Kabírok. Szamothrakéi dombormű.Sok ezer évvel ezelőtt titokzatos és visszataszító lények jelentek meg a törpe nép földjein. Ma már nem tudni biztosan a források nyomán, hogy a föld mélyéről vagy az űr egy haldokló csillagáról érkeztek, mindenesetre magasságra nézve hasonlóak vagy talán még kisebbek is lehettek, mint az előbbiek, de nem egy emlős faj egyedei voltak…
Kétéltűek, bőrük pikkelyes, fejük hosszúkás, kezeiken és lábaikon –az ujjak közt– úszóhártyák feszültek. A földi emberiséghez képest ősöregek, sok ezer évvel régibb faj nálunk. Varázslók, akik elterjesztették a fémművességet, alkémiát, varázsszerek készítését és misztériumokat alapítottak mindenfelé. Több száz évig éltek... A mi fogalmunk szerint, nem tartózhattak az emlősök osztályába, ám mégis nagyon is emberszerűek voltak, hiszen az értelmes lénynek alapvető jellemvonása, amit az ember is birtokol: a két lábon járás, nagy koponyatérfogat, kezek használhatósága és a megfelelő testméret: mindezekkel rendelkeztek...

ArgoMár bevezetőként elmondom, amire már sokszor utaltam, hogy volt egy korábbi, történelem előtt "tudomány és technika" (ami a miénktől sok mindenben eltért), ami később elfelejtődött, de néhány vívmánya még az ókori misztériumokban megőrződött. Orpheusz néhány tevékenysége éppen ezért rejtélyes számunkra.

Például az argonauták az Argó vízre bocsátása után búcsúlakomát ültek, amin az ittas hajósok összevesztek, ám Orpheusz a "lantjával" mindig lecsillapította őket. Persze, nagyon különleges lant lehetett: egy mágus lantja. Legalábbis így meséli a mítosz, de az az igazság, hogy a Varázsló mindent a cél érdekében rendelt alá, egyszerűen az argonauták az ő hatása alá kerültek minden kritikus helyzetben, babúként irányította őket...

Phrixosz és HelléA minüai királyság szenthegye a Laphüsztion volt, a Kópaisz-tótól nyugatra. A hegy lábainál állt egykor -sok ezer éve- Athamász, orkhomenoszi király palotája.
A görögök többféle változatban ismertek egy régi mesét, miszerint a király felesége isteni sarj, Nephelé felhőistennő volt, akitől gyerekei születtek, de a király megcsalta egy földi halandóval, Kadmosz lányával, Ínóval, kitől szintén gyermekei születtek.
A mítosz szerint ezért Nephelé bosszúból szárazságot küldött az orkhomoneoszi királyságra, de mások úgy tudták, hogy Íno titkon megpörköltette vetés előtt a vetőmagokat, hogy azok ne keljenek ki a földből. Sőt, Ínó még meg is vesztegette a Delphoi-jósdából a királyhoz visszatérő követeket, hogy mondják azt, hogy azt a tanácsot, kapták, hogy addig nem lesz termés, míg a király Nephelétől született fiát, a szép ifjú Phrixoszt fel nem áldozzák a hegyen Zeusz Laphüsztionnak...

Hellenikon piramisaMikor a görögök árja elődei i.e. 2200 körül megérkeztek észak felől a mai Görögország területére, az nem volt lakatlan. Az ott talált népcsoportokat leginkább egy közös néven: mint pelaszgokat említették. A következő ötszáz évben nagy részüket magukba olvasztották.
A pelaszg alighanem szükségszerűen az a közvetítő nép volt, mely a Nyugat civilizációját vitte Keletre. Tőlük kellett származnia a Grál hagyomány jó részének. A pelaszgok voltak az ősi mértékegységek keletre hordozói. Ott voltak a történelem előtti Egyiptomban és Közel–Keleten. Ismert történetük nincs. Nem maradtak fenn történeti irataik, feljegyzéseik. Történelmük és vándorlásaik egyes állomásainak halvány emlékei még beivódtak a görög hagyományba, történetírók feljegyzéseibe...

„Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek? ... Mert éppen ekkor történik az, hogy minél mélyebben fürkészünk, minél messzebbre hatolunk és tapogatózunk a múlt alvilágába, az emberinek, történetének, művelődésének kezdeti alapjai tökéletesen megmérhetetlennek bizonyulnak, s mérőónunk elől, bármily kalandos távolságokba gombolyítjuk alá zsinegét, mindig újra és tovább húzódnak vissza a feneketlenségbe. Találóan mondhatjuk itt, hogy "újra és tovább", mert kutató buzgalmunkkal a kikutathatatlan incselkedő játékot űz: látszatmegállókat és úti célokat kínál, melyek mögött, amint elértük őket, újabb múltszakaszok tárulnak föl, ahogy a partjáró bolygása sem ér soha véget, mert minden egyes megmászott agyagos fövenykulissza mögött új távolságok csábítanak új hegyfokok felé.” — Thomas Mann: József és testvérei, Előjáték: Pokolraszállás

És mégis, mindeme nehézség ellenére, néhányak vállalkoznak arra, hogy mérőónjukat ezen ősi kút homályába lebocsássák annak reményében, hogy a múlt elfeledett és elfeledtetett mélyében, szívós kitartással előássanak megkövült szavakat, számunkra már mesés formába öltözött tanúságtételeket, melyek egy elveszett, ismeretlen történelem létezését sejtetik az újkori történelemtudomány primitív 'ősemberei' és a vallási hiedelmek fátylakba burkolt hiedelmei mögött. Ki itt belép, hagyjon fel minden reménnyel - mondhatnánk Dante nyomán, mert aki a prehisztória e feledésre ítélt nyomai és romjai közé kívánkozik, könnyen lehet, hogy nem azt találja, amit kíván. Nem a történészek lineárisan fejlődő, ősközösségből kilépő kultúráját, s már nem is az ősi vallások által megénekelt Aranykort, hanem éppen valami olyasmit, ami véget vetett ennek az Aranykornak...

  • Ön itt van:  
  • Főlap