Az egyiptomi papok évezredeken át figyelték és tanulmányozták az éjszakai eget. Ismereteik nagy része elveszett. Nem is szívesen beszéltek tudásukról idegen népeknek. Az odalátogató görög tudósok úgyszólván csak az ősi ismeretek morzsáit tudták felszedegetni.
Tudtak sok mindent a világegyetemről, a naprendszerről, olyat is, amit kevésbé feltételeznénk róluk. Az egyiptomi Óbirodalom idején a papok egy magas szintű egzakt ismereteket birtokoltak, a matematika, geometria, kémia, geográfia, csillagászat, térképészet, optika és más tudományágak terén.
Norman Lockyer angol csillagász és mások vizsgálódásai kimutatták, hogy számos templomuk nemcsak vallási építmény, hanem csillagda is volt egyben. A Nagy Piramist sem csupán sírnak épült. A piramist gyakorlatilag a 30. szélességi körre szánták és a gúla fölött átmenő meridiánt a világ kezdő meridiánjának. Az ő világukban a Nagy Piramis lett a Föld középpontja, köldöke. Egy vízözön előtti világban Atlantiszon ment át kezdő meridián.
A piramis építését a legmagasabb szintű beavatottak, Hemiunu és Anhhaf hercegek irányították, akik héliupoliszi iskolákat jártak. A piramis tervezésében, a logisztika megszervezésében héliupoliszi papok vettek részt.

 

MUNDÁN HOROSZKÓP

Anthony Proctor angol csillagász 1880 körül beleásta magát a Nagy Piramis történetébe. Előbb felfigyelt arra, hogy az ókori beszámolók szerint a babilóni zikkurat (ami egy csonka gúla) tetejét a papok csillagászati megfigyelésekre használták. Úgy gondolta, Mezopotámiából asztrológusok érkeztek Kheopszhoz, akik meggyőzték egy horoszkóp felállításáról a „káldeai módszer” alapján.
A szórványos leletek ellenére úgy gondolom – akár Toonder, Wallis Budge vagy Kiesewetter –, hogy az egyiptomi asztrológia legalább olyan régi, ha nem régebbi, mint a mezopotámiai. Úgyhogy az egyiptomi papok nem szorultak rá semmilyen babiloni segítségre…
William Kingsland szerint a piramis építői már fejlett asztrológiával rendelkeztek. Asztrológiai prognózisaikat (melyeket Davidson próféciáknak nevez) a misztériumok szertartásaiba és titkos nyelvezetébe rejtették.
A mundán asztrológia az országok, népek, sőt az egész világ horoszkópját kutatja. Az asztrológiának ez az ága nagyon ősi, és a babilóni-egyiptomi csillagászoknál megelőzi fontosságban attól, amit egyes személyekre készítettek. A mundán világhoroszkóp nem alkalmaz házakat, csak Zodiákust és arra az időpontra állítják fel, amikor abban az évben a Nap a tavaszpontra ér.
Azt tudjuk, hogy Kheopsz magát Ré megtestesülésének tartotta, s Egyiptomot olyan állapotba akarta hozni, ahogy Ré uralma idején volt. Ha a Nagy Piramis építését/alapkőletételét egy „Új Kor” alapításának tekintették, akkor erre az időpontra felrajzolhatták Egyiptom vagy a világ horoszkópját.
Ennek alapvető feltétele volt, hogy a Héliopoliszi Testvériség kígyópapjai (mérnökei) leállítsák egy időre a piramis építését, mikor az elérte a Királyi kamra padlószintjét (ami az építmény 50. kősor szintje). Ekkor a papok bizonyos szertartásokat is végeztek, amik az új kort köszöntötték.

 

A Nagy Piramis lapos tetejére rajzolt horoszkóp.

Az így kialakult csonka gúla tetejének területe éppen fele a piramis alapterületének. A tető átlója egyenlő az alapéllel és a tető oldala az alapátló felével. A gúla teteje egy 163 m oldalú négyzet volt.
A horoszkópot a csonka gúla tetején, ezen a hatalmas platón rajzolták fel. A négyzet oldalú platóra egy fele nagyságú négyzetet rajzoltak, melynek sarkai a terasz oldalélének közepére estek. Ugyanilyen módszerrel a négyzetbe is rajzoltak egy másik négyzetet. Ez a négyzetet körülvevő sávot így 12 egyenlő nagyságú háromszögre osztották (amint azt Proctor felvázolta). Ezek voltak a mundán-házak, a 12 Zodiákus jegy.
A piramis tetejére így felrajzolt horoszkóp – mint arra Tompkins is figyelmeztet – teljességgel azonos azzal a formátummal, melyet a régi asztrológusok (Firmicus Maternus, Pierre d’Ailly, Gauricius, Galilei vagy Kepler) a XVII. századig adtak horoszkópjaiknak (lásd fentebb a jobb oldali képet). A csonka piramis egykori teteje képviselte tehát az ősi asztrológiai tábla prototípusát!
Meg kellett vizsgálniuk, hogy milyen hatást gyakorolnak különböző bolygó- és csillagállások embercsoportokra. Például az erős Mars hatás háborús időszakot jelent és így tovább. A horoszkóp kimutatta, hogy mikorra várhatók forradalmak, járványok, háborúk, éhínségek vagy jólét. Számítási módszereik az idők során elvesztek, kései lecsapódásukat ismerjük a babiloni táblákról, Berósszosz, Ptolemaiosz, Agrippa von Nettesheim és Gauricius munkáiból. A mundán horoszkóp annyira idegen lett mára, hogy a mai asztrológusok már nem is használják.
Proctor szerint Kheopsz hitt az asztrológiában. Az 1883-ban megjelent The Great Pyramid: observatory, tomb and temple c. könyvében saját felfedezését is ünnepli: sikerült egy olyan elméletet felállítania, mely bizonyítja, hogy a Nagy Piramis egyrészt csillagászati szempontból épült, másrészt pedig a király sírjának épült.
Miután a papok felállították az új világ kezdő horoszkópját, jutottak az elkövetkező évezredek történéseinek birtokába. Néhány ezekből a felismerésekből valahogy kikerült, és az avatatlanok „próféciáknak” tudták be. Pedig nem teljesen azok voltak. Tisztában voltak, hogy a csillag/bolygó-hatások befolyásolják az embertömegeket, de csupán egy lehetséges forgatókönyvét adták a világ történésének. A testvériség tagjai alaposan tanulmányozták a kapott adatokat. Rájöttek, hogy a történelem lehetséges áramlatát csoportjuk titokban befolyásolhatja. Akkor született egy gigantikus terv, ami az emberiség elkövetkező történetének "kiigazítást" vagy "befolyásolását" célozta. A terv része volt, későbbi titkos társaságok alapítása is, de a cél mindig ugyanaz maradt. Az állítólagos próféciák valójában utasítások vagy magyarázatok voltak a rend évszázadokkal később megszülető tagjai számára…

 

CSILLAGÁSZOK A NAGY GALÉRIÁBAN

Az építkezés leállítására a Királyi kamra padlósíkján csak az egyik ok volt a mundán-házak felrajzolása és a világhoroszkóp felállítása. A másik ok, hogy csillagászati méréseket végezzenek.
Proctor elemezte az Egyiptomban is tanult Proklosz beszámolóját, s arra következtetett belőle, hogy a piramist csillagászati megfigyelőhelyként is alkalmazták, mikor elérte az építés a Királyi kamra szintjét. Egy évre is talán megállt az építkezés ezen a szinten.
Papok a tetőn csillagászati megfigyeléseket tudtak végezni. A galéria belsejéből vizsgálták a csillagok körbejárását a déli égbolton. A galéria fokozatosan szűkülő falai megkönnyítették, hogy égi metszeteket határozzanak meg. A galéria aljából, mint egy kút mélyéből, nappal is figyelhették a csillagok átkelését. A szabad szemmel történt észlelések közül a legpontosabbat lehetett innen végezni. Kelet és Nyugat között, a bolygók és a Nap mozgását. A folyosó párhuzamos az észak-déli vonallal, azaz a meridiánnal, s az aljából, mintegy délkörről figyelhették az égitesteket. Proctor számítása szerint i.e. 3400 körül a Nagy Galéria 26 fokos emelkedésű folyosója a déli égbolt Kentaur alfája (Alpha Centauri) felé mutatott (ún. Levezető folyosó pedig az Alpha Draconisre).
Proctor elmélete megmagyarázza, hogy miért nem került a Királyi kamra a gúla tengelyére, ugyanis a galéria felső végét pontosan a tengelyre kellett helyezni. A kőláda a piramis észak-déli tengelyére esik.

*

Többen felfigyeltek arra a hasonlóságra, ami a Nagy Galéria és a középkori indiai és iszlám csillagvizsgálók hatalmas kőből épített szextánsa között megállapítható (ilyen a dzsaipuri vagy a benaresi vagy a szamarkandi, 15. században épített Ulughbek csillagvizsgáló). Ezekről adok fentebb pár képet is.

*

A Nagy Galéria felső végén a déli Nap beeső sugarainak irányvonalát figyelve pontosan meghatározták a nyár, a tél és a napéjegyenlőségek kezdetét (a templomoknál az obeliszkek árnyékát használták erre). A galéria kétoldali padkájába vágott 28-28 téglalap alakú 8-11 hüvelyk mély üregek és a falba vágott függőleges bemélyedések valamiféle állványzatot tartottak, melyekre a csillagászok munkaasztalai voltak rögzítve. Ezek szabályos közönként voltak elhelyezve. A Nagy Galéria mintegy félmagasságában minkét falon egy horony fut végig, amely 6 hüvelyk széles és ¾ hüvelyk mély. Proctor úgy gondolja a hornyot egy csillag deklinációjának mérésére használták. A hatalmas terasz középpontjából pontos megfigyeléseket készíthettek egy gnómon vagy árnyékvető oszlop segítségével.
Proctor szerint a felvezető járat kezdeténél az egyiptomiak egy vízzel teli tálat helyeztek, mely a Sarkcsillag fénysugarát a járatba tükrözte (ami segített a járat szintenkénti emelésében is). Papok a piramis tetejéről csillagászati feljegyzéseket készítettek. Több ezer évvel Kopernikusz előtt ismerték a naprendszer heliocentrikus mintáját, melyet kikövetkeztethettek a bolygók holdjainak relatív mozgásából.
Ezzel kapcsolatban a következőket írta Ponori Thewrewk Aurél magyar csillagász: „A bejárati csatornánál meg alkalmasabbnak látszik csillagaszati célokra a magasmennyezetű nagy folyosó. Természetesen ez csak addig szolgálhatott csillagászati megfigyelésekre, míg a piramis déli oldalát is fel nem építették. Ha ez valóban a csillagászat szolgálatában állt, mint azt Proctor bebizonyítottnak állítja lenni, akkor a világ első és legnagyobb passage-műszerét csodálhatjuk benne, mellyel a szabadszemmel történt észlelések közül a legpontosabbat végezhették el a megfigyelők. Megállapítottak az év pontos hosszat, a holdhónap tartamát és az állócsillagok delelését, melyek egy kb. 80°-os tartományban vannak – 500 és + 300 között. Antoniadi valószínűnek tartja, hogy egy diafragma segítségével itt megfigyeltek a Nap képét is.” (A Kheopsz-piramisról, Csillagászati Lapok, 1943/2. sz.)
Proctor után még több csillagász (Herman Gaylord Wood, Antoniadi) igazolta ezen feltevéseket, sőt újabbakat is tettek hozzá. Peter Tompkins szerint a piramisból pontosan tudták megrajzolni a csillagboltozatot, azaz precíz csillagtérképeket tudtak készíteni. Olyan katalógust állíthattak össze, mellyel ki tudták számítani a földrajzi hosszúságokat (egy ilyenből tanult még jó 2000 évvel később Eudoxosz is Héliupoliszban).

A fentebbi képek mutatják Proctor ábráit: hogyan nézhetett ki a piramis az 50. kősor magasságában és mit láthattak akkor a Nagy Galéria aljából, mikor annak felső vége nyitott volt.

Proctor véleménye szerint ebben az időszakban a Nagy Piramis egy óriási méretű meridián-műszer volt. Hasonlóan vélekedett Eugene Michel Antoniadi görög-francia csillagász, aki a piramist szintén tökéletes meridián-eszköznek nevezte. A piramis folyosói tkp. egyfajta meridiánmutatók, a legnagyobbak, melyek valaha is épültek ezen a földön (1934).
Tompkins írja a Nagy Piramisról: „A lehető legtökéletesebb geodéziai állomáshely volt, amely lehetővé tette az egész antik világ feltérképezését.” (A rejtélyes piramis, Természet és Társadalom, 1969/ 3. szám.).
Az egyiptomiaknak a csillagtérképek mellett éppen lehetett más eszközük is a földrajzi hosszúságok mérésére. Ehhez olyan órákat kellett használni, melyeket a kezdő meridián, azaz a Nagy Piramis délkörének pontos idejéhez igazítottak. Proctor és Antoniadi szerint az időt vízórával mérték. De szerintem pontos órák kellettek, s nem az ötperces hibahatárral mérő vízórák. Ilyen kronométereket valószínűleg a rodoszi telkhinektől kaptak.

 

EGYIPTOMI TÉRKÉPÉSZEK

A Nagy Piramis építői ismerték az akkori világot, kontinenseket és tengereket. A piramis csúcsán átfutó délkör nemcsak Egyiptom, hanem az egész földgömb számára alkalmas alapdélkör volt. Ez a Föld természetes délkörét jelenti, ugyanis ez a leghosszabb meridiánja a földgolyónak. Smyth és Petrie szerint minden egyéb délkörnél több földön és kevesebb vízen halad keresztül és a Föld túloldalán nagyjából kettéosztja a Csendes-óceánt. Az így kettéosztott két féltekén azonos nagyságú lesz a szárazföldek területe.
A másik különlegessége a piramisnak, hogy a 30. szélességi körön áll. Ez a szélességi kör nagyjából két egyforma területű szárazföldre osztja a glóbuszt. Ha pedig a kontinenseket összetoljuk, egy szabálytalan körformát kapunk, melynek körülbelüli tömegközéppontjában a Nagy Piramis áll. A 30. szélességi kör szintén a legtöbb szárazföldön halad át a szélességi körök közül. Smyth szerint ez a Föld lakott részének legfontosabb helye.
William Fix okkult kutató hozzáteszi: „Ha ők szándékosan választották Gízát, mivel a Föld szárazföldjeinek tömegközéppontjában fekszik, nekik egy fejlett földrajztudományuk volt, mely ismerte a kontinensek méretét, alakját és helyzetét.” (Pyramid Odyssey, 1984)

*

A Piri Reis térkép Hapgood általi rekonstrukciója, amit „Kairó” központból vetítettek fel.

Charles H. Hapgood a Maps of the Ancient Sea Kings c. könyvében (1966) kifejtette, hogy Piri Reis térképe 1513-ból csak amiatt ábrázolhatta ilyen elnyújtottan Dél-Amerika partvonalát, ha az vetülettel készült. A török térkép nagyobb része mára elveszett, de Hapgoodnak sikerült megállapítania, hogy az Kairó középpontú, egyenlő foktávolságú azimutális vetülettel készült. Újabban Steven I. Dutch ameriaki professzor úgy gondolja, a térkép egy portolán, amely nem azimutális, hanem ortografikus vetület szerint készült. Ez nagyjából úgy ábrázol mindent, mintha a világűrből látnánk a Földet.
Most itt nem lényeges, amiről vitáznak a szakirodalomban, hogy a térkép mutatja-e Antarktisz egy részletét. Hanem olyan középpontból mérték fel, ami Kairónál volt, ami nagy valószínűséggel a Nagy Piramis!
Hapgood szerint az kizárt, hogy Piri Reis török tengerész évszázadokkal meghaladta volna kortársai tudását, viszont olyan forrástérképekre hivatkozik, melyek az i.e. 4. századból (Nagy Sándor idejéből) származtak. Hapgood logikusan felteszi, olyan térképekről lehet szó, melyeket az alexandriai Nagy Könyvtárban őriztek.
Innen logikusan következtethetünk egy óbirodalmi világtérképre, mely vetülettel készült, a világ központjában a Nagy Piramissal. Ez a térkép tudott a kontinensek alakjáról, tudott az Andok hegységről, melyet senki nem ismert Európában még 1513-ban. Ennek a térképnek a másolatának másolatai jutottak be a Ptolemaioszok Nagy Könyvtárába. A korabeli görög földrajztudósok ezeket csupán érdekesnek tarthatták, de nem megbízhatónak, melyek csupán elképzelt, mesebeli országokat ábrázoltak.
Tudunk egy római kori földrajzi munkáról, melyet Kheopsznak tulajdonítottak, s bár nem ő lehetett a szerző, jelzi, hogy a hagyomány azt tartotta, a királyt érdekelte a földrajztudomány. Bizonyosan maradtak fenn a középkorig az ókorból származó pontos térképek Egyiptomról, amit bizonyít Abraham Ortellius térképész részletes 1595-ben rajzolt Egyiptom térképe. Erre az adatokat egy sokkal régebbi térképről vehette át Ortellius.

Peter Tompkins híres könyvében, a Secrets of the Great Pyramid-ban (1971) megállapítja, hogy nem Mercator találta meg a vetület gondolatát. Akárki építette a Nagy Piramist ismerte bolygónk dimenzióit, amit nem ismertek a 17. századig. Nagy pontossággal számították a földrajzi szélességet és hosszúságot az obeliszkek és a csillagok áthaladása segítségével. Ismerték a szélességi fokok változó hosszát és különböző helyek hosszúságát. Kitűnő térképeket készítettek, melyeken a vetületi torzulást a minimumra csökkentették.

Hapgood kimutatta, hogy a középkorból fennmaradt anakronisztikus adatokat tartalmazó térképek prototípusai alkalmazták a szélességi és hosszúsági köröket (ami nálunk csak a 18. században jelent meg). A földrajzi hosszúságok gyors, biztos megállapítására fel kellett találniuk a kronométert, melyet mi csak 1780 körülitől használunk. Ismerniük kellett a magasabb szintű matematikát, a gömbháromszögtant, a szögmérő szerkezetet, a szextánst, az egyszerű iránytűről nem is beszélve.

Livio Stecchini tudománytörténész az egyiptomi anyag tanulmányozása után bizonyítékokat talált Hapgood hipotézisére, amely szerint hajdan Egyiptom volt az akkori világ geodéziai központja. Sikerült továbbá megfejtenie régi feljegyzéseket, amelyekből minden kétséget kizáróan megállapította, hogy a földrajzi ismeretek már legalább 3000 évvel időszámításunk nagyon magas szinten álltak.



Caviglia kapitány a 19. században a Nagy Piramis bejáratánál talált egy grafittit: „MERCATOR 1563” (lásd a fentebbi képen). Tompkins szerint a flamand térképész járt a piramisban 1563. augusztusában, majd öt évre rá megalkotta az első vetületet. Elképzelhető, hogy Mercator megértette a piramis szerepét és innen a felfedezése? Sőt, talán régi térképeket keresett Kairóban, hiszen tudjuk, hogy szenvedélyesen gyűjtötte a régi térképeket? A kopt-arab legendák szerint a Nagy Piramisban található egy titkos kamra, amit teleraktak az ég és a föld számtalan térképével.

Végül annyit jegyezzünk meg, hogy a Nagy Piramis meridiánjáról nem csak megbízható égtérképek készülhettek Kheopsz idején, hanem világtérképek is.

 

CSISZOLT LENCSÉK ÉS TÁVCSÖVEK

Az egyiptomiak valószínűleg már a történelem előtti időktől ismerték a nagyító lencsét. Az egyiptológus Petrie maga is talált egy csiszolt kristálylencsét i.e. 300-ból egy heluani sírban. Stecchini említi, hogy Petrie barátai közt „egy gyenge pillanatában” arra célozgatott, hogy az egyiptomiak ismerték a teleszkópot.
Szerintem nem csak Petrie, de más vezető egyiptológusok is jutottak hasonló következtetésre, de nyilvánosan ezt soha nem ismerték el. A távcső volt az emberiség egyik legjelentősebb találmánya, aminek az összerakása ma már végtelenül egyszerűnek tűnhet: két üveglencse és egy fémcső. Ilyen feltételezést hangoztatni a részükről nem lenne ildomos, mert ugyan ők is érzékelik a jeleket, de magának a távcsőnek az óegyiptomi meglétére addig nem mernek következtetni, amíg további régészeti leletek elő nem kerülnek.
Azonban maga a távcsőt mindig is egy szűk kör használhatta Egyiptomban, sosem vált afféle népi eszközzé. Ha a századok során avatatlan kezek közé került, az az enyészeté lett. A mi történettudományunk logikus úton jár, mikor valamilyen előrehaladott technikai eszközt csak akkor visz ókori eredetre, ha maga az eszköz vagy annak darabja előkerül. Ez logikus, csak nem mindig igaz, a távcső esetében különösen nem…

*

A Nagy Galéria folyosója a két oldali padka különös bemetszéseivel.

A Nagy Galéria 46,61 m hosszú, 8,53 m magas, alul 2,09 m széles lépcső nélküli folyosó. A nagy folyosó emelkedését Petrie 26°16’40”-nek mérte. A galéria vonala mindössze 1’20” eltérést mutat, ami ilyen nagy méreteknél elképesztő pontosságot mutat. Az egyiptológusok szerint a nagy folyosó célja mindössze az volt, hogy itt tárolják a temetés utánig a felvezető járatot lezáró gránit- és mészkődugókat.
A Nagy Galéria két oldalán fél méter széles kőpadka nyúlik ki a falból. Ezek tetejébe, a fal mellé, egymással párhuzamosan 52 és 59 cm hosszú és 14 cm széles szabályos üregek vannak vájva (ezek váltakoznak egymás után). Mindegyik oldalon 28 található ezekből. A két padka közti járat szélessége 105 cm (megegyezik a Felvezető folyosó szélességével). Úgy gondolom, a padka rései eredetileg nem valamiféle tartógerendák beillesztésére szolgáltak.

*

Jól figyeljétek meg a fentebbi képeket: az első kettő délkörös távcsőt mutat a 19. századból A második a greenwichi királyi obszervatórium meridián távcsöve és a harmadikon az obszervatórium kupolája, mely a kezdő meridiánra nyit egy rést.

Talán a Nagy Galériában egy hatalmas távcsövet mozgattak a padka fogaskerékszerű bemélyedései segítségével? A greenwichi csillagvizsgáló távcsöve a Föld jelenlegi alapdélkörén áll. A Nagy Galéria távcsöve egy ősi világ alapdélkörén állt. A felállítás módja és a mérésre berendezett szemlencséje csillagászati mérőeszközzé tette. Az újkorban használatos passzázs (passage) és délkörös távcsövek ősi elődje/rokona lehetett. A délkörös távcsövek két betonoszlopra vannak erősítve, kelet-nyugati vonalban, s ezért a távcső merőleges ezen tengelyre, azaz a délkör síkján mozog. Az ilyen csillagvizsgálón a kupolatető is csak az észak-déli irányban nyílik. Ez a távcső – akár az, mely a Nagy Galériában állt - képes a csillagászati idő meghatározására és a földrajzi hosszúságok mérésére. A távcső leírása talán még megvolt az alexandriai könyvtár anyagában?

 

GERBERT HOROLOGIUMA

Gerbert d'Aurillac francia bencés szerzetes 946 körül született. II. Borrel, Barcelona grófja 968-ban az aurillaci kolostorból magával vitte a fiatal és tehetséges Gerbertet, hogy a hispániai egyetemeken tanuljon. Kiváló csillagász volt. Tudása a sevillai és córdobai arab mesterek titkos tudományából származott, akik viszont az ókori görög forrásokból merítettek. Állítólag sikerült csellel megszereznie egy arab varázskönyvet Sevillában egy arab filozófustól. Egyes források szerint miután a móroknál tanult, ismeretlen okokból elutazott Indiába, ahonnan sokféle tudást hozott magával, ami jóval megelőzte az idejét. Gerbert később II. Szilveszter néven pápa lett (999 és 1003 között).
Robert Charroux a Histoire inconnue des hommes depuis 100.000 ans c. 1963-ban kiadott könyvében megkapóan szól alakjáról:
Már 970-ben felfedezte a gőzorgonát, bemutatta az ingaórát és egy három gömbből álló szerkezetet, amely a bolygók mozgását írta le, valamint a jelenlegi rendszerhez hasonló egész számok és töredékszámok kiszámításának szabályait. De lángelméje magasan felülmúlta kortársai felfogóképességét, ezért kénytelen volt elállni attól, hogy megtanítsa nekik a mechanika, a matematika és a csillagászat titkait (különösen a Föld gömbölyűségét, amit gömbjeivel bizonyított is). Kevés igazságot sikerült elterjesztenie, de ezeket is hamarabb elfeledték, mint ahogy megértették. Gerbert d'Aurillac kiválóan ismerte a villámhárítót, de mégis arra kényszerült, hogy csak saját hozzátartozóinak tanítsa; «a villámot szét lehet osztani a talajba dugott hegyes vaslándzsák segítségével». A 10. században senkit sem érdekelt a tudomány, senki sem akart tudni róla, hogy a vízórát végleg letaszítja trónjáról az óra, hogy a Föld gömb alakú, hogy a villám nem az elkerülhetetlen istencsapás.
Mint pápa több újítást bevezetett: még Sevillában tanulta meg az arab számok használatát, amit az ő ösztönzésére kezdett Nyugat használni a nehézkes római számokkal ellentétben. Ő vezette be az abakuszt és az ingaórát is. Több orgonát is konstruált Itáliában és őt tartották a mechanikus óra (996) feltalálójának is. Hozzáteszem azonban, hogy több találmányára kevés a korabeli forrás, így bizonytalanság övezi, hogy ismerte-e valóban a mechanikus órát vagy az ingaórát. Hiszen csak feltételezésen alapul, hogy az aurillaci kolostor óráját Gerbert ütőszerkezettel látta el.
Gerbert mikor még Rheimsben élt, több technikai jellegű szerkezetet készített. Reimsi Richer 10. századi francia szerzetes részletesen beszél krónikájában a Gerbert által konstruált eszközökről: volt egy éggömbje, finom munka, fából készült, amire lóbőrt húzott. Rá színes festékkel csillagokat és vonalakat rajzolt, de más szerkezetekről is beszélt Richer. Rheimsben olyan hidraulikus emelőszerkezetet tervezett, amely messze meghaladta korát.
William of Malmesbury 12. századi angol történetíró említi az angol királyokról szóló latin nyelvű krónikájában, hogy Rheimsben megtalálható egy vízorgona és egy horologium arte mechanica compositum, amit Gerbert épített. Majd Magdeburg püspökeként egy másik horologiumot épített az ottani kolostor számára (994/995-ben). Ravennában pedig egy vízórát konstruált, mikor ott érsek volt 998-999-ben.

*

Az első képen Szilveszter pápa egy ábrázolása, a második Glory rekonstrukciója.

Igazából minket a magdeburgi szerkezete érdekel! Sokak szerint ez volt az első kerekes (mechanikus) óra, azonban André Glory francia pap és régész egy tanulmányban kifejtette, hogy az első kerekes óra csak a 13. században jelent meg (Découverte de la véritable horloge du pape Sylvestre II (Gerbert) de l’an 1000, La Nature, 2938. sz. 1934. okt.).
Merseburg Thietmar szász krónikás 1012 és 1018 írta Krónikáját, amiben azt állította, Gerbert a horologium készítése előtt készített egy armilláris gömböt, hogy a csillagászati óráin bemutassa az égitestek mozgását. Majd Thietmar azt mondja, amit Gerbert elhelyezett a székesegyházban, a horologium, egy különleges „napóra” volt, és felállítása „utána megfigyelte egy csövön át azt a csillagot, amelyik vezeti a hajósokat” (ez nyilván a Sarkcsillag). De nem egy „napóra” volt, az éjszaka használhatatlan.
Horváth Árpád magyar technikatörténész szerint Gerbert a szerkezet hosszú csövét a Sarkcsillagra irányította, s az óraszerkezet a cső körül forgott. Tulajdonképpen nem az idő mérésére szolgált, hanem „távcsőmozgató óragép” volt (Korok, gépek, feltalálók, 1966). Hasonló értelemben ír Ponori Thewrewk Aurél magyar csillagász: „Ez az orologium azonban nem időmérésre, hanem egy csillagászati célzócső egy csillagnap alatti egy körülfordítására szolgált.” (Divina astronomia, 2001).
Bogdánfy Ödön magyar tudós írt egy cikket Gerbert szerkezetéről, melyben jórészt Glory elemzését követi (II. Szilveszter pápa horológiuma, Természettudományi Közlöny, 1067. füzet, 1937. jan.). Elmondja, hogy a magdeburgi horologium „nem kerekes szerkezetű, hanem olyan készülék volt, mely csillagos éjszakán a csillagok állásából mutatta az időt”. Gerbert szerkezetének tehát, olyannak kellett lenni, amivel ki lehetett tűzni a délkör síkját és amellyel meglehetett mérni azt az ívtávolságot, ami a délkör és az állócsillag közt van.
A horologium Thietmar általi leírása és a pergamenjére felskiccelt képe alapján Glory megpróbálta rekonstruálni a készüléket: amely nem lehetett kerekes és ingás óra.
A francia tudós szerint egy állványra szerelt üres félgömb volt, melynek közepén hosszú cső vezet át. A készüléket úgy állította be Gerbert, hogy a cső a délkör síkjába essék.
A félgömb közepe táján egy gyűrű volt, 12 lyukkal: melyek amolyan leső nyílások voltak az éjszaka 12 órájának megfelelően. Az órát úgy határozták meg vele, hogy a csövet a Sarkcsillagra irányozták, majd meg kellett találni a nyílások közt az aktuális sarkköri csillagot, ami éppen látható lett a nyíláson át, s ez adta meg az éjszakai órát. Hogy a csillagállásból kiszámítható az éjszakai idő, arra Gerbert előtt kétszáz évvel már rájöttek. Ő csak a készüléket tökéletesítette.

*

Jean Sylvain Bailly híres francia csillagász és szabadkőműves búvárolta a régi forrásokat az 1700-as évek második felében. Megírta az ókori csillagászat történetét is több kötetben. Bailly meg volt arról győződve, hogy Gerbert által használt cső tartalmazott lencsét is, azaz teleszkóp volt! Ezt nyilván valamire alapozta Bailly, de az ő idejében még az „anyag” tekintélyes része csak kéziratos formában volt meg, de ő, mint királyi csillagász és a Francia Akadémia tagja, hozzáfért ezekhez, közte olyanokhoz is, melyek később el is vesztek (Baillyt a vörös csőcselék kivégeztette 1793-ban).
Bizonyos források szerint Gerbert azt állította, egy régi, 568-ból származó bizánci írásokban fedezte fel a horologiumára vonatkozó leírást. Úgy vélem Gerbert olyan szerkezet leírására bukkant, melyet egyiptomi templomokban és a Nagy Piramisban használtak.
Tudjuk, hogy az Alexandriából II. Theodosius császár (408-450) Bizáncba hozatta az alexandriai könyvtár egy részét, közte a hajdani pergamoni könyvtár dokumentumait. Úgy vélem, innen származott Gerbert „bizánci leírása” a horologiumra.
A leírások alapján bizonyos, hogy a bizánci automatikák alexandriai elven működtek, ami úgy érthető leginkább, hogy a Bizáncba szállított múszeoni feljegyzések alapján készültek.
Miután Egyiptom a Bizánci Birodalom része lett, a bizánci görög tudósok valószínűleg nagyobb érdeklődést mutattak római elődeiknél az egyiptomi technikai rekvizitumok és leírások iránt, melyeket teljesen szabadon Bizáncba hurcolhattak. Itt van például a 11-12. századi svédországi Gotland sziget viking sírjaiban talált lencsék ügye. Ezek a hegyikristály lencsék aszférikusan vannak csiszolva. Ilyen lencséket ma a precíziós optikában használnak (megalkotóinak komoly ismereteiknek kellett lennie a fénytörésről).
Viszont csak fél évezreddel később sikerült a francia René Descartes matematikusnak elméleti számításokat közölnie az aszférikus lencséről, míg a gyakorlati használata csak a 20. században terjedt el. Reinhard Habeck írja: „A lencsét egy szövegre helyezve olyan képet kap az ember, mint amilyet egy 5 cm-es átmérőjű nagyítóüveggel állítana elő.” (2002). Robert Temple szerint több mint száz ilyen lencse maradt Svédországban és a környező országokban, melyek a keleti vikingekhez köthetők. Ezek nagyítása háromszoros. Mindenesetre a kutatók nem a vikingeknek tulajdonítják készítésüket, hanem úgy gondolják, azok Bizáncból származnak. A vikingek rablás vagy kereskedelmi csere útján juthattak hozzájuk.
Gondolkodjunk azonban tovább, hiszen Bizáncban sincs semmi komolyabb előzménye a lencsecsiszolásnak vagy távcsőkészítésnek. Az ókori görögök elszórt megjegyzései is inkább ősi keleti és egyiptomi hagyományokra támaszkodhattak. Ha elgondolásunk helyes, akkor Keletről, azaz nagy valószínűséggel Egyiptomból származtak az aszférikusan csiszolt lencsék.
Hogy Egyiptom lehetett a forrása ezeknek a különös technikai rekvizítumoknak, azt erősíti, hogy II. Frigyes császár Keletről magával hozott egy különös sátrat, amit szintén neveztek horologiumnak is. Ez egy miniatűr planetárium volt. Trithemius apát írt erről: 1232-ben „Saladin” Egyiptomból elküldte követeit Frigyeshez egy nagyon értékes gépezettel, aminek értéke ötezer dukátot tett ki. Kupola formájú mennyezetén a Nap, a Hold, a bolygók és a Zodiákus csillagainak mozgását lehetett szemlélni, melyet rejtetten „súlyok és kerekek hajtottak” (azaz valamiféle óramű). Később ez elkallódott. Az arab tudósok ebben az esetben szintén egy alexandriai Nagy Könyvtárból származó könyv leírását használhatták forrásként.
Gerbert kezébe került tehát egy 6. századi bizánci könyv, ami az alexandriai Nagy Könyvtárból elhurcolt kézirat anyagát dolgozta fel. Ez leirt egy csillagászati szerkezetet, melynek elődjét még az egyiptomi Óbirodalom idején használták. Hasonlatos lehetett, a mi délkörös távcsöveinkhez, amihez egy óramű is csatlakozott.
Az alexandriai görög tudósok nyilván egy templomi archívumból származó papiruszt fordítottak görögre, de a Ptolemaiosz kori egyiptomi görögök nem rendelkeztek olyan méretékű technikai affinitással, hogy megértsék vagy el is készítsék a szerkezetet.
Azt hiszem, mikor az építők félbehagyták a piramis építését. A Nagy Galéria felső nyitott végén leengedték a csillagvizsgáló szerkezetüket a galéria padkáin. Erre a célra terveztek valamiféle kereket, melynek hosszanti fogai a galéria padkáin lévő szabályos üregekbe kapaszkodtak. Az egész persze azt jelentené, hogy az egyiptomi Óbirodalom idején a papok ismerték és használták a délkörös távcsövet vagy annak egy elődjét. A csillagászati szerkezet leírása fennmaradt, még ha csökevényesen is a héliupoliszi templomi archívumokban, s innen került a szöveg az alexandriai Nagy Könyvtárba, ahol görögre fordították/értelmezték. Végül ez jutott el, bizánci átirat révén Gerberthez, aki megpróbálta reprodukálni a szerkezetet.
Van egy olyan érzésünk, hogy az egyiptomi papok Hufu idejében nem használták rendszeresen a távcsövet. Mintha erre az alkalomra, a Nagy Piramisból végzendő mérésekre rakták volna össze még régebbi leírások alapján. Viszont kétségtelenül egy ilyen délkörös távcső segítségével pontos megfigyeléseket, égtérképeket tudtak szerkeszteni.

 

ALKIMISTÁK HUFU TEMETÉSÉNÉL

A Királyi kamra mennyezeti gerendái a déli oldalon végigrepedtek. Flinders Petrie szerint egy földrengés hatására, míg Jean Kerisel mérnök szerint statikai hiba okán. Minden esetre az építők a legalsó könnyítő kamrához alagutat vájtak a Nagy Galéria felől. A gránitgerendák repedéseit megpróbálták betömíteni.
A könnyítő kamrák kétféle anyagból: helyi mészkőből és gránitból épültek. A gránit gerendák a fal gránit elemein nyugszanak, míg a másik két fal mészkő. A déli oldal minimális megsüllyedése okozta Kerisel szerint a bajt, ugyanis a gránitgerendák ezt a minimális megfeszítést sem bírták elviselni.
Rejtély minek épültek a Királyi kamra fölé a könnyítő kamrák, mert a Királyné kamrára jóval nagyobb súly nehezedik, és arra mégsem épült ilyen. A könnyítő kamrák felső szerkezete ugyanolyan rézsútosan összerakott elem, akár a Királynői kamráé, azaz már önmagában ez szétosztja a ránehezedő terhet. Ezek alapján nehéz is „teherelosztó kamráknak” nevezni ezeket.
Kerisel szerint az építés során keletkezett a repedés, de akkor meg nehéz elképzelni, hogy Hufu miért temetkezett volna a Királyi kamrába. Petrie szerint viszont nem sokkal a temetés után történt a csapás. Ez megint húzós, mert az építőknek gyakorlatilag fel kellett törniük a piramist, majd ki kellett vájni a hét méteres alagutat, hogy bejussanak a Királyi kamra fölé (a kivájt anyag elszállítása is kérdéses).
Szerintem egyik megoldás sem lehet helyes…

*

Újabban van egy harmadik elmélet is a repedésre: Christopher Dunn amerikai technológus szerint hidrogén robbanás történt a kamrában (The Gíza Power Plant, 1998). Ez megemelte, majd megroppantotta a mennyezeti gerendákat a déli oldalon. Szerinte ez magyarázatot ad a 2. és 3. könnyítő kamrák padlóin talált fekete pornak, ami bogarak kitinpáncéljából képződött (ugyanakkor élő rovart nem is találtak itt).
Amikor Petrie alaposan megvizsgálta a Királyi kamrát, azt konstatálta, hogy azt valami nagyon erősen megrázta, amit leginkább egy nagyobb földrengésnek tulajdonított. Ez a valami az egész kamrát egy hüvelykkel kitágította. A rengés megrántotta déli fal végénél lévő gerendákat, mire azok végigrepedtek a déli oldal vonalában. De jóval valószínűbb, hogy nem egy földrengés tágította ki a kamra masszív falazatát (az nem is így hatott volna), hanem a kamra közepén történt egy robbanás!
A csokoládé színű szarkofág színe ellentétben áll a vöröses falakkal. Olyan színű gránit, amiből a kőládát faragták nem is található Egyiptomban. Dunn szerint a láda eredetileg ugyanolyan vörös lehetett, mint a kamra falait alkotó nagy gránitkockák. Ezek viszont kibírták. levezették a hirtelen rátörő energiaszintet, magas hőhullámot. De az aránylag vékony falú kőláda erre képtelen volt, s ekkor változott a színe sötét barnára. Dunn Jim Hagan építészre hivatkozik, aki szerint a gránitláda törött sarkán az olvadás jeleit konstatálta.
Dunn elméletével a Nagy Piramis feladatáról alapvetően nem értek egyet, viszont ennek ez a kis részlete ötletet adott egy érdekesebb hipotézisnek.
Az itt elmondottak alapján kétségessé vált a kamrák „teherelosztó” szerepe. De akkor mire szolgáltak ezek a kamrák? Talán olyan célnak feleltek meg, melyek túl esnek a ma ismert tudományos feltételeken? Például Vyse és társai, mikor ezekben a kamrákban tartózkodtak, meglepődve észlelték, hogy a piramis más részeiben elhangzó minden egyes szót tisztán hallanak. De ennek semmi hasznát nem vehették az építők, hiszen ezek teljesen lezárt kamrák voltak.
A Királyi kamra északi és déli falában két kis kürtő van, melyeket sokan „légjáratoknak” vagy „csillagjáratoknak” neveznek, s kivezetnek a piramis külső falára.


Repedés a mennyezeten és Manly P. Hall képe a jelölt avatásáról, ahol a száll, mint egy madár.

Rainer Stadelmann német egyiptológus szerint a szűk kis járatok nem lehettek sem szellőzőaknák, sem az égbolt megfigyelésére szolgáló teleszkópok, ugyanis „ma már bizonyosan tudjuk, hogy a kürtőket eredetileg lezárták”. A német régész szerint csupán egy feladatot tölthettek be: „a király lelkét a mennybe röpítették”. A Királyné Kamrájának hasonló járatában, az első zárókő mögött látható két írásjel egyike feltételes módban olvasva: prdzss, ami annyit tesz: „jöjj elő a sírból”. Stadelmann szerint ez is vallási funkciót ad a járatnak.

*

A Királyi kamra mennyezeti repedése fantasztikus lehetőség felé űzött engem: talán valamiféle alkimista szertartás is része volt a temetésnek, ami balul sült el? Végtére is a Nagy Szfinx partfaláról is azt feltételeztük, hogy egy alkimista kísérlet okozta a fal „megolvadást”, s nem valamiféle „gigantikus esőzések”.
Az egyiptomi alkimistáknak volt valamiféle különös gépezete, ami két részből állt: az egyiket a Királyi kamrában helyezték el, míg a másikat a mennyezet fölötti ún. Davison-kamrában. Éppen ezen gépezet miatt volt szükség a Királyi kamra fölé épített kamráknak és a kamra légjáratainak. Maguk a könnyítő kamrák nem a felülről nyomás elhárítására épültek, hanem az alulról, a Királyi kamra irányából jövőnek? Igen, ez lehet a helyes magyarázat!
Hufu temetésének egy alkimista szertartás is része lehetett, ami komoly veszéllyel járt. Az egyiptomi alkimisták a gépezetük segítségével a két fali légaknán át kívánták kilőni a király -ját és -ját a csillagok felé?
Ez persze nagyon fantasztikusan és örülten hat a mi 21. századi értelmezésünknek, csak épp nem vesszük figyelembe, hogy 4600 évvel ezelőtti emberek, akik a piramist építették egészen máshogy gondolkodtak. Egy egészen másik világban éltek. A légjáratok olyan csillagok felé mutattak, ahol a hitük szerint az istenek éltek. A király lelkét az alkimisták oda kívánták juttatni.
Valami balul sikerülhetett az alkimista műveletek során, mert a déli oldal kicsit megsüllyedt, a mennyezet végigrepedt. Éppen a temetés ideje a legvalószínűbb időpont erre a repedésre!
Ez magyarázza, hogy mindenképp be akartak jutni a Davison-kamrába. Nem hiszem, hogy csupán azért vágták volna nagy kínnal az átjárót egy lehetetlen helyen, hogy csupán a kamrában szétnézzenek, és valamennyi gipszet nyomkodjanak a repedésbe. Valamit tároltak ott, amit ekkor ki is vittek!
Ez alighanem az alkimista szertartáshoz kapcsolódó gépezet lehetett. Ennek meghibásodásától tarthattak, hogy további károkat okoz, ha otthagyják. Csupán az lehetett az értelme a Davison-kamrába való behatolásnak.

*

Az említett példákkal be akartam mutatni, hogy a Nagy Piramis építését milyen magas fokú tudományos érdeklődés is kísérte a Héliupoliszi Testvériség mérnökei, a kígyópapok részéről. Mikor csillagászokat, alkimistákat, térképészeket emlegetek, azt ne vegyétek azonosnak a mi tudományunk ugyanilyen nevű szakembereivel. Mi más okból tanulmányozzuk a világot, más, sokkal gyakorlatiasabb, materiálisabb okokból tesszük. Ők a „tudományt” más, rejtettebb, ezoterikus okokból használták. Ez egy „másik tudomány” volt, mely a tudományt egész más okok miatt használta mankóként. A mi értékrendünkkel felesleges „logikát” keresni ebben. A nemzedékek óta belénk ivódott tudásunk már egyre inkább akadályozza az ő, másik tudományuk megértését.
Hogyan is érthetnénk már meg őket, az emberi elme több ezer évvel ezelőtti szikrázásait, egy olyan táj irányába, mely számunkra az ismeretlen napok sötét birodalmába vezet?! Aki képtelen elvonatkoztatni, sohasem kerül fejlett őseink közelébe. Mintha olyan örültségeket kellene korunk tudósának megértenie, hogy egy sok ezer évvel ezelőtti mágus csak azért találná fel a mikroszkópot, hogy megtudja számolni Atum markában lévő homokszemek számát, s azért használná a teleszkópot, hogy az Ég Királynőjének a pillantásait feljegyezze temploma oszlopaira, és azért rajzolna világtérképeket, hogy a misztériumhajóik eljussak az istenek távoli otthonaiba. Pedig ez csak a jéghegy csúcsa, az „igazság” sokkal bonyolultabb ennél…