Az emberóriások iránti érdeklődés aranykora kétségkívül az ókor volt. Beszélték mindenfelé: a görögök az agorákon, a rómaiak az ünnepi viadalokon, a föníciaiak a kikötőikben vagy az egyiptomiak a templomaikban. És egyformán mindenki meg volt győződve ezek létezéséről. A középkor tudósai bizonyítottnak látták ezek egykori létét, hiszen mindenfelé hatalmas csontokat fordítottak ki a parasztok ekéi vagy bányászok csákányai. A mesék egészen korunkig tartottak, mert hiába nem találtuk egy óriás lábszárcsontját sem (hamisítvány volt bőven!), mindig jöttek olyan romantikus kutatók, írók, amatőr történészek, akik szentül megvoltak az óriások létezéséről győződve. Ahol valamiféle gigantikus ősi romok voltak (mint Baalbek, Tiahuanaco, megalitikus kőkörök), minden esetben volt aki ezeket óriásokkal magyarázta. Sokan úgy képzelték, hogy az óriások civilizációja Atlantiszon érte el csúcspontját.
Volt még egy "mágikus" ősi népség, az amazonok, akiknek harcos királyságait az ókori görögök valahová Nyugat-Afrikába vitték. Ők uralkodtak a férfiakon, ha kapcsolatba kerültek velük. Csak nemzésre használva a férfiakat, s néha utána le is mészárolva azokat. A regék már nagyon régóta és makacsul, Atlantisz királynőiről beszéltek. Pierre Benoit az Atlantisz c. regényében halhatatlanná is tette Antinea alakját. Egy másik francia, az 1960-as években, de ezúttal egy nő: Christia Sylf, írt egy bámulatos és érdekfeszítő regényt, aminek címe a Kobor Tigan't lett. Ez megfelelt minden várakozásnak, amit egy ősrégi, bizarr mesétől elvárhatunk... Tehát mindent: az óriásokat, az amazonokat, Atlantiszt, a vérforraló szexuális rítusokat, de még az emberalatti szolganépeket is...

A bolíviai Tiahuanacóban járunk. A városnak nem igazán a "kora" a rejtély, ahogy azt a korábbi romantikus szerzők, kutatók és mások gondolták, hanem sokkal inkább az ahogy az egykori lakói reagáltak a környezeti hatásokra, ahogy ábrázolták a világot, ahogy építkeztek. Mintha nem is ezen a bolygón éltek volna, pedig itt voltak! A létezésük, az álmaik egy teljesen más emberiséget sugallnak, mint ami a földön él. Ha az emberiséget felosszuk feketékre, fehérekre és sárgákra, úgy ezek közt megvannak az alapvető hasonlóságok a primitívtől a felhőkarcolókban lakókig. Olyan, mintha a tiahuanacóiak, nem ezek közül valók lettek volna, hanem mondjuk kékek...

A várost is valamikor, még mielőtt Manco Capac fiai, az inkák hatalmukba nem kerítették, elhagyták, még meg úgy, hogy a munkáikat hirtelen abbahagyták, szerszámaikat eldobták. Építettek egy "piramist", amit jobb híján nevezünk annak, hiszen nem hasonlít egyetlen más piramisra sem. Ezt nevezik Akapanának. Az alapját nagy kövekből rakták, majd a közelben kiásták a félig föld alatti templomudvart, s az innen lévő földből épült az Akapana. A teraszok lépcsőit kőfalakkal, hatalmas, akár 65 tonnás andezittömbökkel erősítették meg (ezek 90 százalékát elhurcolták). Azok építették, akik megalapították Tiahuanacót. Kétségkívül szakrális helynek szánták a piramist és a várost...


