkcióval bírt, mint amit Odüsszeusz elhozott az atlantiaktól, és amit jobb híján, "Grál"-nak is neveztünk.

Az Aranygyapjú kellett a legendák által leírt fémfalú szobákba, ahol megtermékenyítést és emberhasznosítást végeztek. Nyilvánvalóan nem akkori idők találmánya volt, hanem egy régibb korban hozták a földre. Ez elsősorban a vénusziak életét védte, de amikor a vízözön után megroppant hatalmuk, emberek indultak keresésükre, és elragadták azt, s vélhetőleg erről szól az argonauták nagy kalandja...

Kapcsolódó cikkek: