Szkheria, a phaiákok szigete

Odüsszeusz tutaja elhagyta Ogügiét. 17 nap és éjszaka hajózott, kedvező széllel, miközben a Nagy Medve csillagkép balkéz felől esett (tehát kelet-északkeletnek ment). Ekkor pillantotta meg Szkheria szigetét, de szörnyű viharba keveredett, aminek az lett a vége, hogy két napos küzdelem után, összetörve a tutaja, míg ő szerencsésen partra vetődött e korábban már feltűnt szigeten. A parti liget fái alá húzódva, azonnal mély álomba merül.
Bár 'hazaindult', de nem Ithakára, hanem oda, ahová Héliosz szigete után kellett volna jutnia. Corvóról a 18 napi tutajozással a megadott irányban talán 700-1000 kilométert tehetett meg. Ma ezen tájon semmi nincs, de bírjuk Markellosz tudósítását és portoláno készítők óceáni rajzait.

A görög írók az i.e. 5. század elejétől kezdték azt terjeszteni, hogy Korfu szigete volt Szkheria. Ilyen 'történelmi bizonyosság' előtt meg Odüsszeusz útjának modern szimatolói is szinte mind behódoltak, kezdve Bérarddal, Bradforddal vagy újabban Severin, Hal Roth és Vass Tibor.
Számukra teljesen mindegy, hol volt Ogügié (Málta, a Gibraltár-közeli Perejil vagy a Kréta alatti Gaudos stb), mind Korfura tutajoztatják onnan hősünket. Soha nem kerül szóba, hogy Korfutól egyáltalán nincs nyugatra sziget. Az állítólagos bizonyítékok mind Homérosz utániak, melyek sokat nem mondanak, hiszen Homérosz a fél-barbár ithakai király, Odüsszeusz-legendáját gyúrta össze az egyiptomi papiruszon leírt napnyugati utazás peripluszával.

Korfu sosem felelt meg Szkheriának, sem a leírása, sem az építményei, sem a népe nem lehet azonos Korfu korai lakosságával és azok szegényes romjaival! E sziget semmi esetre sem fekszik a "világ szélén", nem is lakta művelt nép és nem szomszédos "Hüpereiával", ahonnan a phaiákok ősei Szkheriára menekültek!

Az újkori merészebb teóriákat dédelgetők, persze, az Atlanti-óceánon vagy annak partján keresték Szkheriát. Hiszen Homérosz maga is ezt írta: „ember-messze lakunk a zajongó tengeri árban, itt, a világ szélén, s nem jár ide földi halandó” (persze, ez tisztára Korfu...). Az "atlanti-óceáni teória" hívei pedig a partok mentén mindenhol megtalálták, kezdve Helgoland szigetétől (Spanuth, majd Bartholomäus), a regés Tartésszoszon (Hennig, Zsirov) át az egyik Kanári-szigetig, Lanzarotén (Wilkens vagy Révai).
De van, aki meg az óceán túloldalán keresi: Henriette Mertz és Sykes egyaránt a Karibi-térségben keresték. Sykes véleménye valamennyiben érdekes, hogy az ősi Bimini szigetét azonosítja a kelta regékből ismert Murias városával, amit a gyógyító papnői miatt a történelem előtti hajósok rendszerint felkerestek. Viszont Sykes Corvóról tutajoztatja nyugatnak Odüsszeuszt, s a kicsiny Bimini dombocskája valahogy nem idézi fel Szkheria fővárosát.

Ám ami felidézi, az maga Homérosz leírása "Trójáról", de nem arról a kisázsiai jelentéktelen városkáról, hanem arról a másikról, aminek leírását átvette az egyiptomi papiruszról. De mind ez a Trója, mind Szkheria leírása olyan egyezéseket mutat Platón által leírt Atlantisszal, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül. Ezekre az egyezésekre Wilamowitz, majd Hennig óta Gerhard Gadow-ig már számos tudós felfigyelt. Pedig teljesen különálló forrással állunk szemben, és a mi kimutatásunk szerint, mind Homérosz, mind Szolón anyaga egyiptomi származék. A valóság azonban ennél bonyolultabb, mert valójában Atlantisz sem lehet Szkheria, a történelem előtti szigetkirályság.

Abban a dicsőséges időben, az i.e. 4. évezred közepe táján az Azori-szigetektől keletre a bizonyos három nagyobb sziget húzódott. A legdélibben már jártunk: erről mondta Markellosz, hogy Hádész szigete volt. Viszont a középső szigetről, melyet Poszeidónnak ajánlottak, egészen pontosan ezt írta: "Ennek kiterjedése ezer stadion (185 km) volt és lakosai megőrizték őseik emlékét Atlantisz mérhetetlenül nagy szigetének, mely valóban létezett ezen a tájon. Számos korszakon keresztül uralkodott az Atlanti–tenger minden szigete fölött, és amelyet szintén Poszeidónnak szenteltek." Ezt a szigetet a portolano-készítők valamiért "Satanaze" névvel illették. Valóban a Golf-áramat sodrában terült el, ahogy Homérosz mondja, a "zajongó tengerárban". Magának az "Ókeanosz folyónak" a szélén: mert Homérosz most csak az igazat írta.

Markellosz Poszeidón-szigete (Satanaze) pontosan ott volt, ahová Odüsszeuszunk tartott Kalüpszótól. Az is gyanítható, hogy ez a hosszában alig 200 km-es sziget egy korábbi nagy civilizáció maradványa, kulturális örököse, népének leszármazottja. Itt kifejezetten 'lakosság' él, ami egyik korábbi állomásról sem mondható nagyon el, ahol megfordult. Ez természetesen megmagyarázza a hasonlóságokat is Platón Atlantiszával. A phaiákok városa egy folyó torkolata mellett helyezkedett el, bentebb a parttól. Magas bástyafal övezte. A központban Poszeidón csodálatos szentélyével és a királyi palotával. Gyönyörű kikötői mólójában gályák sorát látta. A phaiákok hajói "kormányzás nélkül is célhoz értek" és hihetetlen sebességgel siklottak a vízen. Ezt a várost rajzolja az Ókeanosz gyűrűjén belül Akhilleusz pajzsa vagy Theopomposz elbeszélése az óceánon túli Meropisz nagyvárosáról és végső soron ugyanez a másik "Trója" is. Itt is ugyanúgy évi kétszer arattak, akár a hajdani Atlantiszon. Szkheria a régi mitikus geográfia szerint már az 'Alkonyzóná'-ban feküdt, mert nyugatabbra volt a Boldog Szigeteken átmenő meridiántól, mely hosszúságon várta Hélioszt a hatalmas aranycsésze, melynek belső öblös fekhelyén álomba zuhanva folytatta örök utazását.

A nagyon távoli ősidőkben, még a Vízözön előtti évezredekben, a mítikus Atlantisz idején még megvolt a fő sziget, aminek történetét Szolón hozta Szaiszból. Tehát azokban az időkben - sok-sok évvel még a mi Odüsszeuszunk előtt is - arra a nagy szigetre papok által vezetett hajók vitték a beavatandókat, hogy a főváros, Poszeidónisz körkörös vízi útjait leróják a Szent Hegy körül, majd behajózzanak a hegy gyomrába vágott labirintusba, a végső beavatásra.

Odüsszeusz kései megérkezése figyelemre méltó. Homérosz meséjében a királylány, Nauszikaá a szolgálóival labdajátékot játszik a parton. A lányok sikoltozására ébred fel az addig mély álmot alvó mélynövésű hajósunk.
A figyelmesebb olvasónak azonban észre kellene vennie, hogy őt itt várják, és egy beavatásra érkezik: ezért köt ki egyedül, a parton papnők fogadják, tornaversenyeket rendeznek tiszteletére; "végig meg is állja a versenyt, mindet, amelyben a phaiákok próbára kihívják" - magyarázza Homérosz. Végül a királyi pár megvendégeli, majd díszes kísérettel hazaküldik. De nem ment üres kézzel...

Itt vagyunk tehát Szkherián, az Ókeanosz folyamának szélén. Odüsszeusz idején már látszottak jelei, hogy ez egy pusztuló sziget, melynek meg van számlálva napjai. Egy fehér bőrű nép, a phaiákok egykor "Hüperieiráról" jöttek ide, a vad küklopszok elől menekülve. A phaiákok az "égilakók drága kegyében" álltak, akik néha meg is jelentek körükben, mert "törzsükhöz olyan közel állunk".
A fővárosuk egyszerre mutatja egy ősi megalit-királyság központját, a megalitikus építészet csúcsteljesítményét, melynek egyszerű 'gyarmati' megfelelőit az óceán keleti partjának országaiban látjuk, Angliától Marokkóig. Ugyanakkor tükrözte az akkori világ kulturális fellegvárát is.
A királyi palotát ércfal vette körül. A téren állt Poszeidón szentélye. A falakat színes kövekkel díszítik, az ajtók vagy szobrok nemesfémekből készültek, s némelyik az isteni ezermester, Héphaisztosz alkotása. Odüsszeusz alig tudott betelni a látvánnyal.

A leírás persze felidézi Platón Atlantiszát, ahol Poszedón templomában két forrás eredt, csakúgy mint Alkinoosz király kertjében. Ám a kettő nem ugyanaz, hisz a phaiák székváros az egykori birodalmi központot másolta, mint oly sok gyaníthatóan koloniális városa a mitikus Atlantisznak.
Ebben az időben népe az elzárkózás politikáját gyakorolta már nagyon rég. Tengerjáró flottájuk ellenére "nincs közösségük senkivel". Az illetéktelenül erre tévedőket egyszerűen megölték, csak akit arra érdemesítettek, annak gyakoroltak kegyet, de nem úgy, hogy velük élhetett, hanem egy hajóval hazaküldték. Poszeidón tán már ezért is haragudott rájuk.

Alkinoosz király tudott egy jóslatról vagy inkább számításról, mely a szigetük végéről szólt. Egy keletről érkezett hercegről, aki megváltást hoz földjükre. Csak azt nem tudták mi módon. Ezért ismerte fel benne elsőként, a király fő beavatottja, a phaiák őstudomány legfőbb birtokosa, Ekhenéosz, a próféciák küldöttét.
Nauszikaa elmagyarázta a parton elé vetődő Odüsszeusznak, hogyan lopózzon be a városba és apja palotájába. Mikor útbaigazítást kér egy lánytól, aki valójában Athéné istennő: "sok próbát állt idegenként értem idáig" - mondja. Athéné gyorsan figyelmezteti a phaiák veszélyre, nem szabad az arcukba néznie, mert "nem látják szeretőn, aki máshonnan kerül erre".

Alkinoosz palotájában azonban elnyeri a királyi pár bizalmát. Egy nem magyarázott részlet: a király "égilakónak" gondolja Odüsszeuszt. Homérosz úgy magyarázza, hogy "az alakja az égilakóké". S, valóban, a régi források szerint - az eredeti periplus hercege nem görög vagy egyiptomi, hanem a fentebb leírt, nagyon különös faj, a krétai "kurétész" képviselője, rokona a kabirnak vagy a rodoszi telkhinnek. Tehát ugyebár nagyon alacsony vagy inkább törpe termetű, vöröses hajú, rendellenesen hosszú fülű, amihez azonban rendkívüli testi erő párosult.
Alkinoosz, a phaiákok szigetének, az akkori civilizációk technikai csúcsának számító sziget királya magasabb rendűnek gondolja saját magánál, az "égilakók" törzséből valónak. Az álruhás Odüsszeusz persze folyamatosan szabadkozik.

A phaiákok hatalmas kövekből rakott gyűléshelyén sorra állja a tornaversenyek próbáit. Ez meghökkenti a phaiákokat, tekintve Odüsszeuszunk "nyomorult" testi formáját. Hasonló versenyeket említ Platón is Atlantiszon, de ugyanilyeneket tartottak az egyiptomi - alig ismert - beavató városban, alkímiai tudományok egyik ókori fellegvárában, Akhmimban. Az egyiptomiak itt tisztelték Min isteni herceget, aki messze nyugatról elhozta a napszemet.

A Frigyláda

A próbák után kilenc szertartásmester elrendezi a kör alakú teret, majd isteni művet adnak elő. A király mellett ott van a phaiákok 12 vezetője. Homérosznak itt már minden szava rejtély. Ajándékokat hordanak Odüsszeusznak és egy királyi terembe vonulnak. A király és a 12 vezető magas támlájú székeken ül körben. Kétség nem fér, hogy a kései nyugati-kereszténylegendákban továbbélő Grál-kastély nagyterme előképét látjuk, más szóval Grál-mesék "ebédlőtermét", a jeruzsálemi templom "Hekal"-ját, ahol "kenyeret" szednek ki a Grálból a beavatottaknak.

A királyi pár előhozat egy "csiszolt" ládát, a "legkitűnőbbet", abba rakják a phaiák "ajándékokat". A ládát valószínűleg a Poszedón-szentély remota szobája őrizte, és amely kapcsolatban állt Alkinosz kertjével és a két forrással. Hogy azt Odüsszeusz kinyithassa a ládát, előtte rituális mosdást kellett végeznie (mint a lévitáknak a Rézmedencénél). A király egy "aranyserleget" helyezett a ládába. A Biblia egy helye márpedig azt mondja, a kőtáblák és Áron "botja" mellett volt a "Szövetség Ládájában" egy "mannával telt aranykorsó" is (Zsid. 9.4).

A láda és a benne lévő teljesen ismeretlen gépezet - ami bizonyos szempontból valóban emlékeztet az alkimisták athanorjára - egy emberi civilizációt valami módon megindító és tápláló gép lehetett, ami hatással volt a környék népének egészségi állapotára vagy a növényzet fejlődésére is. De önmagában még a láda és gépezet kevés, ki kellett építeni hozzá egy rendszert, benne a Grál-építményével, föld alatti csatornáival és így tovább, ahogy a piramisok alatt is van.
Technikai dologról van szó, nem vitás. Maga a Biblia is megemlíti többször, hogy a ládához tartozott egy "bőrtáska", amit vele vittek, s benne "aranyszerszámok" voltak. Ezek a láda gépezetének kezelőszerszámai kellettek legyenek.

Majd Homérosz felfed néhány dolgot, amit korábban titokban tartott, mikor azt mondja, Odüsszeusz: "elzárta fedéllel a ládát, rá bonyolultan kötve csomót, ahogyan Kirké tanította, az úrnő"!
Először: Kirké, hogy beszélhetett neki erről a ládáról korábban, mikor mindenki abban van, hogy Héliosz szigete után keletnek hajózva neki haza kellett volna térnie Ithakába!? Senki nem foglalkozik ezzel a részlettel, pedig világosan megmondja, hogy Kirké a beavatás egy éve alatt részletesen magyarázatokkal látta el, mind Szkheriáról, mind a titokzatos ládáról. A láda "használati útmutatóját" kapta meg. Hasonló volt a léviták kezében évezredekkel később.

Példaképp Tutankhamon fáraó sírjának belső kápolnájának ajtaját is így zárták leMásodszor: A láda lezárása "bonyolultan kötött kötélcsomóval" tipikus módszer volt, még évezredekkel később is a beavatottak közt: ereklyetartók vagy belső szentélyek ajtóit zárták ilyen bonyolult kötélcsomóval, úgymond lepecsételve. De már az anyaga miatt is csak véletlenül maradt fennt ilyen.

Az is kiderül a történetből, hogy a kincseket vonakodtak átadni a phaiákok, annak ellenére, hogy először bebocsátást nyert hősünk, mint beavatott a poszeidónioszi várba.

Az átadás isteni ösztönzésre történt!

Szkheria ekkor már halálra ítélt sziget volt, Poszeidón egykori szeme-fénye.
Amit Odüsszeusz korábban erővel, majd csellel akart megszerezni, most szinte önkéntes behódolással megkapta. "Poszeidón haragja" is csak így érthető, hisz végig üldözte a hajókat: mert tudta miért indultak el!

Alkinoosz és bölcsei pontosan tudták hogy szigetük ideje végéhez közeledik.
S valami titok van a kincsekkel teli láda átadásán, mert csak a király és bizalmi emberei tudnak róla. A király és bizalmasai felmentek a hajóra, ami Odüsszeuszt fogja hazaszállítani és a padló alá rejtik, hogy a phaiák evezősök ne tudjanak róla!

A herceg tehát megszerezte, amiért évekkel korábban hajórajával elindult. Az indulást hajnalra tervezték, most már csak el kellett hagynia Poszeidón nem sokára pokolba zuhanó szigetét.
Nos úgy tűnik, Odüsszeusz itt és most kaparintja meg a "Grált" (vagy nevezzék bárhogyan) a regés Atlantisz utolsó mentsvárában, amely egykor felvirágoztatta civilizációját. Két évezreddel később, ezt rabolja majd tovább Széth, a kígyóisten héliupoliszi papja, a bibliai Mózes, évszázados káoszba taszítva vele Egyiptomot...

De hajnalodik és hercegünknek a hajóra kell mennie. A hajó, ami várja egy ősi atlanti királyság csúcsteljesítménye. Egy olyan távoli korban, amit történettudósaink prehisztorikumnak vagy újkőkornak titulálnak! Az ő horizontjukon nem is szabadna léteznie egy ilyen hajónak. De mégis ott volt, indulásra készen, hogy e kis öregedő "koboldot" a Gibraltári-szoroson át ezer kilométerekre repítse.

Homérosz a phaiákokat "hatalmas hírű hajósnép"-nek mondja. Azzal is próbál erre utalni, hogy hipotetikus neveket gyárt, hiszen a név szerint is említett phaiákok nevének jelentése általában a hajóval és a hajózással áll összefüggésben (Nauszikaa, Akróneusz stb.)
A fővároshoz két kikötő is tartozott, ahol Odüsszeusz hajók sorát látta. A város hatalmas, kőteraszokkal megerősített tere mögött hajóépítő műhelyek sorát látta. Itt vitorlavásznat, köteleket, árbocokat vagy evezőket készítettek.

Alkinoosz király megnyugtatja Odüsszeuszt, hogy egy phaiák hajóval haza fogja küldeni Ithakába és hajóút alatt ő "az álom ölében fog pihenni". Fontos mozzanat, hogy a phaiákok első dolga az induló hajón, hogy fekhelyet készítenek Odüsszeusznak a hajó tatján. Majd hirtelen olyan álomba zuhan hősünk, mintha egy vámpír húzta volna el homlokán denevérszárnyát: "Szemhéjára pedig mély álom hullt neki ekkor, mezízű, nemriadó, a halálhoz igen közelálló". Régen a beavatandók éltek át hasonló mély álmot a titkos misztériumokban. Odüsszeusz még akkor is alszik, mikor megérkeznek "Ithakába" és alvó testét a kincsekkel kirakják a parton.

Mit titkoltak a phaiákok, hogy Odüsszeusznak végig kellett aludnia az utat? Az alvása hasonlatos ahhoz, mikor az illetéktelenek szemét bekötik, mikor egy titkos rejtekhelyre hozzák-viszik az illetőt a bennfentesek. Ha valaki azt gondolná, hogy magát hajót titkolták, az téved! Hiszen nagyon dicséri a hajókat: szépmívűnek, arányosnak, fürgének és gyorsnak mondja, mint a madár vagy a gondolat: orral „fölmagasodva suhant; habos útja nyomába hömpölyödött bíbor hulláma a sokzaju árnak; ingadozás nélkül siklott: sosem ér a nyomába még az a legsebesebb sólyom sem”.

A phaiákokat az akkori föld legjobb hajósainak mondja: pedig ő Trója alatt a sokféle hajók százait látta. A phaiák barna hajóik, tipikus tengerjáró gályák, kialakításuk íves, hullámtörő. Ezért írja görbének többször is az orrát, ami rendszerint a kikötői mólók fölé nyúlt. Hosszú evezőik, árbocaik, vitorlázatuk, kőhorgonyuk van. Van fedélzetük, alatta fülkékkel: ide rejtik az ajándékokat is. Tehát nem a hajót titkolták, Odüsszeusz maga is látta a hajókat, sőt a műhelyeket is. Az is valószínűnek látszik, hogy több hajótípusuk volt a teherszállítótól a luxushajókon át a gyorshajókig.
Kérdés persze, hogy Homérosz az eredeti beszámolóból, hogyan és mi módon vette át a hajóépítési szakszavakat vagy azokat csupán kora hajó-technikájából kölcsönözte. Viszont a hajók formájára vagy gyorsaságára utaló információkat, nyilvánvalóan megértette.
A phaiák hajók valóban nem az ókori görög gályákat idézik, sem a föníciaiak hajóit, hanem inkább egyfajta keverékét a hosszú-evezőjű középkori gályáknak és a gyorsjárású vitorlás szkúnereknek. Ám az adatok szűkössége, értelmezésének nehézsége miatt, több aligha mondható. Az azonban szinte bizonyos, hogy a phaiák vitorlások egy évezredes tengeri civilizáció vitorlástudományának végpontját képviselték.

A mi civilizációnkban ugyanez a "végpont", a jó szélben dagadó vitorlákkal - szinte gőzmozdonysebességgel haladó - gyönyörű klipperek. Ezek a 18. század végén jelentek meg és a mi hajóépítésünk csúcsát jelentik, s képesek voltak – jó széllel - a 35-40 km-es sebességre, s a mai teherszállító hajóink se sokkal gyorsabbak ennél. Pedig a klippereket is teherszállításra használták. Homérosz éppen a phaiák hajók vitorlázatát, a fehér vitorlavásznak minőségét és elhelyezését emelte ki, ami a klippereknél is nagyon fontos.

Hajnalban indultak és estére már elérték Ithakát: de ezt ő csak gondolja, hiszen mély álmot alszik. Még előző nap hitette el vele Alkinoosz, hogy hajója egy nap alatt járta meg korábban Rhadamüntosszal a Szkheria és Eubóia közti utat. Nyilvánvalóan a Szkheria és az Ithaka közti útidőt és magát a navigálást titkolták Odüsszeusz előtt. El akarták titkolni, hogyan és mennyi idő alatt érhető el Szkheria. Másik dolog pedig a navigálás maga. Pontosan megkérdezgetik, hol van az a föld, ahová haza akar jutni, sőt elviszik bárhová, ahová csak akarja. Mert ezek „eszes bárkák... a phaiák bárkáknak kormányosa nincsen, kormányrúdjuk sincs, amilyen van a többi hajókon, mert maguk is tudják, hova vágyik jutni az ember”. Valószínűleg ez alatt azt érti, hogy nem a görög vagy föníciai módszer szerint a csillagokhoz irányozva és part menti hajózásra kényszerülve haladtak.

A phaiákok rendelkeztek hajózási könyvekkel, térképatlaszokkal. Éppen ezért mondja Homérosz: "minden nép városait, gazdag legelőit ismerik" a phaiák hajósok. Ők és őseik térképezték fel először a Földet (tán meg is leltük a régi másolt rejtélyes térképek eredetét? a szerk.), amihez feltalálták a mi szextánsuk elődjét, hogy tudják a szélességet mérni és a kronométert, hogy a hosszúságot is tudják mérni. Ezek révén jutottak el pontosan oda "hova vágyik jutni az ember". Eszükben sem volt ezt a tudást megosztani idegen népekkel, hiszen ez olyan lett volna, mint kaput nyitnának távoli szigetük felé. Bár nagyon gyors vitorlás vihette hősünket, de az út akár egy hetet is igényelt, amiről Odüsszeusz úgy tudta "egynapos" volt. Eddig tartott bódító, mély alvása. Ez már abból is kikövetkeztethető, hogy indulás előtt ételt és italt hordtak a fedélzet alatti kajütökbe: ez minek, ha csak egy nap oda-vissza?

Alkinoosz meséli, hogy még apjától, Nauszihoosztól hallotta, hogy "már haragos népünkre Poszeidón", amiért a hozzájuk tévedőket hazaszállítják. És a haragvó isten eltervezte, hogy „a phaiákok szépmívü hajóját, míg a kíséretről hazatart az a ködszinű áron, széttöri, és elzárja hatalmas heggyel a várost.” (Ez kicsit nehezen érthető, mert honnan kerül hirtelen elő a hegy? Talán az eredeti monda szerint Poszedón dobja a városra?) Pontosan így is tesz, megkapva rá Zeusz engedélyét is, mikor visszafelé tart az Odüsszeuszt szállító hajó. Sajnos Homérosz itt jelképeket használ, de nagyon fontos, hogy a hajót - ami látótávolságban volt már csak a parttól - kővé változtatta, majd tenyerével rácsapott és lenyomta a mélybe, hozzá tapasztva az aljzathoz. A phaiákok félelmükben 12 bikát áldoztak ekkor az istennek, nehogy Poszeidón városukat hegylánccal elkerítse, és ennyi, itt hirtelen abbamarad a sor közepén Homérosz mondandója és az ébredező Odüsszeuszról kezd beszélni Ithakán. Tehát egész pontosan ezt olvassuk:

Így ezek oltárnál könyörögtek büszke Poszeidón
úrhoz, a phaiák nép fejedelmei és vezetői,
ott álltak; s ébredt ugyanakkor a bajnok Odüsszeusz
álmából, hona földjén már...” (Devecseri ford.)

Itt valami csalás van! Nagyon jól tudjuk, hogy az i.e. 3-2. századi alexandriai könyvtár tudósai összegyűjtötték Homérosz munkáinak változatait, és - amúgy teljesen jogosan - revidiálták a szöveget, kiszedtek olyan sorokat, melyeket helyi másolók csempészhettek a szövegbe, melyek bizonyosan nem Homérosz írt. De kicseréltek régies, értelmüket vesztő szavakat is. Ekkor osztották fel az eposzt is 24 énekre. Mi is már az ő általuk hitelesnek kiadott változatát ismerjük az Odüsszeiának, mert később már csak ez lett másolva.
Viszont ezek a kiváló tudósok sem voltak tévedhetetlenek. Itt egyszerűen kivettek két sort az eredeti műből, mert hibásnak gondolták, ami - szerintük - hiteltelenné teszi Homéroszt. Ebben a korban ugyanis már teljesen elfogadott volt, hogy Szkheria azonos Korkürával, azaz a mai Korfuval. Erről nem írhatta a nagy Homérosz, hogy elsüllyedt, mondták Arisztarkhosz és grammatikus barátai a könyvtár padjai közt vitatkozva! (Apollóniosz Rhodiosz a könyvtár korabeli vezetője saját költeményében a szegény Argonautákat már egyértelműen Korfura hajóztatja, mint a phaiákok szigetére.)

Elég, ha a mitográfus Robert Gravest idézzük, aki a "Görög mítoszokban" azt írja, hogy a phaiákok 12 bikát áldoztak az istennek, mert Poszeidón: "már azzal fenyegetőzött, hogy minkét kikötőjétől megfosztja a várost: közéjük hajít egy hatalmas hegyet. Egyesek szerint meg is tette."
Ne felejtsük el, hogy Poszeidón eredetileg nem tenger-, hanem földisten, sőt a "Földrázó". A hatalmas hegy Szkheira fővárosához hajítása egy óriásmeteorit vagy egy üstökös szilánkjának becsapódását sejteti.
Homérosz Trója leírását sem kisázsiai forrásból vette, hanem ugyanazt az óceáni várost írta le ott is, ami Szkheria fővárosa volt. És az Iliász titkon említ egy üstököst is, ami a város fölött volt látható. A szavak összeérnek...

Néhány ókori szerző - mint Pszeudo-Apollodórosz - arra utalt, hogy el is pusztult a város egy égből jövő csapás által, márpedig ők ezt nem olvashatták máshol, mint az "Odüsszeia" olyan másolatában, mely nem a revidiált és elfogadott alexandriai kiadásokból származott. Ugyanis Homérosz művén kívül nem volt más hiteles forrásuk a görögöknek Szkheriáról, s az írók csak azt ismételgették, amit a Költő leírt. És úgy utaltak Szkheriára, mint ami már a messze mérhetetlen mélységben található.

Hiszen mi már rég tudjuk, hogy Poszeidón, a Földrengető akkorát csapott a kis hosszúkás szigetre (és nem a hajóra), hogy odatapasztotta az óceán sziklaágyához. Korunk Homérosz-szakértői rendszerint Korfu valamiféle korai föníciai kolonistáival igyekeznek azonosítani a phaiákokat, de észjárásuk lila ködén át valahogy nem akarják észrevenni, hogy Homérosz többször említi az eposzokban külön a föníciaiakat és hajóikat… azok nem lehettek a phaiákok, sem a hajóik. Ugyanígy nem lehetett mondjuk Kréta sem. Korfu pedig nem fekszik és soha nem is feküdt a lakott világ szélén, távol az emberi nemtől. Hajóval úgyszólván egy köpésre van Ithakától. És ami most már a legfőbb: soha nem süllyedt el.

Homérosz tudta, hogy Szkheria végső pusztulása egy büntetés volt a Grál elrablásáért, de ezt nyíltan nem írhatta le. A phaiákok sem adták át ezt önként, mint korábban el szerette volna hitetni, hiszen később maga bevallja, hogy ez Athéné parancsára, tehát isteni utasításra történt.