Charles Fort fantasztikus intuícióit már több mint száz éve, hogy leírta az emberek "lehalászásáról". Bár ő a korunkba helyezte mindezt, de úgy gondolom valami hasonló zajlott le a prehisztorikus időkben. Mikor a vénuszi eredetű kabirok és telkhinek megjelentek körünkben, sötét korszak köszöntött az emberiségre. Az ember hirtelen visszacsúszott a ranglétrán prédaállattá. Az idegenek hasznosíthatónak vélték ugyanis az embert, s így vadásztak is ránk. Volt egy bizarr fegyverük, ami nem ölte meg, hanem megigézte, ledermesztette, hipnotizálta, szuggerálta az embereket, elég volt, ha csak rájuk irányították...

 Hany Istókról a hansági „halemberről” szinte mindenki hallott. Lényéről szóbeszédek, mondák keringtek. Írók vették bele kalandos műveikbe. A létéről azonban még kalandosabb magyarázatok születtek. Ám ezeket a magukat „tudományosnak” gondoló szerzők gyártották. Mind arra irányult, hogy a fiút be tudják állítani a sorba, a többi erdőben talált „vad gyerek” közé. Ezek a hazugságok gyakorlatilag elterelték a figyelmet egy nyilvánvaló dologról, amit a tudomány mai keretei közt lehetetlen megválaszolni, mert ez a fiú nem ember, nem homo sapiens volt…!

Memnón-kolosszusok

 

A Memnón-kolosszusok III. Amenhotep fáraó (i.e. 1388-1351) két hatalmas ülőszobra, melyek az ősi Théba nekropoliszának területén állnak (a hely tengerszint feletti magassága 77 méter). Ikerszobrokról van szó, melyek egymástól 15 méternyire vannak. Kelet felé néznek. Egykor mögötte állt III. Amenhotep gigantikus halotti temploma. A templom a Nílus árterének szélén épült és az évenkénti elöntések jelentős károkat okoztak, majd i.e. 1200 körül egy nagy földrengés érte a területet, ami tovább rombolta a templomot. Ezek hatására, kétszáz évvel a felépítése után a templomkomplexum nagy részét el is bontották, hogy más templomokhoz használják fel.

Mivel többször átrágtam magam Várkonyi Sziriatján, ami először 1979-ben került a kezembe, úgy már sok éve felvetődött bennem a mű korrekciója, részletes vizsgálata, elemzése és kiegészítése. Ebből a célból legmegfelelőbb a Sziriat oszlopainak 2002-es kiadása, ami az 1942 kiadás utáni átdolgozás legteljesebb kiadása. Bertha Bulcsú írta a könyvről: „Mert ha Várkonyi azt írja, hogy a Macsu Pikcsu az Urubamba völgyében négyezer méter magasságban hatalmas gránitkockákból épült, ám a legközelebbi gránit-előfordulás két-óra járásra van, s a várat egy húsz méter széles, rohanó hegyi folyó és meredek szakadékok, völgyek választják el tőle, akkor ezt vagy elhisszük, vagy odautazunk, és átússzuk a hegyi folyót, ha nem, akkor át kell rágnunk magunkat ugyanazon a hatalmas könyvtári, levéltári anyagon, amin Várkonyi, másként nem tudjuk ellenőrizni. De mi egyiket sem vállaltuk, így aztán jött a legenda.”
Nos, én átrágtam magam az eltelt negyven évben azon a hatalmas könyvtári anyagon. Így aztán a következő dolgokra vállalkozom a Sziriattal kapcsolatban...

Az egyiptomi papok évezredeken át figyelték és tanulmányozták az éjszakai eget. Ismereteik nagy része elveszett. Nem is szívesen beszéltek tudásukról idegen népeknek. Az odalátogató görög tudósok úgyszólván csak az ősi ismeretek morzsáit tudták felszedegetni.
Tudtak sok mindent a világegyetemről, a naprendszerről, olyat is, amit kevésbé feltételeznénk róluk. Az egyiptomi Óbirodalom idején a papok egy magas szintű egzakt ismereteket birtokoltak, a matematika, geometria, kémia, geográfia, csillagászat, térképészet, optika és más tudományágak terén.
Az egyiptomi papok évezredeken át figyelték és tanulmányozták az éjszakai eget. Ismereteik nagy része elveszett. Nem is szívesen beszéltek tudásukról idegen népeknek. Az odalátogató görög tudósok úgyszólván csak az ősi ismeretek morzsáit tudták felszedegetni.

A prehisztorikus eredetű alkímia eredete Atlantiszra vezet, így gondolta ezt Helena Blavatsky, Fulcanelli, Lewis Spence, Karl Doberer, Shirley Andrews és több más kutató is. Kapcsolódik az ott tanyát vert kabirokhoz/telkhinekhez, és az őket tisztelő különös embercsoporthoz, akiket a kései hagyomány szintén kabiroknak nevezett. Ez az ősalkímia gyakorlatilag egy másik tudományt, nem az emberi nagy kultúrák által megteremtett tudományt takarta.

Stanley Faber angol teológus (1773-1854) az 1803-ban kiadott Mysteries of the Cabiri c. kétkötetes munkájának első kötetének elején közölt egy csodálatos képet. Fölé fejlécül ezt írta: „AN ANCIENT NYMPHEUM or CABIRIC GROTTO”, tehát „Egy ókori nimfaion vagy kabirikus grotto” .
A kép látszólag egy idilli, ám elhagyatott szenthelyet mutat. Központi rész egy hatalmas szikla, melyben egy nagy boltíves bejáratú barlang vagy grotto van. A barlang belseje kis tó, ugyanis a barlang falaiból három kis patak is ömlik a belsejébe. Szemből nézve a barlang bejáratának bal oldalán kis lapos tetejű templom, egy in antis, melynek parányi előcsarnokát két oszlop tartja, míg a barlang jobb oldalán egy nagy víztartályszerű valami, amibe két sziklaforrásból is ömlik a víz. A tartály oldalára hosszúkás rések vannak vágva, hogy a víz azokon kiömölhessen.

A SzfinxHogy kit ábrázol a gízai nagy Szfinx, miért tűnik annyira megviseltnek a szobrot körülvevő árok? Valóban rejtélyes-e a szobor hátsójánál talált alagút? Néhány kérdés, amire megpróbálok itt válaszolni. Van olyan válaszom, ami felhevíti és van olyan, ami lehűti a kedélyeket, és van olyan, ami beleillik abba a hatalmas koncepciómba, amit én a rejtélyes és ismeretlen prehisztorikus Egyiptomról és a világ más történéseiről gondolok…

Cumaeai SibyllaSztrabón említi, hogy Itáliában legrégibb görög kolónia a campaniai Kümében létesült. Euszebiosz i.e. 1050-re tette az alapítást. Velleius Paterculus római szerző ismert egy legendát, hogy a görögök hajóit egy galamb vagy bronz cintányérok hangja vezette ide.
A modern régészet azonban nem tudta igazolni a település ilyen régi eredetét. A városfal alól kiásott görög kerámiatöredékek kora i.e. 750-740 körüliek, s ez alapján úgy hiszik, hogy ekkoriban kalkhiszi görögök jelentek meg a Nápolyi-öbölben, előbb Ischia-szigetén, majd az öböl partján is várost alapítottak Kümé (a későbbi Cumae) néven. Ez vidék a szamniták (oszkok) településterülete volt.
A vulkanikus magaslat két teraszán terült el a város, s előbb az alsó teraszon egy Apollónnak szentelt templom épült, míg a felső teraszon egy másik. Csakhamar kereskedelmi monopóliumuk lett a félszigeten. Lakói gazdag polgárok voltak. Kultúrájuk és írásuk meghódította az északra lakó etruszkokat. További városokat is alapítottak az öböl partján, majd sikeres háborúkat folytattak az etruszkok, karthágóiak és rómaiak ellen, de i.e. 421-ben a szamniták legyűrték őket, ők lettek a város urai, majd a rómaiak meg őket kényszerítették behódolásra i.e. 338-ban.

Porsenna meuzóleumaPlinius római tudós a híres labirintusokat sorolva szól az egyiptomi, lémnoszi és krétai labirintusokról, majd megemlíti az itáliait, amit egy etruszk király, Porsenna építetett saját sírjaként, majd sajnálkozva afölött, hogy a krétai és az itáliai az ő idejére teljesen elpusztult.
Porsenna i.e. 6. század végi etruszk király Clusium város (etruszk nevén Kamars) uralkodója volt. Plinius elmondja, hogy az ő idejében már semmi nem volt meg a sírból, s a leírást is a tudós Varro egyik könyvéből veszi (de Varro is csak jó száz évvel előtte alkotott, tehát ő sem közvetlen szerezhette az információkat).
Varro írta Porsennáról: „Clusium városának határában temették el, ahol egy kváderkövekből épített négyszögletes emlékművet hagyott maga után, amelynek minden oldala háromszáz láb (88,8 m) hosszú és ötven láb (14,8 m) magas. A négyszögletes alapzatban található egy kibogozhatatlan labirintus… Ezen a négyszögletes alapzaton áll öt piramis, négy a sarkokon és egy középen. Ezek alul hetvenöt láb (22,2 m) szélesek, és százötven láb (44,4 m) magasak. Úgy végződnek csúcsban, hogy mindegyikre egy bronzkorongot és egy petatust helyeztek, amelyről lánccal odaerősített csengettyűk lógnak. Amikor ezeket a szél megmozgatja, messzire elhallatszik a hangjuk, miként egykor Dodonában. A korongon egyesével még négy piramis áll, mindegyik száz láb magas, és fölöttük egyetlen alapon még öt található.”

Neuszerré naptemplomaA fogaskerék az emberiség egyik legfontosabb találmánya: alapvető gépelem, ami egy tengelyre erősítve forgatónyomatékot ad át egy másik fogaskeréknek. Hirtelen bukkan fel: a ptolemaioszi korban olyan alexandriai görög mechanikusok révén, mint Ktészibiosz vagy Héron. Igazából hasznavehetetlen tárgyakba építik be: mozgó bábokba, templomi perselyekbe. Ktészibiosz i.e. 250 körül egy mutatványszámba menő vízórába építette be a legelső fogaskerekeket, amiről csak tudomásunk van!
A fogaskerék-meghajtás elvét az alexandriai Nagy Könyvtárba hurcolt egyiptomi templomi archívumok papiruszaiból vehették. Az egyiptomi papok nem használták ezeket, csak sok évszázadon keresztül őrizgették a rajzokat. A ptolemaioszi korban sem volt meg a kellő technikai háttér. A mesteremberek még kézimunkára voltak utalva, nem volt acéljuk és nem volt olyan gépük, melyekkel gépi pontosságú fogazatot vághattak volna a fogaskerekekbe. Az ősi rajzokon láthatták a fogaskerék meghajtás elvét, amit megpróbáltak a meglévő anyagokból (bronz) és kézimunkával utánozni.

Krétai labirintus érmeA görögök fenntartottak egy az ősi Krétából származó bizarr mítoszt, miszerint Minósz krétai király felrúgta az istenekkel kötött szövetséget, amit minden Nagy Év végén, azaz kilencévente kellett megújítani, és a Poszeidón által küldött fehér bikát nem áldozta fel. A haragos isten őrületet küldött feleségére Pasziphaéra, aki nemi gerjedelmet érzett a bika iránt. A királyi udvar mesteremberével, Daidalosszal egy üreges műtehenet csináltatott, majd abba bújva közösült az állattal. A frigyből egy szörnyeteg, bikafejű ember született, aki a Minótaurosz nevet kapta (annyit tesz: „Minósz bikája”).
A rómaiak, akik kéjelegtek az ilyen történetekben, szó szerint (!) hittek a mítoszban, s mint a költő Martialis elmondja, hogy a Colosseum avató ünnepségein saját szemével látta a porondon, hogy egy rabszolganővel és egy bikával eljátszatták ezt a jelenetet...

Tlaloc fej, MexikóA Nap-piramis alatti alapkőzetbe vágott kutatóaknák leletei arra mutatnak, hogy a piramist Tlalocnak szentelték. Egy áldozati helyet találtak a Nap-piramis alatti sziklában, áldozati agyagedényekkel. Gyermekeket és állatokat áldoztak itt fel, még azelőtt, hogy felépült volna a Nap-piramis. Találtak egy zöld kőből faragott kis maszkot is. Ez is arra utal, hogy Tlalocnak szólt az áldozat, másrészről a zöld kő hagyományosan a Vénusz bolygó befolyását jelenti. John B. Carlson régész-csillagász teotihuacani vizsgálatai szerint az emberáldozatokat a Vénusz bolygó uralta (1991). Az ősi Mexikóban Mixcoatl isten, a felhőkígyó volt a Vénusz bolygó képviselője, akinek emberáldozatok jártak.
Korábban évtizedekig az volt az amerikanisták véleménye, hogy az értelmetlen emberáldozások, nagyméretű embermészárlások az aztékok műve volt, akik a 14. században jelentek meg Mexikóban. Teotihuacan egykori lakóiról az volt vélemény, hogy alapvetően békés emberek lehettek. Ez mára teljesen megdőlt...

TeotihuacanTeotihuacan… már a neve is hipotetikus, akár az építményeié, hiszen az aztékoktól kapta, akiknek közük nem volt az építőkhöz. Máig nem tudjuk, hogy nevezték az eredeti lakói a várost. Mi volt az igazi neve a Nap-, Hold- vagy a Quetzalcoatl-piramisoknak… Ezek valamikor vörösre voltak festve, akár a gízai piramisok alsó harmada, a Szfinx és a gízai völgytemplomok. A város minden fő szakrális építményének tájolása 15,5 fokkal tér el az északi iránytól keletnek (akár Tulában vagy Chichen Itzában). A teotihuacani 2,3 km hosszú és 40 m széles Holtak Útja mentén 38 kisebb-nagyobb piramis sorakozik.
Mikor az aztékok 1324-ben bevonultak, a város üres volt, és nagyon megdöbbentette őket, mert a hatalmas és nyomasztóan pompás építményrendszert nem tudták másként értékelni, mint ötméteres „óriások” vagy „istenek” műveit...

Mózes és a RézkígyóÁmós próféta egy odavetett megjegyzése elgondolkodtató, mert azt mondja , hogy az Egyiptomból kivándorló zsidók a sínai pusztában töltött negyven év alatt nem áldoztak az Úrnak, hanem vitték a „ti isteneitek csillagát, melyet ti csináltatok magatoknak”. Ezt néha Kijjun csillagistennek nevezik, s azonos a rejtélyes refaiták csillagával, s ezért mondja Szent Jeromos egyházatya, a régi héber szövegek fordítója, hogy azonos Luciferrel, a Vénusz csillaggal.
Mikor a zsidók zúgolódtak Jahve ellen, a mózesi Számok Könyve szerint, az Úr száráf kígyókat, azaz "tüzes" kígyókat küldött rájuk. Ezek sokat közülük megmartak és meg is haltak. Izajás a tüzes kígyókon "szárnyas" kígyókat ért, mikor azt mondja, a Negeb sivatagban "vipera és szárnyaskígyó él".
A tüzes vagy szárnyas kígyón a történészek általában "mérges" kígyókat értenek, de ismernek egy repülő kígyó fajt DK-Ázsiában, mely a fákról ugrál le, és kacsázik a levegőben, de annak meg nincsenek szárnyai...

Az Athéni Szelek tornyaAz ókori athéni agorán állt – és romjaiban még ma is áll – a híres Szelek tornya. Az épület nyolcszögletű és márványtömbökből épült: 12 méter magas és 8 méter átmérőjű. Kirrhoszi Andronikosz makedón csillagász alkotásának tartják, azaz i.e. 50 körül épült volna, de ezt kizárólag két római szerzőre hagyatkozva (Vitruvius és Varro), ugyanis a görög források mind elvesztek, s egyedül ez a két szerző említi a tornyot (így nem lehetetlen, hogy ettől az időponttól 100-200 évvel korábbi, azaz valójában az alexandriai korszak terméke, ami hihetőbb lenne).
A görögök 8-féle szelet különböztettek meg, éppen ezért 8 szélistenük volt, s ennek megfelelően a Szelek tornyának 8 oldala volt. Mindegyik oldalon a szeleknek megfelelő isten képével. Az épület tetejét egykor egy szélirányba forgó bronz Triton-szobor díszítette. Mikor valaki lelopta azt, Athénre nagy hőség köszöntött, amit csak úgy tudtak elűzni, hogy egy nagyon ősi szokásnak megfelelően fekete hajú szüzet áldoztak a torony tövében.

Égi irányokEgyes legendák hivatkoznak egy korra, amikor a Föld tengelye nem abban a pozícióban volt, mint napjainkban és a Pólus más helyre mutatott. Akkoriban lakható volt a sarkvidék.  A görög hagyomány említi az esetet: Phaethón veszélyes repülésekor a líbiai Atlasz megingott a csillagok tartása közben, és amikor leesett „maga a tengely is elhajlott” és egy égi lángfolyam felégette az Eridanosz folyót.
De más hagyományok is szólnak arról, hogy a tengely megbillent, s ez vetett végett az Aranykornak (s nem a vízözönök).
Való igaz, hogy a földi életünk legfőbb befolyásoló kozmikus tényezője bolygónk napkörüli keringése és tengelykörüli forgása. A Föld, a hold és az öt másik bolygó ugyanazon síkban, az ekliptika síkjában kering a Nap körül...

Brassica junceaIsmerek egy történetet egy ismeretlen virágról, a neve Baahra.
Ezt a történetet egy Mohamed Saad H. nevű gazdag libanoni kereskedő mesélte el Robert Charroux francia kincskeresőnek, és még az apjával történt meg az eset (valamikor 1941 körül). Az apja egy öszvérhajcsár volt, aki megmentette egy rejtélyes törzs vezetőjét az Ansarijeh hegység határvidékén. A sejk találkozóra hívta Baalbekbe május első teleholdján. Egy útvonalat magyarázott el neki, mely arra a helyre vezet, ahol az Aranyvirág, a Baahra terem. Ez a virág aranyat fog teremni neki. A hely egy érdes hegyoldal volt, az Orontesztől nyugatra. A holdfény mutatta meg a virágot, mely ilyenkor aranysárga ragyogású. Szirmai szalmasárga színűek voltak és egy szőrös szívhez hasonlítottak, amely most úgy ragyogott, mint a megolvadt arany. A napfénynél eltűnik a ragyogása. A virág csak ezen a helyen hajt ki az egész világon. Az öszvérhajcsár hazavitte a virágot és egy cserépben tartotta, majd fia örökölte, aki 1946 után nagyon gazdag lett és a szerencséjét ennek a virágnak tudta be.

A Nagy Piramis Királynői KamrájaA középkori arabok nevezték el így, mert azt hitték ebbe a kamrába a királynő volt temetve. Az egyiptológusok az újabb időkben „középső kamrának” becézgetik, hogy eltérjenek a „téves” hagyománytól. A kamra alapterülete: 5,75 x 5,23 m. Teteje ferdeboltozatos, és a hegye 6.23 m magasra nyúlik. A piramist alkotó, gyenge minőségű helyi mészkő helyett, turai finomra csiszolt mészkőből rakták falait. A kamra keleti falában egy hatalmas fülke van kialakítva, ami 4,67 m magas, s a mélysége 1,04 méter (éppen 2 királyi könyök). Ennek hátfalába a középkori arab kincskeresők egy több mint 15 m hosszú járatot vájtak, abban a reményben, hogy bejutnak egy "másik" kamrába...

  1. A gízai Nagy Piramis méreteinek ókori közlőiről
  2. A fáraó nevének meghamisításáról - ki volt a hamisító?
  3. A piramis alatt
  4. Az inka múmiák titka
  • Ön itt van:  
  • Főlap