A fekete víz

Szolónnak azt mondták az egyiptomi papok, hogy 9000 évvel korábban pusztult el Atlantisz, ugyanakkor Egyiptom állami berendezkedését meg 8000 évre tették (tehát a különbség 1000 év!).
Viszont Ménész-Aha - Egyiptom egyesítője - csak i.e. 3050 körül lép fel, de őt megelőzték predinasztikus fejedelmek, akik Alsó- és Felső-Egyiptomot kormányozták, ám ezek idejét is max. i.e. 4000-ig vagy talán i.e. 4500-ig vihetjük vissza. Ha pedig innen számoljuk vissza az említett ezer évet, az csak i.e. 5500 körüli lehet. Zsirov az orosz atlantológus is arra hajlott, hogy a Platón által elmesélt atlantiszi társadalom időben i.e. 7000 és 5000 közé tehető (és így tovább még néhány példa). Odüsszeusz utazásának pontos idejét persze nehéz meghatározni, nagyon tág értelemben i.e. 3800 és 3000 közt történt valamikor.

Hérodotosz elődje, Hekataiosz történetíró is járt Egyiptomban, és a földet leíró munkájában megemlítette, hogy Pharoszt Menelaosz kormányosáról nevezték el, akit itt kígyó mart meg meg és a szigeten temették el. Jacob Bryant régi angol antikvárius - aki tudományos alapokra igyekezett tenni a mítoszokat - ebből azt szűrte le, hogy a szigeten "Ophita-templomok", azaz kígyótisztelet misztériumának templomai álltak. A rodoszi telkhinek pedig kapcsolatban álltak a kígyókultuszokkal legalább annyira, mint a mitikus Kígyótörzs Fiaival. Az egyiptomi papok kasztjában a mérnököket, építészeket és alkimistákat "kígyópapok"-nak nevezték.

Homérosz nekünk a prehisztorikus idők Pharoszáról hírt, mikor ez a kis sziget, Egyiptom kapujában, az ősrégi és gigantikus kikötőjével egy számunkra már teljesen elfelejtődött és idegen kultusz székhelye és egyik titkos technológiai bázisa volt.

A rodoszi telkhineket a görög néphagyomány - mint Sztrabón vagy Tzetzész - gonosz varázslóknak tartotta, akik az ősidőkben a "Sztüx vizét" kénnel (sulphur) keverve, rászórták a termőföldekre, hogy "megmérgezzék" azt. De az egyszerű nép képtelen volt meglátni a cselekmény mögött a tudományos tartalmat. A telkhinek éppen fordítva: a földek termővé tételével kísérleteztek. A Sztüx valóban Hádész Alvilágának egy folyója volt, ami nem csak szent, de az egyszerű ember számára halálos méreg (akár a kígyóméreg vagy sok más fontos vegyi anyag is).
A régi alkimisták különösen fontos szerepet tulajdonítottak a kénnek; az élet egyik alapelemét látták benne (ami igaz is). A kén görög nevét az ókori etimológusok valamiért összekapcsolták a Zeusz villámait jelentő szóval (theion). Ezzel egy nagyon ősi, a kabirokhoz és telkhinekhez kapcsolt ismeret nyomába lépünk, ami a „villámok megszelídítéséről” szólt…

Forrásaink szerint, a telkhinek valamiért fókabőrökkel igyekeztek védekezni a villámok ellen, ugyanis kísérleteiket a termőföldeken végezték. Rézcölöpöket vertek a termőföld bizonyos pontjaiba… A villámok serkentőleg hatnak ugyanis a föld termékenységére, hatással vannak a talaj nitrátjaira. Éppen azt akarták elkerülni, hogy a talaj meddő maradjon. Ők kísérletezhettek elsőként a villámok földerekbe vezetésével, hogy minél könnyebben menjen a föld megtermékenyülése az "Ég által".

Ismereteik egy részét egyébként átadták rodoszi utódaiknak (akik ezt fel is használták: pld. a szíciliai Gela alapításánál, mikor egy csoport rodoszi telepes érkezett oda 2700 évvel ezelőtt és szomszédos völgyet olyan termékennyé tette, hogy ez máig a legtermékenyebb része a szigetnek).
Azokban az időkben Egyiptomot egy másik ilyen félszerzet csoport, telkhinek rokonai irányították Pharosz szigetéről. Egy alkímiai bázis lehetett itt óriási raktárakkal és műhelyekkel: Pharoszon gyártották a titokzatos "Sztüx vizét", mellyel ezek a félszerzetek mindenfelé beszórták a termőföldeket, majd villámokat csalogattak le a föld 'megtermékenyítésére'.

Homérosz nyelvezetét és hasonlatait már a kései görögök is nehezen értették, de figyelembe véve a különböző fordításokat, Pharosznak nem csak a jó és kiváló kikötőjét említi, ahová "arányostestű" vagy "külhoni" hajók futnak be - egyébként így jellemezte a phaiák hajókat is -, hanem hogy ezek az ismeretlen és távolról jött rejtélyes hajók "sötét" vagy "fekete vizet" (melan hudôr) vettek fel a szigeten.

Pszeudo-Szkülax hajózási periplusza pedig Nagy Sándor előtt íródott, i.e. 360 körül, és nyomatékosan megjegyzi, hogy Pharoszon nincs ivóvíz. Sztrabón és más görög geográfusok pedig hol Homérosz tévedésének tudták ezt be, hol pedig azt vélték, hogy régebben voltak a szigeten mély kutak, és a költő a mély kút vizére használta metafóraként, a "fekete víz" kifejezést. De a phaiákok nagyon is jól tudták, hogy ezen a szigeten állították elő azt a "Sztüx vizét", amit a telkhinek használtak alkímiai kísérleteiknél. A Sztüx vizére ugyanis rendszeresen alkalmazott jelző volt: a "fekete víz", sőt Homérosz olyan jelzőt használ erre a vízre, amit valamiféle tartályokban lévő vízre alkalmaz más helyen is. Az alkímiai "fekete vizet", ami a beavatatlanok számára halálos méreg - tehát, tartályokban szállították el olyan hajók, melyek egy ismert ókori kultúrához sem tartoztak?

Az Egyiptomot titkon uraló telkhineket, ha néha ábrázolták is őket, ott látjuk az ország első uralkodói mellett, egyfajta kaszt képviselőiként, akik nem csupán tanácsosok, hanem a fémmegmunkálás titkainak őrei. Ők pontosan tudták, hogy a föld termékenységét éppen az a szerkezet biztosíthatja leginkább, melyet Szkheria Poszeidón templomának egy terme őrzött.

A phaiákok pedig elhozták ezt és vele Odüsszeusszt Pharoszra. A szigetet úgy ábrázolta Homérosz, mint "szörnyüerős" egyiptusi Próteusznak, a „tengeri vénnek” otthona. Mikor Menelaosz itt partra vetődött véletlenül, attól félt, hogy ezért megharagszanak rá az "égilakók". Próteusz minden délben kijött a tengerből - meséli Homérosz- , "fókáitól" kísérve és egy barlang mélyébe vonult.
A beavatott Homérosz a két eposzban végig képletekkel és allegóriákkal magyaráz, hasonlatokat idéz és üzeneteket küld . A szöveg nagy részén már az ókori görögök is vitatkoztak, és százszámra írták róla a könyveket, pedig csak azoknak lehetett esélyük bizonyos részletek megértésére, akik részesültek nem csak a görög (szamothrakéi), hanem az egyiptomi beavatásban is.
Sztrabón és más görög szerzők említik, miután a Ptolemaioszok Egyiptom uraivá lettek az egyiptomi csillagászati, geometriai és más tudományos könyveket görögre fordították és így kerültek be az Alexandriai Könyvtárba. Valóban, a híres Muszeion néhány tudósa rájött Homérosz titkára, ők tudták, hogy Odüsszeusz nem görög volt, nem a Földközi-tengeren utazott, nem harcolt a kis-ázsiai Trójánál és a phaiákok nem azonosak Korfu bennszülötteivel...

A Najádok barlangja

Az Odüsszeiában azt olvassuk, hogy Odüsszeuszt a phaiákok hazavitték Ithakába, Phorkisz kikötőjének öblében, a Najádoknak nevezett vízi nimfák barlangjánál szálltak partra. A phaiákok az alvó Odüsszeusz mellé rakták a kapott kincseket. Innen ösvény vezetett a nimfák barlangjához. A parton elsőként Athéné istennővel találkozott, aki azt mondta, hogy a phaiákok az ő parancsára tették itt partra: "munkádban teveled maradok s őrizlek örökké... azért jöttem, hogy véled szőjjem a tervet". Majd azt mondja Odüsszeusznak, hogy rejtse a phaiák kincseket a najádok barlangjának mélyére. Ithaka mai székhelyétől, Vathitól 1,2 km-re található egy hegyoldalban 195 méterrel a tengerszint felett egy nyomorúságos cseppkőbarlang, melynek ajtaját vasrács zárja (tehát még véletlenül sem egy öböl partján, ahogy Homérosz mondja!). A görögök ma ezt mutogatják az idevetődő turistáknak, mint a najádok barlangját...

A sokszor oly pontos tájleíró Homérosz úgy beszél bizonyos helyen Ithakáról, mint egy alacsony fekvésű, távoli szigetről, na most Ithaka (a mai Ithaki) hegyekkel borított és nem is a legtávolabbi Ión-sziget. De Homérosz elbeszélésének eleje, a hazatérő hősről nem arról a bizonyos Ithakáról szól, hanem Pharoszról, ahová az óceánon bolyongó Odüsszeusz tért meg (míg az igazi, kikónokat és a partokat fosztogató akháj fejedelem valóban Ithakára jutott és ott valami véres leszámolás után visszaszerezte trónját)

Kezdve azzal, hogy az öblöt Phorkisz kikötőjének nevezi, és Phorkisz a "tenger vénje" kikötőjéről nem messze egy "mélyöblű" barlang. Ugyanakkor Pharoszt úgy írja le, ahol Próteusz kijön a tengerből és egy szintén mélyöblű barlangba vonul. Csakhogy Próteusz jelzője szintén a "tenger vénje"!
Homérosz most közli utolsó titkait, rejtve, üzenetként a jövőbe... és nem nehéz összeadnunk, hogy nem a nyavalyás Ithakáról beszél, hanem Pharosz prehisztorikus kikötőjéről.

Legérdekesebb persze a barlang leírása, ahová Pharoszon a minden titkokat ismerő isten, Próteusz vonul telkhin kísérőivel, mely ugyanaz, mint a Najádok barlangja!
Az "istenek óhaja" volt, hogy ebbe barlangba vigyék a kincseket. Legérdekesebb persze a "boltozatos" barlang leírása:
egy bájos barlang, árnyas ölével, Néiaszoknak hívott nimfák szent pihenője. Nagy vegyitővödrök vannak benn, kétfülü kancsók terméskőből, mikbe nekik hord mézet a sok méh. S hosszu szövőszékek kőből, ezeken meg a nimfák tengeri bíbor szép szövetet szőnek, csoda látni; s vannak örök források benne; bejárata kettő: egyiken, északról, szállhat le a földi halandó, másik, dél fele, isteneké, s ezen át sose járhat ember, mert ez az út a haláltalan égilakóké

Mikor Homérosz valamiért a mézgyűjtésről és edényeiről beszél, misztériumot közöl és avat be, mert a görög isteneket - mint Zeuszt vagy Dionüszoszt- csecsemőkorukban mézzel táplálták, olyan méz-nimfák mint Makrisz. Maga a méhészkedés, a méhek háziasítása egy misztikus, ősi cselekvés. Kezdete Atlantiszra vezet. Hagyományaink éppen ezért teszik az észak-afrikai partokra és a hispániai Tartesszoszba a méhészet "feltalálását". Az egyiptomiaknál a méh jele a királyt jelenti ezoterikusan. A majáknál a méh a Vénusszal áll kapcsolatban, de egy távoli bennszülött néptörzs meg a Plejádok csillagait Méhkaptárnak nevezi. Márpedig Atlasz hét lánya, a Plejádok ugyanúgy megfelelnek a pelazg-líbiai hagyománynak megfelelően az Azori-szigetekkel. Az Atlasz hegység távoli gyermekei, kik egy ősi korban "elszakadtak atyjuktól". És csak mi értjük, mikor a görög geográfusok hitetlenkedve írják, hogy az ősi kultuszhely Delphoi első templomáról azt magyarázzák a helyi papok, hogy "méhszárnyakból" épült.

Porphüriosz föníciai származású görög filozófus írt egy értekezést "a Nimfák barlangjáról", mert tudta és el is mondta, hogy itt Homérosz eltitkolt valami nagyon fontosat. Porhüriosz írja: „Démétér papnőit – kiket beavattak a Föld - istennő misztériumaiba - az őseink méheknek nevezték és Perszephonét magát az ő mézüknek.” Itt nem ugyanazoknak az "istennőknek" volt a barlangja, akik ugyanúgy segítették az Atlanti-óceán szigetein?

Egyáltalán miféle barlang ez?

Mert maga "méz" nála titkos szó, sokkal mélyebb és titkosabb jelentésű. Hiszen a méhek egy ember számára érthetetlen anyagátalakítást végeznek és hasonlatában nem csak az alkímiai arany fedőneve, hanem az istenek eledeléé, az ambrósziáé. Amit akár Homérosznál, akár a keresztény Grál-legendákban galambok visznek, akik lehetnek Perszephoné galambszárnyú papnői.

Odüsszeusz is látta a Formigas-Szkülla szikláinál bukdácsolva amint vitték az égen a galambok. De ezzel táplálták a leláncolt alvó Kronoszt, egy régebbi világ istenét, Hádész szigetének börtönében. Ha az ambrósziát nem a csillagok világából hozzák, itt a Földön is előállítható, akár az alkímiai arany és éppen annak a szerkezetnek, az alkimisták valódi athanorjának, a Grálnak a segítségével, amit Odüsszeusz most vitt be a Najádok barlangjába.

Az allegorikus középkori alkímiai művek is őrizték még a "Najádok barlangja"-hoz hasonló vízi barlang emlékét:

A Museaum Hermeticum barlang-ábrája az alkímiai erőkkel és a titokzatos alkímiai víz forrásával
Az Atalanta Fugiens ábrája a barlanggal, ahol a Nap és a Hold által jelképezett alkímiai erők és vizeik egyesülnek

Porphüriosz a pogány ókori tudós rájött arra, hogy a Költő allegóriák leple alatt elrejt bizonyos misztikus jelentéseket, és ezért ő úgy értelmezi a nimfák barlangját, mint a Kozmosz képét, ahol mindennek jelentősége van és Homérosz planetáris szimbólumokra utal.

Odüsszeusz vegyítőedényeket, tartályokat és "kőszövőszékeket" lát ezen a nem mindennapi helyen, mert egy valódi, ősi alkimista műhelyben vagyunk, az emberiség történelmének hajnalán. Az alkimisták a "teremtést", piciben a világ teremtését játsszák el, itt mindig fontos az égitestek állása, "sugárzása". Kozmokrátok és "csillagok pásztorai" egyben. Kétségtelenül egy ősi, de "másik" tudomány birtokosai és mint "teremtők", bármit előállíthattak, mindent amiről a homályos alkímiai legendák szólták, mely tárgyakból és anyagokból, mint mondják, sokat a piramisok titkos kamráiba rejtettek...

Perszephoné papnőinek kultuszhelyére értünk tehát, mely a Telkhinek titkos alkimista műhelye, ahol a prehisztorikus világ szinte utolsó csínyeként működésbe hozták a Grált!

A Najádok barlangjának két bejárata van, az egyik az istenek számára, a másik az emberek, azaz a beavatottak számára. Olyan hely lehet, ami egy gránit építmény, ezért említ boltozatokat is, de aminek a mélyét a sziklákba vájták, ahogy látjuk Egyiptom és Kelet megannyi templománál és korunk titkos tudományos bázisainál, laborjainál. A Grált az isteni tervnek megfelelően ekkor "munkára fogták", olyasvalamit gyártottak itt vele, amiről nekünk már sok fogalmunk nem lehet, mert nem a mi tudományunkból fakadt és messzebb áll tőlünk az ő elgondolásuk, mint egy primitív pápuai bennszülötté, mert a civilizációs haladás teljesen más irányba tett szélső végletét mutatják... Ezt még azok érthették meg, akik tudták, hogyan kell „apró méhszárnyakból templomot építeni”. De bizonyára nagyon fontos dolog kellett legyen és hosszabb idő fog eltelni, mikor innen a phaiákok titkos ládáját elszállítják az ország és világ szívébe, hogy egy kőhegy alá rejtsék, mely kőhegy (a piramis) tetején a Héliupoliszi Testvériség papjai felállították az új világkorszák mundán-házát, azaz horoszkópját. De ez már egy másik történet.

Ez a hely talán a Pharoszt ért ókori földrengések és a tengerszint megemelkedések nyomán - akár a gigantikus kikötője - a tengerbe süllyedt, lerombolódott? De talán ma is fellelhető lenne, hisz éppen az ókor legmagasabb építménye a Pharoszi Világítótorony fedte a helyét, melynek leomlott alapjaira az arabok 1480-ban egy katonai erődöt emeltek és ami ma is ott van. Netán a Világítótorony alapja egykor magában foglalta azt a gránitépítményt és sziklába vájt termeket, melynek eltitkolása volt a feladata? Hát nem így néz ki ma is sok titkos, katonai kutatóintézet elhelyezkedése, mélyen a föld alá és sziklába vájva? A pharoszi Gyémánt-sziklán álló Qaitbay-erőd alapzatának mélyén elfedett titkos járatok lehetnek, melyek a Telkhin alkimisták műhelyeibe vezetnek, mely titkok felfednék annak az ősi, történelem előtti rablásnak a történéseit, mely egykor megváltoztatta a világot és amelyet hercegünk, a Kiválasztott követett el abban az időben, mikor Görögország még nem is létezett és Egyiptomot "pásztorok" uralták...

 

Utószó

Odüsszeusz egész utazására a következő koncepciót alkalmaztam, de az egyenkénti helyszíneket csak valószínűsíteni tudtam. Tehát először megtaláltam a kort, amikor utazott (i.e. 4. évezred): megvizsgáltam, hogyan nézhetett ki akkoriban Afrika és az Atlanti-óceán. Az utazás útvonalát négy nagyon jellemző csoportba vettem. A négy különböző nagyobb régió helyszínében elég biztos vagyok, de azon belül csak valószínűsítek minden egyes helyszínt, némelyik bizonyosan módosulhat vagy cserélődhet egy másikkal a közeljövőben.

Az első biztos régió volt, hogy behajóztak a Tritónisz-tóba (lótuszevők).

A második, hogy kijutottak onnan az Atlanti-óceánra és elérték a marokkói partot és a Kanári-szigeteket. A görögök idehelyezték a Heszperidák Kertjét és a Boldog Szigeteket, amelyek eszményi leírása teljesen párhuzamos volt a küklopszok földjének leírásával.

A harmadik valószínűsíthető helyszín, hogy elmentek nagyon északra (Jan Mayen és Svalbard). Az összeütköző jégtáblák leírására még Robert Graves is felfigyelt Homérosznál.

A negyedik csoport az óceán középső része, a Golf-áramlaton belüli rész. Markellosz régi történetírókra hivatkozva erre a tájra 7 kisebb és 3 nagyobb szigetet helyezett. Ez utóbbi elhelyezkedését már nehéz megállapítani, mert ugyan ábrázolták a középkori portolánók ősi térképek másolatai alapján, de elég kicsavart helyzetben. Pld. az Azori-szigetek rajtuk nem K-Ny irányban terjednek, hanem É-D-nek. Ezektől van Ny-ra a három sziget, de ha mérték szerint számolok, a három szigetet is alig mutatják 900 km-re a portugál partoktól, s az Azorokat meg csak vagy 5-600 km-re (ami fele se a helyes értéknek), ami alapján odajutottam, hogy csupán az óceánt ábrázoló térkép másolata kerülhetett a portolano készítők kezébe és az első másoló valami okból 45 fokkal É-nak fordította az irányukat Európához képest (valami hasonló történt a Piri Reis térképen Amerika egyes partszakaszaival). Én úgy gondoltam, hogy a három sziget keletebbre volt az Azoriknál, de nem lehetetlen, hogy George Firmannak van igaza, aki meg nyugatabbra teszi azoknál, ahogy a régi térképek is mutatják. A lényegen persze ez nem változtat, hogy az út negyedik stációja ebben az övezetben zajlott és azt is egyre biztosabban tudom, hogy a három nagyobb sziget azokban az időkben még létezett...

A végső cél miatt mindenképpen azt feltételeztem, hogy az Azori régióban bolyongott tovább, de nyilvánvalóan nehéz pontosítani egyes szigetre a helyeket, azokat írom itt le, ami a legvalószínűbbnek tartok, de elképzelhető, hogy a szomszédos szigetről van szó mégis. Homérosz maga is többször utal "tenger köldökére", hogy elérik az Ókeanosz sebes áradatát ill. áthaladnak rajta.

Okeánosz folyama

Ez utóbbi fogalom kisebb magyarázatra szorul, ugyanis egyrészt az Ókeánosz az egész földet körülvevő vízzel volt azonos, másrészt Homérosz megkülönböztette a tengert az "Ókeanosz folyamától": itt egész egyszerűen az Atlanti-óceán parti vizei szerepelnek tengerként, míg az Ókeanosz folyama pedig a Golf áramlatként. Csak úgy kell látnunk, ahogy az őseink, mint Fontaine Maury nagy amerikai óceaonográfus, aki ezt írta: "A Golf-áramlat egy folyó az óceánban”. Fentebb látható Benjamin Franklin 1785-ös térképe az áramlatról, ami hatalmas folyamként mutatja az óceánban, és amikor az ókori szerzők utaltak egy „Ókeanosz folyamán túli” helyre, azon nem a túlsó kontinensre, Amerikára utaltak, hanem az áramlat vízgyűrűjén belüli területre!

 

BIBLIOGRÁFIA

Alapok
Homérosz összes művei, Budapest, Gondolat, 1967.
Homérosz: Odüsszeia elektronikus-változata: http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/kulfoldi/homerosz/odusszea/html/index.htm

Homérosz életéről és koráról
Devecseri Gábor: Kalauz Homéroszhoz, Budapest, Szépirodalmi, 1974
Emile Mireaux: Les poe`mes homériques et l'histoire grecq ue, Paris, 1948-49. (Arról, hogy Homérosz Gügész halála idején írta munkáit)
Émile Mireaux: Mindennapi élet Homérosz korában, Budapest, Gondolat, 1962.
Samuel Butler: The Authoress of the Odyssey, 1893. (Arról, hogy az Odüsszeia írója nő volt) http://ia341041.us.archive.org/2/items/authoressofodyss00butluoft/authoressofodyss00butluoft.djvu
Livio C. Stecchini: Gyges and Homer (Arról, hogy Homérosz Gügész király idején élt) http://www.metrum.org/gyges/index.htm
Immanuel Velikovsky: The First Greeks in Egypt (Arról, hogyan kerültek az első görögök Egyiptomba, közte a kolophóni zsoldosokat, akik Pszammetikhosz fáraót segítették meg) http://www.varchive.org/tac/greeks.htm
Victor Bérard: Les Phéniciens et l'Odyssée, I-II. kötet, Paris, 1902. (Az Odüsszeia és a föníciai periplusz-hagyomány kapcsolatáról) http://ia360609.us.archive.org//load_djvu_applet.php?file=3/items/lesphniciensetl01brgoog/lesphniciensetl01brgoog.djvu
Franz Joseph Lauth: Homer und Aegypten, 1867. (Arról, hogy Homérosz használt egyiptomi forrásokat)
William Ewart Gladstone: Homeric Synchronism: An Enquiry Into the Time and Place of Homer, 1876 (Egyiptomi kapcsolatról: 121-272. oldalak) http://ia331411.us.archive.org//load_djvu_applet.php?file=3/items/homericsynchron00gladgoog/homericsynchron00gladgoog.djvu
W. Walter Merry, James Riddell és D. B. Monro: Commentary on the Odyssey, I-II. kötet, 1886. (Egy részletes kommentár, azaz mankó azok számára, akik alaposan akarják kutatni Odüsszeusz útvonalát) http://old.perseus.tufts.edu/cgi-bin/ptext?doc=Perseus%3Atext%3A1999.04.0055

Odüsszeusz Földközi-tengeren való bolyongásáról szóló elképzelések
Ernle Bradford: A megtalált Odüsszeusz, Bp, 1969.
Armin Wolf és Hans-Helmut Wolf: Die wirkliche Reise des Odysseus: Zur Rekonstruktion des homerischen Weltbildes, 1983.
Victor Bérard: Dans le sillage d'Ulysse, Paris 1933.
Antonio García y Bellido: Las navegaciones de Ulises, Madrid 1967.
Erich Lessing: The Adventures of Odysseus (1970).
Mauricio Obregón: Ulysses Airborne (1971)
Tim Severin: The Ulysses Voyage: Sea Search For the Odyssey (1987).
Hal Roth: We Followed Odysseus (2000)

Atlanti-óceánon való hajózásáról szóló teóriák
Iman Jacob Wilkens: Where Troy Once Stood, 1990, 2005.
Felice Vinci: Omero nel Baltico, 1995.
Gilbert Pillot: Le Code Secret de l'Odyssée, Paris, 1969. (angolul: The secret code of the Odyssey; did the Greeks sail the Atlantic? 1972.)
Christine Pellech: Die Odyssee - eine antike Weltumsegelung, Berlin 1983
Karl Bartholomäus: Odysseus kam bis Helgoland, in Bild der Wissenschaft, Heft 1, 1977.
Henriette Mertz: The Wine Dark Sea: Homer's Heroic Epic of the North Atlantic, Chicago, 1964.
Egerton Sykes: The Lost Periplus of Odysseus, New World Antiquity, 1978. máj.
Egerton Sykes: Where Calypso may have lived, Atlantis, 1953. márc. http://atlantisite.com/calypso.htm
Egerton Sykes: Bimini — The Temple Of Murias, Atlantis, 1974. júl. http://atlantisite.com/basquesfells.htm
N. Zhirov: Odysseus, the Argonauts, and Atlantis, Atlantis, 11-12. szám, 1958. szept-dec.
N. Zhirov: Atlantis: Atlantology - Basic Problems, 2001. (Ezen belül az Atlantis, Scheria and Tartessos. c. fejezet: 70-82. old.) http://books.google.hu/books?id=hKVQFP47tJQC&printsec=frontcover&dq=Zhirov&lr=&as_brr=0&ei=GtxQS_uMM4vazQT4iN3lCw&cd=3#v=onepage&q=&f=true
Livio C. Stecchini: The Navigations of Odysseus, http://www.metrum.org/mapping/navigations.htm

Odüsszeusz hajójáról és tutajáról, illetve az ókori hajózásról
A. F. Tilley: The Ship of Odysseus, Antiquity 44 (1970) 100-104.
Lionel Casson: Odysseus' Boat, AJP 85 (1964) 61.
Edmond H. Warre: The raft of Ulysses, J.H.S. 1884. (Odüsszeusz tutajáról: 209-219. old) http://ia331403.us.archive.org//load_djvu_applet.php?file=2/items/journalhellenic01englgoog/journalhellenic01englgoog.djvu
Samuel EuGene Mark: Homeric seafaring, 2003. http://books.google.hu/books?id=BhKJLJLt5j8C&pg=PA216&dq=Gilbert+Pillot&lr=&as_brr=0&ei=MNlQS47TOoO-zASX383iCw&cd=12#v=onepage&q=Gilbert%20Pillot&f=false
Reinoud de Jonge - Jay Wakefield: How the Sun God Reached America c. 2500 bc, 2002. (A megalit-építők atlanti-óceáni hajózásáról)

Kiegészítő források
Surányi Dezső: Az Iliász és az Odüsszeia növényvilága, 2001, http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/hidverok/suranyi_01.html
Karsai György: Kirké, 1999, http://www.freeweb.hu/ookor/archive/cikk/2003_1_karsai.pdf
Günther Kehnscherper: Kétezer év után – a titok első kulcsa c. fejezet Atlantisz c. gyűjteményes kötetben,1990. (Szkheria és Atlantisz hasonlóságáról: 129-140. old.)
Eberhard Zangger: The Flood from Heaven: Deciphering the Atlantis legend; 1992. (Trója és Atlantisz hasonlóságáról)
Porphüriosz: A nimfák barlangja az Odüsszeiában (Lautner Péter fordítása) In: Pogány teológia, Bp, 2004.
Laurin R. Johnson: Shining in the Ancient Sea: The Astronomical Ancestry of Homer's Odyssey, 1990. (Egy munka arról, hogy az Odüsszeia geográfiai helyszínei a csillagok világában is azonosíthatók.)
Gaston Jondet: Les Ports submergés de l'ancienne ile de Pharos, 1916. (Pharosz szigete mellett elsüllyedt ősi kikötőről) http://www.lib.uchicago.edu/cgi-bin/eos/eos_title.pl?callnum=DT57.I6
Hermann Thiersch: Pharos, Antike, Islam und Occident. Ein Beitrag zur Architekturgeschichte, Berlin, 1909. (A pharoszi világítótoronyról a máig legszakszerűbb munka)
K. Koutrouvelis: The Prehistoric Cosmology of the Greeks, 1993. (Arról, hogy a csillagászati számítások szerint a Homérosz által leírt trójai háború mintegy 5100 éve történt…)
Egy cikk Koutrouvelis teóriájáról: http://blogs.myspace.com/index.cfm?fuseaction=blog.view&friendID=126874199&blogID=190095535
Robert Charroux: Le livre du mystérieux inconnu, Paris 1969
Várkonyi Nándor: Sziriat oszlopai, 1972
Christian O'Brien: The Shining Ones, 1997
N. Kees: Pharos

A középkori portolánókról
Charles Hapgood: Maps of the Ancient Sea Kings: Evidence of Advanced Civilization in the Ice Age; 1966. http://books.google.hu/books?id=5iLG2D5eBswC&printsec=frontcover&dq=Maps+of+the+Ancient+Sea+Kings&ei=ANNQS4yZDaegygShydGIDA&cd=1#v=onepage&q=&f=false
Adolf Erik Nordenskiöld: Periplus: an essay on the early history of charts and sailing-directions, 1897.

Kapcsolódó cikkek: