A laisztrügónok földje

Odüsszeusz hajóival elhagyta a Küklópszok földje közeli, kecskékben dús kis szigetet, ami ugyebár a marokkói óceáni part és a Kelet-Kanári szigetek régiója volt. Innen a "Szelek Őrének" szigetére indultak. Most sem írja Homérosz, hogy merre és meddig mentek. De elég nyilvánvaló, hogy északnak és igen sok napot. Az eszményi időjárású Boldog Szigetektől bizonyára sokkal északabbra lehetett Aiolosz szigete.

A hajók nagyjából a nyugati hosszúság 10-12 foka közt haladtak. Nem tudni pontosan, hogy hol volt Aiolosz "úszó" szigete, amit törhetetlen bronzfal vett körül, mert azt ma pontosítani már nehéz, de abban az időben volt arra egy nagyon híres sziget, a "Hy Brazil" , tán az került az útjukba, Írországtól 300 km-re Ny-ra. Szerepelt az ősi kelta mesékben, kereknek, sőt szigetgyűrűnek írták le. Ma már nem létezik, de Odüsszeusz idejében még a víz felett volt: valójában azonos a tenger alatti Porcupine–zátonnyal. Egykor talán Atlantisz hatalmi zónájába tartozott.

Jan Mayen szigetHomérosz leírása viszont arra ösztönöz, hogy még északibb szigetet keressünk. Aiolosz király családja a Jan Mayen szigeten élt, mely akkoriban enyhébb éghajlatú hely lehetett, mint ma. A meredek part leírása, a szelek barlangjai, vulkánja mind ide visznek. Kétségtelenül megsüllyedt sziget. Odüsszeusz lát rajta egy lakatlanná vált várost. Egy bányasziget lehetett valamikor, de lakói időközben elmenekültek, s egyben őrsziget, lakói sajátos bunkeréletmódot folytattak, de már a hüperboreaszi királyság hatalmi zónájába tartozott. Aiolosz egyik feladata volt, hogy az arra vetődő hajósokat visszafordítsa.

Odüsszeuszék e király ellenében, innen próbáltak tovább északra hajózni, de a Spitzbergák felé vezető félúton egy hatalmas gyűrűáramlás van ma is, ami visszafordítja a hajót. A következő próbálkozásnál előbb keletnek mentek, megkerülve az áramlást és a 7. napon eljutottak a Spitzbergákra: itt éltek a laisztrügónnak nevezett óriások.

A tudósok már régóta tudják, hogy a laisztrügónok földjének leírása, kezdve a fjordszerű kikötőhellyel és az ilyen és hasonló jellemzés róla: "egymáshoz a nap meg az éj ösvénye közel van", az csakis a sarki övezetre illik. Ki tudja miért, de még ezeket is sokan Szicíliában szimatolják, ennek ellenére is.

A Spitzbergák akkoriban a hüperboreászok egyik tartománya volt. A szigetet hivatalosan Barents fedezte fel 1596-ban, de a hatvanas évek óta tudjuk (egy véletlen felfedezés nyomán), hogy már az újkőkorban, tehát i.e. 8000-4000 közt biztosan lakták a szigetet, sőt települések voltak ott, majd nem tudni mikor, elnéptelenedett. Valódi régészeti kutatások itt soha nem folytak.
Mindenesetre Odüsszeusz expedíciójának ez volt az első ki nem mondott célpontja. Három felderítője betört a laisztrügónok várába és elhozott onnan valamit, amiért olyan düh fogta el a „nagyon erős fajtából való” gigászokat, hogy egy kivételével Odüsszeusz minden hajóját megsemmisítették. Mikor a pelaszg mesék Perszeuszának is hasonlóan az Okeanosz egyik szigetére kell utaznia a Gorgó-fejéért, előbb betör egy hüperboreaszi várba valamiért, majd onnan ment vissza az Atlasz hegyéhez. Nyilván fontos dolognak kellett lennie...

Gerard von Keulen 1707-ben kiadott egy meglepően pontos térképet a Spitzbergákról (64 ezer nkm!) is, ami még a szárazföld belsejét is részletesen mutatta, holott alig száz éve fedezték akkor még fel, és azóta sem jártak arra expedíciók (nem is pénzelte volna senki), csak néhány orosz bálnavadász szállt ott partra nyaranta. Akkor meg honnan ez a térkép? Szeretik ezt 1707-ben Cornelis Giles holland bálnavadásszal magyarázni, aki 1707-ben elsőként hajózta körbe a szigeteket. Ám Keulen a sziget belsejét is ábrázolta, és a fjordokat, nagyon részletesen.

 

Odüsszeusz útja a Spitzbergákon kerezstülA mellékelt térkép nagyjából abban az állapotban mutatja Ny-Európát és Ny-Afrikát, amilyen az i.e. 6500 és 3200 közt lehetett rajta (berajzolva) Odüsszeusz valószínű útvonala. A mai partvonal mellett azokkal a részekkel (abban az időben a világtengerek szintje 15-20 m-el alacsonyabb volt a mainál), melyek akkoriban még a tenger felett voltak (világoszölddel jelezve): ilyen pl. Szicília déli része, Anglia összefüggése a kontinenssel, viszont láthatók É-Afrika akkor még létező óriástavai is. Odüsszeusz útját piros vonal és nyilak jelzik, egészen a Malea foktól kezdve a Svalbard szigetig.

Egy mediterrán hajóstól nem várható el, hogy ilyen távoli északi királyságokba örömmel hajózzon, de ők egy küldetést teljesítettek, s nem azért mentek oda, hogy letelepedjenek. Nem lehetett már akkor sem a Svalbard meleg éghajlatú, de mivel évezredeken át volt népessége, talán i.e. 3000 körülig, azt mutatja, hogy valamivel enyhébb volt a mainál az éghajlata (évi középhőmérséklet -4 fok). Még a 18. században is szinte csodaszámba ment, hogy néhány orosz, hat telet volt képes átélni a Spitzbergákon. Viszont valóban volt már a prehisztorikus lakosság idején is ott jég telente, ahogy Homérosz mondja, hogy Laisztrügóniában a „nyugodt víz színe fehér lett” és a vízben összecsapódó "sziklák" úsznak. A Laisztrügónok helyének ily északi megadása mások teóriáiban is megjelenik; például a sarkkutató és felfedező Nansen vagy Robert Graves, akinek két kötetes munkája a görög mítoszokról magyarul is megjelent, a norvég fjordokhoz helyezte azt, mivel Homérosz utalásai ide vezették őket, a 64. szélességi foktól mindenképpen északabbra.
Kolumbusz (egy valóban mediterrán hajós) 1477 februárjában, amikor olyan kivételesen enyhe volt a tél, Izlandtól Jan Mayen szigetig hajózott: és nem volt befagyva a tenger az északi tél kellős közepén (hasonló történt 1921/22-ben is). Odüsszeuszunk több mint 5000 évvel ezelőtt, jobb időjárási körülmények közt, nem is télen, miért ne hatolhatott volna fel eddig, sőt tovább?

Homérosz szűkszavúsága miatt lehetetlen találgatni, mit raboltak el emberei a laisztrügónok várából. De elég figyelemre méltó, hogy éppen a Spitzbergák a földgolyónk legbiztonságosabb helye, ahol egy "Itéletnapi tároló" létesült, arra az esetre, ha a glóbuszunkon egy nagy katasztrófa rohanna végig vagy atomháborúban megsemmisülne az emberiség nagy része. Itt tárolják azokat a magokat, amellyel újra indulhatna az élet a földön... (lásd fentebb két képet a tárolóról). Volt itt a prehisztorikumban is már egy vaskapus vár, ahogy az északi mesék, mint a Kalevala is utalnak erre. Lehet, hogy hasonló célzattal, mint ez a mai tároló? A laisztrügónok ennek voltak ez őrei?

A misztikus azori szigetvilág – csak nők mindenütt

A Spitzbergáktól Odüsszeuszék - immár egy hajóval - elindultak délnek, s az óceán közepe felé vették sietősen az irányt ("Ókeanosz sebes áradatát odahagyta bárkánk"), hogy minél távolabb kerüljenek Aiolosztól és a laisztrügónoktól. Végtére is a feladat első részét már teljesítették, de még a misszió fő része hátra volt. Egy szigetre kellett menniük, teljesítve ott a próbákat, majd elraboljanak valamit, hogy Keletre vigyék...

Az ókori görögök azt terjesztették, hogy a Nápolyi-öböl Circeo-nak nevezett foka felé vették az irányt. Korunk nagy "kolumbuszai", jachtos felfedezői is rendszerint körbe-hajókázzák ezt a tengerbenyúló hegyet, mint akik felfedeznék Odüsszeusz ittjártának nyomait, de a mi Odüsszeuszunk ekkor már rég az óceán habjait szelte, s útban volt a boszorkánypapnő, Kirké szigete felé.

Utazásuk időszakában még, egy nagy kataklizmát túlélt és víz alá került atlanti szigetvilág (vagy kiskontinens) maradványai, kisebb-nagyobb szigetek, a felszínen voltak egészen az i.e. 3100 körül bekövetkezett másik nagy katasztrófáig, köztük ugyebár a három szigetünk.

A Földközi-tengeren hajózgató modern kori Odüsszeusz-nyomkövetők rendszerint szívesen idézgetik valamelyik ókori szerzőt, aki Odüsszeusz helyszínét valamelyik Szicília körüli szigeten tudta. Pedig számos ókori író lehetségesnek tartotta, hogy Odüsszeusz az Atlanti-óceánon hajózott Aszklepiádésztól Plutarkhoszon át Solinusig. Arisztarkhoszt tartották az ókori szövegkritika legnagyobb alakjának, az Alexandriai Könyvtár vezetője volt, Homérosz két munkájának szövegkritikai kiadása is hozzá fűződik (mi is ezt ismerjük). Nos ő Odüsszeusz helyszíneit kihelyezte az Atlanti-óceánra, sajnos bővebbet nem tudunk, mert minden munkája elveszett, akár Olümpiodóroszé, aki az egyiptomi Thébában született történetíró volt. Ő pogány iskolákat járt, s huszonkét kötetes történeti munkáját Bizáncban írta. Egy töredék szerint, számos adatot szedett össze arról, hogy Odüsszeusz hol bolyongott az óceánon, sőt Phótiosz leírja: olyan hitelesen, hogy sokan elfogadták nézetét. Gondoljunk bele, ez a két szerző birtokában volt az egyiptomi könyvtárakban felhalmozott óriási kultúrkincsnek és éppen ennek fényében beszéltek az óceáni utazásról!

A küklopszok földjével átellenben voltak a "Boldog Szigetek" (a mai Kanárik). Markellos viszont hét kisebb szigetről beszél az óceánon, melyek Perszephonénak voltak szentelve, azaz értelemszerűen jóval komorabb helyek, minthogy a Kanári-szigetekkel azonosítsuk ezeket is.
Az Azori-szigetekről van szó, melyeken sohasem élt állandó lakosság, mert egyfajta „temetőszigeteknek”, vagy inkább "kultikus szigeteknek" számítottak, a nagy Atlantisz maradványainak. Viszont Perszephoné alvilági istennőhöz hasonló vénuszi anya tiszteletét ápoló papnők érkeztek évszázadokon át rendszeresen ezekre a szigetekre, egyfajta remeteéletet élni. Kicsit hasonló szerepet kapott Izland, amíg csak ír szerzetesek lakták. Ezek emléke még a középkori arab történetírókhoz is lejutott, akik össze-vissza beszéltek kizárólag asszonyok (néha amazonok) által lakott óceáni szigetekről. A későbbi korok persze boszorkányoknak hitték őket, idetartó hajóik "boszorkányhajók" voltak, melyekkel szerencsétlen volt még a találkozás is. Éppen ezért találkozik Odüsszeusz a további útja során szinte kizárólag nőnemű lényekkel ("lények" tehát nem biztos, hogy az általunk ismert emberi fajhoz tartozóak. - a szerk.).