Odüsszeuszt tehát hazavitték Ithakára a phaiákok. Homérosz itt már egybegyúrja a napnyugati utazást átélő herceg alakját az akháj félbarbár fejedelemével, Odüsszeuszéval, aki a jelentéktelen Ithaka ura volt, és akinek mondáját kerettörténetként felhasználta, hogy elmondhassa egy két évezreddel korábbi rendkívüli utazás és kaland, tehát a Grál megszerzésének igaz történetét.

A herceget, akinek útját eddig követtük, természetesen nem Ithakára vitték, mit is keresett volna ott, semmi köze hozzá. Homérosz azonban átcsempészett az Ithakára visszatérő Odüsszeusz leírásába részleteket a korábbi hősétől. Homérosz legnagyobb hazugságát talán most követte el, mikor azt magyarázta, hogy a phaiák kincsek a Görögország nyugati oldalán lévő szigetre, Ithakára kerültek. Az igazi sziget – valahol a Földközi-tengeren volt - nyilván még csak közelében sem lehetett Ithakának...

Végállomás: a rejtelmes sziget

De hova került hát a Grál és a mi hősünk? Hol van az ő szigete? Kik vártak ott rá? És miért kellett éppen arra szigetre vinni a phaiákoknak? Mi volt a különleges abban a szigetben? Homérosz ad-e valamiféle útmutatást a Grál titkos szigetére? Van a világon olyan ember, ki meg tudná mondani e fantasztikus mese végét? Tehát: hová került a Grál?

A kétszáz éves Homérosz-kutatás egyik sarkalatos kérdése, hogy Odüsszeusz Ithakája valahogy nem hasonlít a földrajzi Ithakára. A kérdést persze felfújják, pedig olyan érdektelen hol lakott ez a félbarbár "Odüsszeusz király" (kinek sorsa minket sosem érdekelt), s megy a vita, hogy inkább Leukasz volt Ithaka, vagy az újabb sláger: a Paliki-félsziget (az atlantológus Zsirov még megkockáztatta Máltát).

De a Homérosz-kutató történészek vagy irodalmárok nem többek akváriumban úszó aranyhalaknál, akik boldogan lubickolnak abban a kétszáz éves posványban, amit a német Wolf a 18. század végén elindított Homérosz-felfedezése címen, de az egész nem volt más, mint a Költő - germán módra való - lejáratása és teljes félreértése, felvonultatva a német lexikális tudás (ami nem éppen kicsi) teljes tárházát. Egyébként a Homérosz kutatás ma is szinte ott tart, ahová Wolf döngölte: szerintük Homérosz egy írástudatlan pásztor volt, aki sosem írta le eposzait, azok szájhagyomány útján terjedtek tovább, sőt még számos "Homérosz" alakítgatta és tett hozzá, az eredetileg bizonyára silány műhöz.

Homérosz azonban szándékosan összemosta a két szigetet, a görög Ithakát, ahová a partokat fosztogató akháj Odüsszeusz hazatért és azt a másikat, ahová a hercegünket vitték a phaiákok. Éppen ezért ezek a tudósok így soha nem fogják megtalálni ezt a szigetet, mint ahogy a halak sem jöhetnek ki az akváriumból.

Node akkor melyik szigetre jutott történelem előtti hősünk a phaiák kincsekkel?

Lehetőségként valóban felmerülhet, hogy Rodosz lehetett a sziget, hiszen az őslakó telkhinek varázslók és alkimisták hírében álltak, akikhez számos technikai vívmányt kötöttek. Voltak titkos műhelyeik és feltehetőleg - búvóhelyként - föld alatti járatokkal hálózták be a szigetet, aminek felfedezése a jövő tudósaira vár. A telkhineket ráadásul a kabirok, daktüloszok és a kuréteszek rokonainak tudták. A fáraók Egyiptoma (a héliupoliszi Ré papság ösztönzésére) meg különösen jó kapcsolatokat ápolt Rodosszal, amit rendszerint a rodoszi Héliosz - kultusszal magyaráznak. De ez a kapcsolat vélhetőleg sokkal ősibb és más jellegű volt, mint a közös naptisztelet, még ha ez is játszott benne szerepet. A "Grál"-t pedig olyan helyre kellett vinni, ahol rendelkezésre állt a szükséges technológia is: ez pedig a telkhineknél megvolt. A hagyomány rájuk mondta az isteni fegyverek, mozgó automaták, őrék, ékszerek és más effélék készítését.

Platón azt magyarázta, hogy az atlantisziak hatalma egykor Egyiptomig és Etruriáig ért, és ezen nem óriási területeket, hanem part menti kikötőket vagy szigeteken lévő bázisokat kell értenünk, akár minden más tengeri hatalom esetében is. Ezért van kevés jel az ősi Atlantiszra, mert ezek a partszéli kikötők és szigetek jobbára eltűntek a vízszint jelentős emelkedésével.

Az egyiptomi anyagban is találunk utalásokat: "Az ősidők dombjainak leírása" c. elveszett könyvben - melyből maradtak fenn részletek az edfui templom belső szentélye falán - azt mesélik, hogy az ősidőkben egy messze nyugaton lévő szent-szigeten építették fel az első templomot, amelynél az istenek mellett a félisteni lények, a shebtiuk (kabirokhoz hasonló daimóni lények, a királyok és istenek "tanácsadói", "miniszterei") is segédkeztek (akik 7-en voltak). Később a szigetet elnyelte s tenger, és nevezték "Eltaposott szigetnek" is. Ez a sziget pedig nagyon is lehet Szkheria, melyre Poszedón "rácsapott".

A shebtiuk innen a tenger másik felén lévő Boldog-szigetre mentek: itt is templomokat építettek és itt temették el az isteneket. Valószínűleg ezek romjait látta még kétezer éve a Kanári-szigetekre látogató Juba király. De nem sokáig voltak itt, mert a shebtiuk tovább hajóztak, immár egy Egyiptomhoz közeli szigetre.

A "telkhin-technológia" mindenképpen szükségeltetett, de a kérdéses hely mégsem lehetett Rhodosz: onnan nehéz ellenőrizni Egyiptomot. Homérosz pedig elég világosan fogalmaz, mikor azt mondja az "Ithakán" kikötő phaiákokról: "Hát ideértek; rég tudták, hol e hely". Ha a phaiákok régóta ismerték a szigetet, az arra utalhat, hogy egyike volt Atlantisz valamikori kolóniájának.
Egy idevágó 'anomália' van a szövegben, és Homérosznak van egy ilyen része, amit máig nem értenek. Menelaosznak tulajdonítva benne az elmondottakat, pedig nem rá vonatkozik:

— Pharosz, ez neve annak a földnek —,
annyira messze, Van bizonyos sziget ott, a zajongó tengeri árban,
szemben Egyiptommal amennyit egy öblös bárka egésznap
fut be, ha hátulról sivitó szél fújja a vásznát.
Jó kikötőjéből az arányostestü hajókat,
hogyha sötét vizet ott fölvettek, az árra taszítják.

Már az ókori szerzők is azon vitáztak, hogy miért írta azt, hogy egy teljes napi hajózással (70-100 km) érhető el az egyiptomi part, hiszen az csak 1,5 km-nyire lehetett Homérosz idején, pedig Homérosz járt Egyiptomban is. Többen a Delta születésével indokolták, ami valóban lehetséges magyarázat, csak éppen 12-15 ezer évvel ezelőtt állt fenn történeti valóságként. Viszont az i.e. 31. században a tenger betört a Deltába és évtizedekre elöntötte a vidéket. Az egyiptomi hagyomány Ménész-Ahát, az első királyt (i.e. 3050 körül) éppen ezen áradás levezetőjeként ünnepelte. Homérosz úgy látszik ezt egyfajta "kód"-ként helyezte el a szövegben, hogy tudjuk, mikor játszódik az a történet, aminek hőse eme egyiptomi herceg napnyugati utazása volt.
A sziget lakatlan volt Homérosz idején, akkor vajon miért tartotta szükségesnek belevenni eposzába? Egyrészt elterelte, másrészt meg felhívta rá a figyelmet. Minden bizonnyal ez a sziget lehetett egykor Atlantisz bázisa, ide jöttek a shebtiuk és itt tették partra a phaiákok Odüsszeuszt.

Pharosz egy vakítóan fehér mészkőszikla a tengerben és volt egy görög legenda arról, hogy Nagy Sándor mikor megalapította Alexandriát éppen az előbbi idézett verssor jött elő álmában és azért helyezte Pharosszal szemben. De azt is tudjuk, hogy az egyiptomi Ammón-szentélyből visszatérve határozta el magát a városalapításra. Előbb a szigeten akarta volna megalapítani a várost, de túl kicsinek találta és inkább a szemben lévő parton alapították meg, majd egy 1,3 km-es gáttal összekötötték a szigettel. Az egyiptomi papok egy csoportja beszélte rá a város alapításra Pharoszon. Valószínűleg a tervek is már készen álltak sokkal korábban, s ezzel Alexander bekapcsolódott a Héliupolisz Testvériség kompilációiba.

Alexandria

Pár évtizedre rá a pharoszi "Gyémánt-sziklán" felépült az akkori világ egyik legmagasabb építménye: a "Világítótorony". Még ma is számos nyugati nyelvben a "fárosz" szó egyjelentésű a világítótoronnyal.

Pharosz az i.e. I. évezredben lakatlan volt. Homérosz idejében és még több száz éven át nem ez számított "Egyiptom Kapujának", hanem az innen jó húsz km-re lévő Nílus kanóboszi-ágának torkolata és a híresen gazdag Kanóbosz város. Majd Nagy Sándor az Ammón jósda tanácsára itt alapította meg Alexandriát.

A történészek sokáig abban a hitben voltak, hogy ott korábban nem volt semmi, majd lassan kiderült, hogy a város nyugati vége magába foglalta Rakote (Râ-Kedet) nevű régi egyiptomi települést, amit valamiféle egyiptomi halászfalunak becézgettek. A település keletkezését az i.e. 2. évezred közepe tájára helyezték, bár az emberi jelenlét legrégebbi nyomai csak i.e. 1000-800 közé voltak tehetők. Majd 2006-ban francia régészek a kikötőben kezdtek ásatásokba, melyek kimutatták, hogy már az Óbirodalom idején hatalmas kikötői tevékenység folyt itt: vízvezetékeket, hajóépítő-műhelyek és építmények állhattak itt, talán már Kheopsz idejében is! De ezek csak a legújabb eredmények és tán nem is ástak elég mélyre.

De az igazi "bomba" jóval korábban robbant, vagyis csak robbant volna. Egy francia mérnök, Gaston Jondet 1910-ben búvármerüléseket végzett a szigettől északkeletre a tengerben. Eredményeit 1916-ban adta közre, éppen egy Világháború közepén és alig figyelt rá valaki. Jondet egy óriási, szó szerint gigantikus kikötő romjait találta a Pharosz melletti vizekben 6-8 méteres mélységben. Egy külső és egy belső medencéből állt, és a területe valamivel több volt, mint egy négyzetkilométer. Az egyik kőmóló 1,2 km hosszú a tenger alatt, sőt egy harminc méter hosszú szentély alapjait is megtalálta a tengerben. A tudósok tudták, hogy az óriási kikötőnek minimum az i.e. 2. évezredben kellett készülnie, s megpróbálták II. Ramszeszre, majd a krétaiakra kenni építését. A döbbenet nagy volt: egyszerűen a bronzkori Mediterránumnak ez volt a leghatalmasabb kikötője. Hol volt ekkora tengeri hatalom?

Jondet azonban megalitikus falakat és utakat látott a víz alatt. Semmi nem utalt az egyiptomi vagy krétai eredetre. Jondet - aki több éven át (1911 és -15 között) térképezte fel a víz alatti romokat - maga is "történelem előtti kikötőnek" nevezte, amit a tenger alatt talált (jellemző módon később ő is hagyta magát rábeszélni történészektől, hogy ez a krétaiak műve). Jondet rajzai leginkább a phaiákok kikötőjét vagy a hatalmas "kőcölöpökkel" megerősített piacterét sejtetik. Hatalmas raktárépületek is álltak itt. Sem a krétaiak, sem az egyiptomiak nem építettek ilyen kikötőket. Ez egy prehisztorikus megalitikus kikötő volt, melyet később használhattak az óbirodalmi egyiptomi hajósok majd a minosziak, de építeni, bizonyosan nem ők építették...

Alexandria partvidéke Jondet szerint

Víz alatti művek

Jondet vázlata a víz alatti területekről

Homérosz tudott erről, mert említi Pharosz "jó kikötőjét", és Próteuszt. Volt kapcsolat a rodoszi telkhinekkel is. Marcellinus feljegyezte, hogy Pharosz valamikor Rodosz tulajdona volt, sőt egy parányi szigetet az öblében "Antirrhodos"- nak, azaz Ellen-Rodosnak nevezték. Nagy Sándor idején is ősinek számító romok álltak szigeten. A bizánci történetírók régi följegyzések alapján írták, hogy itt volt síremléke Ozirisznek, Próteusznak és lányának Eidóthiának. Tudunk egy Poszedón és egy Ízisz templomról is. A legkülönösebb persze, Próteusz szerepe, az ősöreg kék bőrű tengeristené, akit az orphikusok "minden titkok tudójának" tartottak.

Phereküdészre szívesen hivatkozunk, mert nagyon régi történetíró, s feljegyezte, hogy Próteusz lányától, Kabirótól született a hat kabir. Kabiró pedig azonos kell legyen Eidóthiával, ahogy Homérosz nevezi Próteusz lányát. Volt valamiféle ősi lázadás a félszerzetek közt, mikor Keósz szigetén - a telkhinek másik bázisán - hatalmas járvány tört ki, amit a Sziriusz csillag "hevének" tulajdonítottak. Próteusz pedig fiai erőszakossága miatt volt kénytelen elmenekülni a szárazföldről lányával: egy föld alatti folyosón érkeztek Pharoszra, mely átvezetett a tenger alatt is.

Euripidész azt írta, Próteusznak palotája állt Pharoszon, ahonnan Egyiptom fölött uralkodott.
Próteuszról azt mondja Homérosz: képes volt változtatni alakját, de ugyanezt mondták a telkhinekről is, kiket kétéltű lényeknek, a tenger gyermekeinek tartottak. Homérosznál Próteuszt fókák veszik körbe Pharoszon, de a Költő jelképekben beszél és a legújabb kutatások mutatták ki csak, hogy a telkhineket az ikonográfiában a fókákkal asszociálták. A fókabőrről pedig azt tartották, hogy nem csap bele a villám. Felteszik, hogy a telkhinek rituálék viselésekor fókabőrt vettek fel, de ugyanígy feltételezhető lenne, hogy a villámok "szelídítésével" foglalkoztak, s védelmül használták elektromos kísérleteiknél.

Próteusz bujkált Pharoszon, a beavatott Vergilius szerint a "Sziriusz hője" elől. Barlangja mélyébe húzódott előle. Poszeidipposz korabeli költő epigrammája szerint a híres világítótornyot Próteusznak ajánlották. Ez volt a világ legelső világítótornya, s igazából nem tudjuk kinek a tervei alapján épült. De talán Ptolemaiosz Philadelphosz király is készen kapta a terveit, nagyon-nagyon ősi forrásból. Valamiféle hibrid-kompiláció az egész: bár a formája, főleg a felső szinteké hellenisztikus stílusban épült, de a hatalmas, monumentális alakja a nagy egyiptomi templomok külsejére emlékeztetett. 1300 körül több hatalmas földrengés borította le, majd nemsokára az alapjaira egy arab erőd épült, ami ma is ott van és éppen ezért nem is kutatható a helyszíne.

Pharosi világítótorony1994-ben Jean-Yves Empereur francia régész a torony egykori helyénél a tengerben közel háromezer nagy tömböt talált, melyek kétségtelenül a világítótorony építőkövei voltak. A legmegdöbbentőbb, hogy a kövek közt 50-80 tonnás gránittömbök is vannak. A görögök nem építkeztek gránitból vagy ekkora kövekből, melyeknél még az összeillesztés módszere is tipikusan egyiptomi volt. Gyanítható, hogy már Nagy Sándor idején is a Gyémánt Sziklán állt egy ősöreg hatalmas gránitépítmény romja. Ptolemaiosz király építészei ezt újították fel, és bővítették szintekkel, majd az egészet fehér márványlapokkal vonták be, ahogy a leírásokban is szerepelt. Az atlantiszi idők világítótornyának újjáépítése egy új kor hajnalát volt hivatva köszönteni.

Odüsszeuszt Pharoszra, egy ősi atlantiszi bázisra vitték, ahol a telkhineknek mondott különös törpe félszerzetek várták. A sziget akkoriban jóval nagyobb volt északi irányban, s nem létezett a híres Kalózok-öble, ami a rettegett káriai tengeri rablók menedéke volt sok évszázaddal már Homérosz előtt. Prehisztorikus kikötője mögött hatalmas gránitépítmények, szentélyek húzódtak, alattuk mélybe vezető járatokkal, titkos barlangokkal. Egy számunkra teljesen ismeretlen és legalább annyira idegen civilizáció utolsó rekvizitumaival.

De nem állhatunk meg itt, a célvonal kapujában, hiszen Homérosz még egy további nagyon fontos dolgot is felfed, magát azt az építményt, ahová a Grált és tartozékait vitték. Most már biztosan pecséttörőkké válunk, ősi titkok kifecsegőivé, de nincs visszaút. Már nem tehetjük meg, hogy ne lepjük meg az alkimistát titkos műhelyében...

Kapcsolódó cikkek: