Egy elveszett napbárka nyomában

Egyiptomiaknál a Napistennek, Rének két égi bárkája volt, az egyik a nappali, a másik az éjszakai. Ezeket „gyorshajóknak” vagy „millió évek hajóinak” nevezték. Egy piramis szöveg szerint aranyból készültek, és bámulatosan rövid idő alatt nagy távolságokat futottak be az égen. Megtudjuk azt is, hogy a „szél tolja”, kilencfős legénységük is van („Ré evezősei”) , sőt néha meg is állnak az égen. A legénység feladata volt, hogy „lángokat” készítsenek a napbárkához.

Charroux a "Más világok irattárai" c. könyvében bemutat egy XXX. dinasztia idejéből fennmarad koporsóábrázolást, melyen Nut istennő tartja a csillagokat a Föld felett. Fölöttük három napkorongot is látunk: talán egyszerre több napbárka is tartózkodhatott az égen?

Az egyiptomiaknál valamikor –még a lázadása előtt- Széth lehetett a bárka irányítója, ő tette ártalmatlanná a bárkára támadó kígyószörnyet, az Apóphiszt. De nem csak Rének, hanem például Thothnak is lehetett ilyen égi repülő szerkezete, mert beszámoltak róla, hogy Thot nyolcfős legénységével Hermupolisz közelében égi hajójával a vízre ereszkedett.

Plutarkhosz az egész ókor egyik legkiválóbb alakja volt, tudós és polihisztor, a Delphoi szentély papja, aki i.sz. 80 körül járt Egyiptomban, és a máig legmegbízhatóbb értekezést hagyta hátra az egyiptomi vallásról. Az egyiptomiak azt mesélték neki, hogy egy nemzedékkel korábban (i.sz. 50 körül) Felső-Egyiptomban lezuhant egy napbárka és a Nílus egy szigeténél még mindig láthatók a vízből kiálló szerkezet vöröses aranyszínű fémvázának roncsai. Hol lehetett ez a sziget és miért tévedt oda a napbárka?

David Roberts festő 1838-ban Abaton-sziget domboldalából ilyennek festette a hatalmas Ízisz-szentélyt

 

Abaton bizarr szigete

Egy másik helyen Plutarkhosz beszél egy Philai nevű szigetről (Ízisz szent szigete), Asszuántól délre (tehát Felső-Egyiptomban), melynek már a neve is azt jelenti "az elrejtett sziget". S ezen egy óriási Izisz-szentély terpeszkedett akkoriban, s csak száz méterre hozzá egy még parányibb sziget, Abaton (az egyiptomi Bigeh= Ozirisz szent szigete), ahol Ozirisz 16 részre vágott testének egy darabját őrizték.

Erről a szigetről meg azt írja Plutarkhosz: "Megközelíthetetlen, még a madarak sem szállnak arrafelé, halak sem úsznak partjaihoz." Pedig ezeket nem különösebben zavarná egy állítólagos isten dirib-darabja...

Itt zuhant volna le a rejtélyes égi behatolók bárkája...? Egyáltalán mit kerestek itt, mi vonzotta ide őket, ami vesztüket okozta, hogy a sziget partjainál a Nílusba zuhantak...? Majd bárkájuk idővel fokozatosan a folyó mély árkába csúszott...

 Abaton zordon szigetfala: kétezer éve éppen itt-valahol jártak szerencsétlenül azok a bizonyos égi lovagok...?