Homérosz az Azori-szigetvilágban, amit Markellosz "Perszephoné szigeteinek" csak nőnemű lényeket ír le; erre sem figyeltek igazán korábban: kezdve Kirké és négy szolgálólánya (Aiaié), a két szirén (Szirének szigete), Szkülla és Kharübdisz is eredetileg nimfák voltak, Héliosz szigetén megint két najád (Trinakié) majd most Kalüpszó (Ógügié). Ezek najádok valójában papnők, vagyis inkább valamiféle női mutánsok.

Ugyanakkor a kelta vagy berber-arab hagyományok is, melyek az óceán magányos szigetein élő papnőkről, szerzetesekről vagy amazonokról meséltek. Ugyanezt mondták a görög-pelaszg mítoszok is, mikor a Gorgóknak szigeteket tulajdonítottak az óceánban vagy ide helyezték a Heszperidákat. Nyilván abból a korból maradtak fenn ezek a mondák, mikor a remete szigetek misztériumok szent szigetei voltak, ahol sok évszázadokon át papnők váltották egymást.
Hajójuk mindenfelé kikötőhelyeket talál, oda futnak be, még a küklopszok földénél is, pedig ők "nem ismerik a hajózást", ami eszünkbe juttathatja Marokkó mára tengerbe süllyedt kőmólóit, melyek még egy prehisztorikus tengeri királyság hajói használtak. (Lixus)

Odüsszeusz útja az Azori-szigetek között

Kirké

Hogy mennyi ideig hajóztak a laisztrügónoktól tovább Odüsszeuszék, nem közli Homérosz, de valószínűleg több hétig is, mert amikor megérkeztek egy Aiaié nevű kis szigetre, két napig csak kimerülten feküdtek a parton. Nyugodt alvásra azonban semmi okuk nem volt, mert a prehisztorikus kor egyik rejtélyes varázsszigetére kerültek. Kirké boszorkánypapnő és négy szolgálója lakott itt.

Kétségkívül kicsi volt, mert Odüsszeusz egy szikláról körbelátta, de más szigetet nem látott. És mivel Homérosz Éósz istennő, azaz a Hajnal istennőjének otthonának mondta, szinte az összes kései magyarázó abban van, hogy a laisztrügónoktól keletre kellett menniük. Valójában Homérosz csak azt jelezte, hogy a vénuszi anya szigete volt, hisz Éósz szülte Phoszphóroszt, akit mi inkább Luciferként ismerünk.

TerceiraFeltehetőleg Svalbardról délnek, délnyugatnak vitte őket az áramlat, elhaladtak Izland mellett, majd több napos megfeszített út következett, mert átkeltek a Golf-áramlaton („Ókeanosz sebes áradatát odahagyva”): ez a magyarázata a kétnapos kimerültségnek. Az első útjukba kerülő sziget az óceán közepén, a kerekded formájú Terceira volt. Az Azori-szigetek kezdeti elnevezésének eredete homályos, úgy hiszik egy sólyomféléről („Acor”) kapta a nevét a 15. században. Valójában nem igazán tudjuk miért és honnan jött a név, viszont Kirké görög neve egy sólyomhoz hasonlító madárra utalt. Más is meglelni vélte már Terceirán Kirké szigetét, pl Karl Bartholomäus az esseni egyetem professzora, aki 1977-ben szintén ezt vélte Aiaié szigetének (bár teljesen más megközelítésből).

Feltehetőleg a sziget északi oldalának közepe táján lévő Quatro Ribeiras-öbölbe hajóztak be. Az öböl nagy része magas, ijesztő partfal, de van hely kikötésre is. A meredek partfalra valakik, talán a karthágóiak, i.e. 200 körül egy nagy feliratot helyeztek el, mert föníciai jelekkel volt írva. Mikor az áramlatok már veszéllyel fenyegették, 2006-ban helikopterrel kiemelték a feliratot tartalmazó kétmázsás lávasziklát. Herbert Sauren belga asszírológus megvizsgálta a szikladarabot, és úgy vélte, kétségtelenül emberi kéz műve, annak ellenére, hogy csak négy betűt tartalmaz. Ezek sémi (föníciai) írásjelek. A legvalószínűbb jelentésük: "vissza" vagy "látlak". Sauren szerint nyilvánvalóan hajósoknak szólt az üzenet, melynek jó része már rég az enyészeté lett. Ez egy figyelmeztetés volt, de csak pár betű maradt belőle, melynek értelme ez lehetett: „ne köss ki, látlak, ez egy tabu sziget”. De milyen hajósoknak? Hisz az írásjelek tipusa azt sugallja, hogy az i.e. 2. századiak. A föníciaiak vagy a későbbi portugálok, egyaránt keletről érkeztek. Terceirát - már helyzeténél fogva is - nehéz elképzelni, hogy északról közelítsék meg. Viszont Odüsszeusz éppen erről érkezik! Mit tudtak a föníciaiak a szigetről, amit mi nem???

láttam a szélesutú földről füstöt kanyarogni,
Kirké termeiből, erdő, sürü tölgyesen által
” (Odüsszeia)

Odüsszeusz a hajójától nem messze felmászik egy parti szirtre, s onnan „rőt füstöt” lát gomolyogni valahol a szigete közepe felé. A füst a régi hajósok szemében mindig emberi tevékenységet jelzett. Odüsszeuszék is, ha közeledtek egy parthoz, rendszerint ezt kémlelték. Ez a természeti tünemény ma is meg van: Furnas do Enxofre nevű hely kénes barlangjaiból, vöröses füstfelhők szállnak fel, s a talaj is már rozsdavörös színű. Ez ma turista látványosság. A Quatro Ribeiras-öböltől mintegy öt kilométernyire délnek. Linschoten 1592-ben Terceiráról rajzolt madártávlati képén is látjuk a két nagy füstoszlopot, mint a sziget jellemzőjét.

Odüsszeusz elküldi 23 társát, hogy menjenek el a füst irányában, mert ott kell lennie Kirké házának. Azok el is mennek, s meg is találják. A boszorkány Kirké nagy kőházban lakik, melynek termei vannak. Mészöly Gedeon 1959-es fordítása egyenesen "kastélynak" fordítja Kirké otthonát. Az oszlopos bejárata, nagy szárnyas ajtó. A házat négy szolgálója tartja rendben. A sziget közepe táján, fák közt van ez a hely. Kirké neve valószínűleg egy olyan igéből származik, ami a körök védelmezőjét vagy gyűrű körült jelent. Furnas do Enxofre barlangjait dél felől a Guilherme Moniz ősi vulkánjának 3-4 km átmérőjű kalderája határolja. A kaldera hatszáz méteres fala ovális gyűrűt formál, és nagyjából a sziget közepe táján is van. Nem lehet, hogy ennek a „gyűrűnek” volt az úrnője Kirké?


A terceirai cart-ruts egy részlete és mellette egy térkép arról, hogyan haladt a szigeten Odüsszeusz.

Mikor Odüsszeusz társai közeledtek a házhoz, az azt körülvevő erdőben és a ház előtt, vadállatokkal: farkasokkal és oroszlánokkal találták szemben magukat, de ezek nagyon szelídek voltak az emberekkel. Csakhogy jelenleg úgy tudjuk, hogy sem Terceirán, sem az Azori-szigeteken nem éltek oroszlánok és farkasok! Csakhogy éppen a Guilherme Moniz kalderájában találhatók a rejtélyes cart-rutsok, azaz keréknyomok a megkövesedett lávatalajban. Ezekre már Darwin is felfigyelt, mikor 1936-ban pár napot a szigeten töltött, és meg is döbbentette. Terceira legnagyobb történetírója Francisco Ferreira Drummond 4 kötetben adta ki az 1800-as évek közepén a sziget történetét. Leírta, hogy helyi öregeknél és a sziget településeinek levéltáraiban feltúrta az anyagot ezekről a keréknyomokról, de csak az derült ki, hogy ezeket mindig is ismerték, nem tudtak olyan portugál tevékenységről, ami ezeket létrehozta volna. Végül arra jutott, hogy volt egy népesség a portugálok előtt, akik hátrahagyták a keréknyomokat. Csak a legújabb időkben, 2014-17 közt takarították le 300 méteren ezekről a rárakódott földréteget. Lásd fentebb a 2. és 3. képet, ami a terceirai cart-rutsokról készült. Nuno Ribeiro és Felix Rodriguez vizsgálatai szerint ezek nem keletkezhettek semmilyen portugál tevékenységből (lásd fentebb Rodriguezt, amit az egyik cart-rutsot vizsgálja), ráadásul ugyanolyan réginek tűnnek, mint a máltaiak, azaz kár még a föníciaiakat is emlegetni. A vonalak mélysége a 3-40 cm között változik, a nyomtáv nagyjából 1,1 és 1,4 méter közötti a vonalak közt. A hegyekben itt cédrusok nőttek, de nem olyan mennyiségben, hogy évszázadokon át azt elszállítsák a déli kikötőbe. Erről nem is szólnak a krónikát. Az egyik portugál régész szerint a helyi ökrös szekerek nyomai, de ez csak egy olyan elterelés volt, ami a köznek szólt, és tudatlanságból is fakadt. Ribeiro megvizsgálta a keréknyomokat, s kimutatta, hogy a helyiek két ökrös szekeret használtak régóta, de itt csak egy fért volna el. Ráadásul a párhuzamos nyomtávok távolsága sem mindig egyezett ugyanazon a vonalon. Márpedig nincs olyan szekér, aminek a tengelye itt-ott megnyúlik! Öntözésre sem használhatták ezeket: egyrészt nincs értelme, mert elég eső van, másrészt, minek lennének párban?
A döbbenet csak ezután jött, ugyanis Ribeiróék úgy találták a megtisztított részeken, hogy a fővonalakhoz több mellékvonal csatlakozott, de ezek mind tele vannak vulkáni hamuval. Csakhogy a portugál betelepülés óta csak 1761-ben volt egy vulkanikus tevékenység a szigeten, az is messzebb és nem olyan jellegű, ami vulkáni hamut hozott volna. A geológusok szerint a Pico Alto vulkanikus komplexuma a kaldera mellett, amin végigmennek a keréknyomok, több vulkánkitörés volt i.e. 9000 és i.e. 1000 közti időszakban. Ribeiro szerint az i.e. 1000-es dátum megadja a legkésőbbi idejét, mikor a keréknyomok keletkezhettek, de ez lehetett úgyszólván sokkal előbb is!
A keréknyomokat a helyiek Passagem das Bestasnak nevezik (mint Drummond is írja), azaz Fenevadak vagy Vadállatok Átkelőhelyének, vagy Vonulásának. Drummond is úgy vélte az elnevezés a szigetet lakó korábbi népesség adhatta át a betelepülő portugál telepeseknek a 15. században. Már az elnevezés is különös, hiszen vadállatok itt sem a felfedezés idején, sem azóta nem éltek! Kirkét valamiért a Vadállatok Úrnőjének is nevezték! Ha régészek találnak majd Terceirán prehisztorikus időkből származó vadállati csontokat, ezek nyilván olyan állatoktól származnak, akiket a misztériumok miatt odaszállítottak. De mivel Homérosz maga is azt írja ezekről, hogy milyen szelídek voltak és csupán elvarázsolt emberek, úgy éppenséggel arra is következtethetünk, hogy a beavatandókat az út mentén állatmaszkos emberek "köszöntötték", ami szintén ismerős volt az egyiptomi/görög misztériumavatásokban. Azaz nem igazi vadállatok vonultak a cart-rutsokon, hanem vadállatoknak beöltözött maszkos emberek.
Homérosz azonban nem csak Furnas do Enxofre kénes barlangjairól emlékezett meg, hanem a cart-rutsról is! Mikor ezt írta: „szélesutú föld, nyilván erre gondolt. Ha Odüsszeuszék itt találták a keréknyomokat, úgy azok i.e. 3200-tól is régebbiek. Úgy néz ki, hogy Kirké háza a kaldera nyugati vagy még inkább az északnyugati részén állhatott valahol. Hogy ki vagy mi és mikor rombolta le, nem tudni. Talán a föníciaiak tették, vallási okokból, s meglehet épp ezért érkeztek a baljóslatú szigetre?

Nuno Ribeiro, A. F. Rodriguez, Antonieta Costa és más portugál kutató régészek Terceirán 2010-től kezdve több nyomát találták egy portugál előtti lakosságnak. A szigetet hivatalosan 1445-ben fedezték fel, s betelepítése 1450-ben kezdődött. Találtak egy tálat olyan üledékben, amiről megállapították, hogy 11. századi. Találtak római epigráfot és arab betűkre emlékeztető feliratokat. Különös sziklavájatokat és faragványokat. Angra Heroism egy magángyűjteményében van az a szobor talapzat, melynek feliratát Herbert Sauren fejtette meg: a dákok istenét dicsérik rajta! Ribeiro portugál régész 2011-ben Monte Brasil félszigeten, a hegyoldalban két hypogeumot azonosított be valamint hozzá kapcsolódó sziklafaragványokat és vájatokat. A hypogeum temetkezési barlangok voltak a Mediterránumban, és az i.e. 9. sz. és az i.sz. 3. sz. közt használták. Ribeiro szerint ezek egykor egy karthágói Tanit templomhoz tartoztak, az i.e. 4. századból.
Találtak azonban olyan leleteket, melyek a rómaiakat vagy karthágóiakat mélyen megelőzik korban, mint bronzkorinak betudott sziklarajzokat, megalitikus építőkre jellemző sziklamélyítéseket, faragványokat, sőt az Espigão hegy legmagasabb pontján egy írországi dolmen-sírokra nagyon hasonlító konstrukciót, amit a természet így nem hozhatott létre. Úgy néz ki, a megalitok népe a prehisztorikum idején már eljött Terceira szigetére. Hiszen Kirké hatalmas házát is meg kellett építeni valakiknek! Úgy látszik egy kis csoport még élt Terceira sziget közepén lévő erdős magas fennsíkon, akik meséltek az első portugál telepesnek néhány dolgot, majd el is tűntek. Tőlük halhattak a portugál parasztok a misztikus keréknyomokról, mint a Vadállatok Vonulásáról...


Wilhelm Schubert van Ehrenberg képzeletbeli rajza Kirké palotájáról 1667-ből.

Azokban a prehisztorikus időkben az atlanti partok lakói számára egy sajátos misztérium-sziget volt Terceira, de egyszerű hajósok számára tiltott hely. A régi grálkeresők megállóhelye, egyedül ők nyertek bebocsátást, de még számukra sem volt veszélytelen. Odüsszeusz útjának közbülső, de igen fontos állomása. Egy évig lesznek itt, ahol Kirké, a sziget közepén, nagy fák gyűrűjében levő kastélyban lakott. Homérosz szövegéből világos, hogy Odüsszeusz szándékosan jött a szigetre, a kikötői szirtről is már Kirké házát kereste a távolban!
Az egyiptomi iskolákat járt Homérosz azonban kivételesen homályosan fogalmaz ennél a résznél, üzeneteket helyez el azoknak, akik tudnak benne olvasni. Kirké szigetének leírása az egyik legrejtélyesebb az Odüsszeiában, mert Kirké háza kétségkívül szentély, Perszephoné istennő szentélye is. A papnő szövőszék mellett énekel: a herceget várja (akár Csipkerózsika régi meséjében az odaérkező Perceforet herceget). A kapu előtt szelídített vadállatok őgyelegnek, akár az oroszlánok a héliupoliszi napszentély belső udvarán vagy Dániel próféta barlangjában: ez a legelső próba része volt, mert Odüsszeusz beavatásra érkezik. A szöveg rejtetten még ennek fokait is közli, kezdve a jelölt beolajozásával és „kykeonnal” (a szent, mágikus itallal) való kínálásával. Az atlanti szigetekről Afrikán át görög földre jutott eleusziszi misztériumok ősformáját látjuk, melyben a beavatás egyik feltétele a szépen csengő hang volt.

Odüsszeusz a beavatás hónapjai alatt instrukciókat kapott egy ládáról, annak kezeléséről és a benne lévő gépezetről, ami egykor Atlantisz termékenységét biztosította… A Grál használati útmutatóját tanulta meg.

A szigeten nőtt egy titokzatos virág, a „molü”, melynek fekete a gyökere és fehér virága volt: semlegesítette a mérgeket, de halandó nem szakíthatta le (ugyanezért evez át az Ókeanoszon Gilgames is). Ezt aztán Odüsszeusz nyomának újkori szimatolói mindenfelé keresték: Szíriától É-Afrikán át Itáliáig és minden létező virággal megpróbálták azonosítani. Aztán R. M. Henry 1906-ban két egyiptomi „varázspapirusz” rajzán fedezte fel a növény rajzát. Egy ilyen papiruszon láthatta Homérosz is annak idején. A molüt nem inkább Terceirán kellene keresni botanikusainknak?

Bizonyítékok felmutatása természetesen nehéz, hiszen az ősi Azori-szigeteken hagyományos értelemben sosem élt "lakosság". Papnők egy kasztja lakta néhányukat, egymást váltva nemzedékeken át. A folyamatos földrengések, az egykori partvonal 10-15 m-es lesüllyedése és a középkori telepesek megtették a magukét. Régészek sohasem kutattak itt, mert köztük bevett tan, hogy a szigeteket csak a 15 sz. óta lakják, azelőtt lakatlanok voltak (és csak 2010 után kezdett kutakodni ez ügyben néhány renitens kutató). Ám lehetne mit kutatni: Kirké szentélye az Algar do Calvao kialudt vulkán lejtőitől délre lévő "széles tisztáson" lehetett. Az egyik matrózt pedig, Elpénórt a szigeten temették el Odüsszeuszék: halmot emeltek a sírra és rá egy kőoszlopot. A sír a legmagasabb partszakaszon állt, ami kétségkívül Terceira nyugati szélén lehet.

Az utolsó próba azonban még hátra volt, ami az eleusziszi misztériumokban a „halál próbája”, mikor a jelölt „leszáll az alvilágba” ott szellemekkel találkozik, majd az út végén „feltámad” és visszatér az élők közé.
Ám erre nem kerülhetett sor Terceirán. Odüsszeusznak oda kellett mennie, ahol ez a próba - a legrégibb nyugati misztériumokban - ténylegesen is zajlott. Ezt a szigetet ma már hiába keressük az óceánon, viszont akkoriban még a tenger fölött állt és az ókori népek mind emlékeztek még rá, és rettegve emlegették történeteikben nevét… Ezért is kellett Odüsszeusznak kényszerítenie legénységét, hogy elhajózzon arra a helyre, ahová Kirké küldte. Mindenesetre elindultak egész útjuk legbaljóslatúbb helye felé...

Kapcsolódó cikkek: