Hádész

Kirké Odüsszeuszt a kimmerioszok földjére küldte. Nem kellett messzire menniük, jó széllel egy nap odaértek (ami akár 2-300 km is lehet). Egy szigetre mentek, ami állandóan ködbe és felhőbe volt burkolva, a mélyvizű Ókeanosz szélén. Ez egyúttal Hádész földje is, amit a legrégibb időkben az Ókeanoszon túlra tettek: Homérosznál is a folyam szélén fekszik, a Golf-gyűrűn belül. Markellos három nagyobb szigetét sorban: Amonnak, Poszeidónnak és Hádésznek szentelték. Erre a legdélibb szigetre (Antilia) kellett Terceiráról menniük dk-i irányban. Ezen állt a túlvilág királyának, Hádésznak palotája. Ez volt a bizonyos három elsüllyedt sziget egyike.

Itt egy szerencsétlen nép, a kimmerioszok éltek és a szigetet egy óriási vulkán, az Erebosz uralta, melynek kigőzölgése folyamatosan elsötétítette az eget. A földi Pokol igazi bejárata.
Valójában még itt is hűen követte Homérosz az egyiptomi eredeti szöveget, mert a kimmeriosz nép és szigetük nem a görög hagyományból származik elsődlegesen, hanem egyiptomi hagyományok beszéltek a rejtélyes Hanebut (Haunebut) népről, akik a világot körülfolyó tengeren túl éltek. A Hanebut szó nem csak szigetet jelentett, hanem „ködös vidékek lakói”-t. Úgy is kifejezték magukat, hogy Ozirisz gyűrűformájában veszi körül a Hanebukat. A régi népek valamiért erre a szigetre tették a Halál Birodalmát,a messzi Nyugatra, ahol a Nap meghal: ez a zsidó Séól vagy a germán Nefelheim („a köd lakóhelye”) eredetije, egykor létező ősképe.

Odüsszeusz egy pusztulás utolsó stádiumában lévő szigetre érkezett. Egy másik régi hagyomány szerint itt volt bebörtönözve a világ korábbi istene, Kronosz. Itt kell leszállnia a holtak birodalmába.
Perszephoné ligetéhez mentek. Mindvégig Kirké utasításait követi: négyzetforma vermet ás, vigyázva a megadott méretekre: ami felidézi, az egyiptomi templomok és piramisok földalatti részén lévő négyzetes aknákat, melyeket az Alvilág, Szókarisz királysága bejáratának hittek. Egy szertartással megidézi a múlt szellemeit.

A küldetés végrehajtásával, hajójával elhagyja a vészjósló szigetet és szortyogó óriásvulkánját: „Ókeanosz sebes áradatát odahagyta bárkánk, szélesutú tenger vizein tovasiklott Aiaié szigetéhez” (Homérosz).

..és Odüsszeuszék visszatértek Kirké szigetére, tehát Terceirára.

Homérosz azt mondja, Kirké ezután elmagyarázta a "hazatérésük" útvonalát, de valójában egy újabb feladattal lettek megbízva. Ismét egy szigetre kellett menniük, melynek feladatát már hónapok óta gyakorolhatták.

A Szirének

Jó széllel délkeletnek hajóztak és elérték a Szirének szigetét, ami a Kirké által adott útvonalnak csak az első állomása. A terv szerint csak el kellett hajózniuk mellette: ez a sziget nem lehetett más, mint Sao Miguel hosszúkás szigete. A szirének szárnyas nők voltak, akik énekükkel elbájolták a tengerészeket.

Sao Miguelt a 15. sz-ban még "Galambok Szigete" néven is emlegették a portugálok és senki nem tudja miért vagy milyen hagyományból származott a név. A szirének Perszephoné társnői és papnői voltak a mítosz szerint, s mikor Perszephonét Hadész elrabolta és nyugatra vitte, Démétér galambszárnyakat növesztett nekik és elküldte őket, hogy járják körül a földet a lányáért. A mítosz nem ismeri a folytatást, de az ez lehet: megtalálták Hádész szigetét, de a "Halál közvetlen birodalmába" nem léphettek.

San Miguel akkoriban olyan közel lehetett az azóta víz alá került Hádész szigetéhez, hogy onnan láthatták Erebosz hatalmas vulkánját. A "galambszárnyú szirének" napi rítusa lehetett San Miguel partján az akkori évezredekben, hogy a parton siratták Perszephonét...
Hogy ez is a misztériumok és az elmúlás titkainak szigete lehetett, arra utal André Thevet francia királyi tudós és geográfus, egy vérbeli nagy tudós, aki 1550 körül járt Sao Miguelen - gondoljunk bele: akkor még alig lakták száz éve - a híres Sete Cidadesnél barangolva megtudta, hogy 1449-ben hatalmas földrengés pusztított erre.

Itt sok barlang van. A rengések után találtak egy sziklán egy három méteres rést, amin fáklyákkal behatoltak: elmondásuk szerint "kincseket" találtak és ami a legkülönösebb, két monumentális kőszobor volt ott: mindegyik hosszabb volt négy méternél és kígyót ábrázoltak, rajtuk pedig egy ismeretlen furcsa írás volt, amit senki nem tudott elolvasni. Az embernek olyan érzülete támadt, hogy valami nagyon ősi világ nyílt meg az akkori a portugál telepesek előtt. Ugyan, milyen kultuszt űzhettek ezen a - történészek szerint csak 1439-től ismert - szigeten az ősidőkben, melynek tiszteletére óriási kőkígyókat faragtak? A régészek nem is tudnak erről, pedig Thevet ezt leírta az 1575-ben kinyomtatott La cosmographie universelle című könyvében (1022. oldal).
Odüsszeuszéknak "csak" el kellett haladni a Szirének Szigete mellett, anélkül, hogy elbájolta volna őket a szirének hangja.

A "Földközi-tengeri-teória" naiv szerelmesei rendszerint az olasz partok mentén keresik ezt a kis szigetet, s az egyik ilyen hajós-felfedező, Ernle Bradford még hallani is vélt valami síró hangot Galli-szigeténél. De nem értik meg, mit akart Homérosz közölni, mert az ő szirénjei, Perszephomé papnői, Hádész akkoriban még valóban létező királyságának tövében siratták a "Hádész szigetén" raboskodó ősi "Galamb-istennőt", aki eredetileg nem Aphrodité volt, mint azt a furmányos agyú mítoszkutatóink hiszik, hanem Perszephoné, akinek az Azori-szigetek is szentelve voltak.

Leleményes utazónk az árbochoz kötözve kiállta ezt a próbát is, s hajójuk Sao Miguel déli partjai mentén haladt keletnek, hogy a nyílt vizeken átkeljen az akkori tengerek híresen veszélyes helyén, a Szkülla és Kharübdisz sziklái között.

Odüsszeusz persze nem egy eltévedt "bolyongó", hiszen feladattal, vagyis inkább küldetéssel indult útjára. Ami szigetek útjukba kerülnek, mindegyiken partra szállnak, kezdve a lótuszevőktől Szkheriáig. Csak egy sziget van, amin nem: a Szirének Szigete. Ez annyira veszélyes hely lehetett akkoriban, hogy Kirké is azt mondta neki: "sebesen haladjanak el" mellette.
Még a II. világháború előtt találtak a szigeten egy kőlapot, rajta egy titokzatos templom rajzával. Ezt lefotózta Matila Ghyka történész és diplomata és megmutatta P. le Cournak 1934-ben, aki készített róla egy leírást. Milyen templom volt ez? Ezt is az egyik vulkánkitörés temette maga alá, mint oly sok minden mást ezen a szigeten?

Homérosz persze itt eltitkol valamit, hiszen a szirének, Perszephoné papnői minden hajnalban itt siratták rituálisan a Hádész szigetén raboskodó istennőt. Csak keveset magyaráz, de az is elég. A papnők körül a tengerparton oszló férfitetemek hevernek óriási tömegben. Hasonlókon borzadhattak el Cortez spanyoljai az azték fővárosban, mikor az emberáldozatok ezreinek porló csontjait számolták. Sao Miguel kezdve a titokzatos barlangjával, aminek oltárát hatalmas kőkígyók vigyázták, ezen a szigeten, valószínűleg emberáldozások folytak, akkoriban egy működő mészárszék volt. Az áldozatokat hajók hozták és barlangokban tartották őket addig fogva bódító gombákat etetve velük, míg egy hajnalon elvágták a nyakukat a parton. Éppen ezért, Perszephoné egyik jelentése: "gyilkoló", ami ezek után elégé érthető.

Szkülla

Odüsszeusz két útirány közül is választhatott a Szirének szigete elhagyása után. Az első a Bolygó Sziklák közt vezetett át, míg a másik Szkülla és Kharübdisz között. Az utóbbit választották...
Ha valaki olvasgatott már az Odüsszeia útjának újkori felfedezőiről, akkor éppen tudhatja, hogy ezen szerencsétlen helyet a Boszporosztól a Gibraltárig, szinte minden létező tengerszorosban megtalálni vélték, különösen a Messinai-szorosban, máskor meg valami két közeli szigetet neveztek meg a Földközi-tengeren, felülve az ókori görögök véleményeinek, akik az Odüsszeia helyszíneit vitték új kolóniájukba, mutogatva egy helyi sziklát: na itt élt a szörny Szkülla.

Homérosz sosem mondta azt, hogy ez egy földszoros vagy két szigete lenne: elég egyértelműen azt írta, hogy tengerből kiálló szirtek ezek!

FormigasNos, Sao Migueltől a délkeleti tengeráramlással a hetven km-re lévő, 5 km széles ún. "Formigas-szigetecskéket" (zátonyokkal, sziklákkal teli óceáni fennsík - a szerk.) lehet elérni, melyek sok térképen nem is szerepelnek. Az ősidőkben ez a kis szírtsor jelentette a Keletről (Európa és Afrika felöl) jövő hajósoknak a belépést az Azori-szigetek övezetébe. De Silves és Velho Cabral 1431-ben mindennél előbb ezeket a kis-, tengerből kiálló szigetecskéket pillantotta meg, majd a következő évben, mikor visszatértek ide, fedezték fel Sao Miguelt és Santa Mariát.

Homérosz leírásában a Szkülla és Kharübdisz nagyon veszélyes hely: nyilvánvalóan a sziklához csapódástól és a zátonyoktól fél. Veszélyes hely volt ez a közelmúltig is, hiszen egyes részein a tengerfenék csak 3 méter. A szeszélyes időjárás és a ködös időben alig látszó kiálló sziklák olyan veszélyt jelentettek, hogy a portugálok 1883-ban világítótornyot voltak kénytelenek emelni itt.
Az első portugálokat a vízből kiálló sziklák – önkéntelenül - hangyákra emlékeztették. A legnagyobb szigetecske a 11 méterrel a tengerszint felé nyúló Formigas, ami annyit tesz "óriási hangya". Odüsszeusz idejében még vagy pár m-el magasabban is kiállhattak a tengerből.
Mikor közelít a hajó Formigas felé, a hősünk kiáll az orrba és onnan kémleli Szkülla szikláját, mert Kirké elmagyarázta veszélyeit és, hogy "kikerülni" nem lehet. Már akkor is sokszor borította köd. Homérosz írja: "Meg nem láthattam, pedig elfáradt szemem is már, míg ama ködbevesző szirtet mindenfele néztem." - így beszél, mikor a hajó orrából vizslatja a tengert. Azaz "tudta", hogy néznek ki Formigas sziklái, tudott a zátonyos területről!

Két nagyobb szikláról lehetett szó, de az egyik csupán egy természeti jelenséggel párosul, ezt nevezi Homérosz Kharübdisznak. Viszont a másik szikla barlangjában él egy szörny: Szkülla, a teste akár egy óriási gyűrűsféregé: tizenkét lába van és három fogsora. Elragadja Odüsszeusz hat matrózát. De ha lerántjuk a mesés leírás néhány elemét: Ez nem olyan, mint a középkori portugálok "óriáshangyája"? Pl. Maeldune ír mitikus hős kalandozásaiban az Atlanti-óceánon is találunk kisértetiesen hasonló leírást. Egerton Sykes megvizsgálta a leírást, főleg az érdekelte, mikor az Azorik régiójába jutott Maeldune: egy szigetet említ, ahol csikó méretű óriáshangyák éltek, akik elragadták hajója legénységét....

Láthattuk tehát, hogy a hajósok koroktól és népektől függetlenül valamiféle óriási rovart véltek felismerni a szigetecskék formájában. Odüsszeusz történetében egyfajta "jelzőbójaként" szerepelt ez a két nagyobb szírt: itt kellett délnyugatnak fordulniuk. Ahogy Homérosz mondja: „kifutva a kékszinü vízből”, azaz elhagyva a korábbi délkeleti irányú tengeráramlatot. Héliosz szigete felé vették az irányt, ahogy Kirké papnő meghagyta nekik.

Már az ókori görögök is saját szájízük szerint magyarázták azt vagy az eposz különböző elemeiből gyártottak új hagyományt, ezért szinte használhatatlan minden későbbi magyarázgatásuk.

Némely szigeten Odüsszeusznak ki kell kötnie, némelyik mellett csak elhaladnia. Közben mindig "feladatokat" teljesít, rendszerint elrabol valamit. Aiaié szigetén töltött egy év után, már minden útján Kirké utasításait követi.

A Szirének szigete mellett csak el kellett haladni, hallani kellett az éneküket árbóchoz kötözve. Miért nem haladtak messzebb a parttól? Nyilván ez is egy próba volt. Akár a Formigas-zátonyon való átkelés.

Képzeljük el, hogy a keleti Mediterránum kultúrái számára a Gibraltári szoros mitikus szempontból a túlvilág kapujának számított! Kapu a Sötétség tengerére, a halál vizeire, pedig kereskedelmi hajóik rendszeresen jártak a szoroson kívülre. Az ősi idők hajósa számára a beavatás első állomása évezredeken keresztül a Formigas-zátony lehetett, ami természetes víz alatti falat jelent északról délnek, 13 km hosszan. A kapitány persze mindig "misztériumbárkát" vezet, mint ahogy Odüsszeuszé is az. Hogy miért kellett csak most (tehát nem az elején) teljesíteni ezt a próbát, nehéz megmondani. Kirké mindenesetre egy "tengeri ösvényt" magyarázott el - még háromszögelési pontot is megadva - hogyan keljen át a csak pár méteres mélységű zátonypad felett (manapság sem mélyebb itt a víz 30 m-nél, de van ahol csak 3 m). Az ősi tengeri civilizációkban a tengeren való tájékozódás, mindig a beavatottság egyik feltétele. A régi civilizációkban a misztériumokra érkezőket szinte mindenfelé misztériumbárkák szállítják a beavatás helyszíneire.

Formigas a Perszephoné szigeteire vezető út természetes kapuja volt. Homérosz még azokat a tengeri állatokat is megnevezi, amelyek gazdag rajaira felfigyeltek a Formigasnál a 16. századi portugál krónikások: delfinek, cápák és óriáscetek. Éppen ezért nyilvánították, a nyílt óceánon a Formigas-zátonyt 1988-ban természetvédelmi körzetté, megtiltva a halászatot. (Hol volnának ezek így együtt a Földközi-tengeren?)

Az ókori szerzők közül csak Polübiosz figyelt fel a részletre, hamar észrevette, ez valahogy nem stimmel a Messinai-szorosra, s éppen ezért az itáliai Szküllaion körüli szokásos kardhalhalászatra (a "tenger ebe") vezette vissza. Átnézve különböző Homérosz fordításokat, egybevetetve az eredeti görög szöveggel, látható hogy a tenger ebe ("kunasz") egyértelműleg a cápa. A "nagyobb viziszörny" megnevezést a görögök a bálnákra és az óriás-cetekre értették, sőt némely Homérosz fordítás már ennek is fordítja, mint a magyar Szabó Istváné "Cet"-nek, vagy Eugéne Bareste francia fordítása "énormes baleines"-t fordít, azaz "hatalmas bálnák"-at.

A Formigas tulajdonképpen hínárral vastagon benőtt fenékhegy: az ilyen fenékhegyek rendszerint a tengeri lények ívóhelyei, és a ragadozó halak élelemforrásai (mint ez is). Homérosz felsorolta állatok mind megtalálhatók itt, elég nagy koncentrációban, éppen az elmondottak miatt. Erre már Gasper Frutuoso san migueli történetíró is felfigyelt a 16. sz.-ban.

Vajon miért említi Homérosz az óriáscetet: ez azon kortársainak szólt volna, akikkel mégis tudatni szerette volna a történet valódi hátterét? Hiszen a Földközi-tengerre az óriásbálnák legfeljebb ha betévednek, tipikusan az óceánok lakója. Diodórosz leírt egy nagyon régi hagyományt, miszerint Héraklész beszűkítette a Gibraltári szorost, hogy "erővel akadályozva meg a nagy tengeri szörnyek átkelését a külső óceánból a mi tengerünkbe” (4.18.5). Ezt a hagyományt bizonyára ismerte Homérosz is, nos, ha a mitikus kronológia szerint Héraklész egy-két nemzedékkel Odüsszeusz előtt élt, úgy világos, hogy Homérosz ezzel is arra akart célozni, hogy Szkülla sziklája a Külső-tengerben van valahol.

Héliosz

Odüsszeusz hajója a Formigas-zátonytól, nagyon rövid idő alatt útja következő állomására ért, amit Homérosz "Thrínakié-szigetnek" mond. Ez volt Héliosz, a napisten szigete. Kirké elmondta még, hogy nagyon vigyázzon itt, ha partra száll. Nehogy hozzányúljanak Héliosz marha- és birkanyájaihoz, ha még haza akarnak kerülni.

Thrinaikiét Odüsszeusz modernkori balga matrózai, Szicíliában fedezik fel rendszeresen, amely körül már addig is "bolyongott". Bradford még Homérosz elírásának (!) is gondolja a szót, "Trinakria", Szicília ókori neve helyett, ami annyit tesz. "háromszögletű sziget". Kezdve azzal, hogy Homérosz egy kis szigetre tesz utalásokat, miért nem ismerik ezek mai nyomkövetők a görög hagyományokat? Héraklész tizedik munkájában azt a feladatot kapta, hogy lopja el Gérüón király gulyáját egy atlanti-óceáni szigetről, Erütheiáról (a "Vörös szigetről"). A mitográfusok - mint Graves is - már rég megállapították, hogy ez azonos Héliosz gulyájával. Héraklész az ősi félmítikus, s máig hiába keresett délnyugat-spanyolországi városban, Tartésszoszban száll hajóra, s elhajózik az Ókeanoszon túli "Erütheia szigetére" a marhákért. Hol van erre Szicília?

Nos, Szkülla sziklája mellett napvilágnál haladtak el, mire a szigethez értek éjszaka lett. Ez pár órás hajózás. A Formigashoz 37 km-nyire a Santa Maria-sziget található. A sziget nyugati felét akkoriban egy vörös sivatag borította, a Nap földje, amit a talaj erős vasoxid tartalma festett vörösre. Egy ismeretlen, ősi civilizáció éppen ebbe az élettelen zónába telepített egy különös bázist, amit a prehisztorikus atlanti népek a "Nap palotájának" hittek. Tabu terület volt, tiltott zóna, mégis a prehisztorikus időkben két expedíció, Odüsszeuszé és Héraklészé is megpróbált behatolni erre a területre.

Santa Maria sziget

Talán az alakja akkoriban még jobban emlékeztetett a háromszögre, de ez teljesen mellékes, mint látni fogjuk, mert ez a mi szigetünk.

Thrínakié valódi jelentése: 'háromágú szigony'. Valójában Poszeidón, Atlantisz főistenének szigonyát jelenti: a délkeleti irányból – így Héraklész oszlopaitól vagy Lixustól jövő - hajósok három hatalmas csúcsot láttak kiemelkedni a tengerből az Azori-szigeteknél: a Pico, Sao Jorge és Terceira égbe nyúló csúcsait, mely a szigony három ágát alkották, s a szigony rúdjának vége pedig Santa Maria szigete volt (elég ránéznünk a térképre). Mert a szigetek a "tenger csillagai" s elhelyezkedésük - akár az ég csillagai esetében - az embereket arra ösztönözték, hogy szimbólumokat és képeket társítsanak melléjük. Valójában ezt közli velünk Homérosz.
A Santa Maria az Azórok legkeletibb és egyben a legdélibb szigete is. Kirké útmutatásai szerint a szigetvilág utolsó állomása a "hazaút" előtt. Thrínakié - Homérosz megfogalmazásában - nyilvánvalóan egy 'végső pont'.

Santa Maria öbleAz éjszaka leple alatt érkeznek, meghatározott céllal: rabolni jönnek. Odüsszeusz félt a partraszállástól, ám alvezére, Eurülokhosz rábeszélte erre. Abban a félkör alakú csodálatos öbölben, a São Lourenço-öbölben szállhattak partra, ami a sziget keleti oldalán van. Homérosz éppen ezért nevezi "vízkoszorúzta szép szigetnek" és "öblös kikötőnek", melynek íves öble, édesvizű forrásával csalogatta a hajósokat a kikötésre. Az egész titkos érkezés arra utal, hogy a kelet-nyugati irányban hosszúkás Sao Miguelt északi irányból kerülték meg, hogy a Héliosz palotájának őrei nehogy észrevegyék a nyílt tengeren haladó hajót.

A hajót elrejtik, mégpedig egy nagyon bizarr, különleges helyre: „mélyüregű barlangba erősítettük a bárkát, hol nimfák gyönyörű gyűléshelye, tánctere állott″. Miféle hely ez? Hasonló barlangokba vájt hajódokkokról hallunk Platón atlantiszi történetében. Pedig a szigeten - Homérosz elmondása szerint - csak két csodaszép nimfa él, Héliosz lányai, akik apjuk marha és birkanyájait őrzik. Ez egy barlangtemplom vagy valami ismeretlen kultusz székhelye? Mert a nimfák bizonyosan papnők, de Homérosz itt nem segít ki...

Majd hosszú sorokban arról hallunk, hogy a szigeten vadászgatnak, mert nem mernek Héliosz marháihoz nyúlni, végül csak leölnek néhányat. Egy hónapot töltenek a szigeten, állítólag jó szelet várva, de a mozgásaik, vadászgatásaik arra utalnak, hogy egyszerűen bujkálnak ott. Héliosz nyájai végig a közelükben vannak, a nimfák mégsem látszanak tudni róluk. Inkább hihető az, hogy Odüsszeusz felderítői a hetek alatt valamit folyamatosan becserkésznek. Felderítői kutatnak mindenfelé. Homérosz azt akarja elhitetni, hogy a néhány levágott marha miatt csap le rájuk isten haragja - persze ezek szent állatok arrafelé is, ahogy Platón Atlantiszában is dúlt a bikatisztelet - de itt másról van szó.

Egy régi hagyomány szerint Héliosz mikor nyugatra utazott lovaival, s átkelt Afrikán, a lovakat a Boldog Szigeteken hagyta, majd egy hatalmas aranyserlegben utazott tovább a víz felett. Mivel ezek a Kanári szigetek voltak, tehát 18. meridiánkörtől nyugatabbra. A Santa Maria nagyjából a 25. meridiánfokra esik. A mítosz szerint, itt lepihent négy ezüst oszlopon álló palotájában. Ha ez volt a valódi Héliosz szigete, és Odüsszeuszék a déli öbölben szálltak partra, akkor a palotának a szigetet északról délnek átszelő hegygerinc mögött kellett lennie. Odüsszeusz felderítői ezt a helyet cserkészték be, valahol a Pico Alto 1800 méter magas csúcsa mögött. A szigetet ma is csak pár ezren lakják, és a hegygerinc mögötti északi részt sosem lakták, így nem is kutatták, s egyszerű lakói mit sem tudnak arról, hogy szigetük tán egykor az istenek távoli menedéke, meghitt búvóhelye volt.
Valószínűleg Odüsszeusz emberei betörtek a palotába, az „isten haragja” éppen ezért sújtott le rájuk, mikor a zsákmánnyal elhajóztak sietve a szigetről. A nyílt tengeren egy sötétkék felhő támadta meg hajójukat, villámok törtek össze mindent: mintha szabályszerűen kirabolták volna a hajót (hasonlóan jártak a Rómát kirabló vandálok az 5. században). A sérült hajó visszasodródott a megpróbáltatások kapujához, a Formigas-zátonyhoz, ahol kettétört és elsüllyedt. Odüsszeusz az árbócrúdba és a hajó még egy-két eleméhez kötözve magát sodródott egy nyugati áramlattal, s közben imádkozott a becsapott istenekhez...

Héliosz egy titán volt, akit eredetileg a pelaszgok tiszteltek (akár a titánokat). Később a keletről jött görögök háttérbe is szorították saját napistenükkel, Apollónnal szemben. A titánok fellázadtak az istenek ellen, s Héliosz is részt vett a harcokban. Isteni járművére való utalások száma érthetően kevés, mert a mítoszok nem erre hegyeződnek ki, mert csupán akkor kerül szóba, mikor valami funkciót is kap a történetben. És azok a források mindig a megbízhatóbbak, melyek egyben a legrégibbek is. A görög-pelaszg hagyomány - egyik véleménye - szerint Héliosz (Hüperion) napközben két palotája közt ingázik. Az egyik messze keleten van, amit a Kaukázusban vagy a keleti aithiópok földjén sejtettek. Innen a hajnallal egy időben szárnyas lovak húzta kocsira száll, s ezek viszik nyugatra, egészen a Boldog szigetekig vagy a Heszperiszek partjaiig. Itt száll át egy másikba, amit "aranyhajónak", "aranytálnak" vagy "aranyserlegnek" is tituláltak, mert aranyból öntötték és szárnyakkal látták. Ezen utazik az Ókeanoszban lévő szigetére, ahol a másik palotája van. Ezt az aranyserleget Héphaisztosz készítette, az istenek kovácsmestere. A szerkezet szédítő gyorsaságra volt képes - a mitikus leírások szerint - viszont elég hatalmas lehetett, mert mikor Héraklész "kölcsönkérte" Tartésszoszban Héliosztól, be tudta terelni Gérüón gulyáját a belsejébe Erütheia szigetén.

Hephaisztoszt mikor ledobták az égből, ugyanúgy megsántult, akár Lucifer. Az első műhelye, az Atlanti-óceán egy titkos szigetén volt, amiről már Homérosz is megemlékezett. Nos, a leírások szerint egy kényelmes üstforma fülkét is kialakítottak benne, ahol egy öblös fekhelyen pihenhetett Héliosz.

Hogy egy serlegfélében utazott át az Ókeanosz vize felett, már a legrégibb, tehát Homérosz előtti költőknél is megtalálható, mint a Titánok háborúja c. epikus költeményben. Apró részletek erre kétéltű hajóra, sok helyen vannak pl: Sztészikhórosz: „Áeliosz Hüperíonidész [Héliosz] beleült az aranyból vert bilikomba, hogy általevezve a tengert oda jusson, ahol feketéllik a szent, komor éjjel…” (Sztészikhórosz azt is közli, hogy az aranyserleg alakja a vízililioméra emlékeztetett.)

Kalüpszó

Odüsszeusz hajója elsüllyedt és az erős déli szél visszasodorta az árbocba kapaszkodva a két sziklához (Szkülla). Majd a vihar és az áramlatok kilenc napig vitték. Homérosz nem írja le az irányt, de minden vizsgálódó arra tesz, hogy Szkülla sziklájától csak nyugatnak haladhatott. Egy magányos, Ógügié nevű szigetre jutott, ahol Kalüpszó nimfa élt egy "öblös barlangban".

Már az ókorban is olyan népszerű volt ez a részlet, hogy mind Szicília, mind Itália partjai mentén egy sor kis szigetet megneveztek, hogy ott lakott Kalüpszó. Korunk fantasztái szinte bármelyik szigeten képesek voltak ezt fellelni. Kedvencük Málta (vagyis inkább a szomszédos Gozo - ide tette már Kallimakhosz a költő is), aztán Pantelleria, majd az egyik Lipari-sziget. Victor Bérard - aki az Odüsszeusz bolyongásainak úgyszólván doyenje - a parányi Petrezselyem-szigettel (Perejil) azonosítja, pedig ez a szigetecske egy kőhajításnyira van a marokkói parttól...

A mi költőnk pedig eléggé nyilvánvalóvá tette, hol van ez a sziget: kezdjük azzal, hogy Héliosz szigetét eleve valahová az Atlanti-óceánba helyezték a mítoszok, na most innen nyugat felé sodorta a vihar, akkor csak még beljebb került az óceánba. Homérosz Ógügiét "nagyon messzire" teszi a tengeren, magányos apró szigetnek mondja, ami a "Tenger Köldöke", és maga a tenger színe itt "sötétlila", ami megint a Földközi-tengertől eltérő színű Atlanti-óceán vizét sugallja, ami mélykék színű. Ráadásul Kalüpszó Atlasz isten lánya, akiről a görögök az Atlanti-óceánt is elnevezték. Ugyan már Petrezselyem sziget és hol lakatlan és magányos a kicsi Gozo, mikor közvetlen szomszédja - 5 km-re - Málta....?

Odüsszeuszt a vihar Ny-Ény-nak sodorta és elérte a 600 km-re lévő Corvo-szigetét!

Corvo, a Homérosz által leírt négy patakkal (forrással) a sziget délkeleti részén, melyek forrása fölött ott lehet valahol ma is, Kalüpszó nimfa barlangja...Roppant bajba került hát főhősünk, hiszen addig az egész utazás nagyjából úgy történhetett, ahogy még az elején elgondolta, voltak kisebb-nagyobb veszteségei, de a hajótöréssel fel kellett adnia azt a tervet, hogy eljussanak a Héliosz szigete után a következő szigetre, mert az nyilvánvaló, hogy Kirké nem "haza" küldte őket, bármennyiszer írja le Ithakát Homérosz.
Vegyük figyelembe hogy Ógügié tulajdonképpen lakatlan, egyedül egy papnő, Kalüpszó lakja! Corvo pedig egy "szélső" sziget, de ugyanúgy "szent hely", mint az akkori évezredekben bármelyik Azori-sziget. Barlangjai is vannak és tényegében egy kialudt vulkán csúcsa. Van egy parti lankája, ahol már a középkor óta egy falu terpeszkedik (ez az egyetlen lakható rész a parton). Ámérője 4-6 km közötti.
Jelentőségét Corvo megtartja a történeti ókorban is: 1749-ben egy tengeri vihar után egy ház alapjainál egy korsóban föníciai pénzeket találtak és tudjuk, hogy az egyik szirtjén egy lovasszobor állt, amit egy ügyetlen portugál összetört 1520 körül, amikor leemelték helyéről. A régész Isserlin még egy Asztarta szentélyt is feltételez a szigeten. Úgy néz ki a föníciaiak is kikötőt tartottak itt fenn egy ideig, bár ez a mi szempontunkból teljesen érdektelen.

Már a régi időkben is tisztában voltak némelyek azzal, hogy Corvo volt Kalüpszó szigete! Jeleket hagytak, az értők számára. Homérosz egész pontosan azt írja, hogy a barlang két oldalán "viruló erdő" állt, s a partraszállók egy bizonyos madárfaj tömegeit látták: „közelükben a tengeri varjak, nyelvüket öltögetők, mik a víz közelébe sürögnek” (Devecseri fordítása).

Corvót hivatalosan 1452-ben fedezte fel Diogo de Teive, ugyanakkor a portoláno-készítők hajóstérképein, már ábrázolva vannak az Azori-szigetek, s úgy tűnik, sokkal ősibb forrástérképekről átvéve. Már egy 1351-es tengerészeti térképen is ott látjuk Corvót Floressel együtt. A sziget neve mellé ezt írta ismeretlen készítője: Insula Corvi marini, azaz "Tengeri Varjak szigete", végül felfedezése után is innen kapta a Corvo nevet. A térképek eredetijének készítői úgy tűnik, pontosan tudták, hogy eme Ókeanoszon lévő, Perszephonénak szentelt szigetvilág nyugati csoportjában lévő 'sziklán' élt Kalüpszó.

Egerton Sykes írt egy tanulmányt arról, hogy hol élhetett Kalüpszó, és ő is arra jutott, hogy az csak Corvo szigete lehetett, ahol megfordult az ír-kelta mitikus hajós, Maeldune is, sőt az egyiptomiak is, az i.e. 2. évezredben (Where Calypso may have lived, Atlantis, 1953. márc.).

Corvo igencsak hasonlít 'Ka szigete' nevű helyhez, ami egy egyiptomi papiruszon szerepel, és egy mindentudó kígyó él rajta barlangjában. Gilgames pedig ugyanitt találja Sziduri-t, leírva e sziget kalderáját (vulkáni kürtőjét) is...

De a támpontokat felesleges tovább sorolni, elég annyi, hogy e sziget valamikor egy 'végső pont' és ugyanakkor a 'tenger közepe' lehetett, abban a történelem előtti világban.

Homérosz azt mondja Kalüpszó barlangjáról: „Tisztafehérvizü forrás négy folyt sorban előtte, jó közel egymáshoz...” Azonosítottható nagyjából még a barlang helye is: Corvo központi kalderájának délkeleti lejtőin lehet, pontosan úgy ahogy Homérosz leírta és valóban négy patak folyik ki alóla, sőt tudható, hogy itt barlangok is vannak. Ha nem temette be időközben valami katasztrófa, úgy megkereshető lenne ma is Kalüpszó barlangja, mely valójában fel volt szerelve a kényelemhez mindennel, pld. Homérosz "ragyogó, fényes széket" és szövőszéket is említ benne (abban a székben maga Hermész isten is ült).

Corvo 1460 után kezdett benépesülni. Ötszáz év elég lehetett arra, hogy teljesen kifosszák. Ilyen időléptékben tárgyi leletekről már senki nem beszél.
A földközi-tengeri teória esetében is pl. a Málta melletti Gorón mutogatnak egy barlangot vagy Bérard a Gibraltár-közeli Perejil szigetecskén egy másikat, hogy abban lakott Kalüpszó, és ott is csak egy üres barlang van. Csak abban az esetben lehet Corvo barlangjában találni bármit, ha egy földrengés betemette volna a barlang száját, még a portugálok előtt.

A sziget területe 17 nkm, de alig többen lakják 400 főnél. Mindig is csak az a parton lévő falucska létezett. Az ottani egyszerű halászok semmiképp-, hivatalosan pedig soha senki nem kereste Corvón Kalüpszó barlangját, sőt mást sem. Itt egyszerűen sosem folyt semmiféle régészeti ásatás. Egyetlen egy próbálkozás volt, amikor az Leeds–i Egyetem 1983. júniusában Corvóra küldte Isserlin professzort, abban a reményben, hogy a parti sávban talál olyan nyomokat, amik arra mutatnak, hogy a szigeten kikötöttek karthágói hajósok (ez az expedíció sem tartott sokáig). A falu ugyanis egyszerűen ráépült arra a területre, ahol egyedüliként kikötőhelyet érdemes létesíteni.
Kalüpszó szigetét mindenhol keresgetik Amerikától egészen Kisázsiáig, s a régészeket ez soha nem érdekelte igazán. Ilyen elhatározásból nem hogy Corvón, de sehol máshol se kutattak Kalüpszó barlangja után.

Corvón talájuk a négy patakot, ami a barlang alatt ered és a "tengeri varjak" -at is (hol van ez Gozónál?) Az eposzban leírt éghajlati viszonyok is hasonlók ahhoz, amilyen e szigeten is uralkodik. Attól még "magányos sziget"-nek nevezhette meg az író, hogy van egy másik lakatlan sziget a látótávolságban. (még az sem kizárt, hogy az "odüsszeuszi" időkben - mint már tárgyaltuk - a feltehető alacsonyabb vízállás miatt, egyetlen szigetet képezett Corvo és Flores. a szerk. )

William Babcock földrajztudós megvizsgálta Corvo régi nevét: "Tengeri Varjak Szigete" és oda jut, hogy kétségtelenül a kormoránt nevezték "tengeri varjúnak", aminek nagy rajai ott tanyáznak Corvo sziget sziklás partjain és egyik jellegzetessége a szigetnek ( Babcock: Legendary Island of the Atlantic, 1922).
A "Tengeri Varjú szigetét" (Isle de Corvis Marinis) így véli felfedezni és nem is látszik tudni Homéroszról sem. Babcock még az Edriszi arab geográfus (12. század) által leírt elég titokzatos észak-atlanti szigettel is azonosítja Corvót, amit Edriszi 'Raqa' néven említ.

Homérosz Ogügién leírja, hogy a barlang irányában (tehát ahol valójában is kormoránok élnek a corvói partfal lejtőjén): "nyelvüket öltögető" tengeri varjak láthatók, akik a víz felé iparkodnak (5.66-67). Majd még egyszer említi egy másik helyen e madarakat, mint amik a tenger "habtaraján úszkálnak" (12.418-19). Homérosznak a "korônai einaliai" szavát fordítják "tengeri varjúként".
Merry, Monroe és Riddell angol ókortudósok máig alapműve a két vaskos kötetből álló "Commentary on the Odyssey". Ebben ezt a homéroszi madarat a kormoránnal azonosítják, amely nagysága, formája és sötét tollazata miatt kapta a "tengeri varjú" nevet és a "nyelvöltögetés" is éppen rájuk jellemző.

Kalüpszó és Ógügia szerepét persze jócskán eltúlozták a későbbi századokban, mert itt töltötte Odüsszeusz a legtöbb időt utazása során, de ez egy kényszerű pihenő, egy be nem tervezett üresjárat volt. Valójában az utazás szempontját és céljait tekintve nincs jelentősége. Odüsszeusz itt magára van utalva: terveket sző és erőt gyűjt, de soha nem adja fel azt a célt, amit Kirké tűzött ki neki. Aztán eljön az idő és cselekednie kell: már megint "haza akar menni"! Homérosz részletesen leírja, hogyan készít tutajt. A leírás olyan pontos, hogy egy angol ókortudós 1884-ben, részletes tanulmányban rekonstruálni tudta.

Homérosz ezt írja a "sokeresztékes tutaj" készítéséről: „Húsz törzset vágott ki, s a fejszével lefaragta ágaikat, legyalulta tudón, csaptatta zsinórral. S fúrókat hordott ki Kalüpszó, isteni asszony: s ő egymáshoz is illesztette, kifúrva, a fákat, s összeerősítette eresztékkel, cövekekkel. Mint amilyen szélesre keríti az ács a teherrel járó bárka erős derekát, mert érti a dolgát, jó tutaját ugyaníly szélesre faragta Odüsszeusz. Bordákat tett rá, támasztván sűrü cölöppel, végre keresztbe gerendákkal befejezte a munkát. Árbocot állított bele és a vitorlarudat, mely jól odaillett, és hogy irányíthassa, a kormányt. Fűzfonadékkal az oldalait körül is keritette oltalmul habok ellen; s lombot szórt a tutajra. Vásznakat is hordott ki Kalüpszó, isteni asszony, néki, vitorlákhoz: s ezeket jól szabta ki szintén. És a vitorlavonó- meg a talpkötelet kifeszítve, hengereken tutaját taszitotta az isteni vízre.” (Devecseri ford.)

Odüsszeusz tutajaEgyedül egyvalaki vette a fáradtságot, hogy komolyabban tanulmányozza a Homérosz által leírt tutajt: Edmond H. Warre (1837-1920) angol tudós, aki értett a hajózáshoz valamennyire, sőt a maga korában híres evezős volt. Warre bemutatta, egyiptomi freskókkal összevetve a tutajkészítés fázisait, ugyanis Odüsszeusz pontosan ugyanolyan módszerrel és ugyanolyan tutajt (dereglyét) is készített, mint amik a fáraók korában, sőt már a fáraók előtti korban is a Níluson közlekedtek. Heyerdahl pedig bebizonyította a Csendes-óceánon a tutaj tengerállóságát.

A hosszas kényszerpihenő után hajósunk elbúcsúzott Kalüpszótól és újból tengerre szállt. Keletnek hajózva tutaján, hogy elérje küldetése végső célját, mely cél mindig ott lebegett szeme előtt, hisz ezért indult el évekkel korábban a 12 hajóból álló raj; a prehisztorikus világ legelképesztőbb rablását akarták végrehajtani. Ennek érdekében törtek be Thrinakién Héliosz palotájába, hogy megszerezzenek onnan valamiféle fegyvert. Az egész expedíció nagyszabású terve megborulni látszott, hisz minden hajó elpusztult az út során és minden tengerész is, egy kivételével, s hercegünk most megint úton volt, mert azt tervezte, amit korábban erővel próbáltak volna magukhoz venni, azt most kénytelen lesz valamilyen csellel megszerezni, a küldetést tehát nem adta fel.

Megfigyelhető hogy Odüsszeusz minden kalandja összefügg a nőkkel ill. valamilyen szerelmi afférral, mely már a Szelek Őrének szigetén felbukkan. Egy elszólásból tudjuk, hogy a "lakatlan" Kecskék szigetén (küklopszoknál) is najádok éltek a szigeten. A laisztrügónoknál felderítői először három lánnyal találkoznak, majd Szkheirán partra vetődve lányokba botlik.

Titokzatos szerepet játszanak a történetben az istenek is: Poszeidón az egész utazás alatt ellenséges, de erre Homérosz csak nevetséges indokokat tud felsorolni. Hermész isten pedig szintén felbukkan Kirké, majd Kalüpszó szigetén is. A "riadalmas Perszephonével" persze vigyázni kell, boszorkányistennő, akár Hekaté, sőt talán őt tisztelték titkon a Kabirok anyjaként, márpedig ugyebár Odüsszeusz rokonságban állt a Kabirokkal, maga is mutatott be csecsemőáldozatot, ami törpe kuréteszek szokása volt Krétán.

Victor Bérard is ugyanilyen irányú utazást feltételez és kb. ugyanakkora távokat: tehát az olasz partoktól (Szirének) délnek megy a Messinai szorosig, majd a vihar innen (a Kharübdisztól) egészen a Gibraltáig (Perejil) küldi nyugatnak. Ha ezt csak lerajzoljuk vonalként, majdnem átilleszthető arra az útvonalra, ami az Azori szigetek közt játszódott le. Sajnos Homérosz csak annyit mond a "navigációról", hogy Odüsszeusz a Kharübdisztól sodródva a 9. napon érte el Ógügiét, majd amikor elhagyta a szigetet, 17 nap és éjszaka hajózott, kedvező széllel, miközben a Nagy Medve bal kéz felől esett (azaz nagyjából keletnek tartott) mire elérte a phaiákok szigetét.

Kapcsolódó cikkek: