A piramis alatt
Az európai utazók és tudósok a 16. században kezdték felfedezni maguknak a gízai piramisokat. De a belsejében csak a piramis felső kamráit tudták látogatni. Rendelkezünk 16-18. század közti utazók rajzaival, melyek a piramis belső szerkezetét is felvázolják. Kezdve a lengyel Radziwill herceggel, aki 1583-ban járt a piramisban, majd Greaves, Careri, Maillet és Pococke rajzain jól látható, hogy semmit nem tudtak a piramis föld alatti kamrájáról. Ennek magyarázata a következő: az ún. „leszálló folyosó” 105 méter hosszú és 30 méteres mélységbe visz le, de az arabok betörése óta csak a felső 40 méter volt járható, ugyanis az arabok ebbe a járatba szórták be a felvezető folyosóban szétvert mészkődugókat és más keletkezett törmeléket.
Az inka múmiák titka
Egyes perui hagyományok arról beszéltek, hogy az inkák a királyi múmiákat a gigantikus cuscói Coricancha («Arany Udvar») templomának Nap titkos szentélyében helyezték el. A Coricanchát később a spanyolok jórészt lerombolták illetve dominikánus templommá építették át.
Két párhuzamos sorban, aranyszékeken ülve, teljes királyi díszbe öltözve, bebalzsamozva vártak feltámadásukra. Manco Capactól (i.sz 1200) kezdve itt volt az összes inka, a feleségeikkel a coyákkal együtt (Mama Ocllo Haucotól kezdve Rahua Occloig). Barnabé Cobo spanyol krónikás (1582-1657) az jelentette, hogy az arcukon «a hús kiszáradásakor megnyúlt és jó színű maradt». Garcilaso de la Vega inka származású krónikás (1537-1616) írta: "A Nap képe mellett két oldalt állították fel az inkák sorjában a halott királyaik bebalzsamozott holttestét. Nem tudom mi módon balzsamozták be a tetemeket, olyanok voltak, mintha élnének."
Bembo bíboros Ízisz táblája
Ezzel a címmel jelentetett meg egy könyvet Wynn Westcott angol szabadkőműves és a "Golden Dawn" titkos rend egyik alapítója 1887-ben. Egy ősi titok nyomába akart jutni... Tehát volt egy tábla, egy igen titokzatos tábla, amit jelenleg a torinói Egyiptomi gyűjteményben van elzárva. Az ún. "Ízisz Tábla" (Tabula Isiaca vagy Mensa Isiaca) egy egyiptomi stílusban készült bronztábla, tűzzománc és ezüstberakásokkal – valószínűleg - Hadrianus korából. W. Wynn Westcott a méretét 76 x 127 cm-esnek mondja. A tábla Ízisz és az Ápisz mondakörét ábrázolja, hihetetlen pontossággal: az alakok némelyike mindössze 8 milliméteres, s mintha a készítője használt valamiféle nagyítot az elkészítésükkor. Az egyiptomi istenségeket is látjuk, körben a Zodiakus 36 Dekánjával.
Azori-szigeteknél volt Atlantisz?
Christian O'Brien egykori brit geológus, régész és író (1914-2001) egy nagyobb kiterjedésű "Azori Földségről" beszélt, mely egykor óriási kataklizmák hatására elsüllyedt. Csupán az Azori–szigetek maradtak belőle.
1985-ben megrajzolta ennek az egykori földségnek a térképeit, felhasználva a portugál haditengerészet térképeit. Képes volt kimutatni ezen nagy földség egykori folyómedreit, melyek völgyekben futottak, mely völgyek több száz méternyit süllyedtek le. Az Azori-szigetek körül édesvízi maradványokat találtak még 4000 méter mélyen is: mint korallok, homokpartok, vulkanikus anyagok, édesvízi moszatok.
A Nílus tiltott szigete
Egyiptomiaknál a Napistennek, Rének két égi bárkája volt, az egyik a nappali, a másik az éjszakai. Ezeket „gyorshajóknak” vagy „millió évek hajóinak” nevezték. Egy piramis szöveg szerint aranyból készültek, és bámulatosan rövid idő alatt nagy távolságokat futottak be az égen. Megtudjuk azt is, hogy a „szél tolja”, kilencfős legénységük is van („Ré evezősei”) , sőt néha meg is állnak az égen. A legénység feladata volt, hogy „lángokat” készítsenek a napbárkához.
Plutarkhosz az egész ókor egyik legkiválóbb alakja volt, tudós és polihisztor, a Delphoi szentély papja, aki i.sz. 80 körül járt Egyiptomban, és a máig legmegbízhatóbb értekezést hagyta hátra az egyiptomi vallásról. Az egyiptomiak azt mesélték neki, hogy egy nemzedékkel korábban (i.sz. 50 körül) Felső-Egyiptomban lezuhant egy napbárka és a Nílus egy szigeténél még mindig láthatók a vízből kiálló szerkezet vöröses aranyszínű fémvázának roncsai. Hol lehetett ez a sziget és miért tévedt oda a napbárka?
A titokzatos fémfejekről
Odin aranyból készült jósfejéről azt mondták, birtokolta „Kelet minden bölcsességét”. Azt tudom, hogy az egyiptomi titkos városban, a falakkal körbezárt Héliupoliszban az alkimista tevékenységek mellett valamiféle „mozgó-szobrok” gyártása is folyt, melyeket a papok arra használtak, hogy az alkimista anyagok gyártásában és a föld alatti munkálatokban segítségükre legyenek. Miután nem jött többé a Főnix, elvesztették funkcióikat. Már csak javítgatni tudták őket és legfeljebb templomi kegytárgyat csináltak belőlük. Ez a beszámolók korából világosan látszik: a legrégibb leírásokban ezek a sajátos automaták, mozogtak, beszéltek, „izzadtak és könnyeztek” (?), majd később már csak lépegettek, végül már csak bólogattak...
Gran Moxo világító gömbje
Martín del Barco Centenera spanyol egyházi író és költő egy bizarr világítótestről számolt be egy költményében…
Centenera 1572-ben hajózott Spanyolországból Buenos Airesbe, majd elkísérte Juan Ortiz de Zárate expedícióját Rio de La Platához. Utána éveken keresztül járta az itteni területeket.
Centenera 24 évig kalandozott expedíciókkal Peru és Argentina közt. Egyszer embereivel egy „karbunkulus” nevű titokzatos állatra vadászott Paraguay dzsungeleiben, mely a legendák szerint világító követ vagy tükröt viselt a fején… Talán így jutott a Paytití és a Tó urához, Gran Moxohoz, kinek palotájának bronzajtajait aranyláncon odaállított pumák őrizték.
Az egyiptomi piramis fejlődési ficamairól
Az egyiptológusok a világ legegyértelműbb és legegyszerűbb dolgaként beszélik el, hogyan alakult ki Egyiptomban a kőpiramis, mint temetkezési forma, és ennek csúcsa, a gízai Nagy Piramis. Tehát volt a predinasztikus kori Egyiptomban a sír fölé emelt homokbucka, amit téglával körberaktak (tumulusz). Ebből jött létre az korai dinasztikus időkben a masztaba, ebből a lépcsős piramis a III. dinasztia idején, majd a simafalú piramis…
Robert Charroux
Robert Charroux, Robert Joseph Grugeau néven született a franciaországi Charrouxban, 1909-ben. Apja, Auguste Grugeau postamester, anyja, Marie Juliette Vergeau távírász, és volt egy Georges nevű 1902-ben született bátyja is. Apja 53 évesen 1921-ben meghalt. A középiskolát Civrayban végezte, s már ekkor kitűnt a sportban, mint kiváló atléta és sportúszó. A francia „Ki kicsodának” azt adta le magáról, hogy a filozófia doktora lett a Grand Bretagne-i Tudományegyetemen, majd a Római Tudományos Akadémia őstörténeti doktora címet szerezte meg. A háború alatti múzeumi raktárvezetőként tevékenykedett. A háború után, mint újságíró tevékenykedett. Rengeteget utazott feleségével. Ősi civilizációk ásatási helyszíneit keresték fel. Egy időben a „Kincskeresők Nemzetközi Klubjának Elnöke” is volt (1978-ban halt meg).
Kapcsolatai révén a legbizarabb és legrejtélyesebb figurákkal és titkos társaságokkal ápolt kapcsolatokat. Egy időben Charroux Franciaország egyik legbotrányosabb szerzőjének számított. Nagyon szuggesztív, karizmatikus ember volt, akit kiadója, a híres Robert Laffont mindenben támogatott. Hívei már a hatvanas években klubokat hoztak létre Franciaországban és máshol Európában.
Istenek kőtömbcipelői
Nem csupán a kőfejtéssel, a tömbök simára munkálásával, hanem a szállításával is vannak kisebb-nagyobb fejtörésre váró esetek…
Őseink hatalmas köveket is elhurcolásztak, melyek szállítása nekünk is gondot okozna. Példáért menjünk vissza Peruba! Sachsayhuaman erődjébe, Cusco mellett hatalmas sarokköveket is elhelyeztek, s a legnehezebb súlya eléri a 360 tonnát. Az egyiptomiak vagy baalbekiekről tudjuk, hogy mesterséges utakat építettek kőszállításra, és azon vonszolták vagy görgették a monstrumokat. Peruban a krónikások szerint sok ezer embert kötöttek a kövek elé és azok húzták el. Ollantaytambo inka városban hat kolosszális monolitot is beépítettek az erőd falaiba. Az átlagos kövek 3,3-4,2 m magasak, 1,8 vagy még több szélesek és a vastagságuk 0,9 és 1,8 m között változik. Hatnak a súlya száz tonna fölötti, de van, amelyik talán eléri a 250 tonnát is. A bolíviai Tiahuanaco egyes tömbjei elérik a 400-600 tonnát, sőt egyesek szerint több óriástömb széttöredezett az idők során, de ép állapotban meghaladták az ezer tonnát is.
Istenek kőfejtői
Mivel az ősi civilizációk egyik fontos eleme volt a kőépítészet, kezdve az egyszerű, alig megmunkált megalitikus tömböknél. Hozzáteszem, hogy a kővel való építkezés több ezer éven át az isteneknek szóltak, csak és kizárólag vallási/temetési indíttatású építményeknél alkalmazták kezdve a nagy ősi megalitikus birodalmaktól egészen a mayákon és egyiptomiakon át a parányi csendes-óceáni szigetekig. A nép, a hivatalnoki paloták, sőt a király is mindenfelé nád és sárkunyhókban, tégla vagy agyagépítményekben lakott.
Felhozok néhány dolgot, kezdve a kőfejtéssel. A világban számos otthagyott ősi kőbánya maradt fenn, mint pld. ez az egyiptomi és perui.
Legenda a samir kövéről
Valóban léteznek zsidó és mohamedán legendák egy mágikus kővágószerűségről, amit Salamon templomának építésénél használtak, de egyesek szerint a legendákat csupán az szülte, hogy a Biblia egy helye szerint a templom építésénél nem hallatszott a kövek faragása, csiszolása, hanem az zajtalanul folyt, és hogy Jahve megtiltotta a vaseszközök használatát az építésnél.
A legendák különféleképpen beszélnek a miértről. Az egyik szerint Salamon egy dzsinnekből álló csapatott küldött el egy nyugati hegységbe, ahol megszerezték egy holló által használt, samirnak nevezett követ, ami simán szétvágott egy kristályvázát. Egy másik szerint maga Azmodeus démon fedte fel Salamon előtt, hogy egy fajdkakasra van bízva a samir, akitől a király emberei végül ellopták…
Magáról a samirról (asamur) persze más és mást tartottak: ez egy kő (Salamon testamentuma szerint egy zöld kő), egy másik szerint élőlény, mégpedig sárkányféreg! A samir képes volt zajtalanul elvágni a kristályvázát, sőt a gyémántot is. A fajdkakas élősziklába lyukakat fúrt a samir-féreggel.
Eudoxosz titokzatos éggömbje - A telkhinek hagyatéka
Sulpicius Gallus római államférfitól tudjuk, hogy Eudoxosz készített egy éggömböt is, s „ráfestette erre az égbolthoz rögzített állócsillagokat”. Ez az éggömb az általa elméletben megalkotott rendszert modellezte volna. Igazából már nehéz elképzelnünk ennek formáját, hogy nézhetett ki, mint egy armilláris szerkezet, vagy egy nagy gömb volt, áttetsző burkokkal, vagy egészen más…? Mindenesetre a modern feltevések szerint Eudoxosz egy óraműhöz hasonló, bonyolult fémszerkezetet készített, amely jól tudta modellezni a valóságos mozgásokat. A gömbben lévő szerkezet mozgatta a tengelyek irányát és sebességeket. Egyesek szerint ez is fogaskerék-áttételeken alapult. Ezáltal bemutathatta a Földről nézve, milyen az égitestek, csillagképek mozgása.
Visszaemlékezés Rosner Gézára
Azért tartom fontosnak megemlékezni Rosner Gézáról, akit Amerikában Geza de Rosner néven ismertek, mert magyar nyelven szinte alig tudható meg valami róla (egyébként más nyelven sem). Rosner egy magyar származású amerikai író, emberbarát, világutazó, olimpikon, búvárember, színész, producer és filmrendező volt (nálunk néha Rózner Gézaként is említik a nevét). De bármelyik tevékenysége eltörpül amellett, hogy egész életében az ősi és rejtélyes civilizációk nyomait kutatta. Az ő személyében nem a beesett mellű szobatudóst ismerhetjük meg, hanem azt a fajtát, aki maga ment el az andoki indián falvakba, az új-guineai őserdőbe, tanulmányozta az amerikai piramisokat, Húsvét-sziget óriásszobrait, kereste Atlantiszt, mint búvár kutatta a Bermuda-háromszög titkait vagy - akár mint Paul Brunton - eltöltött egy éjszakát a gízai Nagy Piramisban.
Vállas, erős férfi volt. Közvetlen, magával ragadó társalgó, akire kénytelen figyelni az őt hallgató ember. Bár fiatalon elhagyta Magyarországot, élete végéig kiválóan beszélt magyarul. Mindig is magyarnak tartva magát, s valóban egy igaz magyar ember volt.
Alternatív Odüsszeia, 5. rész
Szolónnak azt mondták az egyiptomi papok, hogy 9000 évvel korábban pusztult el Atlantisz, ugyanakkor Egyiptom állami berendezkedését meg 8000 évre tették (tehát a különbség 1000 év!).
Viszont Ménész-Aha - Egyiptom egyesítője - csak i.e. 3050 körül lép fel, de őt megelőzték predinasztikus fejedelmek, akik Alsó- és Felső-Egyiptomot kormányozták, ám ezek idejét is max. i.e. 4000-ig vagy talán i.e. 4500-ig vihetjük vissza. Ha pedig innen számoljuk vissza az említett ezer évet, az csak i.e. 5500 körüli lehet. Zsirov az orosz atlantológus is arra hajlott, hogy a Platón által elmesélt atlantiszi társadalom időben i.e. 7000 és 5000 közé tehető (és így tovább még néhány példa). Odüsszeusz utazásának pontos idejét persze nehéz meghatározni, nagyon tág értelemben i.e. 3800 és 3000 közt történt valamikor.
Hérodotosz elődje, Hekataiosz történetíró is járt Egyiptomban, és a földet leíró munkájában megemlítette, hogy Pharoszt Menelaosz kormányosáról nevezték el, akit itt kígyó mart meg meg és a szigeten temették el. Jacob Bryant régi angol antikvárius - aki tudományos alapokra igyekezett tenni a mítoszokat - ebből azt szűrte le, hogy a szigeten "Ophita-templomok", azaz kígyótisztelet misztériumának templomai álltak. A rodoszi telkhinek pedig kapcsolatban álltak a kígyókultuszokkal legalább annyira, mint a mitikus Kígyótörzs Fiaival. Az egyiptomi papok kasztjában a mérnököket, építészeket és alkimistákat "kígyópapok"-nak nevezték.
Alternatív Odüsszeia, 4. rész
Odüsszeusz tutaja elhagyta Ogügiét. 17 nap és éjszaka hajózott, kedvező széllel, miközben a Nagy Medve csillagkép balkéz felől esett (tehát kelet-északkeletnek ment). Ekkor pillantotta meg Szkheria szigetét, de szörnyű viharba keveredett, aminek az lett a vége, hogy két napos küzdelem után, összetörve a tutaja, míg ő szerencsésen partra vetődött e korábban már feltűnt szigeten. A parti liget fái alá húzódva, azonnal mély álomba merül.
Bár 'hazaindult', de nem Ithakára, hanem oda, ahová Héliosz szigete után kellett volna jutnia. Corvóról a 18 napi tutajozással a megadott irányban talán 700-1000 kilométert tehetett meg. Ma ezen tájon semmi nincs, de bírjuk Markellosz tudósítását és portoláno készítők óceáni rajzait.
A görög írók az i.e. 5. század elejétől kezdték azt terjeszteni, hogy Korfu szigete volt Szkheria. Ilyen 'történelmi bizonyosság' előtt meg Odüsszeusz útjának modern szimatolói is szinte mind behódoltak, kezdve Bérarddal, Bradforddal vagy újabban Severin, Hal Roth és Vass Tibor. Számukra teljesen mindegy, hol volt Ogügié (Málta, a Gibraltár-közeli Perejil vagy a Kréta alatti Gaudos stb), mind Korfura tutajoztatják onnan hősünket. Soha nem kerül szóba, hogy Korfutól egyáltalán nincs nyugatra sziget...
Alternatív Odüsszeia, 3. rész
Kirké Odüsszeuszt a kimmerioszok földjére küldte. Nem kellett messzire menniük, jó széllel egy nap odaértek (ami akár 2-300 km is lehet). Egy szigetre mentek, ami állandóan ködbe és felhőbe volt burkolva, a mélyvizű Ókeanosz szélén. Ez egyúttal Hádész földje is, amit a legrégibb időkben az Ókeanoszon túlra tettek: Homérosznál is a folyam szélén fekszik, a Golf-gyűrűn belül. Markellos három nagyobb szigetét sorban: Amonnak, Poszeidónnak és Hádésznek szentelték. Erre a legdélibb szigetre (Antilia) kellett Terceiráról menniük dk-i irányban. Ezen állt a túlvilág királyának, Hádésznak palotája. Ez volt a bizonyos három elsüllyedt sziget egyike.
Itt egy szerencsétlen nép, a kimmerioszok éltek és a szigetet egy óriási vulkán, az Erebosz uralta, melynek kigőzölgése folyamatosan elsötétítette az eget. A földi Pokol igazi bejárata.
Valójában még itt is hűen követte Homérosz az egyiptomi eredeti szöveget, mert a kimmeriosz nép és szigetük nem a görög hagyományból származik elsődlegesen, hanem egyiptomi hagyományok beszéltek a rejtélyes Hanebut (Haunebut) népről, akik a világot körülfolyó tengeren túl éltek. A Hanebut szó nem csak szigetet jelentett, hanem „ködös vidékek lakói”-t. Úgy is kifejezték magukat, hogy Ozirisz gyűrűformájában veszi körül a Hanebukat. A régi népek valamiért erre a szigetre tették a Halál Birodalmát,a messzi Nyugatra, ahol a Nap meghal: ez a zsidó Séól vagy a germán Nefelheim („a köd lakóhelye”) eredetije, egykor létező ősképe.
Alternatív Odüsszeia, 2. rész
Odüsszeusz hajóival elhagyta a Küklópszok földje közeli, kecskékben dús kis szigetet, ami ugyebár a marokkói óceáni part és a Kelet-Kanári szigetek régiója volt. Innen a "Szelek Őrének" szigetére indultak. Most sem írja Homérosz, hogy merre és meddig mentek. De elég nyilvánvaló, hogy északnak és igen sok napot. Az eszményi időjárású Boldog Szigetektől bizonyára sokkal északabbra lehetett Aiolosz szigete.
A hajók nagyjából a nyugati hosszúság 10-12 foka közt haladtak. Nem tudni pontosan, hogy hol volt Aiolosz "úszó" szigete, amit törhetetlen bronzfal vett körül, mert azt ma pontosítani már nehéz, de abban az időben volt arra egy nagyon híres sziget, a "Hy Brazil" , tán az került az útjukba, Írországtól 300 km-re Ny-ra. Szerepelt az ősi kelta mesékben, kereknek, sőt szigetgyűrűnek írták le. Ma már nem létezik, de Odüsszeusz idejében még a víz felett volt: valójában azonos a tenger alatti Porcupine–zátonnyal. Egykor talán Atlantisz hatalmi zónájába tartozott...
Alternatív Odüsszeia, 1. rész
Homérosz egy egyiptomi szent irat tekercsét hozta magával Egyiptomból, amit költőisített formában újraírt. Az eredetije azonban nem más, mit egy prehisztorikus időkben végrehajtott hajóút periplusza, melynek hőse (Homérosznál: Odüsszeusz) eljut egészen az Azori-szigetekig, hogy egy küldetést teljesítsen. Odüsszeusz pedig nem más, mint egy krétai "kurétesz", egy nagyfülű, vöröses hajú, törpe rasszhoz tartozó herceg.
Héraklész legrégibb leírásai is ugyanezt a fura embertípust mutatják. Talán egy korábbi, elpusztult civilizáció - számunkra néha teljesen idegen technológia - örökösei a már említett, kabirok ill. kurészeknek vagy éppen telkhineknek nevezett furcsa szerzetek. Az eredeti leírás „Odüsszeusza”, minden bizonnyal, az i.e. 4. évezredben élt és e törpe vagy nagyon alacsony termetű fajhoz tartozott, azokhoz akik akkoriban megjelentek Egyiptomban és a görög szigeteken.
Ők találták fel a hajózást, s ezért nem is találkozik Odüsszeusz más hajókkal a tengeren...
Az eltűnő Atlantisz és a portolánók fantom-szigetei
Az Azori szigetektől keletre egy nagyobb gránittábla töredezett szét 10-12 ezer éve és maradt belőle három nagyobb, hosszúkás sziget. Ezek egészen kb. i.e. 3100-ig léteztek, s az izlandi leletek által is bizonyított, akkoriban lejátszódó hatalmas földrengések okozta kataklizma miatt víz alá kerültek.
E három nagy szigetet leírta Plutarkhosz egy régi karthágói pergamenre hivatkozva vagy Palaiphatosz is Kerné királya kapcsán. A legpontosabb leírás azonban Markellosz görög történetírótól jön, aki a nyugati Aithiópiáról szóló munkájában részletesen beszélt a három szigetről, leírva a legnagyobb méretét is. Markellosz valószínűleg egyiptomi forrás után írt. De ne gondoljunk "óriási" szigetekre! A legnagyobb 8-10 ezer km2 talán. Éppen ezek szerepelnek az első portolánó térképeken, majd Kolumbusz felfedezése után eltűnnek a térképekről... Nyilván valamilyen ősi, többször másolt térképekről vették át azokat.
Telkhinek és kabírok, kutatás a rejtélyes törpe fajok után
Akik olvasták Ralph Ellistől a "Tempest and Exodus" c. munkát (2001) azok tudnak a gízai plátó alacsony termetű őreinek, a trogloditáknak lemészárlásáról, a léviták által. Gíza nyugati nekropoliszában feltárták a "törpék temetőjét", s ezzel egy rejtélyes rassz tűnik fel az archaikus és óbirodalmi időkben. Ott látjuk őket a piramisépítők mellett. Az ábrázolások szerint, ez a fura faj szorosan kapcsolódott az ötvösmunkákhoz, az ékszerkészítéshez s valószínűleg kapcsolatban álltak a héliupoliszi alkémia megalapításával ill. a Héliupoliszi Testvériség megalapításával is. Rodoszon ugyanebben az időben tűntek fel társaik, a Telkhinek, akiket az ókori szerzők uszonykezűnek és pikkelyesnek írnak le, akik számos technikai titkot őriztek. Őket valakik úgy i.e. 2100 körül szabályosan kiirtották... A rodoszi Telkhinek, akikhez az ún. "antiküthérai" csillagászati óra elődjei is kötődnek. Egy ősi hajózó törzs akik még a történelem előtti időkben feltérképezték a Földet, ismerték a hosszúsági fokokat, voltak csillagászati mérőeszközeik.
A Grál, a Nagy Piramis és a Héliupoliszi Testvériség
A gízai Nagy Piramisba a Nílus vizét vezették, amit föld alatti járatokon ki is vezettek. Ezek az alagútrendszerek délen egészen a fajjúmi Moirisz-tóig, míg északon a tengerig nyúltak. Volt egy szerkezetük, egy athanor, amit Hórusz szemnek is neveztek. Ezt a föld alatti kamra aknája alatti kamrarendszerekben tárolták (később a rómaiak bebetonozták a levezető aknát: Severus római császár i.sz. 200 körül). A gépet néha kihozták és szekéren Héliupoliszba szállították. Olyan vizet bocsátott ki, ami kapcsolódott a termékenységhez (valószínűleg ezt nevezték hekának, "varázserőnek"). A piramis akkor vesztette el funkcióját, mikor Mózes, a héliupoliszi Széth isten titkos papja kirabolta és elvitte az athanort.
Ezt a szerkezetet gyaníthatóan egy ősi civilizációból hozták Egyiptomba, és mindig egy újabb civilizáció felvirágoztatását szolgálta. Abban az időben még létezett egy másfajta technológia, melyet a nagyon régi népek ismertek...
Homérosz valódi életútja, 2. rész
Miután Pszamméthikosz uralma délen is megerősödött, elrendelte, hogy Thébában a karnaki templom asszírok által lerombolt részeit építsék újjá. Homéroszt is elküldte Thébába a munkálatok egyik felügyelőjeként. Mindkét eposzában külön említi az egyiptomi Théba kincseit, melyek a „házak ölében” vannak és a város száz kapuját. Azt gondolom, hogy több évig is a városban élt Homérosz.
Alexandriai Kelemen, Gellius, Tatianosz vagy a Szuda mind elmondták, hogy sokan voltak abban a hitben, hogy Homérosz egyiptomi volt. A thébai születésű bizánci történetíró, Olümpiodórosz a Költő családjáról azt írta, hogy az a thébai nomoszban élt. Egy ókori névtelen irat — mely adataiban Alkidamaszra megy vissza — meg azt jegyzi meg, hogy Homérosz apját az egyiptomiak Menemakhosznak mondják, egy papi írnoknak. Héliodórosz szerelmi regényében, az Aithiopikában pedig az egyik egyiptomi pap azt meséli, Homérosz Théba szülötte, sőt azt állítva, hogy az apja valójában nem egy helyi pap, hanem Hermész isten volt.