Abaton szigetén talán Thot istennek is szentélye lehetett, bár a templomnak mára híre-hamva sem maradt. De nagyon kifejező, hogy Thot-ot nevezték "Abaton nagy és kiváló istenének" is. Az hogy a tudás istenét valami ide vonzotta még annyira nem is érdekes, de a szentélye közelében lehetett egy titkos barlang, ami annyira félelmetes volt, hogy a néphit az egész Nílus forráshelyének tudta be. De hova vezetett ez a lejárat...? A hagyomány szerint a titkos barlang mélyén élt Hápi, a Nílus istene, s a barlangot szent kígyó védte a betolakodóktól, s a csípése a kabir-templomokat védelmező villámokat juttatja eszünkbe, ahogy maga Hápi, ez a gusztustalan lény sem akárki: kék bőrű, kétéltű lény, akár a Telkhinek és a Pharosz sziget mély barlangját felügyelő Próteusz.

Hápit valami természetellenes tisztelet övezte messzi északon, Héliupoliszban is: külön temploma volt a "nap városában", sőt egy 3200 éves papiruszból tudjuk, hogy a városban Hápinak vasból (!) készült szobrai álltak (ellenállva persze a korróziónak...)

Abaton szigetére csupán papok léphettek, különböző óvintézkedések után... Mint amikor egy bizarr szertartás keretében a Philai szentély Ízisz szobrát áthozták Abatonra, hogy meglátogassa férjét, Oziriszt, akinek sírja körül az ún. "metisznövény" természetellenesen magasabbra nőt az olajfáknál is, mint azt Plutarkhosz szintén feljegyezte... De mi okozta az ókorban a halak pusztulást, a növény természetellenes növekedését a szigeten...?

És mi okozhatta, hogy a madarak is elkerülték, mint írta Plutarkhosz? Ugyanilyen hely volt egy ősrégi korban Cumae és az Avernus-tó. Ősi alkimista bázis. Olyan technikájuk volt, olyan erőket hoztak mozgásba, ami nyomán az arra repülő madarak csapatostul estek le. Ilyen jelenteke feltűnnek a régi alkimista rajzokon is, de szolgálhattak figyelmeztetésként is az avatatlanok számára, ha tiltott területre tévedtek. Mint a Kabirok Barlangját ábrázoló régi kép a Barberini palota kertjéből: itt egy oszlopon fejjel lefelé lógó madarat látunk. Ősi jelét annak a területnek, ahol alkalmazták ezt az idegen és veszélyes technológiát.

Az Ízisz-szentély alsó falai vízben állnak...

A britek vagy 110 éve, mikor a régi Asszuáni gátat építették, egyszerűen a két szigetet pár méternyire elárasztották évtizedekre vízzel, hogy a műemlékek már a vízben álltak. s minden bizonnyal megsemmisítve a számos nyomot, s talán az egyik titkos lejáratát a "Földalatti-Egyiptomnak"...

 

Kapcsolat Pharosszal

Odüsszeusz egy rejtélyes ládát hozott el Szkheria szigetéről, és Pharosz szigetére vitték vele. Ott ugyanolyan különös barlangot írt le a beavatott Homérosz, mint amilyen Abaton szigetén is volt: a sziget istenkirálya, a szintén kékbőrű Próteusz, telkhinjeivel őrizte a barlang bejáratát. Erre építette I. Ptolemaiosz király világhírű világítótornyát. Egy papirusztöredéken fennmaradt pellai Poszeidipposz költő egy epigrammája, nem sokkal a torony építése után írta a világcsodáról: „Próteusz Úr: a hellének megmentője, a Pharosz őre, amit épített Szósztratosz...”

Tzetzész és Eustathiosz bizánci szerzők fenntartottak egy mondát, ami szerint Próteusz eredetileg egyiptomi volt, aki trákiai Pallenébe, az óriások születési helyére ment, innen lányával, Eidóthiával egy földalatti járaton, egy föld és a tenger alatt vezető folyosón jutott vissza Pharoszra. Eidóthia azonos Kabiróval, akitől a kabirok születtek.

Hérodotosz feljegyzett egy hagyományt, hogy a Nagy Piramis dombja alá a Nílus vizét vezették, és hogy a Moirisz-tó vizét egy föld alatti csatorna viszi északnak, északnyugatnak, bele a Földközi-tengerbe. Egyiptom történelem előtti királysága, mikor megalapították ezt az államot. Akkoriban Ptah, az első kabir volt az ország ura. Min isten egy napszemet hozott nyugatról. Volt egy ősi technológia, a kabirok őstudománya, alkimista athanorok, melyek egy ország felvirágoztatását szolgálták. Nem tudjuk, hogyan működött, de az biztosnak látszik, hogy a vizet, a folyókat, föld alatti vízereket használták ezen jótékony energia közvetítőjeként.

Az egyiptomiak már csak a kései időkben fecsegtek ki ilyen titkokat, mikorra már az ősi varázslat eltűnt. Ez szintén szól egy hasonló ládáról, mint amilyet Odüsszeusz is magával hozott. Egy el-arisi naosz felirata szerint az első istenkirály, Ré egy aranyládát hagyott itt, melybe számos tárgyat rejtett, s azt hiszem azt is, amit Napszemnek írnak le, ami egy ősrégi technika terméke volt. Mikor Geb isten lett Egyiptom királya, kinyittatta a ládát és a szolgái mind elpusztultak. A Szetna regény meg arról beszél, hogy Thot isten a felső-egyiptomi Koptosznál, a Nílus közepén egy nagyméretű vasládát rejtett a folyóba, és egy végtelen hosszú kígyót rendelt őrzésére. De ezek már mind egy ősrégi hagyomány eltorzult emlékei, de még mindig rejthetnek támpontokat…

Pharosz és Abaton szigetéről egyaránt azt tartották, hogy Ozirisz testének egy-egy darabját őrizték. Oziriszt egy ládába zárta Széth, de ezoterikus értelemben azonban egy szétszedhető gépezet volt, s a testrészek a Szem tartozékai lehettek. Az egyiptomi papok nemhiába mondták, hogy Ozirisz testrészeinek elrejtése az ország több részén Egyiptom termékenységének biztosításában játszott szerepet.

Homérosz tudhatott valamit erről is, mert így ír az Odüsszeia IV. énekében:

Mert sorsod, hogy a kedveseid nem látod előbb meg,
s jólépült házadba sem érsz el, az otthoni földre,
míg égbőleredő Aigüptosz szent folyamához
nem térsz vissza előbb s nem járulsz áldozatokkal
tágterü égbe lakó, örökéletü isteneinkhez;
így adják meg az istenek azt az utat, mire vágyol

A filológusok kihámozták, hogy a Nílusra itt egy olyan jelzőt használ, aminek a jelentése a „sír” is, azaz úgy utalt a folyóra, mint „Zeusz sírjára”. Olyan, mint Ozirisz sírjának leírása: a víz fogja körül. Thot egy ládát süllyesztett a Nílus alá, nem messze Abatontól, de mi lehetett az a végtelenül hosszú kígyó, ami ezt védte? Valami, ami vezette ezt az energiát?

Láthattuk, a hagyomány Phároszon tud titkos, messzire vezető föld alatti folyosókról, melyet a kétéltű telkhinek használtak. A Nílus medre alatt vezetne egy ilyen titkos folyosó Abatontól fel egészen Pharoszig? Ez lenne a végtelen hosszú kígyó?

Héliupoliszi naptemplom teraszára időnként egy fémesen ragyogó nagy madár, a Főnix szállt le, s egy hagyomány a Nílus forrásaihoz helyezte fészkét, amit nyugodtan el is vethetnénk, mint képzelgést, hisz az messze délen van. Viszont érthetetlen módon Abaton sziget barlangjáról is azt tartották, hogy az a Nílus forrása… Akkor nem nehéz feltennünk, Abaton ugyanúgy a Főnix egyik állomása volt, akár Héliupolisz vagy a föníciai Baalbek.

A hagyomány napbárkája vagy Főnix madara már egyre megy, a kérdés, hogy minek jött erre a parányi szigetre…?