Homérosz egy egyiptomi szent irat tekercsét hozta magával Egyiptomból, amit költőisített formában újraírt. Az eredetije azonban nem más, mit egy prehisztorikus időkben végrehajtott hajóút periplusza, melynek hőse (Homérosznál: Odüsszeusz) eljut egészen az Azori-szigetekig, hogy egy küldetést teljesítsen. Odüsszeusz pedig nem más, mint egy krétai "kurétesz", egy nagyfülű, vöröses hajú, törpe rasszhoz tartozó herceg.

Héraklész legrégibb leírásai is ugyanezt a fura embertípust mutatják. Talán egy korábbi, elpusztult civilizáció - számunkra néha teljesen idegen technológia - örökösei a már említett, kabirok ill. kurészeknek vagy éppen telkhineknek nevezett furcsa szerzetek. Az eredeti leírás „Odüsszeusza”, minden bizonnyal, az i.e. 4. évezredben élt és e törpe vagy nagyon alacsony termetű fajhoz tartozott, azokhoz akik akkoriban megjelentek Egyiptomban és a görög szigeteken.
Ők találták fel a hajózást, s ezért nem is találkozik Odüsszeusz más hajókkal a tengeren...

Aki figyelmesen olvassa Homéroszt, láthatja, hogy Odüsszeusz épen azért a ládáért jött, amit Szkheria királya mutat neki egy hatalmas teremben. Ugyanezt fedi Héraklész mítosza is, aki szintén valamiféle aranyalmákat ragad magához a Heszperidák Kertjében, messze nyugaton.

Homérosz Odüsszeiájáról szinte minden kutató feltételezi, hogy a szerző segédletként egy hajózási útmutatót, azaz peripluszt használt. Ezek mindig a széljárásokról, alkalmas kikötőkről, ívóvízlelőhelyekről és tájékozódási pontokról beszélnek, de sohasem magáról a hajóról. Ilyen több is maradt az ókorból. De pl. a föníciaiak és karthágóiak, akik több mint ezer éven át uralták a déli Mediterránumot: nincs egyetlen egy tőlük származó leírás sem saját hajóikról, nincs még ábrázolás sem! Amit tudunk hajóikról, azt görög leírásokból vagy egyiptomi templomi ábrázolásokból tudjuk. Ez alapján Homérosz utalásai nem vehetők figyelembe, mert valószínűleg az kora hajóira vonatkozik. Az akkori görög hajók öblös, nyitott fedélzetű, alacsony-merülésű gályák voltak. De az eredeti kaland hősei igazi tengerjáró vitorláshajókon keltek útra és biztos volt fedélzetük is, ami helykihasználás és a biztonság miatt elengedhetetlen (az egyiptomiaknak már az Óbirodalom idején voltak ilyen hajóik). És volt hajókormányuk, amit Diodórosz a rodoszi telkhinek találmányaként mutat be.

Pre-egyiptomi mítoszt vett át tehát Homérosz szinte bizonyosan. Pl. amikor Odüsszeusz tutajt épít, az is szinte pontról pontra megegyezik a nílusi dereglyék leírásával, amit a görögök soha nem alkalmaztak! Odüsszeusz házában pedig "papiruszból" van fonva a kötél.
Mindkét eposzban szerepel az ég csillagállásának leírása. is Egy görög csillagászattörténész ezt nemrég elővette és i.e. 3100 körülire helyezte.

A Trójai Háború, ahogy azt Homérosz leírta, sohasem történt meg. Valójában nem kis-ázsiai mondák alapján írta meg az ostromot - mint azt a történészek állítják - hanem az ő eposza generálta ezt a hagyományt, mert egy sem régibb tőle (i.e. 700 körül élt). Az Iliász egy ősi tengerparti város ostromát írta le, ami azonban egy másik helyen és egy másik időben zajlott le...
Homérosznak volt egy régi leírása egy tengerparti város ostromáról, amit ő átköltött Trójára. Ha megtisztítjuk Homérosz szövegét, úgy egy olyan háború képe jön le, amit nem az akhájok vívtak és a város leírása sem lehetett azonos a kis-ázsiai Trójával. A görög grammatikusok az i.e. 6. századtól folyamatosan hitelesítgették, vagdosták és gyomlálgatták Homérosz eposzait: így több - számukra - "zavaró" részlet tűnt el a költeményekből, pld. Trója fellegvárában álló piramis, melyben a király egyik lánya "lakott" (ezekről a kirostálásokról az ókori kommentárok tudósítanak).

Diodórosz, Plutarkhosz és mások olyan híres görögök közt említik, akik megjárták az egyiptomi iskolákat. Ptolemaiosz, Hephaisztion vagy Naukratész történetírók feljegyezték, hogyan jutott Homérosz a memphiszi Ptah szentély könyvtárában két papirusztekercshez. Héphaisztion még a pap nevét is közli, aki a könyveket odaadta. Az egyik egy tengerparti nagyváros legyőzéséről szólt, a másik egy napnyugati utazásról. Tzetzész pedig - valószínűleg Khairémon egyiptomi pap nyomán - arról beszél, Homérosz hogyan tanulta meg a hieroglifák olvasását. És így tovább a különböző források, melyek azonban kimaradnak a Homérosz életrajzokból vagy történeti munkákból.

Egerton Sykes angol kutató írt egy tanulmányt Odüsszeusz periplusza címmel (The Lost Periplus of Odysseus, New World Antiquity, 1978. máj.) egy történelem előtti tengeri felfedező korszakról, ami i.e. 3500 k. érte el csúcspontját és akkoriban keletkezett egy hajózási útleíró gyűjtemény. Ennek egy kései változata jutott el Homéroszhoz. Eposzainak tartalmi részét egy memphiszi könyvtárból elhozott papiruszon találta. Homérosz kijárta az egyiptomi iskolák lépcsőit, s megírta a két történet költői változatát görögül, átültetve a cselekményt a mükénéi kor végére, s a szereplők - ahogy az már szokás volt a görög irodalmi életben amúgy is - görög neveket kaptak.

Homérosz tehát egyiptomi anyagból dolgozott. Franz Joseph Lauth müncheni egyiptológus 1867-ben (!) kiadott egy esszét Homer und Aegypten címmel, ami az egyiptomi szövegek és leírásokból vett példákkal igyekezett bizonyítani, hogy Homérosz jól ismerte az egyiptomi történeteket, még ha titkolta is. Egyetlen irodalmárt - talán Gladstonén kívül- sem érdekelt azóta sem Lauth értekezése! Valószínűleg már nem is tudnak róla. Nos, Lauth természetesen szintén elvetette, hogy Thrinakia Szicília lett volna, ugyanis az egyiptomi Halottak Könyvének egy példányában találkozott egy messze nyugaton fekvő szigettel, aminek "Thrinakiu" a neve és a napisten, Ré tulajdona. Ezt a könyvet, meg vagy ezer évvel Homérosz előtt írták...

Odüsszeusz valódi útvonala

Persze, sok könyv született erről: íróik rendszerint jachtjaikon körbe hajókázzák a Földközi-tenger egyes pontjait, "csalhatatlan" szimatjukkal állapítva meg mikor és hol szállt partra Odüsszeusz. Ezt a hajókázást rendszerint "expedíciónak" titulálják. Ahol esetleg nem egyezett valami, ott ők "kijavították" Homéroszt.

Már az ókori szerzők két különböző véleményen voltak. Az első szerint a Földközi-tengeren, jó részt Szicília környékén hajózott Odüsszeusz, a Trójai Háború után (tehát i.e. 1200 körül). Ennek fő szószolói az Itáliában és Szicíliában letelepedett görögök voltak, amit sok költő és mondagyűjtő átvett.
A második vélemény szerint kijutott az Atlanti-óceánra (erre utalások megtalálhatók Eratoszthenész, Kratész, Polübiosz, Arisztarkhosz, Aszklépiadész, Artemidórosz, athéni Apollodórosz, Plutarkhosz, Tacitus, Solinus, Capella, Claudianus és mások munkáiban). Az ókori szövegrevíziók után is, az Odüsszeiában többször megemlítik, hogy Odüsszeusz elérte az Ókeánoszt és hajózott rajta!

Homérosz annyit mond, hogy "előre hajóztunk", majd ismeretlen napszámú hajózás és persze irány nélkül "megérkeztünk" a Küklópszok földjére.. Valójában, aki alaposan elolvassa Homéroszt, láthatja, hogy nincs igaza korunk hajókirándulásos "megfejtőinek", mint Bradford, Lessing, Bérard, Tim Severin vagy a magyar Vass Tibor. Ők egy hajós szemével képesek olvasni Homéroszt (ha egyáltalán elolvasták elejétől végig). Az ellentmondásokon pedig átsiklottak, a nagy Homérosz "apró tévedésének" tudták be. Csak egy kirívó eset (pedig tele van az Odüsszeia ilyenekkel): ezek a "felfedezők" Szicília partjait körbehajókázva keresték a laisztrügónok földjét, rendszerint meg is "találva" itt-ott. Pedig Homérosz elég egyértelműen leírta, hogy ez a föld messzi északi részen, a sarkkörön túl található (ezt még Bradford is elismeri, de szerintük Homérosz így "színezte" ki a beszámolót) és semmi esetre sem a Földközi-tenger partjain!

Előfordul persze azért, hogy más tengeri felfedezők is az Atlanti-óceánon keresték Odüsszeusz helyszíneit, pl. Gilbert Pillot: Le Code Secret de l'Odyssée (Az Odüsszeia titkos kódja, 1969). A magyar közönség jórészt Ernle Bradford: A megtalált Odüsszeusz című könyvére támaszkodhat, mely a szokásos, minden médiából ismert helyszíneket fújja Odüsszeusz utazásairól: Tunisz, Szícilia, Szardínia, meg az olasz csizma talpa...
Hogy Szicília környékén hajózott volna Odüsszeusz, erre sincsenek "kézzelfogható" bizonyítékok, vagy azokat később gyártották vagy egyszerűen az ókori revidiált kiadásokba szúrták a szöveg közé. Pl. a Circeo-hegy (!) az itáliai parton, amit Bradford - az ókoriak nyomán - Kirké-szigetével (!) azonosít vagy Máltán mutogatnak egy barlangot, hogy abban lakott Kalüpszó, és így tovább.

A Szicília körüli hajózás teóriája a görögök kései költeménye, ha úgy tetszik "történelemhamisítása". Az i.e. 8-7. században Itáliába és Szicíliába költözött görög telepesek "relikvia gyártása", aminek semmi alapja. Viszont számukra egy tulajdoni jog elismerése volt, hogy ahol Odüsszeusz csak partra szállt, az "görög tulajdon"! Ez a jog, az első partraszálló joga egyébként, még a 15-18. században is működött az angol, spanyol, portugál és holland gyarmatosítók közt.

Ugyanis a Fekete-tenger partjaira települt görögök meg éppen e tenger partjain és szigetein mutogatták Odüsszeusz ottjártának nyomait, s szintén jogot formálva ezekre és ezekkel szomszédos területekre. Már csak ezért is támaszthatna kételyeket minden érdeklődő emberben, ha jobban megismernének egy másik lehetséges útvonalat.

Maga az utazás, az igazi kaland tehát, ahol a bizonyos periplusz kezdődik: a Maleia-foknál volt. Innen a Lótuszevők földjéig hajtotta őket a vihar. Ezt az ókorban a mai tunéziai tengerparttal és az előtte lévő Djerba szigetével azonosították.

Mikor Odüsszeusz kihajózott az Atlanti-óceánra, azt nem a Gibraltári-szoroson át tette, hanem a Tritónisz-tóból Dél-Marokkóig futó, vízzel teli hasadékon át. Az Azori-szigetek közti bolyongása idején eljutott az említett három szigetből kettőre. Az egyik volt Hádész királysága, s Markellosz szerint az egyik szigetet valóban Plutónnak szentelték, amit a portolánó-szerzők Satanazénak kereszteltek. Majd később a másik szigetre, amit Markellosz szerint Poszeidónnak szenteltek és Homérosz Szkheriának nevezi.

E térkép Günter Kehnscherper német történész egyik könyvéből való, ami É-Afrikát mutatja a történeti idők hajnalán, mikor még a Tritónisz-tó területe akkora volt, mint a Kárpát-medence és a ny-afrikai mára kiszáradt wádik némelyikén betört az óceán vize mélyen Afrika területére. Az ilyen 'hasadék' egészen a Tritónisz-tóig vezetett, s alkalmas volt arra, hogy egy évezredekkel korábbi hajós ezen kijusson az Atlanti-óceánra. Ezen vitorláztak tovább Odüsszeusz hajói, s így valóban 'előrementek'.

E térkép Günter Kehnscherper német történész egyik könyvéből való, ami É-Afrikát mutatja a történeti idők hajnalán, mikor még a Tritónisz-tó területe akkora volt, mint a Kárpát-medence és a ny-afrikai mára kiszáradt wádik némelyikén betört az óceán vize mélyen Afrika területére. Az ilyen "hasadék" egészen a Tritónisz-tóig vezetett, s alkalmas volt arra, hogy egy évezredekkel korábbi hajós ezen kijusson az Atlanti-óceánra... Ezen vitorláztak tovább Odüsszeusz hajói, s így valóban "előrementek".

A Tritónisz-tó maradványa a Schott el Jerid, ami egy időszakos sós tó, és a területe még ma is 5-7 ezer nkm közötti. Ez a tó az eltelt több ezer év során folyamatosan apadt, megszűnt a kapcsolata a tengerrel is. Hérodotosz vagy Psz.-Szkülax annak idején még két szigetről is tudott a tóban. Nyilvánvaló, hogy a prehisztorikus időkben sokkal nagyobb volt, de hogy mekkora, az vita tárgya, hiszen évszázadonként is változtathatta alakját. Ősi városok voltak a partjain, mint a híres "Rézváros" (Tózeur).

Ősi Líbia

Atlanti földnyelvA kalandor kutató író Charpentier hitt Atlantiszban, az óriások egykori létezésében és éppen az Atlasz-hegységben. A titkok kutatása utáni vágya odavezette, hogy bejárja Egyiptomot és Libanont. Egy ideig Tangerben élt, ahonnan kutatóutakat szervezett a régi római Tingitania tartományban (Marokkó), köztük arra a helyre, ahol egykor Héraklész és az óriás Antaiosz megküzdött egymással.
Charpentier Az óriások és rejtélyes eredetük ( Les Géants et le Mystére des origines, 1969) c. könyvében beszél Héraklész hispániai útjáról, ahonnan a hős átkelt Afrikába, ahol legyőzte az óriás Antaioszt. A francia író szerint azokban a történelem előtti időkben egészen másként nézett ki a Gibraltári-szoros. Saját kutatásai és a mítoszok tanulmányozása után arra a véleményre jutott, hogy egykor a Gibraltár-fok összekapcsolódott a szemben lévő Ceutával. Európa és Afrika ílymódon kapcsolódott egymáshoz mintegy harminc kilométeres szélességben (nyugat felé egészen Tarifáig). Viszont a mai Marokkó északnyugati sarkát alkotó Spartel-fokot és Tanger kis földszegletét keskeny csatorna választotta el Afrikától, sőt, Charpentier szerint ez a kis földdarab nem is Afrikához tartozott akkoriban, hanem az Ibér-félszigethez! Ugyanis az ibér Punta Camarinaltól hosszú és keskeny félsziget nyúlt dél felé, egészen Tangerig. Ezáltal a félsziget és a lezárt Gibraltári-szoros közé egy tó szorult, amit Charpentier Tritón-tó nak nevez. Héraklész az említett földhídon jutott el Tangerbe. Akkoriban Lixus a Ladón mocsár északi partján feküdt, mely tó keskeny szoroson át kapcsolódott az óceánhoz. A tó déli partján terült el a Heszperidák Kertje. Charpentier Tritón-tó leírása majdnem tökéletesen megfelel Szkütobrakhión elmondásának: a földhíd leomlásával a tó valóban "beszökött" az óceánba. Azért csak majdnem, mert az ő Tritónisz tava túl kicsi, hogy benne nagyobb szigeteket el lehetne helyezni. Viszont az általa rajzolt tangeri földhídnak nem sok nyoma van a tenger alatt.

Odüsszeusz hajói tehát behajóztak egy csatornán, majd a Tritónisz tóba. Akkoriban a Gabesi-öböl bejáratát sok kis zátony és kiálló szigetecske "védte". Nem biztos, hogy szándékosan mentek erre, csupán a kijáratot keresték az Atlanti-óceánra. Viszont a lótophagoszoktól megtudták, hogy a tó déli részénél található egy csatorna, ami nyugatra visz és beleömlik az Ókeanoszba. Ezt a csatornát a lótophagoszok is használták, mert egyik törzsük ezen keresztül költözött Dél-Marokkóba, az óceán mellé (mint azt Artemidórosz feljegyezte).

Odüsszeusz "eredeti" kalandjai a Malea-foknál kezdődnek, minden "előzmény" csupán az eredeti hajónaplóhoz költött mese (mint a kikónok kirablása a görög partszakaszon). A Malea-fok és a Gabesi-öböl lotophagoszai a két utolsó "biztos" pont Odüsszeusz utazásában. De nehogy azt higgyük, egyedi eset történt Odüsszeusz hajóival, mikor egy vihar DNy-nak hajtva őket Maleától, egyszerűen a Gabesi-öbölnél, majd a Tritónisz-folyóban találták magukat! A görög mitikus kronológia szerint az Argonauták hajóját, az Argót ugyancsak szélvihar ragadta el a Malea-foknál egy emberöltővel Odüsszeusz előtt. Hajójukat a szél tolta be ugyanezen a csatornán.

Az évezredekkel (5-7 ezer) előtti É-Afrika jóval nedvesebb éghajlatú volt, a homoksivatagok fele ennyi helyet fedtek, mint ma. Folyók és óriástavak nyomai ma is látszanak, s partjaik mentén történelem előtti megalitikus kikötők fel nem kutatott romjai találhatók...
Hérodotosz (i.e. 450) az Argó hajó útjáról: „éppen a Malea mellett hajózott, elragadta az északi szél és Libüáig sodorta. S mielőtt meglátta volna magának Libüának földjét, zátonyra futott a Tritónisz tavon” (4.179). Ugyanez történt szerinte Odüsszeusz hajóival is.

Gyomlai Gyula magyar filológus A görögök története a római hódítás koráig c. egy évszázaddal ezelőtti munkájából eme idézet éppen erre vonatkozik, ami ma is érvényes igazság:
Az újabb kutatások valószinűvé teszik, hogy a régibb homerosi felfogás szerint a laistrygonok, Aiaia, a Kimmerios-nép és az alvilág bejárata, sőt Skylla, Charybdis és Thrinakia is a Fekete-tenger környékén képzelendők, és csak későbbi korban helyezték el őket az időközben jobban megismert nyugati [értsd: a Szicília körüli] tengerben…
A hazát változtatott görögség iparkodott az új vidékeket és népeket a régi honi hagyományokba belefűzni. Számos nyoma van ennek a törekvésnek egyrészt a genealogiai költészetben, másrészt a görög nemzeti történeti kutatásokban is. Korkyrában Szkheriára, a mesés phaiákföldre ismernek, Szicíliát a homéroszi Thrinakiával azonosítják, a Messinai szorost Szküllával és Kharübdisszal, a lipari szigeteket Aioliával, a latin partokat Aiaiával, Kirké hazájával, a Kroton melletti Skylaxot Ogygiával, a sorrentoi szigeteket a szirének szigetével; az alvilág bejáratát a Küme körüli vulkánikus vidékre helyezik, Héraklészt, Diomedészt és más görög héroszokat Itáliával kapcsolatba hozzák, a trójaiak közül meg kivált Aineaszt, kinek mindenütt nyomára ismertek, ahol csak olyan istenasszony tisztelete dívott, kit a görögök a maguk Aphroditéjével, Aineasz mondai anyjával azonosíthattak.

A görögök az egyiptomi eredetű beszámolókat jórészt csak az i.e. 7. századtól kezdik felhasználni, tehát Homérosz idejétől, vagyis miután utazóik és filozófusaik felkeresték Egyiptomot. Az é-afrikai Tritónisz-tóra, Hispániára, Tartésszoszra vagy az óceán mellékére (libüai amazónok) vonatkozó mondák nagy részét a görög félszigeten korábban ott élt "pelaszg"- nak mondott néptől vették át, ugyanis ez a nép korábban É-Afrikát lakta majd a partok mentén, Közel-Keleten és Kisázsián át vándorolt Görögországba. Az első rajaik tán az i.e. 7. évezredben érkeztek, majd volt egy nagy áttelepülésük Krétán keresztül az i.e. 4. évezredben is. A pelaszgok genetikai hasonlósága az É-Afrikát lakó ősberber népességgel pedig elég közismert az antropológusok körében.

Az első állomás, Küklopszok és amazonok

A Wadi Igharghar folyó a Tritonisz tóból folyt délnek, az Ahaggar hegység alatti hatalmas vízgyűjtőig. Innen egy másik folyó, a Wadi Tafanasset folyt délnek, belecsatlakozva a Nigerbe. Ezek ma kiszáradt wádik csak. Az Ighargharon hajdan még az Argonauták is hajóztak. A Nílusnak is volt egy nyugati ága, ami Abüdosz alatt csatlakozott folyóhoz. Innen a rege, hogy a Nílus eredetileg ny-ról folyt keletnek. Euthümenész - a bátor masszaliai hajós - i.e. 550 körül még a ny-afrikai parton kereste a Nílus eredetét.

Odüsszeusz hajói ezen a széles, akkor még vízzel teli wádin hajóztak a tovább a Tritóniszból, ami az Atlasz hegyláncai alatt vezetett délnyugatnak. Afrika mauritániai partjainál, a Kanári-szigetektől délre jutottak ki az Atlanti-óceánra. A partok mentén északnak vették az irányt. Marokkó nyugati partjain éltek a küklopszok, de néhány törzsük átkerült a Kanárik egyik-másik szigetére.
Varázslatos föld ez: az ősi Mauritánia.

A görög mítoszok - Homérosztól és Hésziodosztól kezdve - számos istenük vagy fél isteni lényük születését erre a partra helyezték, sőt néha az Ókeánosz valamelyik szigetére. Itt tudták a Heszperidák Kertjét is. Hát nem különös: egy keletről, Közép-Ázsia felől jött árja nép, mint a görög, az isteneit oda helyezte, ahol még egy görög sem járt akkoriban?

Marokkó partja "ősi kolónia" képét sugallja. Történelem előtti megalitikus kikötőinek (mint Lixus város) romjaival, melyek már félig-meddig a tengerbe süllyedtek. Még a Kanárikon is találtak ilyen kikötőt: ezek mára 10-18 méter mélységben vannak a tenger alatt. Van itt - a marokkói parton - egy hatalmas öböl, melyet már az ókori szerzők is a "Kereskedők öblének" neveztek. Partjaira 2500-3000 éve főníciai telepesek érkeztek, hogy birtokba vegyék a gazdátlan félig romos városokat. Később ők is elmentek. De kivel folyt volna az a nagy kereskedelem az akkori lakott világ szélén?

Artemidórosz görög geográfus 300 elhagyott várost említ itt! Odüsszeusz idején ezen a parton és a hegyek lejtőin élt a küklópszok hatalmas termetű törzse. Képesek voltak megalitikus kőköröket, ciklopi várfalakat építeni, de hajót már rég nem. Egy hajdani civilizáció degenerálódott utolsó mesteremberei. Kétségtelenül valamiféle "határt" őriztek. Héraklész mikor erre járt, az óriás Antaiosszal kellett megküzdenie. Odüsszeuszék az egyiket megvakítják. Odüsszeuszéknak ugyanis szabályosan le kellett győzniük egyet, ami egyfajta "rítus" része volt. Azért lopóztak a barlangjába, hogy megöljék.

Odüsszeusz tehát a lótuszevők után kijutott az Atlanti-óceánra. A Küklópszok földje már ott azonosítható. A megvakított küklopsz barlangja előtt, mondja Homérosz, hatalmas kövekből rakott kőkerítés állt: ez valójában egy megalitikus kőkör ( kromlech) leírása.

A Lotophagoszok földje, ami tulajdonképp Djerba szigete és a Gabesi-öböl partja. Homérosz szerint innen ismeretlen napig hajóztak tovább: "előre felé hajóztunk". A földközi-tengeri teória szerint megfordultak és északnak, Szicília felé vitorláztak. Viszont mivel a Maleia-foktól jöttek idáig (Dny-nak hajózva), ebben az irányban mentek is tovább (Hozzátéve, hogy akkoriban valamiért nem lehetett a Gibraltári-szoroson átkelni).

Lehetetlen pontosítani a küklopszok földjét, hiszen Marokkó vagy a Kanári-szigetek némelyike is lehet. Valószínűleg a törzsük ezeket lakta. A Kanárik voltak az ókor "Boldog szigetei", valójában mindig is ismerték azokat, hiszen a Teide hegy csúcsa látszik a marokkói partról is. Előbb elhaladtak Odüsszeuszék egy föld vagy sziget mellett, majd partra szálltak egy kecskéktől hemzsegő kis szigeten, majd innen behajóztak a küklópszok "kikötőjébe".

Armin Wolf Odüsszeusz-expedíciója É-Marokkóban találta a küklopszok földjét. Gilbert Pillot - aki írt egy könyvet az Odüsszeia titkos kódjáról - már a lótophagoszokat is Ny-Marokkóban azonosítja, míg a küklopszokat a kanári-szigeteki nagy termetű és birkatartó guancsokkal. Iman Wilkens a könyvében pedig a Zöldfoki-sziget megalitikus őslakóival (Where Troy Once Stood, 1990).
Livio Stecchini professzor szintén felfigyelt arra, hogy Homérosz nem ad részleteket a lótuszevők utáni navigálásról. Mindenesetre úgy vélte, hogy a Tritónisz-tavon, majd a mára kiszáradt wádikon át elérték Odüsszeusz hajói a Nigert és Sao Toméra hajóztak: ez volt a küklopszok földje. Hanno karthágói kapitány itt ejtett foglyul évezredekkel később három "szőrös embert". Stecchini még utalást is vél Homérosz szövegében felfedezni, ami a Bika világkorszak kezdetére (i.e. 4250) utal, mikor még az Ekliptika egybevágott az Egyenlítővel, nem változtak az évszakok és az ember megélhetése könnyebb és bőségesebb volt ( Dodwell ausztrál csillagász az ekliptika megdőlését i.e. 2345-el számolja). Stecchini azonban semmit nem említ, ami bizonyítaná, hogy Sao Tomén éltek volna valaha küklópszok. Az általa nyújtott világtengely-magyarázat = az óriás szemének kidöfésévél, az elég kevés. Hanno szőrös emberei is inkább orangutánok vagy gorillák lehettek, semmint megalit-építő, juhtartó küklopszok. Stecchini hosszasan tárgyalta a régi elképzelést az Ókeanosz folyamról, ami egykor a Nílusból folyt nyugatnak, majd belecsatlakozott a Nigerbe. A Niger torkolatát nevezték egykor az "Ókeanosz szájának". Éppen ezért Stecchini a torkolattól délre kereste a regés Atlantisz szigetét.

Egy évszázaddal ezelőtt a marokkói Agadir tartományban Lafanechere francia kapitány felfedezett egy komplett nagyon ősi fegyverraktárt, tele vadászfegyverekkel, beleértve ötszáz kétélű fejszét, melyek súlya nyolc kg. Kérdés persze, hogy mekkora termetű embereknek kellett lenniük, akik ekkora fejszéket lóbáltak. A törpe termetű kuréteszek számára ezek valóban óriásoknak tűntek...

Min herceg hajósai az első próbát tehát teljesítették, mert eléggé nyilvánvaló, hogy egy küldetést teljesítettek, akár sok régi mitikus hős, Gilgamestől kezdve, mind-mind ide tartottak, az Atlasz lábaihoz, az Ókeanosz széléhez, az óceán felé vezető utolsó "Kapuhoz", s akkoriban az óceán szigetei hemzsegtek az élettől... A marokkói partoktól egyenesen északnak vette az irányt Odüsszeusz hajóraja és elindultak nagyjából a nyugati hosszúság tizedik foka mentén, hogy elérjék a "Szelek Őrének" úszó szigetét, mely szigetet törhetetlen rézfal vett körbe...

Stecchini hosszasan tárgyalta a régi elképzelést az Ókeanosz folyamról, ami egykor a Nílusból folyt nyugatnak, majd belecsatlakozott a Nigerbe. A Niger torkolatát nevezték egykor az 'Ókeanosz szájának'. Éppen ezért Stecchini a a torkolattól délre kereste a regés Atlantisz szigetét. Látható a térképről is, hogy a Heszperidák szigetét Sao Toméval azonosította. Ez volt a karthágói Hanno kapitány expedíciójának utolsó állomása, ahonnan visszafordult. Statius Sebosus római hadvezér, mikor felderítette a Boldog Szigeteket (a Kanárik) és Afrikai partjait ez volt a legtávolabbi sziget, amit leírt: az 'Atlasztól' 40 napi hajózásra található a 'Gorgónok szigete', amit Stecchini a Heszperidákkal és Atlantisszal azonosított.

Diodórosz kivonatol egy Dionüsziosz Szkütobarkhion nevű - tőle 200 évvel korábban élt - mitografust. Jeffrey S. Rusten szedte össze a fennmaradt töredékeit, amik két könyvből származtak: Argonautika és Libüai történetek. Ez utóbbi tárgyalta a libüai amazonokat vagy Dionüszosz isten szülőhelyét a ny-afrikai Nüsza faluban.

Szkütobrakhion Euhémerosz híve volt, tehát a régi isteneket és héroszokat hajdani királyoknak és hős harcosoknak hitte. Ő a Tritónisz-tavat valójában az Atlasz alá és az óceán mellé gondolta, s annak egy szigetén, a Heszperán éltek szerinte az amazonok, akik 30 ezer gyalogossal és 3 lovassal indultak harcba és elfoglalták az atlanták fővárosát, Kernét.

Néhány dolog azonban zavaró Szkütobrakhión beszámolójában: forrásként Linosz vagy Thümoitész, i.e. 1300 k. élt pelaszg költőket nevezi meg, akik még "pelaszg írásjegyekkel" írták le ezeket a történeteket. Aztán Szkütobrakhionon kívül egyetlen más ókori forrás sem beszél az é-afrikai amazonokról! A harmadikra pedig Stecchini prof. hívta fel a figyelmet: Plinius megjegyezte, Hanno karthágói kapitány expedíciójáról, hogy egyes görög szerzők a legostobább meséket gyártották erről a beszámolóról: pld. Hanno 30 ezer kolonistával és 3 ezer evezőssel indult útra, hogy kolóniákat hozzon létre Marokkó partjain, majd megszállta Kerné szigetét. Szkütobrakhion pedig 30 ezer gyalogost és 3 ezer lovast említ, aki megszállta Kernét, de még további hasonlóságokat is talált. Az sem tett jót a történetnek, hogy Szkütobrakhión belevette a "mítoszba", hogy Müriné amazonjai alapították szülőfaluját, Mütilinét is, vagy hogy egyáltalán lovaik voltak és hogy a lovasok mind "kígyóbőrruhát" viseltek.

De ennyit az ellentmondásokról, a beszámoló egyes részei valóban megtörtént eseményeket beszélnek el, míg más részei (mint pld. Kerné elfoglalása): hozzáköltöttek. A tuareg hagyományok is folyamatosan beszélnek az amazonok egykori királyságáról, néhány sziklát az "amazonok kastélyának" neveznek. És így tovább. Viszont az a kor, mikor az é-afrikai amazonok hatalma ilyen magasra hágott, nem tehető i.e. 2500-nál, sőt inkább i.e. 3000-nél későbbre! Minden azt sugallja hogy az amazonok ősi királysága valamikor Atlantisz déli részeiről menekült át Heszpera szigetére, s kalandozásaik jó része az i.e. 4. évezred első felébe esett. Diodórosz azt is írja, hogy az a Tritónisz-tó egy katasztrófa után eltűnt...

 Hipotetikus térkép a hajdani amazon-királyságról, olyan téren ezt sem követi Szkütobrakhion, hogy nem az Ókeanosz mellé, hanem a Gabesi-öbölhöz helyezi a Tritónisz tavat. (a készítője i.e. 3000 körülire helyezi Müriné királyságát)

Szkütobrakhión beszámolóját eléggé elkapálják az ókortudósaink: "meseként" emlegetik, aki az ujjából szopta a történeteit. Ugyanezt mondták bübloszi Philónra (szintén Euhémerosz-híve volt), aki görögre fordította Szankhuniathón föníciai pap könyvét, a Fönícia őstörténetét. Mára bebizonyosott, hogy minden szava igaz volt: Szankhuniathón valóban élt, mégpedig akkor, amikor mondta Philón: i.e. 1400 körül. Szankhuniathón írt arról, hogy a kabirok és kurészek találták fel a hajózást, építettek elsőként hajókat. Ha a filológusaink képesek volnának a sorok közt is olvasni, láthatnák, hogy Szankhuniathón beszélt a baalbeki nagytemplom építéséről is... Szankhuniathon azokat a világító kígyókon érkező isteneket, akik az első templomokat és városokat alapították, valójában ősi királyoknak tartotta, még ha különleges testi jegyeket is tulajdonított nekik.
Szankhuniathon töredékesen, Philónon keresztül fennmaradt szavai, amit a mítoszok mesés dolgairól írt: "Már kora gyermekkorunktól hozzászokott fülünk, hogy meghallgassa hazug történeteiket, s agyunkat évszázadok óta oly sok előítélettel itatták át, hogy a fantasztikus hazugságaikat szent kincsként értékeltük… végül az igazság már hihetetlennek tűnt, és a hazugság valóságnak látszott."

Robert Charroux francia kincskereső és amatőr régész 1967-ben megjelent Világ urainak könyve az előbbi Szankhuniathón idézettel kezdődik, majd ezt írja:
Ajánlom ezt a könyvet Szankhuniathónnak, az igazság első úttörőjének.
Égboltunkon titokzatos tárgyak repülnek, Földünkön olyan építmények emelkednek, melyek rendeltetését nem ismerjük, a föld mélyen olyan épületek rejtőznek, amelyek egyetlen ismert kultúrához sem tartoznak. A titok mindenütt felbukkan, és sem a tudomány, sem a történelem nem képes megfejteni. Az ember mégis magyarázatot keres, hogy kielégítse kíváncsiságát, és számolva a rosszindulattal, hallgatással vagy azoknak az ítéletével, akik nem akarják, hogy a lepel lehulljon, kénytelen lopva, mint valami bűnöző, kideríteni azt, amit a természet csak apró részletekben árul el, és érlel az időben. Dokumentumok beszélnek, beavatottak törik fel a pecsétet a szentélyekben elrejtett borítótáblákon... az ember hamarosan sokkal többet fog megtudni ismeretlen múltjából. Tudók ösztönzésére indítottunk el útjukra könyveket, hogy egyéb felfedezéseket is közöljünk. Az olvasó maga vegye észre a tisztességes szándékot, amellyel őt az Elveszett Léptek termébe vezető ösvényeken túlra szeretnénk vezetni, és amellyel annak tudatára szeretnénk ébreszteni, hogy ha a világ urai egy ízben már lejöttek a Földre, visszatérésük ideje talán már el is érkezett, vagy nagyon közel van...” (F. Nagy Piroska fordítása)

A bübloszi Philón görögösített egy föníciai (nyugat-sémi nyelv) nevet, amit mi görögből magyarra írtunk át. A német A. I. Baumgarten filológus - aki a föníciai pap töredékeinek legújabb vizsgálója - szerint a "Szankhuniathón" eredeti, tehát sémi neve "Sakkun-yathon" lehetett, aminek jelentése "Sakkun istennek adatott". Sakkunt a görög Hermésszel azonosították (The Phoenician History of Philo of Byblos, Leiden, 1981.).

Szankhuniathonnak csak töredékesen fennmaradt Föníciaiak története hihetetlenül régi eseményekről is megemlékezik, s ezért pótolhatatlan veszteség a könyv elkallódása, akárcsak a Philón által írt görög fordításának elveszte. Robert Charroux rövid méltatása a könyvről (Föníciaiak története): „a legrégibb nem titkosított dokumentum a mi történeti archívumunkban. Továbbá különösen értékes, mert az írója egy szabad ember, aki nem habozott leleplezni a mítoszokat...” (1967)

Kapcsolódó cikkek: